Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2020. december 3. csütörtök
Rali

Magyarországon véget ért Herczigék szezonja

A Rally Hungary volt Herczig Norbert és Ferencz Ramón számára az idei utolsó ERC futam. A MOL Racing Team versenyzői már nem lesznek ott a Kanári-szigeteken, helyette a 2021-es év előkészítésére koncentrálnak.

Nehéz döntést kellett hoznia a csapatnak, és ezúttal is az észérvek döntöttek. Herczig Norbert és Ferencz Ramón fájó szívvel, de lemondott a Rally Islas Canarias versenyen való részvételről, a szezonzáró belgiumi verseny pedig elmarad.

„Mondanom sem kell, hogy nem volt könnyű döntés, hiszen a Kanári-szigeteken tavaly negyedikek lettünk. Ebben a kaotikus évben folyamatosan újra kellett tervezni a programot. A magyar ERC futam után nagyon szűk volt az időkeret, a jelen helyzetben logisztikai rémálom lett volna megszervezni az utazást, ráadásul akkor, amikor dönteni kellett, még a vírushelyzet kapcsán sem láttunk tisztán. Természetesen a költségvetésünket is megviselte a járvány, és azt is látni kell, hogy egy futamon most jóval drágább a részvétel, mint egy normál évben. Sajnos ez a szezon sportszakmailag is csonkának számít, így már az is nagy eredmény, hogy ott tudtunk lenni három versenyen, és jelenleg hatodikak vagyunk a tabellán. Ezeket, és még sok egyéb szempontot is figyelembe kellett vennünk, amikor úgy döntöttünk, hogy lezárjuk ezt az évet. Mindannyian nagyon bízunk abban, hogy 2021-ben teljes szezont tudunk futni, és a mostani döntés elősegíti azt, hogy a jövő évben megvalósíthassuk a céljainkat” – mondta Herczig Norbert.

 Herczig_Rally_Hungary_2020_4



2020 ugyan felemás ERC szezont hozott, de szakmai szempontból ismét sikerült előre lépnie a csapatnak. A versenyeken mutatott tempó tovább javult, még úgy is, hogy annyira kevés lehetőség adódott a versenyzésre, hogy szinte minden futamon újra meg kellett ismerkedniük a Volkswagen Polo Gti R5-tel a versenyzőknek. A Róma Ralin egy baleset miatt nem sikerült a pontszerzés, Portugáliában és Magyarországon azonban az ötödik és a hatodik helyen végzett a páros, úgy, hogy a magyar versenyen egy utolsó előtti gyorsaságin kapott defekt miatt maradtak csak le a dobogóról.

„Az idei év tanulsága, hogy végre kimondhatjuk: komoly Eb rutint szereztünk. Még akkor is, ha az általunk vezetett versenykilométerek mennyisége meg sem közelíti azt, amennyit néhány versenytársunk teljesít. Mégis úgy érzem, bebizonyítottuk azt, hogy hosszú kihagyások után is képesek vagyunk az élmezőnyben autózni. A megszerzett pályaismerettel, a sebességünkkel, és az eddig gyűjtött tapasztalattal nagyon bizakodva várjuk 2021-et” – összegzett Herczig Norbert.

A versenypályáktól mégsem marad távol a csapat, egy feladat még maradt erre az évre. A Rally Hungaryn Herczig Norbert és Ferenc Ramón legjobb magyar PÁROSként ért célba, az RC4 kategóriában pedig Herczig Patrik és Bán Viktor lett a legjobb hazai kettős, és megnyerték a magyar bajnoki értékelést is. Nekik még lesz egy futamuk, így Herczig Norbert fia mentoraként ott lesz a Mikulás Ralin.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?