Ez a kép példázza, hogy a gumikopás nem kizárólag a modern Formula-1 problémája
https://formula.hu/parc-ferme/962

Visszatérő veszi át az elhunyt Hubert helyét a Formula-2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23261
A spái F2-es tragédiát követően Monzában a szörnyű balesetben érintett csapatok csak egy autóval neveztek. Ezen a hétvégén, Szocsiban ismét versenyez az utánpótlás-széria, mostanra pedig már az elhunyt Anthoine Hubert csapata, a BWT Arden, valamint a kórházban súlyos sérülésekkel fekvő Juan Manuel Correát foglalkoztató Sauber Junior Team is megnevezett egy új pilótát, elvégre az élet, bármilyen könyörtelen is néha, de megy tovább.
Talán nem teljesen véletlen, hogy az oroszországi hétvége előtt két orosz versenyző jutott ilyen módon lehetőséghez. A Sauber Junior Teamnél Matevosz Iszakjan foglalja el a megüresedett ülést - a 21 éves pilóta teljesen újoncnak számít a sorozatban, a Formula V8 3.5 2017-es második helyével és endurance-tapasztalattal a háta mögött érkezik.
A BWT Arden azonban már egy kipróbált oroszt igazolt, aki az egész GP2/F2 történetének egyik legtapasztaltabbja: Artyom Markelov az elmúlt öt évet ezen a szinten töltötte, két éve második, tavaly ötödik lett az összetettben. Idén váltott a japán Super Formulára, ahol viszont nem mennek jól a dolgai, eddig még egy pontot sem szerzett. A monacói beugrása után most Szocsival és Abu Dhabival végigversenyezheti a szezon hátralévő részét Tatiana Calderon csapattársaként. A Formula-2-ben a versenyzők nem választhatnak rajtszámot, azokat sorban osztják ki a csapatok között, ám Hubert emlékére a francia által használt 19-est az idei szezon végéig ideiglenesen visszavonultatják. Markelov így a 22-est kapja.


Vettel gyorsan nyelt egyet, mert aztán már köpni-nyelni nem tudott
https://formula.hu/parc-ferme/23258
Merthogy Verstappentől rögtön kapott egy jó nagy adagot az arcába - avagy ezt látta a szingapúri pezsgőkamera.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonA champagne moment for Seb, as he ends that long wait for an F1 race win!
Mintha nem is az F1 lenne: négyfős csata az utolsó körben
https://formula.hu/parc-ferme/23257
Grosjean, Sainz, Ricciardo és Stroll nem kímélték egymást a Szingapúri Nagydíj hajrájában. Az egész egymásba bonyolódás egyetlen szépséghibája, hogy a sor elején befutó Grosjean is csak a 11. lett, azaz mindannyian pont nélkül maradtak.
Amazing Last lap battle at Singapore 2019
— Eau rouge (@Insidef1) September 23, 2019
Daniel Ricciardo vs Carlos Sainz vs Lance Stroll
, @F1 don't forget to include this in "Best onboard action" Compilation
Video Credit: FOM (F1TV)#F1 @RacingPointF1 @RenaultF1Team @McLarenF1 @F1 pic.twitter.com/kXBdcvIkYM
Hogyan néz ki, amikor valaki veszélyesen közel megy a daruhoz?
https://formula.hu/parc-ferme/23256
Antonio Giovinazzi kapott 10 másodperces időbüntetést a Szingapúri Nagydíj leintését követően, amiért a George Russell kiesése miatt életbe lépett biztonsági autós szakasz alatt az ominózus kanyarban nem tartott eléggé jobbra, így a biztonságosnál közelebb haladt el a Williams mentését végző daruhoz és pályabírókhoz. Itt a videó arról, hogy mennyire is volt közel.
Antonio Giovinazzi has received a 10 second time penalty for this.
— Tim Hauraney (@timhauraney) September 22, 2019
Getting to close to the marshals while on track.
Giovinazzi holds onto 10th place finish as car behind was 17 seconds. #F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/9ZHXn4bvOD
Azt hittétek, hogy Hamilton oda se hederített a kilökött telefonra? Ezt nézzétek!
https://formula.hu/parc-ferme/23255
A Szingapúri Nagydíj egész hétvégéje során weboldalunkon az egyik legnézettebb tartalom volt az a rövid videó, amelyben az látható, hogy a rollerével a Mercedes garázsa felé igyekvő Lewis Hamilton véletlenül kilöki a mobiltelefont egy éppen fotózni készülő rajongó kezéből. A brit egy pillanatra hátranézett ugyan, majd tovahaladt, ám a történet folytatását már nem ismertük meg.
Most azonban a Formula-1 hivatalos Instagram-oldala közzétette az alábbi fotót, amelynek tanúsága szerint Hamilton bocsánatot kért az illetőtől egy a telefon hátoldalára írt üzenettel. A készülék tehát alighanem működőképes maradt, noha ezek után valószínűleg nem sokat fogják használni, le ne kopjon róla az ötszörös világbajnok személyre szabott írása!
"Annyira sajnálom! Rohantam, mert autóba kellett ülnöm" - írta Hamilton, aláírásával ellátva.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!
https://formula.hu/parc-ferme/23254
A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Több mint négy éve nem láttunk olyat, mint most Szingapúrban
https://formula.hu/parc-ferme/23251
Különleges pillanat volt a Szingapúri Nagydíjon, amikor a bokszkiállások során Antonio Giovinazzi átvette a vezetést az Alfa Romeóval, hiszen egyrészt ez volt az első pillanat az olasz pályafutása során, amikor élen állt egy F1-es versenyen, másrészt az Alfa történetében is kiemelkedő eseménynek számított, hiszen 1983 és Belgium óta nem fordult ez elő velük. Ugyanakkor 86 futammal ezelőtt, a 2015-ös Brit Nagydíjon fordult elő az utoljára, hogy nem a Mercedes-Ferrari-Red Bull trió valamelyik autója vezetett egy F1-es versenyt...

fotó: dppi
Vettel Raikkönent, Hamilton Schumachert érte utol
https://formula.hu/parc-ferme/23252
Sebastian Vettel éppen korábbi csapattársát, Kimi Raikkönent érte utol egy ferraris örökranglistán a mögöttünk hagyott hétvégén: a német pilóta 52. alkalommal állhatott dobogóra a maranellói csapat színeiben, amivel egalizálta a finn Jégembert. Ennél többször csak Rubens Barrichello (55) és természetesen Michael Schumacher (116) állhatott fel a pódiumra Ferrari-pilótaként.
Ugyanakkor egy Schumacher-csúcs így is beállításra került: Lewis Hamilton 142. F1-es futamán állt valameddig az élen, ezzel a hétszeres világbajnok rekordját egalizálta és a következő helyszínen akár meg is döntheti.

fotó: dppi
Az FIA vizsgálja a halálos spái balesetben résztvevő autókat
https://formula.hu/parc-ferme/23253
Augusztus 31-én történt az a szörnyű baleset a spái F2-es futamon, ahol elhunyt Anthoine Hubert, miután ütközött Juan Manuel Correával. Az eset után a belga rendőrség vizsgálódott és lefoglalta az autókat, ez a vizsgálat azonban most lezárult, mert már az FIA-nál vannak az érintett autók további elemzés céljából. Ennek oka természetesen főleg a biztonság további javítása - egyébként nem csak Hubert és Correa, de az esetben szintén érintett Giuliano Alesi autója is kiadásra került.
A súlyosan sérült Correa állapotáról itt olvashatók a legfrissebb információk: https://formula.hu/f2-3/2019/09/21/tudeje-miatt-van-veszelyben-correa-laba

fotó: dppi
Hamilton az élő interjú közben ment oda gratulálni Vettelhez
https://formula.hu/parc-ferme/23250
Lewis Hamilton többször is megvédte az elmúlt egy évben a kritikák kereszttüzében lévő Sebastian Vettelt, úgyhogy nem meglepő az sem, hogy a német szingapúri győzelme után a világbajnok nyíltan gratulált neki.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonThis moment . x @skysportsf1 . #F1 #Formula1 #LewisHamilton #Vettel #SingaporeGP
Ha Ferrari-rajongó vagy, ezt üzeni neked Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/23249
A Ferrari YouTube-csatornájára került fel egy rövid videó „Seb üzen a tifosinak a Szingapúri Nagydíj megnyerése után” címmel.
„Hello srácok, mint látjátok, épp befejeztük a versenyt, de kicsit még mindig a hatása alatt vagyok, és igyekszem kiélvezni a pillanatot. Köszönöm, hogy velünk tartottatok, köszönöm a támogatást, főleg azoktól, akik kint voltak a pályán. Úgy gondolom, ma mindenekelőtt a csapat győzött, ezért nagyon örülök, hálás vagyok mindenkinek Maranellóban, és köszönöm, hogy hittetek bennem. Remélem, hogy így tudjuk folytatni tovább” – mondja a rövid felvételen Vettel.
Hét DTM autó vesz részt a közös japán versenyen
https://formula.hu/parc-ferme/23248
A DTM és japán Super GT együttműködése értelmében kétszer osztozik a versenypályán idén: októberben a német túraautósok szezonzáróján három vendégautó, egy Honda, egy Lexus és egy Nissan vesz részt. Ezt követően Japánban egy bajnokságon kívüli közös versenyt tartanak, melynek helyszíne a Fuji versenypálya, időpontja november 22-24 lesz.
A Super GT promótere, Masaaki Bandoh elárulta, a közös versenyen hét autót indítanak a DTM márkái: az Audi négyet, a BMW hármat. Az Aston Martinokat felkészítő R-Motorsport már közölte, kihagyja a történelmi futamot, hogy a 2020-as szezonra készüljön.
Egyelőre nem tudni, mely DTM-pilóták utaznak Fujiba, azt azonban igen, hogy kik nem: az audis Robin Frijns és Nico Müller a Formula-E szezonnyitóján szerepel az adott hétvégén Szaúd-Arábiában.

Raikkönen hazáig szaladt a balesete után
https://formula.hu/parc-ferme/23247
Kimi Raikkönen viccesen - és tőle megszokottan szűkszavúan összegezte -, hogy kiesett a Szingapúri Nagydíjon. Az Instagramján egy kép látható, mely alá csak ennyit írt a Jégember: "Hazafutás."
Íme, Sebastian Vettel győztes stratégiája
https://formula.hu/parc-ferme/23246
A Formula-1 hivatalos YouTube-csatornájára került fel a mozzanat, mely eldöntötte a Szingapúri Nagydíjat. Leclerc ugyan mondta a csapatnak, hogy nem fog belemenni semmi őrültségbe, de alighanem ennek ellenére is megtiltották neki, hogy megtámadja csapattársát.
Vettel, avagy Szingapúr oroszlánja
https://formula.hu/parc-ferme/23245
Ezt mondta neki versenymérnöke a leintést követően, miután Vettel ötödször nyert a városállamban, az ötös autóval.
The 'Lion of Singapore' roared for a FIFTH time in Marina Bay!#F1 #SingaporeGP pic.twitter.com/m3zv0pNLwS
— Formula 1 (@F1) September 22, 2019
Megbüntették Antonio Giovinazzit
https://formula.hu/parc-ferme/23244
Tízmásodperces időbüntetést kapott Antonio Giovinazzi, mivel az egyik safety car-fázis alatt túl közel autózott az éppen mentést végző daruhoz, illetve a törmelékeket takarító pályabírókhoz. A pilótákat külön megkérték, hogy jobbra tartsanak a mentés helyszínén, azonban Giovinazzi ennek nem tett eleget. A büntetéssel együtt is megtarthatja azonban 10. helyét az olasz, mivel Grosjean 17 másodperccel ért célba mögötte.

A Szingapúri Nagydíj összefoglalója
https://formula.hu/parc-ferme/23243
Már fel is került az F1 hivatalos YouTube-csatornájára a verseny összefoglalója, így a legizgalmasabb pillanatokat máris átélhetitek újbúl!
Nagy rekordoknak vetett véget a Ferrari és Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/23242
A német Sebastian Vettel azzal, hogy megnyerte a Szingapúri Nagydíjat, 392 nap után állhatott fel ismét a dobogó legtetejére. Akkor Belgiumban tudott győzni a négyszeres világbajnok, 2018. augusztus 26-án. Ezen túlmenően ez volt az első alkalom, hogy egy csapat kettős győzelmet ünnepelhetett Szingapúrban, amely 2008 óta a versenynaptár része, és amely évet írtuk akkor, mikor a Ferrari utoljára képes volt három egymást követő futamon győzelmet aratni. Akkor egészen pontosan négy futamon nyertek zsinórban, méghozzá a szezon második és ötödik nagydíja között érték el a sikereket, így Malajziában, Bahreinben, Spanyolországban és Törökországban, Raikkönen-Massa-Raikkönen-Massa sormintában.

Íme Leclerc rekordot érő időmérős köre
https://formula.hu/parc-ferme/23241
Idei ötödik rajtelsőségét szerezte meg Charles Leclerc Szingapúrban, így jelenleg a fiatal monacói az időmérők királya a 2019-es szezonban. Az alábbi körnek köszönheti a diadalt:
"There were a few moments when I almost lost control of the car - but what an amazing feeling"
— Formula 1 (@F1) September 21, 2019
Go on board and on the limit with @Charles_Leclerc as he storms to the Pirelli Pole Position Award in Singapore #Pirelli #SingaporeGP @pirellisport pic.twitter.com/GtcZfHFX6f
Az megvan, hogy Leclerc már a Mercedes párosánál is erősebb az időmérőkön?
https://formula.hu/parc-ferme/23238
Bahrein, Ausztria, Belgium, Olaszország, Szingapúr. Megszerzett pole-pozíciók számában a jelenlegi állás szerint Charles Leclerc 2019 legeredményesebb pilótája, eggyel többel rendelkezik, mint Lewis Hamilton és Valtteri Bottas. Erre ki mert volna fogadni a szezon elején?
MOST POLES, 2019
— Formula 1 (@F1) September 21, 2019
You can just about count them on one hand, @Charles_Leclerc #F1 #SingaporeGP @ScuderiaFerrari pic.twitter.com/BwHqXYnIyV