Vettel Verstappenék oldalára állt a szabályvitában
https://formula.hu/parc-ferme/40768
Ellentétben Gabriel Bortoletóval, aki tegnap egészen más hangvételben nyilatkozott a 2026-os szabályrendszerről, Sebastian Vettel azok táborát erősíti, akik szerint az új Formula–1-es autók rossz irányba viszik a sportot. A négyszeres világbajnok a Financial Timesnak beszélt arról, hogy szerinte az új generációs versenygépek elveszik a sportág lényegét
Vettel szerint az F1-es versenyzés egyik legfontosabb eleme mindig is az volt, hogy a versenyzők a féktávokon tudtak igazán különbséget teremteni egymás között: „A versenyzés DNS-ének része, hogy ki mer a legkésőbb fékezni. Ki tud még így is befordulni a kanyarba és nagy sebességet átvinni. Ebből derül ki, hogy valaki igazán nagy versenyző vagy csak egy átlagos. Ezt megcsinálod tíz, tizenkét, tizenöt vagy húsz alkalommal egy kör alatt, és ez határozza meg, milyen gyors vagy.”
A korábbi Formula–1-es pilóta attól is tart, hogy ha a versenyzők nem élvezik az új autók vezetését, az előbb-utóbb a szurkolók élményére is hatással lesz. Ezt egy futballos hasonlattal érzékeltette: szerinte a sport nem lesz ugyanolyan szórakoztató, ha a góllövők már nem élveznék a gólszerzést. Vettel a hibrid erőforrásokkal kapcsolatban is kritikát fogalmazott meg. Elismerte, hogy a technológia hozzájárult ahhoz, hogy olyan gyártók, mint az Audi belépjenek a Formula–1-be, ugyanakkor úgy véli, az itt alkalmazott megoldásoknak kevés valódi hasznuk van a közúti autókban.
„A közúton azt figyeled, jön-e piros lámpa, elveszed a gázt, lassítással és egy kis fékezéssel próbálod tölteni az akkumulátort, megállsz, aztán újra elindulsz. A versenyzés teljesen más. Ez a technika valaha bekerül egy Toyota Yarisba? Nem, nem fog.”

A spái baleset másik érintettje is ellátogatott Hubert tragédiájának helyszínére
https://formula.hu/parc-ferme/26460
A Belga Nagydíj részben a tavalyi halálos Formula-2-es baleset árnyékában telik, többen is megemlékeztek már Anthoine Hubert-ről. Közéjük tartozik az említett incidensben ugyancsak érintett és a hosszú rehabilitációját töltő Juan Manuel Correa is, aki szintén kilátogatott a minap a baleset helyszínére Spa-Francorchamps-ban.
„Rengeteg érzés öntött el ma Spába visszatérve… Nem tudom, mit mondhatnék azon túl, hogy hiányzol, barátom, a paddock nem ugyanolyan nélküled. Remélem, fentről lenézve látod, mennyire sokat jelentettél az embereknek” – írta a közösségi oldalán feltöltött fotó mellé Correa, aki egyébként a Motorsport.com-nak elárulta: 2021-ben szeretne visszatérni az F2-es mezőnybe.
A spái pálya első kanyarjában egy katapultot is elrejtettek
https://formula.hu/parc-ferme/26459
Az FIA-nál valószínűleg most is lázas megbeszélés zajlik arról a fekvőrendőrről, amit a Belga Nagydíj helyszínének egyes kanyarja melletti bukótérben elhelyeztek. Az elemnek az lenne a szerepe, hogy visszatartsa a pilótákat a pálya kiszélesítésétől, de ez talán kissé túlzás... Az F3 mai szabadedzésén Luklas Dunner hajtott szerencsétlenül a szóban forgó "hurkára".
Hálás az IndyCar új szélvédőjéért a pilóta, akinek kis híján az arcába robbant a jobb első kerék
https://formula.hu/parc-ferme/26457
Egészen látványos, és legalább annyira bizarr jelenet játszódott le az idei Indianapolis 500-on, amikor James Davison autójának jobb első fékje váratlanul felhevült, a hőterhelés hatására felrobbant, végül pedig ki is gyulladt. Az utólagos vizsgálat során kiderült, a pilóta sértetlenségéhez hozzájárult az idei szezonban bevezetett Aeroscreen, ami a repeszekként szétrepülő magnéziumdarabokat felfogta, a lángokat pedig elterelte. Davison Twitteren fejezte ki háláját a sorozat felé, amiért bevezette ezt a biztonsági eszközt. Hozzátette, a csapata továbbra sem érti, hirtelen miért nőtt 17 bar fölé a fékrendszerben uralkodó nyomás, ami az egész helyzetet okozta.
Bottas panaszai ellenére a Mercedes nem változtatott a tűzálló overallokon
https://formula.hu/parc-ferme/26456
Valtteri Bottas az idei szezon eddigi legforróbb versenyén, a Spanyol Nagydíjon tapasztalta meg a Mercedes idei fekete overalljainak egyik hátulütőjét: a hőtartó képességet. A finn pilóta körülbelül 3 kilogrammot fogyott a 66 körös verseny alatt, ami a színnek, vagy a tavalyihoz képest vastagabb anyagnak is betudható. Mindenesetre jelezte problémáját a csapat felé, ám tudomása szerint a hűvös, esős körülményeket hozó Belga Nagydíjra a Mercedes nem változtatott a felszerelésén, így marad a BLM-mozgalmat támogató fekete szín.

Fotó: DPPI
Hamilton: A csend nem opció
https://formula.hu/parc-ferme/26455
"A csend nem opció! Igazságot követelünk! Igazságot érdemlünk! Megérdemeljük, hogy egyenlőként kezeljenek minket és hogy ÉLJÜNK!" - írta közösségi oldalán az alábbi fotóhoz Lewis Hamilton.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Megszületett az új Concorde-egyezmény! De mi ez pontosan és miért is jó nekünk?
https://formula.hu/parc-ferme/26453
Legutóbbi podcastadásunkban többek között a múlt héten megszületett megállapodás részleteit is alaposan körbejártuk. Az adás erről szóló része 30:09-től hallható. Ha pedig nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Kezdődik a Belga Nagydíj hétvégéje, mutatjuk a pénteki programot
https://formula.hu/parc-ferme/26454
A Formula-1 mellett mást is nézhetünk - íme a pénteki program és a tv-közvetítések listája:
9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés
10:30-11:20 Superbike, első szabadedzés
11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
12:55-13:40 Formula-2, szabadedzés
14:05-14:35 Formula-3, időmérő edzés (M4 Sport)
15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
15:00-15:50 Superbike, második szabadedzés
17:00-17:30 Formula-2, időmérő edzés (M4 Sport)
23:00-00:00 IndyCar, első szabadedzés
A teljes hétvégi program itt elérhető!

fotó: dppi
Új hiperautót szerzett be magának Nico Rosberg
https://formula.hu/parc-ferme/26452
A visszavonulása óta vloggernek (is) állt 2016-os világbajnok egy videóban mutatta be, hogy mire esett a választása, egész pontosan egy Rimac C_Two autóra:
Belgiumtól újra motorhome-okban laknak a csapatok
https://formula.hu/parc-ferme/26449
A Belga Nagydíjtól visszahozták az egyfajta védjegynek számító motorhome-okat az F1-es paddockba. A magyarázat egyszerű: a csapatoknak és a Pirellinek is olcsóbb a már jól bejáratott épületeket magukkal vinni, mint konkténereket bérelni hétvégéről hétvégére.


Fotók: DPPI, Pirelli.
20 éves az F1 történetének egyik legnagyobb előzése
https://formula.hu/parc-ferme/26451
2000-ben ezen a napon rendezték azt a bizonyos Belga Nagydíjat, amely során Mika Hakkinen úgy ment el Michael Schumacher mellett az egyenesben, hogy kettejük között még a lekörözött Ricardo Zonta is ott volt a pályán:
Gasly virágcsokrot helyezett el Hubert balesetének helyszínén
https://formula.hu/parc-ferme/26450
Egy év után tér vissza a Formula-1 mezőnye Spába, ahol tavaly a Formula-2-esek szombati versenyén életét veszítette Anthoine Hubert. Honfitársa, Pierre Gasly csütörtökön el is látogatott a tragikus baleset helyszínére, ahol egy virágcsokrot helyezett el. Az Hubert-tel szintén szoros kapcsolatot ápoló Charles Leclerc pedig az Instagramon posztolt egy tíz évvel ezelőtti fotót, amelyen ők ketten és Gasly állnak a dobogón.
Megemlékezést tartanak Anthoine Hubert-ről
https://formula.hu/parc-ferme/26448
Kedves gesztussal állít emléket az F1, F2, F3 triója a tavaly versenybalesetben elhunyt Anthoine Hubert-nek. A fiatal francia pilótát a Formula-2 szombati futamán érte utol a végzet, amikor a Raidillon kanyarban elveszítette uralmát az autója felett, a gumifalnak ütközött, majd onnan visszapattanva Juan Manuel Correa elé sodródott, aki nem tudta elkerülni a roncsot.
Erre a hétvégére egy különleges logó kerül a helyszínen versenyző összes formulaautóra, valamint az F2 sprintfutama és az F1 vasárnapi rajtja előtt egyperces néma csenddel emlékeznek a versenyzőre. Emellett a Formula-2 bejelentette, hogy véglegesen visszavonta a pilóta rajtszámát, így a sorozatban senki más nem használhatja a 19-est.

Aki szerint Hamilton nem boldogulna az F1 középmezőnyében, az nézze meg ezt a videót
https://formula.hu/parc-ferme/26447
A Lewis Hamiltonról alkotott kritikák között rendszeresen felbukkan az a vélemény, miszerint ő csak az élmezőnyben tud versenyezni, és elveszne, ha a középmezőny darálójában kellene boldogulnia. Nos, íme egy bizonyíték az ellenkezőjére. A GP2 2006-os törökországi fordulóján a brit olyan felzárkózást mutatott be, amit inkább megnézni kell, mintsem magyarázni. A második körös hibájából fakadóan a 19. helyig esett vissza, ám onnan brilliáns módon egészen a második pozícióig kapaszkodott fel. A következő szezonra nem véletlenül igazolta le a McLaren.
A videó megtekinthető az F1 hivatalos oldalán.

Biztonságosabb lett Spa egyik leggyorsabb kanyarja
https://formula.hu/parc-ferme/26446
A Belga Nagydíjat megelőző napokban módosítottak a Raidillon kanyar bukóterén, ahol az egy évvel ezelőtti Formula-2-es futamon Juan Manuel Correa súlyos, Anthoine Hubert pedig végzetes balesetet szenvedett el. Hubert a futam második körében nekicsapódott a bukótér határán húzódó gumifalnak, ahonnan visszapattanva a nagy sebességgel érkező Correa útjába került. A fiatal pilóta életét már nem tudták megmenteni.
A balesetet kielemezve az FIA változtatást kért a szóban forgó helyszínre, így az eddig részben kétsoros gumifalat a szakasz teljes hosszán négysorossá bővítették, megduplázva ezzel az energiaelnyelő elemek vastagságát. A tragédia óta most először látogat Spába a száguldó cirkusz.

Fotó: DPPI
Hülkenberget Raikkönen helyére? És hova mennek a Ferrari-juniorok?
https://formula.hu/parc-ferme/26439
Legutóbbi podcastadásunkban több témát is érintettünk és alaposan kiveséztük a Williams leépülését, de szóba került az is, hogy mi lesz Nico Hülkenberg, vagy Kimi Raikkönen, esetlge a Ferrari fiataljainak sorsa. Az adás erről szóló része 01:01:02-től hallható.
Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Isztambul 2013 óta a visszatérésen dolgozott
https://formula.hu/parc-ferme/26444
Hétévnyi munka gyümölcse ért be a napokban, amikor az F1 bejelentette a Török Nagydíj visszatérését a sorozat versenynaptárába - derült ki az Isztambul Parkot tulajdonló cég vezérigazgatójától. Vural Ak a hivatalos megerősítést követően árult el részleteket az egyezségről és a mögötte húzódó munkáról.
"2013 óta, az Isztambul Park átvétele óta azon dolgoztunk, hogy visszahozzuk az F1-be a világ egyik legkülönlegesebb versenypályáját. Azóta különös gondját viseltük a pályának, és hihetetlenül izgatottak vagyunk amiatt, hogy egy F1-es helyszínt készíthetünk fel" - idézte a motorsportweek.com.
A törökországi létesítmény 2005 és 2011 között rendezett Formula-1-es futamokat, azóta többnyire pályanapokból és egyéb programokból tartotta fenn magát.

Fotó: DPPI
Névadó szponzort és 1-es besorolást kapott Zandvoort
https://formula.hu/parc-ferme/26445
A Holland Nagydíj felújított, ám az F1 által egyelőre fel nem avatott létesítményén szerdán egy sajtóeseményen fontos bejelentést tettek a szervezők: a pálya megkapta az FIA-tól az F1-es futam rendezéséhez szükséges 1-es besorolást, valamint egy új támogatónak köszönhetően nevet változtatott. Zandvoort hivatalosan mától Cm.com Circuit Zandvoort, ám ezt a különböző hivatalos dokumentumokon kívül valószínűleg kevés helyen fogjuk viszont látni.
A létesítményen az idei eltörölt nagydíj ellenére fontos munkák zajlottak. Az FIA útmutatásai alapján elkészült a versenyirányítás és az orvosi központ új épülete, emellett kerítéseket és energiaelnyelő falakat húztak fel a pálya egyes szakaszain. Zandvoort utoljára 1985-ben látta vendégül az F1-et, és idén tavasszal tért volna vissza a sorozat vérkeringésébe.

Klasszikus előzés a közelmúltból: Webber Alonso ellen Spában
https://formula.hu/parc-ferme/26443
Máig emlékezetes, mikor a 2011-es Belga Nagydíjon Mark Webber az Eau Rouge bejáratánál lepte meg Fernando Alonsót, és előzte meg a ferraris spanyolt. Az emlékezetes előzésről minden létező felvételt előbányászott az F1 közösségi médiás csapata. (A videó átkattintás után indul.)
Konteózzunk kicsit: szándékosan züllesztették le a Williamst?
https://formula.hu/parc-ferme/26438
Legutóbbi podcastadásunkban több témát is érintettünk és alaposan kiveséztük a Williams leépülését, illetve eladását - vajon kik züllesztették idáig az istállót?. Az adás erről szóló része 22:09-től hallható.
Ha nem akarsz lemaradni a Formula Podcast adásairól, csatlakozz Facebook-csoportunkhoz ide kattintva!
Minél több pontot szerez, annál többet adományoz a tűzoltóknak Lance Stroll
https://formula.hu/parc-ferme/26442
Jótékonykodásra adta a fejét Lance Stroll, akit a Kaliforniában dúló súlyos erdőtűz késztetett cselekvésre. A kanadai versenyző annyiszor 1800 dollárt adományoz a tűzoltók alapítványának – rajtszáma, a 18-as nyomán –, ahány pontot szerez a Belga Nagydíjon. Mivel az évad hat nagydíján már 40 egységet gyűjtött a Racing Pointtal, tekintélyes összeg kerekedhet a felajánlásból.
„Az elmúlt hét az elmélkedés ideje volt számomra. Megsemmisítő azt látni, mi történik Kaliforniában. Állatok milliói vannak veszélyben és már több mint százezer embert kitelepítettek otthonából. A Los Angeles-i Tűzoltóság alapítványán keresztül adományozok pénzt, mivel a tűz súlyosbodott a hét során és nagyobb szükség van a segítségünkre, mint bármikor. Ahány pontot szerzek a hétvégi Belga Nagydíjon, annyiszor 1800 dollárt ajánlok fel” – beszélt jótékony akciójáról Stroll, akinek célja mások figyelmét is felhívni az ügyre.