DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Rali

Kazár az élen a hajrá előtt

A hétből öt gyorsasági szakasz után továbbra is a háromszoros magyar bajnok Kazár Miklós vezeti a Hungaroringen és környékén rendezett Szilveszter Ralit – sőt csak egy részsiker nem lett az övé.

A tegnapi egy után ma hat gyorsasági szakasszal folytatódik a Szilveszter Rali, melyek közül ebédig négyet teljesítettek a versenyzők. A mai nyitányon, a Ring külső 1-es szakaszon a versenyben vezető Kazár-Ferencz páros volt a leggyorsabb az összetett második helyére előretörő Beres-Répás kettős előtt, míg a harmadik pozícióba Balogh Janiék léptek előre.

A harmadik szakaszon aztán a Vincze-Kuti duó lett a második Kazárék mögött, s az összetettben ezzel felléptek a dobogóra Baloghékat letaszítva. Utóbbiak csak hatodikként zárták a rövidebbik Ring belső 1-szakaszt, de az összetett negyedik helye így is megmaradt Botkáék, Maticsék és Velenczeiék előtt.

A Ring külső 2-t aztán ismét Kazárék nyerték Vinczéék előtt, akik már a második helyre léptek előre, s Balogh Janiék visszacsúszása is folytatódott, hiszen már az 1-es rajtszámot viselő Botkáék is megelőzték őket. A keddi nap negyedik felvonásán aztán Kazárék elbukták a részsikert, sőt az első háromba sem fértek be Velenczeiék, Vinczéék és Botkáék mögött.

Az összetettbeli vezetés persze így is magasan az övék, hiszen Vinczéékkel szemben 12, Béresékkel szemben pedig 14 másodperc előnyük van.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: