DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Rali

Velenczeiéknek egy céljuk van: Győrben is elöl végezni!

A Székesfehérvár Rallye-n elért siker visszahozta a bajnoki címért való küzdelembe a Velenczei Ádám - Vánsza Zsolt párost. A bajnokság másfél hónapos szünet után Győrben folytatódik, ahol Ádámék a korábbi lendületet szeretnék tovább vinni, és a lehető legjobban szerepelni, hogy az év végén minél csillogóbb helyezést tudjanak elérni.

Ötödik állomásához érkezett a hatfordulós HUMDA Országos Rallye Bajnokság. Győr másodszor ad otthont bajnoki futamnak és a tavalyi versennyel jól berúgták az ajtót a szervezők, az EB futam után talán ez a verseny vonzotta a legtöbb nézőt. „Ez a hazai versenyünk, hiszen Zsoltiék régóta és már néhány éve mi is itt élünk Győrben.” - mondta mosolyogva Ádám, aki a korábban a Salgó Rally-ról is hasonlóan nyilatkozott... „Tavaly is nagyon sok néző látogatott ki a futamra, főleg a RábaRingre és a városi gyorsasági szakaszra. Most is ide várható a legtöbb érdeklődő, főleg, hogy két külön napon szerepel a programban a két helyszín. Jó helyen van a szerviz is, az ETO Parkba is könnyen ki tudnak jönni a szurkolók.”

De nem csak ezek a népszerű, könnyen látogatható gyorsok találhatóak a verseny programjában, hanem ikonikus régi gyorsaságikon is kell autóznia a mezőnynek a tavaly már megismer szakaszokon kívül. „Örülök az új pályáknak, hiszen ezek még változatosabbá teszik a futamot! 

Velenczei_Adi_szkesfehervar_rally_24_058



Tavaly az RS Skodával indultunk, most az Evo-val megyünk a szezonban. Az autó sok mindenben eltér, de nagyon jó alapbeállításunk van hozzá, ami a fehérvári gyorsokon is bizonyított. Ezen kell majd finomítanunk. Lesz a versenyen olyan, amikor egy körön belül két teljesen más stílusú szakaszra kell állítani az autót, de azt hiszem, erre is fel vagyunk készülve. Nehéz ilyenre tesztelni, de a jó alap ad nekünk egy nyugalmat és onnan már könnyebb elindulni bármelyik irányban is a beállításokkal.”

Az előző bajnoki futamon nyerni tudott a Velenczei Ádám - Vánsza Zsolt kettős. „Nagyon örültünk a Székesfehérvár Rallye-n elért győzelmünknek! Ezt a lendületet szeretnénk tovább vinni! Nyilván ott könnyebb volt a dolgunk, hiszen többet mentünk már azokon a pályákon, győztünk is ott már korábban. Itt azért sokkal kevesebb a rutinunk és akik többet mentek az EB-n, azoknak nagyobb a gyakorlatuk az ismeretlen pályák feldolgozásában. 

De nem megyünk feltartott kézzel, ott akarunk és kell is küzdenünk az elejében, hiszen, ha nem tudunk az első háromban végezni, akkor a bajnokságban is sokkal nehezebb dolgunk lesz az utolsó versenyre nézve! Egy a célunk, ott menni elől, csak így van esélyünk az év végén is elől végezni!” - összegezte a hétvégére vonatkozó terveket Ádám.

„Reméljük, hogy most is nagyon sok szurkolóval találkozunk a versenyen és mindenkinek nagyon köszönjük a biztatást!” - ezt már a navigátor, Vánsza Zsolt tette hozzá!

A II. Győr Rally hivatalos weboldala: https://gyorrally.hu 

Kövesse a csapatot a facebookon: https://bit.ly/VelenczeiVansza

A csapat partnerei:

BETONÚTÉPÍTŐ, Euroaszfalt Kft., Metalvision Kft., Közmű Alagút, DAEWOO Products, VLG Kft., RAPID-BETON, STRAVIA, SIVA Group, ILKA TRANS, LEAD DESIGN, T.A.G. SERVICES, NORTH FORCE HUNGARY Kft., EFTECH, Gulf Lubricants Hungary, Good Safety, vedofelszerelesek.hu, HRT Spedition, GEOteam, Lehoczki Vagyonvédelem, KatiTrans, ERDA SZOLG, SRT Trans Kft., Amtest-Associatest Kft., SZAKI TRANS Kft.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: