DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Rali

Inter Europe Team: Rajtra várva

A csapatfőnök László István azok közé tartozik, akik már megmozgathatták az autójukat 2020-ban – Kunmadarason próbálgatták a Lancer határait. A dekoráció elkészült, már csak futamok kellenének…

Régen volt már a Szilveszter Rali, amikor is László István kipróbálhatott egy Evo 9-es Mitsubishit – azóta várja, hogy ezzel rajtolhasson el egy futamon, de erre egyelőre nem kerülhetett sor.

„Sajnos úgy tűnik, hogy még csak befelé megyünk a koronavírus-járványba, a megbetegedések száma még csak most kezdett el emelkedni. A Hungaroringen már a Lancer Evo 9-essel tudtunk rajthoz állni. Bihari Peti barátom korábbi autóját állítottuk csatasorba, de mondhatom, hogy minden eddigi tapasztalatomat felülírta az autó viselkedése és mozgása. Ott még tényleg csak ízlelgettük, de képletesen szólva azt is maximum a legkisebb kanállal tettük. Eléggé szűkek voltak az ottani pályák, tele padkával és minden olyan tereptárggyal, amivel könnyen kárt lehetett volna okozni az autóban. Karcmentesen hoztuk haza, úgyhogy első találkozásnak elég jó volt az a verseny” – emlékezett vissza a Szilveszterre a pilóta.

rali inter-europe-team-04



A Lancer megkapta 2020-as köntösét, bár a tétversenyen való debütálásra még ennek is várnia kell. 

„Kapott némi dekorációt az autó, egészen pofásan néz ki az amúgy sem csúnya Evo 9-es Lancer. Elég hosszú folyamat volt, mire végleges alakot öltött, a srácok egész nap dolgoztak vele. Nekem is nagyon tetszik. Mind a formát, mind a színeket sikerült nagyon jól eltalálni. A szép és precíz munkáért köszönet a Vizsi Designnak és Tóth László tervezőnek, öröm ránézni a kocsira a műhelyben. Reméljük, hogy a publikum tetszését is elnyeri, ha eljön annak az ideje, hogy végre megmutathatjuk nekik valamelyik versenyen.”

A csapat azóta Kunmadarason már idén is bejárathatta a technikát, ahol László István ráadásul a gyerekeit is beültethette az autóba.

„Rá még nem éreztem, de kezdem kapiskálni. Nagyon jó vele menni, jól irányítható autó. Próbáltuk a nagyobb sebességekkel fordulást a kanyarokban, valamint az egyenesekben a nagy sebességről való fékezést, el akartam hitetni magammal, hogy megáll ez… Körről körre jobb időket mentem, amihez nagy segítséget nyújtott Bihari Peti és Számel Peti (Hús System). Szerettünk volna még az Eger Rali előtt tesztelni valahol, de ez már nem jött össze! A kunmadarasi hétvégén még belevittem a gyerekeket a navigálás szépségeibe, élvezték…”

A cikk eredetileg az Autósport és Formula Magazin 2020. áprilisi számában jelent meg, amely online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/formula_2020-04_rgb

Az Autósport és Formula Magazin 2020. áprilisi száma letölthető itt:

AFM 2020-04

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: