DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

Hadik és Turán csatázik az Eger Rali első helyéért

Nem egészen négy másodperc választja el a két élversenyzőt az országos rali-bajnokság szezonnyitójának első napja után, a dobogó alsó fokáért Kazár és Vincze küzd.

Rendkívül szoros küzdelmet hozott az Eger Rali első napja, hiszen a tizenkét viszonylag rövid gyorsaságin nem alakultak ki komoly különbségek, főleg az élmezőnyt tekintve – Hadik András, Turán Frigyes és Vincze Ferenc oda-vissza adta egymásnak a másodperceket, de Kazár Miklós is tartotta velük a lépést.

Vincze aztán a második körben egyetlen rosszul sikerült szakasszal elrontotta a versenyét, azt itt beszedett közel húsz másodperces hátrányt pedig jelen állás szerint szinte lehetetlen ledolgozni, ha a többiek nem hibáznak – egy-egy másodpercnyi különbségek vannak a gyorsaságik végén és ez aligha fog jelentősen változni.

A vasárnapi szakaszokat így a Hadik-Bacigál kettős kezdheti meg az élről, 3,7 másodperccel vezetnek a Turán-Bagaméri páros előtt, majd jön a Kazár-Tóth (+22,5) és a Vincze-Bazsó (+23,6) duó – Hadik egyébként már az ötödik gyorsasági óta az élen áll, igaz, a különbség azóta is alig nőtt. A 12-ből egyébként Hadik és Turán négyet-négyet, Vincze pedig hármat nyert meg, egyet pedig töröltek.

Vasárnap további nyolc szakaszt kell teljesítenie a mezőnynek, de egyik sem éri el a tíz kilométeres távot.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: