DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Vincze Ferenc óriási csatában nyert Egerben

A bajnoki címvédő nyerte az idei hazai ralibajnokság második futamát - az első versenyt behúzó Turán Frigyes felborult, a győzelem sorsa pedig az utolsó métereken dőlt el.

A szombati két gyorsasági után vasárnap háromszor három pálya várt az Eger Rali mezőnyére, ám ezek a rövidebb szakaszok már elképesztően szoros küzdelmet hoztak. A szombaton élen forduló Vincze Ferenc és Bacigál Igor csak néhány másodperccel vezetett Velenczei Ádám és Szőke Tamás, valamint Hadik András és Kertész Krisztián előtt, az első körben pedig nem kerültünk közelebb a megoldáshoz, gyakorlatilag maradtak ugyanezek a különbségek - Vincze nyert kettőt, Velenczei egyet, de igazából nem változott semmi.

vincze2



A második körben aztán annyi letisztázódott, hogy Hadikék nem tudnak beleszólni az első hely sorsába, ők egy nüansznyival lassabbak voltak a két riválisnál, így a Skodák között dőlt el a győzelem - a kör végén Velenczei ment egy nagy időt a felhordásos egerbaktai pályán, ezzel két és fél másodpercre megközelítette Vinczét. Az utolsó körben mindketten tövig nyomták a gázt és elvállaltak mindent, az első két pályán minimális fölénnyel Vincze volt a gyorsabb, majd a power stage-en Velenczei hibázott egy kisebbet, ezzel lezárult a csata - Vincze 6,8 másodperccel megnyerte az Eger Ralit. Mivel megnyerte az első és a második napot, a futamot és a power stage-et is, így maximális pontszámmal zárt és átvette a vezetést a bajnoksában, míg Velenczeinek maradt a második hely, ráadásul a power stage-en Hadik is legyőzte.

Turán Frigyes a Salgó Ralin aratott győzelme után most nem tudta felvenni a kesztyűt, szombaton felborult és elvesztett három és fél percet, de vasárnap is lassabb volt kicsit a többieknél, a power stage-en sem tudta megverni az említett nagyágyúkat, így ez a futam nem sikerült számára jól.

Az ORC értékelését Gyarmati Ariel hasonlóan nagy küzdelem után, 2,7 másodperccel nyerte Rongits Attila előtt, míg az RC4-es kategóriában Szauer Gergő az utolsó körben gyűrte le László Martint.

Az eredmények itt elérhetők!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: