DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
Rali

A Télapó kedvencei: a 2015-ös Mikulás Rali

Nagyszerű, stabil teljesítménnyel szerezte meg a Turán-Zsiros páros a 2015-ös Mikulás Rali első helyét Kazár Miklósék előtt, akiket délelőtt műszaki gondok hátráltattak. A harmadik helyen Maticsék „családi autója” zárt.

A bajnoki szezon októberben a Mecsekben véget ért ugyan, ám ez korántsem jelenti azt, hogy ne maradt volna jelentős esemény, melyre a rali szerelmesei odafigyelhettek az év vége előtt. A december ugyanis hagyományosan két igazi csemegét tartogat még a rajongók számára, a Mikulás és a Szilveszter Ralit – előbbit (mondhatni, természetesen) december 6-án rendezték a Veszprém körüli pályákon.

Az összesen 92 benevezett egység közt a hazai és a nemzetközi színtéren jeleskedő raliversenyzőink mellett több, e szakágban kevésbé megszokott nevet is találhattunk, így például az idén az autókrossz-OB Touring Autocross 1600 kategóriájában bajnoki címet szerző Don Nitróét. Volt azonban egy olyan páros is, akiknél pont az számított szokatlannak, hogy semmi szokatlan nem volt az összeállításukban, hiszen Turán Frigyes és Zsiros Gábor ezúttal a „hagyományos” felállásban vágtak neki a versenynek – korábban ugyanis Zsiros több ízben is átvette a kormányt a december eleji futamon.

A szombati adminisztratív feladatok, illetve a pályabejárás után a verseny érdemi része december 6-án, vasárnap reggel vette kezdetét. A 19. Mikulás Ralin hat szakaszt rendeztek, a versenyzők kétszer teljesítették a várpalotai 11,2 kilométeres szakaszból, a 9,35 kilométeres jutaspusztai körgyorsból és a 15,3 kilométeres kislőtéri gyorsaságiból álló kört – így alakult ki a 71,7 kilométeres mért táv.

A verseny az ORB-s menők közül az Ollé Sándor-Tóth Zsolt kettős számára kezdődött a legrosszabbul, hiszen új autójuk, a Peugeot S2000 rögtön az első gyorsasági rajtjában cserbenhagyta őket. Ezen a szakaszon a Matics Mihály kormányozta Mitsubishi érte el a legjobb eredményt, melynek jobb első ülésében ezúttal is a versenyző egyik lánya foglalt helyet – a tavalyitól eltérően ezúttal nem Barbara, hanem Dóra. A #9-es rajtszámú autó nyolc tizeddel előzte meg Turán Frigyeséket, de a H8-kategóriás Hevesi Istvánék, az ezúttal Dallos Ferenccel az oldalán versenyző Kazár Miklós és Balogh Jánosék is 2,5 másodpercen belül zárták az első felvonást.

A második gyorsaságin aztán Kazárék vették át a kezdeményezést, s miután 3,1 másodperccel megverték a holtversenyben másodikként záró Turánékat és a Citroen DS3 R5-öt folyamatosan tanuló Botkáékat, a vezetést is megszerezték az összetett második pozícióját „megmentő” Maticséktól – eközben Hevesiék feladni kényszerültek a futamot.

A délelőtti első kör utolsó gyorsaságiján ismét változott az összetett sorrendje, miután a megfelelő gumiválasztásból profitáló Turánék alaposan odaléptek a Fiestának: Maticséknak 5,4, Janikáéknak 12,2, Baloghéknak 13, Kazáréknak pedig 15,4 másodpercet adtak, s átvették a vezetést – bár gyorsan tegyük hozzá, hogy utóbbi páros nagy hátrányában közrejátszott a motor dadogása is.

Az élen álló páros sofőrje, Turán Frigyes a következő szavakkal nyugtázta előnyét: „Nagyon jól sikerült ez a kör, meg tudtuk csinálni, amit elterveztünk. Nem feszültünk rá, jó ritmusú, pontos autózást hajtottunk végre és úgy néz ki, ez működik is. Az abroncsainkat is jól választottuk meg, egy jó keverékű Hankookot tettünk fel, s emellett a beállításaink is kitűnőek. Az év végére teljesen összeállt ez az autó, mi pedig okosan és gyorsan versenyeztünk. A harmadik gyorsaságin, a kritikus szakaszon pedig az látszott, hogy Gabival 2-3 tréningből is jól megyünk, hiszen sokkal gyorsabbak voltunk a többieknél.”

A délutánt 12,8 másodperc hátrányból kezdő Kazár-Dallos kettős aztán a második kör kezdetén megindult, hogy legalább a második helyet elvegyék Maticséktól. Az összetett sorrendje az első 13 helyen egyáltalán nem változott a második várpalotai szakaszon, melyet Kazárék éppúgy megnyertek, mint a második körgyorsot, melyen Maticsék is nagyot mentek, hiszen a zárószakasz előtt 1,9 másodpercre megközelítették Turánékat – de a háromszoros bajnok is lőtávolban volt 5,2 másodperces lemaradásával.

A második kör első két menetét csak a 4. és az 5. helyen záró Turán-Zsiros kettős aztán végül stílusosan, szakaszgyőzelemmel húzta be a Mikulás Rali győzelmét, hiszen másodszor is ők voltak a leggyorsabbak a kislőtéri gyorsaságin, méghozzá fölényesen, így 10 másodperc feletti előnnyel szerezték meg a sikert. Maticséknak nem sikerült a bravúr, s az utolsó szakaszon az ezüstérmet is elveszítették Kazárékkal szemben, de így sem búslakodtak. Nem ez volt a zárás egyetlen helycseréje: a fokozatosan javuló teljesítményt mutató ifj. Tóthék az utolsó pillanatban taszították hátrébb a negyedik helyről Balogh Jánosékat.

Az amatőrök versenyét a Szőcs Attila-Deák Róbert kettős nyerte Mitsubishijükkel, a Lada Kupa első helye a Tölgyesi László-Gács Gábor duóé lett, a Suzuki Kupa ifj. és id. Fekete László, míg a BMW Kupa Morvai Krisztián és Kecskés Árpád győzelmét hozta.

A Mikulás Rali végeredménye:

1.

Turán Frigyes - Zsiros Gábor

Ford

42:36.5

 

2.

Kazár Miklós - Dallos Ferenc

Mitsubishi

42:47.0

+10.5

3.

Matics Mihály - Matics Dóra

Mitsubishi

42:50.6

+14.1

4.

ifj.Tóth János - Szőke Tamás

Peugeot

42:58.3

+21.8

5.

Balogh János - Holczer Dániel

Mitsubishi

43:05.7

+29.2

6.

Botka Dávid - Szeles Péter

Citroen

43:22.3

+45.8

7.

Kovács Antal - Istovics Gergely

Ford

43:42.0

+1:05.5

8.

Osváth Péter - Farnadi Ágnes

Mitsubishi

44:11.2

+1:34.7

9.

Szvatek Zsolt - Török Attila

Mitsubishi

44:21.3

+1:44.8

10.

Szőcs Attila - Deák Róbert

Mitsubishi

44:34.1

+1:57.6

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: