Több mint két hónapos szünet után folytatódott a hazai ralibajnokság, méghozzá az Ózd Ralival. A jól ismert királdi körgyorsasági és sátai pálya mellett a Zabar–Domaháza szakasz került be az egy szombati napra összezsugorított, 106 versenykilométeres programba – három kört kellett teljesíteni, az utolsót már nagyrészt sötétben. Az élmezőnyből hiányzott Klausz Kristóf, ott volt viszont a bajnokságba visszatérő Csomós Miklós, aki a Barum Ralin elszenvedett hatalmas bukás után állt rajthoz az újjáépített Skodával.
Az egyszeres szorzójú futamot Vincze Ferenc kezdte a legjobban, Domaházán két és fél másodperccel gyorsabb volt mindenkinél és a Korda Racing versenyzője a nap jelentős részében az élen is tudott maradni. Sátán már Mads Ostberg volt a leggyorsabb, de Királdon nekiment egy guminak, amiért tíz másodperc büntetést kapott, ez pedig ebben a bajnokságban, ebben a mezőnyben, egy ilyen versenyen még egy exvilágbajnoknak is sok. A körgyorson egyébként is Csomós futotta a legjobb időt, aki ezzel fel is zárkózott Vincze mögé: ugyan az első szakaszon még óvatosan autózott, de itt 0,5 másodpercre megközelítette ellenfelét, míg Ostberg a hibája miatt 10,6 másodpercre leszakadva az ötödik helyig csúszott hátra.
A második körben rákapcsolt a norvég klasszis és mindhárom pályán a leggyorsabb időt autózta, ezzel el is kezdte eltüntetni a hátrányát és a szervizparkba már harmadikként, alig 2,3 másodperces lemaradással mehetett vissza – a futam vezetését pedig a nap során először átvette Csomós, aki két tizeddel (!) került Vincze elé. A negyedik helyen Velenczei Ádám hátránya is csak 6,3 másodperc volt ekkor, így rendkívül szoros csatát ígért az utolsó kör, amelyből Turán Frigyes viszont már kimaradt: a rutinos pilóta a sátai szakaszon nagy tempóval esett le az útról (saját elmondása szerint defektet kapott az ominózus kanyarban) és ripityára törte a Volkswagen Polót, de szerencsére sem neki, sem navigátorának, Farnadi Ágnesnek nem esett baja.
Az utolsó kör első szakaszát megint Ostberg nyerte, de Vincze ismét visszavette a vezetést, három tizeddel volt a norvég és nyolccal Csomós előtt az utolsó két pályát megelőzően – amit már sötétben, lámpasorral kellett teljesíteni. Sátán Ostberg megint nagyot ment és a verseny során először az élre állt, a 3,2 másodperces fórja pedig biztatónak tűnt Királd előtt, de egy 19 kilométeres körgyorsasági, főleg sötétben nem az a szakasz, amely könnyű feladatot jelent. Csomós pedig kis híján meg is lepte a Citroen sztárját: 2,5 másodperccel legyőzte őt ezen a szakaszon, így alig 0,7 másodperc maradt köztük a futam végén – ennyivel nyert Ostberg és ennyi hiányzott volna Csomósnak ahhoz, hogy legyőzze az exvilágbajnokot. Vincze hiába kezdett remekül és hiába vezetett a kilenc szakaszból hat után is, az utolsó körben nem látott jól a lámpasorával, így végül be kellett érnie a harmadik hellyel a futamon – végül 4,8 másodperc választotta el Ostbergtől, elképesztően szoros küzdelmet vívtak ők hárman.
Pórul járt Német Gábor, aki betonbiztos ötödikként kezdhette meg az utolsó szakaszt, de ott defektet kapott és csak tizedikként zárt, az ötödik helyet pedig Bodolai László örökölte meg tőle. Az ORC értékelését az abszolút kilencedikként befutó Rongits Attila, a Rally4-esek csatáját Hangodi Bendegúz, a másodosztály versenyét Kovács Gergő, a Historic értékelését pedig Wirtmann Ferenc nyerte.
A bajnokságból egy futam maradt hátra, november 11–13-án rendezik meg a Zemplén Ralit – Ostbergnek csak célba kell érnie a bajnoki címért, a második helyet pedig Vincze őrzi Velenczei előtt.
Az Ózd Ralit beárnyékolta egy tragédia: egy nézőt sodortak el, aki elhunyt – erről a szervezők közleményével együtt itt írtunk.
Az Ózd Rali végeredménye:
1. | Mads Ostberg, Patrik Barth | Citroen C3 Rally2 | |
2. | Csomós Miklós, Nagy Attila | Skoda Fabia R5 | +0,7 |
3. | Vincze Ferenc, Németh Gergely | Skoda Fabia R5 | +4,8 |
4. | Velenczei Ádám, Vánsza Zsolt | Skoda Fabia Rally2 Evo | +13,2 |
5. | Bodolai László, Deák Attila | Ford Fiesta Rally2 | +1:45,3 |
6. | Trencsényi József, Verba Gábor | Skoda Fabia Rally2 Evo | +2:19,8 |
7. | Ollé Sándor, Ollé Rebeka | Skoda Fabia R5 | +3:31,6 |
8. | Vida Szabolcs, Petrovszki Dániel | Skoda Fabia Rally2 Evo | +5:08,4 |
9. | Rongits Attila, Hannus László | Mitsubishi Lancer Evo IX RS | +5:13,5 |
10. | Német Gábor, Adorján Szabolcs | Skoda Fabia Rally2 Evo | +5:24,1 |