DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Gryazint és Turánt is kizárták a Boldogkő Ralin

Szabálytalan gumikat használt a futamgyőztes és Turán Frigyes is, mindkettejük bajnoki pontjait elvették a szezon első versenye után.

A Turán Frigyes – Bagaméri László párossal szemben óvást nyújtottak be a Boldogkő Rali után, ugyanis szabálytalan gumikat használtak. Turánék a verseny első szekciójában olyan abroncsokkal mentek, amelyek nem szerepelnek a forgalmazó cég (tehát Turán Frigyes cége) árlistájában, ez pedig így szabálytalan, az RVSZ-ben világosan le van írva, hogy mindenki számára elérhetőnek és a cég árlistájában szereplőnek kell lennie minden felhasznált guminak.

Ez nem teljesült, a Felügyelő Testület szerint nem bizonyított, hogy ez a gumi mindenki számára elérhető volt (más nem is használta), ezért úgy döntött, hogy Turánékat kizárja a Boldogkő Rali értékeléséből, nem kap pontot erre a hétvégére. Idézet a szabályból:

"A versenyző csak olyan gumiabroncsot igényelhet, amely szerepel a gyártó által publikált, a rendelés idejében érvényes árlistán. A gumiabroncsok megfelelőségét a verseny alatt bármikor szemrevételezhetik az abroncsgyártók MNASZ-szel szerződött forgalmazóinak ellenőrei (a forgalmazó itt Turán Frigyes cége, tehát az ő ellenőrei ellenőrizhették a gumijait - a szerk.). Amennyiben valamely résztvevő versenyző – a lent felsorolt feltételeket is figyelembe véve – eltérő gumiabroncsokat használ, úgy az adott verseny értékeléséből kizárásra kerül."

turán orfű_1



Bónusz, hogy a kiírás szerint nem mínuszolható az a verseny, ahonnan az érintett párost kizárták, így Turán nem csak hogy nulla pontnál tart, de ez a nullázás biztosan bent is marad az év végi összesítésben, nem lehet “eldobni”.

Ugyanígy járt a futamot megnyerő Nikolay Gryazin is, aki szintén itthon szabálytalannak minősülő Pirellit használt a vb-re tesztelve, így a futam végeredménye:

Hadik András és Kertész Krisztián nyert Csomós Miklós és Nagy Attila előtt, a dobogó harmadik fokára pedig a defekttel együtt is bejött a WRC2 regnáló világbajnoka, Mads Östberg, valamint Torstein Eriksen.

Az üggyel kapcsolatban még lehet fellebbezni. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: