Steward
Balogh Tamás
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. augusztus 7. péntek
F1

Button: Ilyet nem lehet tenni egy négyszeres világbajnokkal

Jenson Button erősen kiakadt arra, ahogyan a Ferrari csapatfőnöke megmagyarázta Sebastian Vettel kiebrudalását a vörösöktől. Úgy gondolja, ha Vettel az élen áll és nyerhet, nemigen fog félreállni már.

A járványidőszak miatti kényszerszünet egyik bombahíre volt, hogy bejelentették, a Scuderia nem hosszabbítja meg Sebastian Vettel év végén lejáró szerződését, hanem mással képzeli el a jövőt. Túl sokáig nem is hagyták találgatni a rajongókat, mivel nem sokkal ezután azt is megtudhattuk, hogy 2021-ben Carlos Sainz foglalhatja el a spanyol helyét.

Elég furcsa volt a bejelentés időzítése, ugyanis még el sem kezdődött az évad és máris kitessékelték az ajtón a négyszeres világbajnokot. Ezt az évet még végigvezeti a vörösöknél, de Mattia Binotto szerint a járvány tehet arról, hogy végül mégis menesztik Vettelt.

„Tegyünk először is egy lépést hátra. A téli időszak során végig azt mondtuk privátban neki és publikusan is, hogy ő lenne az első számú választásunk, ezt megerősíthetem” – nyilatkozta Binotto. „Normális, hogy a téli időszakban több pilóta is megkérdezett minket, hogy van-e lehetőség a Ferrarinál versenyezni, szóval felvették velünk a kapcsolatot. De ez nem változtatott az álláspontunkon, Seb maradt az elsődleges választásunk.”

„Azóta viszont kitört a koronavírus-világjárvány, amely megváltoztatta a világunkat, az autósportot, az F1-et. A költséglimit is egyre szigorúbb lett, az új szabályok bevezetését elhalasztották 2022-re, a fejlesztéseket gyakorlatilag befagyasztották 2020-ra és 2021-re. Magyarán a teljes helyzet megváltozott. Mindemellett pedig a szezon el sem tudott kezdődni, így Seb sem tudott visszatérni a pályára, hogy bizonyítsa, mennyire motivált, hogy a Ferrarinál vezessen. Ez sajnálatos a szempontjából.”

„A karanténidőszak alatt a Ferrarinál át kellett gondolnunk a helyzetünket: hoztunk egy döntést, ez egyértelműen a mi döntésünk volt, hiszen ez a mi felelősségünk, ezt kommunikáltak is felé. Hallottam, hogy meglepődött, ezt tökéletesen megértem, ez normális. Bár elfogadta a döntést, érthető, hogy nem teljesen elégedett vele.”

Button szerint Vettel egyáltalán nem ezt érdemli, amit a Ferraritól kapott


Ez a bánásmód nagyon nem tetszik Jenson Buttonnak. „Nagyon furcsa kifogás ez, hogy a járványra kennek mindent. Kilökték maguk közül és közölték vele, hogy jövőre már nem tartanak igényt a szolgálataira. Egy négyszeres világbajnokról beszélünk, aki az elmúlt években rengeteg futamgyőzelmet szerzett a Ferrarinak. Szerintem tavaly is remek munkát végzett, de az is igaz, hogy olyan hibákat is vétett, amiket egy négyszeres bajnok nemigen szokott” – ecsetelte véleményét Button a Sky Sports F1 adásában.

„Persze, bizonyos helyzetekben lehetett volna jobb is, ki tudja. De ő akkor is egy kivételesen jó képességű pilóta, aki ugyan tavaly többször is furcsa hibákat vétett, de a csapattársa (Charles Leclerc) szintén elkövetett ugyanilyen hibákat, amiket már tavaly sem kellett volna.”

„Számomra rettentő furcsa, hogy ennyire korán döntöttek a jövő évről, még el sem kezdődött akkor a szezon és máris közölték Sebastiannal, hogy nem ő vezeti majd az autót 2021-től. Ez egyik fél számára sem szerencsés, hogy ezt így oldották meg a csapatnál. Gondoljunk bele, a Ferrari egy teljes évet teljesít majd úgy, hogy az egyik pilótája már előre tudja, hogy év végén ajtót mutatnak neki.”

„Vajon fog-e hallgatni a csapatutasításokra? Elképzelhető, hogy aláveti magát ezeknek, de ha például eljön az utolsó verseny és vezető helyen lesz, akkor vajon feladja-e a győzelmet a csapat kedvéért? Nem fogja” – vetítette előre Button.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?