DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Hazai pályán versenyeznek Herczigék

A Rally Hungaryval ér véget ebben az évben a Rali Európa-bajnokság. Az év legjobban várt versenyén az ötös rajtszámmal indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akiknek mindössze néhány bajnoki pont kell csak az év végi ötödik helyhez.

A Rally Hungaryval ér véget ebben az évben a Rali Európa-bajnokság. Az év legjobban várt versenyén az ötös rajtszámmal indul Herczig Norbert és Ferencz Ramón, akiknek mindössze néhány bajnoki pont kell csak az év végi ötödik helyhez. A hazai szurkolók előtt pilóta és navigátor egy jó versenyeredménnyel szeretné befejezni ezt az évet.

A Rali Eb 2003 után tér vissza Magyarországra, és a 16 éves szünet után szezonzáróként került be a nyolcfutamos versenynaptárba. A MOL Racing Team párosa bő egy év után így újra a magyar szurkolók és a támogatók előtt versenyezhet, ráadásul olyan pályákon amelyekhez kellemes emlékek fűzik a csapatot.

„Épp tíz évvel ezelőtt 2009-ben itt nyertük meg életünk első abszolút bajnoki címét az akkori Nyírség Ralin aratott győzelmünkkel. A pályák hetven százalékán már versenyeztünk, így az első Rally Hungaryn úgy állhatunk oda a rajthoz, hogy végre nekünk lesz pályaismeretünk, és nem az ellenfeleknek” – mondta Herczig Norbert.

A MOL Racing Team párosának szeme előtt egész évben a magyar verseny lebegett. A szezon közben gyűjtött tapasztalatok rendszerezésekor külön fiókba kerültek azok az információk, amelyek hazai pályán is hasznosak lesznek, és a nehéz pillanatokban is a magyar futam adott erőt a tovább lépéshez. A Rally Hungaryn már nem a tapasztalatszerzés és nem a taktika lesz a középpontban, a hétvégén azt szeretné megmutatni a csapat, hogy két csaknem teljes év után miért tartoznak az ERC élmezőnyébe.

mrth



„2019-ben úgy terveztük, hogy a tavaly megszerzett tapasztalatokat megpróbáljuk eredményekre váltani. A rali azonban újra megmutatta, hogy hányféle arca van, és mi idén főképp a borúsabbik arcot láthattuk. Szakmai szinten jól látszik az előrelépésünk, mi pontosan tudjuk, hol tartunk, ám mindez sajnos nem mutatkozott meg az idei eredményekben. Ennek ellenére Nyíregyházán megszerezhetjük az ötödik helyet a bajnokságban, ami mindenképpen előrelépés a tavalyi évhez képest. Ám nem ez a fő mozgatórugónk a verseny előtt. A hétvégén egy jó versenyt szeretnénk, gyorsan akarunk autózni, és minél jobb helyen végezni” – összegezte a célt Herczig Norbert.

A szezonzárót pénteken a szuperspeciállal kezdi a mezőny a Rabócsiringen, ahol párosával indulnak az autók, épp úgy, mint tíz évvel ezelőtt a Nyírség Ralin, ám Herczig Norbertnek ennél frissebb emlékei is vannak a máriapócsi arénáról.

„Patrik fiam szeptember végén itt lett magyar bajnok a Ralikrossz STC-1600-as kategóriában. Mi akkor épp Cipruson versenyeztünk, így sajnos nem lehettem ott, de a szezon közben többször elkísértem erre a pályára és most néhány tanácsot is kaptam tőle” – árulta el nevetve Norbi.

Szombaton hat gyorsasági szakaszt jelöltek ki a szervezők, összesen 107 kilométer versenytávval, majd vasárnap hét szakaszt kell teljesíteni, ami újabb 102 versenykilométert jelent. A csapat szokás szerint kedden teszttel készült, ám ezt nem a megszokott időpontban tették.

„Kicsit később kezdtünk és később fejeztük be, azért, hogy sötétedés után is tudjuk menni, hiszen lesznek olyan gyorsaságik, amelyet lámpasorral kell teljesíteni. A Volkswagen Polo GTI R5 remekül muzsikált, mintha az autó is érezné, hogy itthon vagyunk. A körülményekkel is szerencsénk volt, autóztunk esőben, aztán elállt az eső, de vizes maradt az aszfalt, és mentünk ködben is, így minden olyan szituációra fel tudtunk készülni, ami a hétvégén előfordulhat. A Michelin vizes abroncsai közül is többet kipróbáltunk, megvannak az esős beállítások is, a száraz aszfaltos beállításokat pedig a korábbi aszfaltos versenyekről hoztuk” - mondta elégedetten a teszt után Herczig Norbert.

Az ERC idei első hét futamán mindig extra erőt adtak a MOL Racing Team minden tagjának a szurkolók. Ezen a hétvégén azok is ott lesznek a versenyen, akik eddig csak távolról bíztatták a csapatot, ezért Norbi és Ramón úgy fog autózni, hogy nekik is meghálálják az egész éves támogatást. Konkrét eredmény tekintetében óvatosabbak az elvárások, de ha a sors egy picit visszaad abból, amit év közben elvett a csapattól, akkor a vasárnapi céldobogón közös ünneplésre várja a csapat a szurkolókat.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: