DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Újra itthon versenyez Botka Dávid

A 2018-as esztendő nem nevezhető sikerévnek a Botka Dávid életében. A szezon elején elszenvedett hatalmas bukás rányomta a bélyegét az egész évadra és év végére szétesett a Botka Rally Team. Dudu nem adja fel, két versenyautót is üzemeltetnek és szeretne újra egy összeszokott csapatot felépíteni, ahol folyamatosan gyorsulva újra be tud lépni az európai rali porondra.

„Itthon versenyzünk idén!” – szokatlan ez a kezdőmondat Botka Dávidtól, aki éveken keresztül főként a külföldi bajnokságokra helyezte a hangsúlyt a versenyzésében. „Tavaly az év elején elszenvedett baleset és az azt követő, hosszan elhúzódó egészségügyi problémám miatt teljesen kiestem a ritmusból, szétesett a csapat és egy kicsit a motivációból is vesztettem. Nem láttam értelmét annak, hogy nekivágjunk így egy teljes Eb-szezonnak.”

botka-itthon-2019-02



Két, versenyképes Skoda Fabia R5 áll a műhelyben, de a szezon kezdete előtt nincs csapatfőnök, nincs koordinátor, nem teljes a csapat. „Annak idején, mikor megnyertük az Európa-bajnoki címünket, akkor abban voltunk erősek, hogy nagyon összeforrott csapattal tudtunk odaállni minden versenyre. Most ezt nulláról kell kezdeni…”

Dávidot nagyon motiválja, hogy ismert pályákon versenyezhet. „Azért is döntöttem az itthoni futamok mellett, mert szeretnék újra felgyorsulni és ezeken az ismert pályákon hamarabb ki tudom autózni a kocsit és gyorsabban fogok tudni menni majd a kinti versenyeken is. Fontos az is, hogy lesz időnk tesztelni. Most is, Eger előtt még kétszer fogunk tesztelni, mérnökkel, mindennel. Az EB szezonban nem nagyon volt időnk semmire, egyik futam a másik után jött, mire hazaért az autó szinte már indulhattunk is a következő megmérettetésre.”

Nagyon sűrű évnek néz elébe a Botka Rally Team. Mind a két autónak a naptára már szinte tele van. „Német Lackó megy sokat, itthon is, külföldön is. A Mitropa Kupában is fognak majd menni vele, sőt szerintem én is el fogok indulni egy-két Mitropás futamon. Romániában is fogunk versenyezni, onnan is van érdeklődés az egyik autóra és engem is mindig hívnak a rendezők. Tavaly az volt a terv, hogy 6-7 ERC futamon menjünk, aminek majdnem a fele meghiúsult. Szeretnék idén 10 - 15 futamra elmenni, hogy összerázódjon az új csapat. Annak idején volt olyan évadunk, amikor 18 futamon indultam. Innen lehet lendületet szerezni…”

botka-itthon-2019-01

Botka Dávid a Magyar Országos Rallye Bajnokság minden futamán ott akar lenni 2019-ben. „Emellett három Eb futamon is indulni fogunk. A Barum és a Cyprus Rally két, számomra nagyon kedves futam, és persze a Nyíregyháza Rali is idén már az Eb naptár része. Az a cél, hogy kiderüljön, hogy ezen a három versenyen az új csapat helyt tud e állni nemzetközi szinten is.

Van motivációm végre! Szeretném megszerezni a magyar bajnoki címet! 

Olyanom még úgysem volt, soha! :)”

A csapat március 15-ét egy hosszú teszttel ünnepli Zobákpusztán, hogy aztán másnap elindulhasson a szezon a PannonKlinika Teszt Ralival, majd az első OB futam, az Eger Rali előtt még egy újabb teszt vár a fiúkra.

„Jön a cseh mérnökünk, haladunk lépésről lépésre előre, hogy újra felgyorsuljunk!

Most Kuti Péterrel indulok Orfűn, Mesterházi Márk újra idén visszaül a terepraliba is és mivel több verseny ütközik a rally naptárral, ezért megbeszéltük Petivel, hogy ahol Márk nem tud ott lenni, ott vele megyek. Tapasztalt navigátor Ő is, biztos vagyok benne, hogy eredményesek lehetünk együtt is. Várom már, hogy újra autóba ülhessek!

A Skodánk új designt kapott, remélem mindenkinek annyira fog tetszeni, mint amennyire nekem tetszik!”

A PannonKlinika Teszt Rali hagyományosan szezonnyitója a magyar rallye-nak. Igaz, hogy 'csak' amatőr futam, nem része a bajnokságnak, mégis sokan itt próbálják ki először vagy az új autójukat, vagy az új beállításokat, vagy az új navigátort.

A Botka Dávid - Kuti Péter - Skoda Fabia R5 trióra 6 gyorsasági szakasz és 42 versenykilométer vár Orfűn.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: