DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 22. hétfő

Egy kalappal!

Tom és Tim Coronel már nagyon várják a 2015-ös Dakar Ralit. Ti is?

Az FIA megadóztatta a Mercedest, a világbajnok nagyon drágán nevezhetett a 2020-as szezonra

Nagy árat fizet az idei sikerességéért a Mercedes F1-es csapata, ugyanis az FIA rendszerének értelmében minden eddiginél több pénzbe kerül számára a 2020-as nevezési díj. A szövetség ugyanis egy 556.509 dolláros alapdíjat határozott meg minden csapat számára, plusz minden istállónak további 5563 dollárt kell fizetnie minden egyes 2019-ben megszerzett pontért - kivéve a Mercedesnek, amelynek konstruktőri bajnokként 6677 dollárba kerül minden pontja. Mivel rengeteg pontot szereztek Hamiltonék (2014 óta csak 2016-ban szereztek többet), ezért elég sok lett a számla...

A Mercedesnek végül 5,5 millió dollárt kell fizetnie nevezési díjként 2020-ra, amely több mint két millió dollárral több, mint a következő legmagasabb érték - a Ferrari 3,3 milliós nevezési díjat fizet, a Red Bull 2,8 milliót, a McLaren 1,3-at, a Renault és a Toro Rosso 1-1 milliót, a Racing Point 960 ezer, az Alfa Romeo 870 ezer, a Haas 710 ezer, a Williams pedig mindössze 560 ezer dollárral "száll be".

wolff price

fotó: dppi

Ez az ábra jól mutatja, mekkora káosz volt a Német és a Brazil Nagydíjon

Az F1 Visualized készített egy látványos grafikát a Formula-1 idei össze pontszerzőjéről, futamokra lebontva. Így "felülről" megtekintve tökéletesen kivehető, mekkora uralma volt a Mercedesnek, de az is átjön, micsoda kavarodás volt a Német és a Brazil Nagydíjon.

b2w7ijsjyr241

Megvan, melyik DTM-es márkával tesztelhet Kubica

A BMW ad lehetőséget Robert Kubicának a DTM jövő heti Fiatal Pilóták Tesztjén - hozta nyilvánosságra a bajor márka. A lengyel pilóta korábban úgy nyilatkozott, a legvalószínűbb folytatás számára a német túraautós sorozat, miután a Formula-1-ben 2020-ra nem sikerült ülést szereznie. A BMW pedig kapóra jött neki, hiszen az előző évtizedben velük versenyzett a Saubernél.

A teszt csak a nevében szól kizárólag a fiataloknak, a csapatok kortól függetlenül ülést adhatnak azoknak a pilótáknak, akikben potenciált látnak.

kubica-portre-20193

 

A Hungaroring télen egy egészen új arcát mutatja meg

Az idei első hóval olyan békesség telepedett Hungaroringre, ami idegennek hat egy F1-es nagydíjhelyszíntől. A nyomvonalakból azért látszik, hogy valakinek ilyen állapotban is szerencséje volt a pályához.

79656023_10156921349247066_6239124026816462848_o

Grosjean szem elől tévesztette a telefonját, egy komplett galéria várta

A Haas F1-es pilótája két lapozható Instagram-posztot osztott meg, a leírás szerint "elragadták" tőle a telefonját...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Don't leave your phone without surveillance... 1/2

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Don't leave your phone without surveillance... 2/2

Romain Grosjean (@grosjeanromain) által megosztott bejegyzés,

Enyhítenek az egyik frusztráló F1-es szabályon

A Formula-1 hetvenéves története során soha nem voltak még annyira szigorúak a motorszabályok, mint manapság, ráadásul a sorozat 2020-ban rekordhosszúságú, 22 futamos versenynaptár elé néz, így a gyártók számára fojtogatóan nehézzé vált büntetés nélkül végigcsinálni egy szezont. Ezt felismerve az FIA bejelentette, némileg enyhít az előírásokon, és 2020-ban kettőről háromra emeli az autónként felhasználható MGU-K-k számát. Ez egy aprónak tűnő változás, ami a csapatoknak úgy kellett, mint egy falat kenyér. Különösen a Renault és a Honda számára jó hír ez, a Toro Rossó-s Danyiil Kvjat például hatot használt el idén.

Az F1 erőforrásai 2014-ben váltak annyira összetetté, hogy az FIA elemekre bontotta azokat, és azóta külön tartja nyilván, melyikből hány darabot használ fel egy pilóta egy szezonban. Korábban minden elemből (belsőégésű motor, turbófeltöltő, MGU-H, MGU-K, vezérlőelektronika és akkumulátorok) ötöt használhattak büntetlenül, az idei évre azonban már akkor is büntetés kaptak, ha az előbbi három egység valamelyikéből háromnál, utóbbi három valamelyikéből pedig kettőnél többet szereltek az autóba.

A csapatok szerencséjére az FIA belátta, hogy az egyre hosszabbá váló szezonhoz alkalmazkodni kell, így a legkritikusabb elemmel kapcsolatban némileg elnézőbbek lesznek.

renault-szerel-20191

Tökéletes teljesítménnyel lett az év pilótája Hamilton - az F1-nél

Az utolsó futam, Abu Dhabi dönttötte el, hogy a Formula-1 hivatalos weboldalán ki lesz az év pilótája - Lewis Hamilton és Max Verstappen egállal mentek neki ennek a fordulónak, úgyhogy az lett az év legjobbja, aki itt jobban teljesített. Ez pedig az F1.com szakértői szerint Hamilton volt: a maximális 50 pontból kereken 50-et szerzett szerintük, míg Verstappennek 45-öt adtak, így a brit futott be náluk győztesként. A sorozat az egész éven végigfutott, öt szakértőjük minden futam után értékelte a pilóták teljesítményét egy 1-től 10-ig terjedő skálán, az így szerzett átlagpontok alapján pedig a következő végeredmény jött ki:

1. Lewis Hamilton 43,7
2. Max Verstappen 43,4
3. Carlos Sainz 41,8
4. Lando Norris 40,3
5. Charles Leclerc 39,9
6. Alexander Albon 39,4
7. Valtteri Bottas 39,0
8. Sergio Perez 38,2
9. Daniel Ricciardo 37,7
10. Danyiil Kvjat 37,2

 hamilton-portre-20191_1

 

Aktív F1-es versenyző írta a köszöntőt a hamarosan megjelenő Száguldás és cirkuszhoz

 

Újabb adalék a hamarosan érkező Száguldás és cirkusz 2019-2020 című kötettel kapcsolatban: míg az előszót a turbós...

Közzétette: Mészáros Sándor – 2019. december 5., csütörtök

Máris kap egy plusz kanyart a vietnámi pálya

Javában zajlik a munka Hanoiban, ahol 2020 áprilisában megrendezik az első Formula-1-es nagydíjat - a pálya készül, de még közel sincs kész, ráadásul most egy komolyabb módosítást is eszközölni kell rajta. A pálya részéről bejelentették, az FIA és az F1 biztonsági szempontok alapján tett kérése miatt beépítenek egy plusz kanyart is - ebből így 23 lesz az aszfaltcsíkon, a pálya pedig nagyjából ötven méterrel lesz így hosszabb.

A pálya új részei (amiket a "semmiből" építettek) már készen állnak, az utcai részből átalakított területek befejezését pedig az év végére (tehát kb. három héten belül) ígérik. A vietnámiak optimisták, úgy gondolják, hogy az utómunkákra, a részletekre bőven elég lesz az utána megmaradó három hónap.

hanoi-2020-2

Rossi újra belengette a Hamiltonnal való szerepcserét

"Szerintem én és Lewis Hamilton szórakozni fogunk egyet hamarosan" - írta Instagramján az alábbi képhez a MotoGP legendája. Várjuk!

pf7_15

A WRX versenynaptára is megérkezett

Betömték a 2020-as menetrendben maradt lyukakat. A 11 helyszínből álló bajnokság két új állomásra, a Nürburgringre és Szentpétervárra – az új aszfaltcsíkra, ahol a DTM és W Series is szerepel –, valamint egy visszatérő pályára, a portugáliai Montalegrébe látogat el. Silverstone és a kanadai Trois-Rivieres került ki a sorból.

Megautóztatták az Inter volt középpályását a szezonzárón

Dejan Stankovic az Abu Dhabi Nagydíj népes celebvendégseregének egyik résztvevője volt. A szerbet a Pirelli által szervezett autóztatáson egy Lamborghini Huracannal körbevitték a pályán.

Nagyot gépészkedett Mick Schumacher

A Formula-2 német pilótája alatt Abu Dhabiban a rázókövön megbokrosodott a Prema, ő azonban megmentette a helyzetet, annak ellenére, hogy előbb az egyik, majd a másik irányba tört ki fenyegetően a versenygép.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

@mickschumacher got the moves . Repost x @fiaf2championship We call this one the Schumacher shimmy . #F2 #Formula2 #AbuDhabiGP #YasMarina #MickSchumacher #Schumacher #RoadToF1

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Mérföldkőhöz ért a McLaren az Instagramon

A McLaren lett a Formula-1-es mezőny első csapata, amely átlépte az 5 millió követőt a fotómegosztón. Az eseményről a közösségi médiát szintén aktívan használó két pilóta, Lando Norris és Carlos Sainz egy képpel emlékezett meg.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We've just become the first @f1 team to reach 5 million followers on @instagram. Thank you for following us and giving us your backing throughout the season. #McLaren #FansLikeNoOther #F1 #Instagram

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés,

Győzelmek, pole-pozíciók, felzárkózások, előzések: Max Verstappen idei legjobb pillanatai

A Red Bull holland F1-es pilótájának idei szezonját négy percbe foglalták össze.

Megmutatta 2022-es WEC-hypercarját a Peugeot

A hosszútávú világbajnokságra visszatérő francia márka renderelt képet közölt a versenygépről, amellyel a 2022/23-as szezonban pályára lép a Toyota és Aston Martin mellett az LMP1-et felváltó Hypercar kategóriában egy hibriddel.

Az autón a Rebellion név olvasható: a Peugeot önálló gyári csapat helyett a mezőny egyik meglevő, tapasztalt alakulatával szövetkezik. A választás a svájci istállóra esett, amely legutóbb, Sanghajban a teljesítménykiegyenlítésnek köszönhetően győzelmet szerzett a Toyota ellenében saját R13-as konstrukciójával.

A Rebellion Racing lényegében beleolvad a Peugeot Sportba, a csapat ugyanis Satoryba költözik, ahol a franciák LMP1-es formációja 2012-ig működött. A Rebellion meglevő karosszériapartnere, a korábban Peugeot-val is kooperáló Oreca szerepéről a programban egyelőre nem esett szó, bővebb tájékoztatást 2020 januárjára ígér a gyártó.

Ricciardo vad sisakcserélgetésbe kezdett a szezon végén

A Renault ausztrál pilótája sisakot cserélt búcsúzó csapattársával, Nico Hülkenberggel ("Lehet, hogy ez Nico utolsó tánca, sisakcsere nagyon szükséges"), korábbi csapattársával, Max Verstappennel ("Egy év, őrülten hiányzik, sisakcsere szuper szükséges") és a ferraris Charles Leclerc-rel ("Két szüzességét is elvesztette idén, az F1-es győzelmet és Vegast, sisakcsere annyira szükséges"):

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Possibly Nico’s last dance. Helmet swap very necessary. Cheers buddy

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

One year on. Missing bae like crazy. Helmet swap super necessary.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lost two of his virginity’s this year. F1 win and Vegas. Helmet swap so necessary.

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés,

Meglepő pilótapárost igazolt a Formula-2 bajnokcsapata

Bár az egyéni világbajnoki címet Nyck de Vries az ART-vel nyerte meg, az F2 2019-es bajnokistállója a DAMS lett, köszönhetően az összetett második Nicholas Latifi és negyedik Sergio Sette Camara összeadott pontjainak. Latifi a Williams színeiben az F1-ben folytatja, az IndyCarra váltást is lehetőségnek tartó Sette Camara pedig szintén távozik a DAMS-től, amely teljesen új pilótapárossal indul 2020-ban: Dan Ticktum és Sean Gelael lesz a csapat két versenyzője.

Mindkét pilóta különleges eset: a botrányáról ismertté vált 20 éves Ticktum F1-be jutását a Red Bull hathatós támogatásával szinte garantálni lehetett, Super Formulában töltött pocsék éve miatt azonban kitették a szűrét. A brit első teljes évére készül a szériában, ahol korábban egyetlen futamon indult.

A Toro Rossót számos alkalommal – így a héten is – tesztelő indonéz Sean Gelael a bajnokság 17. helyezettjeként igazol a DAMS-hez. Az elmúlt két évet a Premánál töltötte, ahova szintén akkor került, amikor az istálló a Formula-2 csúcsán volt, Charles Leclerc 2017-es bajnoki címét követően. Mindkét új igazolás autóba ül az Abu Dhabiban csütörtöktől szombatig tartó F2-es teszten.

Megjelent egy videó Bottas WRC-tesztjéről

A Mercedes finn F1-es pilótája az előttünk álló hétvégén áll rajthoz egy régebbi Citroen WRC-vel a Paul Ricard versenypályán - a tesztről közzétett egy videót:

 

Kikerült a Hungaroring a TCR Europe versenynaptárából

Akárcsak az előző két szezonban, jövőre is hét fordulóból fog állni a TCR Europe idénye, viszont számunkra lesz egy fontos különbség, a minap kiadott versenynaptárban ugyanis az eddigiektől eltérően nem szerepel a Hungaroring. Az elmúlt két évben egyaránt ellátogatott hazánkba a rendre magyar érdekeltségektől hemzsegő széria, 2020-ban viszont kimarad a mogyoródi pálya a versenyzők számára.

Lesz viszont két új helyszín is a Paul Ricard és Zolder révén – utóbbinak köszönhetően két versenyhétvégét is rendeznek majd Belgiumban, hiszen a szezonnyitóra pedig Spa-Francorchamps-ban kerül sor a TCR Spa 500 betéteseményeként. A hozzánk legközelebbi állomás az ausztriai Red Bull Ring lesz, ezen kívül Oschersleben, Monza és a finálénak otthont adó Barcelona szerepel még a kalendáriumban.

A TCR Europe 2020-as versenynaptára:

Április 30-Május 2.: Spa-Francorchamps, Belgium

Május 15-17.: Red Bull Ring, Ausztria

Június 26-28.: Oschersleben, Németország

Július 17-19.: Paul Ricard, Franciaország

Szeptember 11-13.: Zolder, Belgium

Szeptember 25-27.: Monza, Olaszország

Október 9-11.: Barcelona, Spanyolország

tcr_1

forrás: p1race.hu