DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 18. csütörtök
Rali

Turán: Kihoztuk, amit lehetett

Turán Frigyes és Hadik András egész hétvégén késhegyre menő párharcot vívott, de mivel ez egy másfeles szorzójú viadal volt (a hosszabb táv miatt), az utolsó szakasz, vagyis a power stage pontjai döntöttek az abszolút bajnoki címről.

Nyolc verseny, több ezer kilométer, és egymás mellett töltött órák százai után az összetett verseny 2. helyen zárta a 2018-as Országos Rallye Bajnokságot a Turán Motorsport versenyzőpárosa, Turán Frigyes és Bagaméri László. A szezonzáró I. Nyíregyháza Rally utolsó gyorsasági szakaszán 2 másodperccel maradtak el legfőbb riválisuktól, és mindössze 1 ponttal, az éves összesítésben, ennyin múlott a bajnoki cím. 

Az összetett 2. helyen kezdték meg Friciék az I. Nyíregyháza Rallye utolsó versenynapját, és az erre a napra kiírt nyolc gyorsasági szakasz alapján ők voltak a leggyorsabbak. Az ezekért járó pontokkal a verseny legutolsó, Power stage gyorsasági szakaszára maradt a döntés, ki nyeri a teljes bajnokságot.

„Egész évben a kiegyensúlyozottságra törekedtünk, és úgy érzem, ez meghozta a gyümölcsét. Minden versenyen célba értünk, gyűjtöttük a pontokat, és a legutolsó szakaszra maradt a döntés. Ahogy eddig is, mindent megtettünk a győzelemért. Nagyon, de lehet, hogy túlságosan is vigyáztam arra, nehogy hozzáérjünk a lassítókhoz, ami akár okozhatta is ezt a két másodperces lemaradást Hadik Andrásék mögött az utolsó gyorsaságin. A versenyen és a bajnokságban aratott győzelmükhöz ezúttal is gratulálok!” – értékelte Frici az I. Nyíregyháza Rallye vasárnapját és egyben az egész évet is Frici.

ORB_2018_Nyíregyháza_MGR_Images_MK_0065



„Érzelemteli pillantok ezek számomra…” – mondta meghatottan Bagaméri Laci közvetlenül az I. Nyíregyháza Rallye utolsó gyorsaságija után. „Kis kihagyás után ez volt az első teljes versenyszezonom, ami a 20 éves pályafutásom eddigi csúcspontja. Egy csúcskategóriás autóval a bajnoki címért versenyezni, egészen az utolsó pillanatig, messze túl van minden korábbi várakozásomon. Persze, a bajnoki cím még szebben csillogna, de így is nagyon boldog vagyok, álomszerű számomra ez az eredmény. Mindent megtettünk a győzelemért, de Hadik András és Deák Attila ezúttal gyorsabbak voltak, gratulálok nekik!” – tette hozzá a navigátor.

„Fantasztikus a csapatunk, fantasztikus a navigátorom, az egész tökéletesen működött! Nagyon köszönöm mindenkinek, hogy ilyen jó munkát végzett! Kiváló gumikat kaptunk a Hankook-tól, a az autó is hibátlanul működött egész évben, álom ilyen csapattal dolgozni!.  Semmi rossz érzésem nincs, amit lehetett, mi kihoztuk magunkból, az autóból és a csapatból”  – köszönte meg a sok támogatást Frici.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: