DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Hadik: Kísérletezés Horvátországban

Március elején Horvátországban állt rajthoz Hadik András és Kertész Krisztián, egyelőre ennyivel mindenképpen előrébb vannak a magyar mezőny nagy részéhez képest. A pilóta szerint próbálgatták az MkII-es Ford Fiestát, de még lesz vele munka.

Főpróbának szánta a magyar szezon előtt a horvátországi Kumrovec Ralit a Hadik–Kertész páros, a fő hangsúly nem az időeredményeken volt, sokkal inkább azon, hogy jobban megismerjék az új Ford Fiestát.

rali-hadik-02



„Főleg tesztelési szándékkal indultunk el, amiatt hogy az első magyar futam előtt minél közelebb kerüljünk az autóhoz, minél jobban megismerjük. Másodlagos szempont volt, hogy ez a verseny is szerepelt a CEZ-bajnokságban, amiben akkor még több magyar futam is benne volt, így akár kisülhetett volna belőle valami jó az év végére” – mondta Hadik.

A páros végül legjobb magyarként az abszolút negyedik helyet szerezte meg, ezzel hangolódott a szezonra – akkor még nem tudták, hogy a folytatásra ilyen sokat kell várni…

„Nem volt ez egy hosszú verseny, kétféle gyorsasági szerepelt a programban, de nagyon keskenyek voltak, nagyon csúsztak, úgyhogy nem vállaltunk nagy kockázatot, talán egy kicsit túl óvatos is voltam. Összességében azért rendben volt a hétvége, állítgattuk az autót, próbálgattam, hogy mire hogyan reagál” – értékelt a pilóta.

„Előrébb vagyunk, jobban működött az autó, mint Nyíregyházán, de még mindig nem értünk célt, még vannak apróságok, amiken dolgozni kell, kisebb gyerekbetegségek. Elég más egyébként ez a Fiesta az előzőhöz képest, máshol vannak a futómű bekötési pontjai, másképp mozog, nem is bólogat úgy, mint az elődje, teljesen más az érzés benne. Alapvetően úgy gondolom, hogy ez azért egy jó autó, de még van vele munka.”

Hadik azt is elmondta, hogy a cél természetesen idénre a bajnoki cím visszahódítása volt, de hogy mikor és milyen bajnokság fog elindulni, azt egyelőre senki nem tudhatja.

A cikk eredetileg az Autósport és Formula Magazin 2020. áprilisi számában jelent meg, amely online megtekinthető itt:

https://issuu.com/formula-magazin/docs/formula_2020-04_rgb

Az Autósport és Formula Magazin 2020. áprilisi száma letölthető itt:

AFM 2020-04

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: