Idén már nem hoz több ADUO-motorfejlesztést az Audi
https://formula.hu/parc-ferme/40791
Bár az FIA mérései révén két fejlesztésre lenne jogosult a 2026-os F1-es idényben a lemaradásuk okán, az Audi idén már nem fog több újítást bevetni a motoron. A Formula-1-be idén beszálló négykarikás márka részéről többször elmondták, hogy a hátrányuk nagy része az erőforrásból adódik – amit vissza is igazolhatott a Magyar Nagydíj, hiszen a karosszériák erősségeit kidomborító Hungaroringen konkrétan a középmezőny élén csatáztak –, ezt pedig az FIA számai is alátámasztották, hiszen az idén a lemaradásban lévő motorgyártók megsegítésére bevezetett ADUO-rendszerben két fejlesztést eszközölhetnek idén és jövőre is.
Mármint elméletben, ugyanis a barcelonai első lépcső után a következő már csak 2027-ben érkezik – árulta el Allan McNish, az Audi versenyigazgatója a Motorsportnak. Ennek oka pedig a költségplafon. „Mindenkinek kompromisszumokat kell kötnie a fejlesztések kapcsán a karosszéria és a motor között, valamint abba is, hogy mire költi a pénzét. Mert nem is lehet mindent egyszerre elkölteni, mert akkor később nem tudsz miből harcolni. Úgyhogy menedzselni kell ezt, és nem is csak egyetlen szezonon, hanem több idényen keresztül” – magyarázta McNish.
„És ami minket illet az ADUO kapcsán: Barcelonában egyből hoztunk valamit, ami egy apró módosítás volt, de remekül működött és segített az utunkon. És aztán azt mondanám, a nagyobb részek 2027-ben fognak érkezni, úgyhogy addig nem fogunk látni semmi jelentőset az erőforrás oldaláról” – fogalmazott az F1-et is megjárt Le Mans-győztes pilóta. Hozzátette: túl korai lenne még megmondani, mekkora előrelépést jelenthet a jövő évi fejlesztés, mindenesetre a Barcelonában bevetett frissített motor hozta a várakozásokat, Nico Hülkenberg szerint főként vezethetőség terén – hogyan reagál a motor a gázpedál használatára, hogyan adja le a nyomatékot, eléggé simán és konzisztensen működik-e – értek el javulást.

Melyik csapat töltötte az élen a legtöbb kört az F1 történetében?
https://formula.hu/parc-ferme/26139
A Racing Statistics YouTube-csatornája a pilóták után az istállók versenyfutását is ábrázolta egy látványos videós infografikában:
Vinales vagy ki akarta próbálni Rossi motorját is, vagy kissé figyelmetlen volt
https://formula.hu/parc-ferme/26138
Gyakori a vasárnapi bemelegítő edzések elején, hogy a MotoGP-sek gyakorolják a motorcseréket is, valamint bejáratják az első és második számú versenygépüket is. Ezt akarta végrehajtani a minap Maverick Vinales is, a spanyol azonban tévedésből csapattársa, Valentino Rossi Yamahájára akart felülni, a szerelőknek kellett szólniuk a versenyzőnek erről:
Szerintetek ki az elmúlt időszak legalulértékeltebb F1-es pilótája?
https://formula.hu/parc-ferme/26137
Legutóbbi podcastadásunkban sorra vettük a 10 legjobb pilótát, akik nem lettek világbajnokok az F1-ben. Erre a ranglistára pedig felfért Mark Webber is, akit a címben említett versenyzőnek tartunk - hallgasd meg, miért is:
Egy döbbenetes statisztika arról, milyen régóta is tartanak már Rossi sikerei
https://formula.hu/parc-ferme/26140
Valentino Rossi az Andalúz Nagydíjon királykategóriás karrierje 199. dobogós helyezését szerezte: az elsőt ugyancsak Jerezben szerezte 2000-ben, pontosan 20 évvel és 87 nappal ezelőtt. És ami igazán elképesztővé teszi ezt az intervallumot, hogy akkor a mai győztes és vb-éllovas, Fabio Quartararo 1 éves és 10 napos volt csupán!

Így alakult eddig a Formula-E 2019/2020-as idénye
https://formula.hu/parc-ferme/26136
Másfél hét múlva, augusztus 5-én az első berlini versennyel a hatból folytatódik az elektromos sorozat szezonja, amely még február végén szakadt félbe a koronavírus-járvány miatt. Addig azonban már lefutottak néhány viadalt – íme, egy félórás összefoglaló az eddigi eseményekből:
Videó: Így estek ki Herczigék a Róma Ralin
https://formula.hu/parc-ferme/26135
Herczig Norbert és Ferencz Ramón jól kezdett az ERC idénynyitóján, az első kör végén a nyolcadik helyen állt és csatázott az élmezőnnyel, a negyedik szakaszon azonban lecsúszott az útról és nem tudta folytatni a versenyt. Mint az az alábbi videóból kiderül, több versenyzőn is kifogyott az ominózus kanyar (Herczigék 0:56-tól láthatók):
Kik vezették a legtöbb kört az F1 története során?
https://formula.hu/parc-ferme/26134
Újabb látványos videós infografikát készített a Racing Statistics YouTube-csatornája, amelyben versenyről versenyre haladva nézhetjük végig, hogy ki töltötte a legtöbb kört az élen a Formula-1 70 éves története során:
Ilyet még nem láttunk: leintés után, ünneplés közben akadtak össze a csapattársak a Moto2-ben!
https://formula.hu/parc-ferme/26133
Viszonylag sok bukást hozott a két kisebb géposztály Andalúz Nagydíja, a Moto3-ban például hatalmasat zakózott a vb-éllovas Albert Arenas is (a futamot ott Tatsuki Suzuki nyerte). A legemlékezetesebb momentumot viszont a Moto2-es viadal leintése után láthattuk, amikor az Enea Bastianini mögött másodikként befutó Luca Marini, Valentino Rossi öccse a csapattársával, Marco Bezzecchivel akart közösen ünnepelni, a két Sky VR46-os motort azonban összeakadt, aminek páros esés lett a vége. Íme:
One for the blooper reel between @Luca_Marini_97 and @Marco12_B! @SkyRacingTeam aren't having much luck with celebrations today! #Moto2 | #AndaluciaGP pic.twitter.com/ykiYgk84Rf
— MotoGP™ (@MotoGP) July 26, 2020
Még hogy elektromos motorral nem lehet nagyot esni!
https://formula.hu/parc-ferme/26132
A MotoE második jerezi futamán két ütközés is cáfolta ezt: előbb Tommaso Macron és Alessandro Zaconne akadt össze, majd később a tavalyi bajnok Matteo Ferrari ütötte ki az eddigi éllovas Eric Granadót. Mutatjuk a két balesetet videón – magát a futamot Dominique Aegerter nyerte, ezzel a kategóriaújonc át is vette a vezetést összetettben:
Early drama at turn 6!
— MotoGP™ (@MotoGP) July 26, 2020
Tommaso Marcon and Alessandro Zaccone crash out on lap 1! #AndaluciaGP #MotoE pic.twitter.com/RFaupVyrYH
Emlékeztek, amikor Irvine, Frentzen és Coulthard is bajnok lehetett volna? Legújabb toplistánk kapcsán alaposan kibeszéltük azt az őrült évet!
https://formula.hu/parc-ferme/26131
Podcastsorozatunk legújabb adásában azokat a versenyzőket vettük sorra, akik a legjobbak voltak azok közül, akik nem lettek világbajnokok. Ennek kapcsán több olyan pilótát is érintettünk, akik az 1999-es idényben főszerepet vállaltak - hallgassatok belénk:
Ki teljesített jobban az első három időmérőn?
https://formula.hu/parc-ferme/26130
Bár még csak három futam telt el, a Grand Prix 247 oldala összegyűjtötte, mi az állás csapaton belül az időmérők tekintetében:
Alfa Romeo: Kimi Raikkönen 1-2 Antonio Giovinazzi
Alpha Tauri: Pierre Gasly 3-0 Danyiil Kvjat
Ferrari: Charles Leclerc 1-2 Sebastian Vettel
Haas: Romain Grosjean 1-2 Kevin Magnussen
McLaren: Carlos Sainz 1-2 Lando Norris
Mercedes: Lewis Hamilton 2-1 Valtteri Bottas
Racing Point: Sergio Perez 1-2 Lance Stroll
Red Bull: Max Verstappen 3-0 Alexander Albon
Renault: Daniel Ricciardo 2-1 Esteban Ocon
Williams: George Russell 3-0 Nicholas Latifi

Kiraboltak egy Jules Bianchi emlékboltot
https://formula.hu/parc-ferme/26126
A franciaországi Brignoles-ban szombat hajnalban kiraboltak egy üzletet, melynek bevételei a Jules Bianchi Alapítvány számára folynak be. A 2015-ben elhunyt pilóta édesanyja a Twitteren osztotta meg a világgal, hogy attól tart, szeretnének majd túladni a tolvajok a lopott pólókon, dzsekiken és egyéb ruhadarabokon, emléktárgyakon, így arra kér mindenkit, hogy járjanak nyitott szemmel. A Jules Bianchi Alapítványt a néhai versenyző halála után nem sokkal hozta létre édesapja és édesanyja, Philippe és Christine, hogy a Nizzai Egyetemi Kórházat támogassák belőle, ahol Bianchi eltávozott.

Grosjean és gyönyörű felesége Görögországban pihennek
https://formula.hu/parc-ferme/26128
Görögországban piheni ki az első három 2020-as nagydíj fáradalmait Romain Grosjean, aki - legnagyobb bánatára ürés kézzel volt kénytelen pihenőre vonulni a tripla versenyhétvégét követően. De úgy látjuk, legalább van kivel vigasztalódnia, ugyanis felesége, Marion láthatóan bombaformában van a nyárra.

Kép forrása: Romain Grosjean, Instagram
Bottas a második futamot várja - MiniDrivers, Magyar Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/26127
Megérkezett a Magyar Nagydíj összefoglalója a MiniDriverstől, benne a Twitch-követőit elveszítő Lando Norrison át a második hungaroringi versenyre váro Bottasig.
A Gender Racing Team "felvillanyozva" kezdte a szezont
https://formula.hu/parc-ferme/26125
A horvátországi grobnikban kezdetét vette a munka Magyarország formulaautós csapata számára. Amint látható, a pénteki napon inkább az időjárás uralta a pályát, mint a versenyautók. A Gender Racing Team fotója a villámsújtotta Grobnik Autodrómról:

A villámlásról és az egyéb történésekről készült videót a csapat Facebook-oldalán nézhetitek meg.
Silverstone-ban, majd Barcelonában is tesztelik a 2021-es gumikat
https://formula.hu/parc-ferme/26129
Az FIA megváltoztatta erre a szezonra a sportszabályzatot, hogy a csapatoknak és a Pirellinek is lehetőséget biztosítsanak a 2021-es abrancsok tesztelésére, illetve fejlesztésére. Ennek köszönhetően minden csapat kipróbálhatja a következő szezonra tervezett gumiabroncsokat a második silverstone-i, valamint a barcelonai versenyhétvége második szabadedzésének első félórájában. A Pirelli vezetője, Mario Isola elmondta, leginkább az a céljuk, hogy az abroncsok alacsonyabb nyomás mellett is üzemképesek legyenek, ezen túl pedig szeretnék megoldani a túlmelegedési problémákat is.
Az eredeti tervek szerint nem szerettek volna változtatni az idén használt keverékeken, ami egyben a 2019-es "papucsa" is volt az autóknak, azonban az imént említett problémák elhárítása érdekében több apróságon is változtat a Pirelli, hogy aztán a két tesztet követően teljesen befagyasszák a 2021-es abroncsok fejlesztéseit.

Nagy bukás a Rali Eb-n Rómában
https://formula.hu/parc-ferme/26124
Filip Mares és navigátora, Radovan Bucha nagyot estek az ERC Rómában zajló fordulóján. A pénteki balesetet követően szerencsére sértetlenül szálltak ki a Skodából a csehek, és Instagramon nyugtatták meg a szurkolókat, hogy szombaton ismét rajtra készek lesznek!
Formula-1-es autók és pályák stilizálva
https://formula.hu/parc-ferme/26122
Egy jópofa F1-es témájú oldalra bukkantunk az Instagramon, melyet ide kattintva érhettek el. A The Pitlane Collective csapata leegyszerűsített stílusban ábrázolja a Formula-1-es mezőny autótit, melyek mellé egy-két fantázia szülte és retro ihletésű fényezés is befigyel. Az idei pályák stilizált és izometrikus "karikatúrája" is elérhető lesz az ígéretek szerint, egyelőre az Osztrák, a Stájer és a Magyar Nagydíj pályái készültek el. Jó böngészést kívánunk!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Rómában az ERC mezőnye, nézd élőben!
https://formula.hu/parc-ferme/26123

Miért nem lett világbajnok Juan Pablo Montoya?
https://formula.hu/parc-ferme/26120
Legutóbbi podcastadásunkban azokat a versenyzőket vettük sorra az elmúlt 25 évből, akik nem nyertek vb-címet, pedig megérdemelhették volna. Közéjük tartozott természetesen a kolumbiai fenegyerek is: