Egy kalappal!
https://formula.hu/parc-ferme/678
Tom és Tim Coronel már nagyon várják a 2015-ös Dakar Ralit. Ti is?

Hat éve: A kis Lando Norris megszerezte első autós futamgyőzelmét
https://formula.hu/parc-ferme/25936
Hétvégén a McLaren fiatal pilótája pályafutása első dobogós pozícióját szerezte – ezzel minden idők harmadik legfiatalabb pódiumra álló F1-es versenyzője lett Max Verstappen és Lance Stroll mögött –, hat évvel ezelőtt, 2014 nyarán pedig első győzelmeit gyűjtögette versenyautóval. Abban az évben a gokartozás után a brit utánpótlásban népszerű, karosszériás Ginetta Junior bajnokságban szerepelt. A Croft, Snetterton és Knockhill pályákon is dobogóra tetejére álló 14 éves pilóta nem csupán életkorát tekintve volt „kicsi”: ahogy a képen látható, növekedésben is jelentősen elmaradt riválisaitól.

Tudjátok, ki volt az a hölgy Mercedes-öltözékben az F1-es dobogón?
https://formula.hu/parc-ferme/25935
Nem sűrűn fordul elő, hogy hölgyeket látunk a Formula-1-es dobogón, az Osztrák Nagydíjon viszont ez volt a helyzet: a Mercedes képviselőjeként Holly Chapman vehette át a díjat. Ő az a mérnök, aki Valtteri Bottas erőforrásáért felel, de a Mercedesnél van még egy női mérnök hasonló beosztásban: Margarita Torres-Diez Lewis Hamilton motorján dolgozik.

Néhány nap múlva újra F1-es versenyhétvégén láthatjuk vezetni Kubicát
https://formula.hu/parc-ferme/25937
Robert Kubica tavaly nyolc évvel súlyos ralibalesete után tért vissza versenyzőként a Formula-1-be, williamses idénye azonban finoman fogalmazva sem sikerült a legjobban, így a szezon végén távoznia kellett a csapattól. Az F1-nek azonban nem intett búcsút, az Alfa Romeo ugyanis leigazolta tartaléknak a 2020-as évadra. Ebben a minőségében pedig már a Stájer Nagydíj első szabadedzésén autóba fog ülni: Antonio Giovinazzi gépét kapja meg a második spielbergi versenyhétvége első 90 percére.
Nem ő lesz az egyetlen egyébként, aki a mezőny állandó tagjain kívül vezetni fog az FP1-en: a Williamsnél Jack Aitken kap lehetőséget.

Az őrült Osztrák Nagydíj minden kiesése videón
https://formula.hu/parc-ferme/25934
Ilyen jellegű összeállítások nem nagyon szoktak születni, de most volt értelme - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Az Osztrák Nagydíj végeredményét szeretni fogják a statisztika kedvelői
https://formula.hu/parc-ferme/25933
A múlt hétvégi F1-es szezonnyitó különleges eredménnyel szolgált: a Valtteri Bottas, Charles Leclerc, Lando Norris alkotta top háromnak köszönhetően végre megtört a jég, így a Mercedes, a Ferrari és a McLaren most először közösen állhatott dobogóra. Bár három nagy múltú F1-es istállóról van szó, a Mercedes 1955-ben kezdődő távolléte miatt egészen 2010-ig kellett várni arra, hogy ez a három legendás név együtt álljon fel a rajtrácsra.
A crazy piece of #TuesdayTrivia! Sunday was the first time in @F1 history that Mercedes, McLaren and Ferrari have shared the podium together pic.twitter.com/eA8XJUX3oK
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) July 7, 2020
A Ferrarinak Angliába kellene költöznie?
https://formula.hu/parc-ferme/25932
Érdekes felvetéssel állt elő a korábbi Formula-1-es pilóta, Mark Webber. Szerinte a gyengélkedő Ferrarinak jót tenne, ha áthelyezné székhelyét az európai autósport őshazájába, Nagy-Britanniába, ahol a legtöbb F1-es csapat székel.
"Ha vissza akarnak térni a Jean Todt, Rory Burn, Ross Brawn és Michael Schumacher nevével fémjelzett dicső időszakhoz, akkor át kellene költözniük Nagy-Britanniába, ahol megtapasztalnák az angol versenyzői mentalitást. Maranello nagyszerű és romantikus, de trófeákat nem onnan fognak nyerni" - idézte szavait a PlanetF1.
Webber a Sebastian Vettel menesztésével kapcsolatos hírekre egy költői kérdéssel reagált. "Hogyan kaphat ilyen hírt telefonon vagy sajtkóközleményen keresztül egy négyszeres világbajnok, aki annyi időt eltöltött a csapatnál?" Nem ő az egyetlen az F1 világában, aki furcsállja a csapat döntését.

Leclerc a vezetés mellett egy másik képességét is csiszolgatja
https://formula.hu/parc-ferme/25931
Talán kevesen tudják a Ferrari fiatal pilótájáról, hogy az autóversenyzés mellett egy attól teljesen eltérő tevékenységben is jeleskedik. Lewis Hamilton mellett ő a másik az F1-es mezőnyben, aki tud zongorázni.
. @Charles_Leclerc playing the piano today #F1 #Charles16 pic.twitter.com/PdPSAjUh48
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) July 7, 2020
Bottas fűnyírójától a Mercedes gondjain át Norris öröméig – így szólt a rádió Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/25930
Idén is folytatja jól bevált szokását a Formula-1 hivatalos YouTube-csatornája, miszerint válogatást készít a versenyhétvégék legjobb rádióüzeneteiből. Elsőként íme, a szezonnyitó Osztrák Nagydíj legjobb megszólalásai (a videó átkattintás után indul!):
Ki volt az Osztrák Nagydíj legjobbja? Segíts Sanyinak és Gergőnek eldönteni
https://formula.hu/parc-ferme/25929
Nem egyszerű a kérdés: ki volt a szezonnyitó verseny embere? Az első dobogóját megszerző Norris vagy a szezont újra győzelemmel indító Bottas 3.0? A Formula Podcast közreműködői így gondolták.
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
A színesbőrű NASCAR-ost támadta Twitteren Donald Trump
https://formula.hu/parc-ferme/25927
Nagy balhénak indult, de kiderült, hogy vaklárma volt, ami az amerikai versenysorozatban történt Talladegában júniusban: egy szerelő egy akasztáshoz hurkolt kötelet talált a mezőny egyetlen színesbőrű tagja, Bubba Wallace garázsában. Az eset súlyos rasszista támadásnak tűnt a Black Lives Matter mozgalmat népszerűsítő pilóta ellen.
Azonnal vizsgálódás kezdődött, amelybe az FBI-t is bevonták: a szövetségi nyomozók végül megállapították, hogy a kötél már tavaly óta a garázsban volt, azaz nem Wallace-nak címezték: ehelyett a kapu nyitásához használták. Az USA elnöke, Donald Trump most azt hánytorgatta fel Twitter-profilján, hogy Wallace túlreagálta az esetet:
„Már bocsánatot kért Bubba Wallace azért az összes kiváló NASCAR-pilótától és -tisztségviselőtől, akik azonnal a segítségére siettek, kiálltak mellette, és hajlandók lettek volna mindent feláldozni érte, hogy aztán kiderüljön, hogy az egész dolog csak egy újabb HOAX volt? Ez és a zászlós ügy a MINDEN IDŐK legrosszabb tévés eredményét hozta” – posztolta a közösségi médiában Trump, a konföderációs zászló pályákon való betiltására utalva, melynek szorgalmazója szintén Wallace volt.
A Twitter-bejegyzés nagy visszhangot váltott ki az Egyesült Államokban. A NASCAR hivatalos közleményben vette védelmébe Wallace-t, a sorozatot közvetítő Fox Sports 8%-os nézettségi növekedésről beszámolva cáfolta Trump tévés eredményt firtató kijelentését, miközben a közösségi oldalon számos poszt jelent meg a Wallace támogatását hangsúlyozó hashtaggel. A pilóta egy, a követőinek és a következő nemzedéknek címzett üzenettel reagált az elnök posztjára, amiben arra bátorította őket, hogy büszkén állják a kritikát, és kövessék a szívüket.
Has @BubbaWallace apologized to all of those great NASCAR drivers & officials who came to his aid, stood by his side, & were willing to sacrifice everything for him, only to find out that the whole thing was just another HOAX? That & Flag decision has caused lowest ratings EVER!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) July 6, 2020
Vietnám idén még versenyt rendezne
https://formula.hu/parc-ferme/25925
Akár már idén novemberben F1-es futamot rendezne Vietnám - közölte a Reuters helyi hírekre hivatkozva. Az ázsiai ország első Formula-1-es versenyét eredetileg idén április ötödikén tartották volna Hanoiban, de sok más eseményhez hasonlóan ezt a tervet is keresztülhúzta a világjárvány. A város kormánya egy hétfői sajtótájékoztatón azonban arról adott hírt, hogy három hónapja egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem regisztráltak az országban, így reményeik szerint november végén bepótolhatják a versenyhétvégét. Arról nem esett szó, hogy a Formula-1 illetékeseivel tárgyaltak-e a szervezők.

Norris a legidősebb élő F1-es világbajnok elismerését is kivívta
https://formula.hu/parc-ferme/25924
"Egy teljes munkaidős streamerből az F1 harmadik legfiatalabb dobogósa néhány nap alatt" - így jellemezte magát a mindössze húszéves Lando Norris, miután az őrületes Osztrák Nagydíjon a harmadik helyre kormányozta autóját. Teljesítményére a legendás Jackie Stewart is felfigyelt, aki Instagramon egy közös képpel üzent a fiatal brit pilótának. "Milyen sokra vitte. Gratulálok az első F1-es dobogós helyezésedhez!" - írta a háromszoros világbajnok. Ezekre a szavakra biztosan sokáig emlékezni fog a fiatal pilóta.
A bejegyzés megtekintése az InstagramonHe's come a long way...Many congratulations to Lando Norris on your first #F1 podium
Már a Stájer Nagydíj szabadedzésén tesztpilótát ültet az autóba a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/25926
A Williams idén két tesztpilótával is olyan megállapodást kötött, melynek része Formula-1-es szabadedzéseken való részvétel: a tartalék státuszba leigazolt Jack Aitken egy, a magyar kötődésű Roy Nissany három pénteki tréningen szerepelhet. Mivel a versenynaptárból egyelőre csak nyolc forduló megtartása biztos, a Williams igyekszik előbb teljesíteni kötelezettségeit: Aitken már a hétvégi Stájer Nagydíjon az FW43-ba ül a Red Bull Ringen.
A Formula-2-ben szereplő brit pilóta – aki korábban a Renault-nál volt tartalékos, de szabadedzésen még nem vezetett soha – az első 90 perces tréningen George Russell versenygépét veszi át, amelyre a csapat tesztpilótái számára kirendelt 40-es szám kerül. Érdekesség, hogy legjobb szezonjában, 2017-ben Aitken éppen honfitársa, Russell mögött lett bajnoki ezüstérmes a GP3-as értékelésben.

Ferrari F40-et láttak Mogyoródon
https://formula.hu/parc-ferme/25918
Múlt hétvégén egy magyar rendszámos Ferrari F40-es felbukkanásának lehetett szemtanúja néhány szerencsés a Hungaroring bejárata előtt található benzinkúton. A legendás típus információink szerint 2018 óta van magyar tulajdonban. A találatot köszönjük Balogh Dánielnek!

Az autó az alábbi videóban is feltűnik:
Ki a búbánat lenne a hétvége csalódása, ha nem a Ferrari?
https://formula.hu/parc-ferme/25923
A szenzációsan alakult Osztrák GP után rögtön leültünk és kiveséztük az évadnyitó legfontosabb történéseit, és természetesen a Ferrari is terítéken volt: bár Charles Leclerc nagyot mentett a második helyével, Sebastian Vettel nem épp pozitív értelemben teljesített „fordulatos” futamot, de összességében is csalódáskeltő volt a maranellóiak spielbergi produkciója. Hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes adást is!):
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Videó: Ennyire szenvedett a Ferrarival Sebastian Vettel
https://formula.hu/parc-ferme/25920
Ő maga is elmondta, hogy örül, hogy csak egyszer forgott meg, annyira vezethetetlen volt az autó - íme egy rövid belső felvétel, ahol az látszik, hogy szinte minden kanyarban megbicsaklott a Ferrari...
Az utolsó kör, amellyel Norris megkaparintotta a dobogót – és az azt követő önfeledt ünneplés
https://formula.hu/parc-ferme/25922
Igyekeznie kellett a vasárnapi futam hajrájában Lando Norrisnak, mivel öt másodpercen belülre kellett kerülnie Lewis Hamiltonhoz képest, hogy annak büntetése után a mercedeses előtt végezzen. A McLaren ifjonca végül elképesztő utolsó kört produkált, amelynek révén nemcsak első F1-es dobogóját, hanem első F1-es leggyorsabb körét is megszerezte. Mutatjuk azt a bizonyos kört, valamint a McLaren bokszában kitört ünneplést és Norris cenzúrázatlan levezető körös üzeneteit is (az első videó csak átkattintás után indul!):
Sound on - LOUD
— Formula 1 (@F1) July 6, 2020
Go onboard with @LandoNorris and inside the @McLarenF1 garage as they celebrate an incredible podium finish in Austria#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/tMywYR6Bbe
2014 óta nem kezdte ilyen jól a szezont a McLaren
https://formula.hu/parc-ferme/25917
Nem kevesebb mint hat évet kell visszalapoznunk az F1 történelemkönyvében, hogy a McLaren szempontjából annyira sikeres évkezdést találjunk, mint az idei. A wokingi csapat utoljára 2014-ben nyitotta az évet dobogón, akkor a Mercedes erőforrásaival hajtott autók Kevin Magnussennel és Jenson Buttonnal a második és harmadik helyen végeztek Ausztráliában.
Apró érdekesség, hogy Lando Norris harmadik és Carlos Sainz ötödik helyének köszönhetően a csapat az első futam után 26 ponttal a második helyen áll a konstruktőri tabellán. A Mercedes vezet 36 egységgel.
To the whole team at the track, back at McLaren HQ and those working from home, thank you. #AustrianGP #WeRaceAsOne pic.twitter.com/sPUOEE4T2j
— McLaren (@McLarenF1) July 5, 2020
Lemaradtál az őrületes Osztrák GP-ről? Mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/25921
Itt a szezonnyitó hivatalos videós összefoglalója (átkattintás után nézhető meg!):
Megbüntették az Alfa Romeót az elhagyott kerék miatt
https://formula.hu/parc-ferme/25919
Az F1-es Osztrák Nagydíj leglátványosabb balesetét kétségkívül Kimi Raikkönen autója szolgáltatta, ami a futamon nemes egyszerűséggel elhagyta a jobb első kerekét. Az eset egy bokszkiállás után nem sokkal történt, amely során a szerelő ferdén rögzítette a csavaranyát, így az menet közben elengedett. Az FIA az ügyet kivizsgálva arra jutott, hogy bár a szerelő hibázott, de sem neki, sem a pilótának nem volt esélye észrevenni a hibát. A büntetés ezeket figyelembe véve 5 000 euró, amit a csapatnak kell kifizetnie - közölte a Racefans.
Three wheels on that wagon #AustrianGP#F1 pic.twitter.com/GtVkN8miqO
— Formula 1 (@F1) July 5, 2020









