DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Rali

Visszakapták a motiváltságukat Hibjánék

Hibján Joci és Szurovcsák Pisti csak egy picivel csúszott le a dobogóról, de örülnek azért az abszolút hatodik és kategória negyedik helynek is. Leginkább azért, mert a Baranya Kupa által visszakapták a motiváltságukat a rali iránt.

Visszatért a szerencse mellétek?

- Reméljük itt is marad. Most már azért elégedett vagyok. Jó volt minden, végigment a kocsi, nem volt semmi technikai problémánk hálistennek. Csak apróságok akadtak, amik említésre sem méltók. A fokozat kijelzőm nem bírta a meleget, minden más tökéletesen működött. Jó részeredményeink voltak, és a végeredmény is vállalható. Azt látjuk, hogy ott tudunk lenni az elejében. Egyszer mentünk abszolút első és kétszer abszolút negyedik időt.

Ösztönzően hatott rátok a Baranya Kupa?

- Igen. Nagy szükségünk volt már egy olyan versenyre, ami hasonlóan alakul, mint a mostani. Annyira sok kudarc ért mostanában, főleg ebben az évben, hogy kezdtem elveszíteni a motivációmat a raliban. De szerencsére visszakaptuk, és ez sokat jelent számomra. Bár ez is olyan furcsa, mert csak egy fikarcnyival kellett volna több abból a szerencséből, hogy ne csússzunk le a dobogóról. Ilyenkor mégis eszembe jut, hogy a francba a szerencsével, hogy ilyen kevés kellett az abszolút ötödik és kategória harmadik helyhez. De legalább már egy teljes versenyt tudtunk élvezni és befejezni. A teszt is hasznos volt, mert kiderült, hogy a hangosításunk egy kis szerelésre szorult. Így mindenre fény derült, és legalább élesben már nem kellett ilyenekkel foglalkozni.

hibjan_baranya_utan_2017



Mennyire viselt meg benneteket az időjárás?

- Nagyon kemény verseny volt, amire mi számítottunk is valamilyen szinten, de még annál is durvább volt. Konkrétan mindenkit olyannyira megviselt, hogy az elmondhatatlan. Minket, az autót, a szerviz csapatot és hát ugye a többi versenyzőt is. Iszonyatosan nehéz volt helytállni ilyen melegben, ezért talán még jobban értékeljük az eredményünket. Bár ahogy elrajtoltunk, attól a ponttól már számomra megszűnik sok minden, a melegre való koncentrálást hamar elnyomta az adrenalin. De akkor is nehéz versenyen vagyunk túl, hiszen az összes energiát kivette belőlünk.

Indultok a Budapest Ralin?

- Hogyne indulnánk. Még most jöttünk haza, de már várom a következő futamot. A pontokat nem néztük, de mi úgy gondoljuk az utolsó bajnoki versenyen is azért fogunk autózni, hogy megmaradjon a következő szezonra a motivációnk.

Reklámpartnerünk:

Cornexim Kft., Tre-Car Plus Kft.; Extrém Sport Team Kft.; Hunova Trans Fuvarozási és Kereskedelmi Kft.; Fehértó-Trans-Snack Kft.; Szimita Trade Kft.; Gerda-Trans Kft.; Kelet Power Kft.; BRT Média Kft.; ABT Roll Kft.;

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: