DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Ők öten mentették meg a sérült raliversenyzőket Veszprémben

A hétvégi Veszprém Ralin balesetet szenvedett Neukirchner András és Pardi Kata párosa, akik autója az ütközés után kigyulladt. Hősiesen helytálló nézők siettek a helyszínre, akik a pilótát – még kiszállt a járműből, de összeesett – elhúzták a lángoló autótól, a bent rekedt navigátort pedig kiszabadították.

A történtek után a közösségi médiában keresni kezdték a példásan reagáló nézőket, és végül meg is találták a képen látható Novák Eriket és Kucsera Antalt, akik saját testi épségüket kockáztatva mentették ki a navigátort. Ahogy Novák Erik elmondta a Race1.net-nek, nem csupán ketten segítettek, társaiknak is kijár minden elismerés:

„Öten voltunk összesen. Katát Antallal mentettük ki a roncsból. Wolf Rita, a menyasszonyom már a mentőket hívta közben. Testvére, Kitti azonnal abban segített, hogy az égő autótól minél távolabb kerüljenek a sérültek. Végül apósom, Wolf Péter elrohant a terepjárónkhoz a csákányért, ami egy munka után még ott volt a platón. De a "B" tervre már nem volt szükség. Még egyszer mielőbbi felépülést, szorítunk, és néha kérünk tájékoztatást, hogy vannak!” – mesélte el a történetet a ralirajongó, akinek és társainak örökké hálás lehet a két versenyző és szeretteik.

Mi a harci helyzet a magyar ralikrosszban?

Ismét RabócsiRing: a hagyományoknak megfelelően húsvét után pünkösdkor újra a máriapócsi pálya fogadta a magyar ralikrosszosokat. A nap végén a nézősereg előtt épp azok futottak be győztesként, akik előtte a Kakucsringen is. Saját kategóriájában ismét Kárai Tamás, Csucsu és Szikszai Bészi győzött.

Az AFM Motorsporthíradó júliusi adása egészében itt tekinthető meg.

Hátborzongató, ahogy az egész amfiteátrum énekli a portugál himnuszt Monteirónak

Valószínűleg nem sok olyan esemény lesz 2019 során az autósportban, amelynek az érzelmi töltete felér majd a WTCR Vila Real-i harmadik futamát követő ünnepléssel. Tiago Monteiro először nyert a túraautós csúcskategóriában - sőt, először végzett egyáltalán a 6. helynél előrébb - azóta, hogy 2017-ben a barcelonai teszten elszenvedte súlyos fejsérüléssel járó balesetét, amelyből felgyógyulása több mint egy évig tartott. A portugál nem először nyert hazai pályán, megtette ezt már 2016-ban is, de most még az akkorinál is jóval nagyobb ünneplés övezte sikerét, ami egyben a visszatérését, feltámadását, teljes felépülését is szimbolizálta. A 42 éves portugál egy zászló és két gyereke társaságában állt a dobogó tetején, miközben az amfiteátrumszerű nézőtérről a rajongók teli torokból végigénekelték neki a nemzeti himnuszt, az A Portuguesát. Elképesztő.

Sainz is jelen volt Goodwoodban, ahol 50 éves gépszörnyet hajtott meg

Egy McLarent terelt végig a pályaszakaszon, de nem csapata egyik Formula-1-es masináját, hanem a Can-Am bajnokságban 1970-ben szereplő M8D-t, amelynek V8-as Chevrolet-motorját öröm volt hallgatni. Az idei Sebességfesztivál helyszíni beszámolóját itt találjátok.

A kis Raikkönen már motorozik

"Következő generáció" - ezzel a szöveggel posztolta az alábbi videót Kimi Raikkönen. Minden bizonnyal fiáról, Robin Raikkönenről van szó.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Next generation.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Visszanézhető a júliusi Motorsporthíradó

A műsorban látható beszáló a WRX és a ralikrossz-ob futamairól, a Swift Cup Europe és a kamion-Eb eseményeiről, stúdióvendégünk pedig ezúttal Kiss Norbi volt.

Megköszönte, hogy a nézők megmentették a felesége életét

Mi is beszámoltunk arról, hogy súlyos baleset történt a vasárnapi Veszprém Ralin, ahol a hősiesen cselekvő nézőkön múlt az, hogy nem történt tragédia. A történet ezen a linken olvasható. Most a kimentett navigátor férje, Keszthelyi Róbert üzenete kering a Facebookon:

"Sziasztok! Katát megműtötték, a combját rendbe rakták, kulcscsontja nem mozdult el a törés miatt, így azt nem bántották. Bokáit sajnos nem tudták még műteni a fertőzésveszély miatt. Belső sérülése nincs, gerince nem sérült. Így fog nem sokára mosolyogni mint a képen. A HŐSŐKNEK köszönöm amit tettek, és megmentették a feleségem életét. Különösen Novák Eriknek. Ha lehet ne a tragédiát és az égő autót posztoljátok hanem egy jó kívánságot a Katának és egy képet inkább róla. Úgy gondolom “ emberibb”.  Köszönettel mindenkinek aki aggódik érte."

Mi is teljes és mielőbbi felépülést kívánunk Neukirchner Andrásnak és Pardi Katának!

pardikata

A ralikrosszban bármi megtörténhet, bizonyította a hétvégi verseny Höljesben

A kockás zászlóig tartó csatát hozott a ralikrossz-világbajnokság svéd fordulójának döntője. A szabadkártyásként szponzorok nélküli, fehér Forddal rajthoz álló helyi erő, Sebastian Eriksson már azzal nagy meglepetést okozott, hogy az élmezőnyben autózott a kvalifikációs futamokon, majd pole-pozíciót szerzett a hatfős döntőre. A fordost eltalálták hátulról az első kanyarban, az utolsóban pedig a bajnoki esélyes Kevin Hansen pöckölte meg: Eriksson azonban megfogta az autót, és beugróként győzelmet szerzett a világbajnokságon!

A bajnokság vezetését átvevő Kevin Hansen mögött a szintén nem állandó jelleggel, csak kiválasztott versenyeken induló Reinis Nitiss szerezte meg a harmadik dobogós pozíciót. Szabó Krisztiánnak viszont peches hétvégéje volt, egy bosszantó technikai hiba és egyéb balszerencsés fordulatok miatt csupán 17. lett Svédországban.

A WRX höljesi döntője:

Dzsudzsák Balázzsal lábteniszezett a magyar ERC-pilóta

"Norbinak - kedvenc sportjához, a lábteniszhez - illusztris ellenfele is akadt, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Dzsudzsi - Dzsudzsák Balázs - személyében.  :) Ja!! Hogy ki nyert?!  :) Azt nem áruljuk el.  :D Azért bennünk is van sporttársi szolidaritás..." - írta az alábbi képhez Herczig Norbert csapata, a MOL Racing Team.

pf5_10

Így nézett ki a MotoE történetének első nagyobb bukása

Elektromos motorok ide vagy oda, Lorenzo Savadori esése nem lett kicsi, lengették is utána a piros zászlót a bajnokság történetének első futamán.

 

Ismét lecsapott A Nagy a NASCAR nyári daytonai futamán

The Big One-nak hívják azt a balesettípust, ami általában a Daytonához hasonlóan hosszú, úgynevezett superspeedwayeken következik be, és a mezőny jelentős része áldozatul esik: nos, a NASCAR mezőnyéből a nyári daytonai megmérettetésen a mostaniban tizenheten is benne voltak, ráadásul a dominó éppen az élen kezdett dőlni.

 

 

 

 

A hóhért akasztották az idei goodwoodi fesztiválon

Michael Schumacher 1994-es világbajnok Benettonját ugyanis nem más, mint a nagy rivális, a vele többször a sportszerűség határait is súroló csatát vívó Damon Hill vezette.

 

 

Tavaly is Hamilton volt az egyik főszereplő Silverstone-ban

...miután Kimi Raikkönen rögtön a rajtnál például kilökte az angolt.

 

Már két éve, hogy Hamilton megvárakoztatta Bottast és Raikkönent

A finnek a mercedesesre vártak kínos csendben, amíg Hamilton úgy gondolta, nyom egy stagedivingot, mintha csak egy rockkoncerten lenne.

Tassi vezetésével hondás első sor a WTCR 2. időmérőjén!

Ihletett formában megy egész hétvégén a fiatal magyar tehetség, Tassi Attila, ennek pedig a rettenetesen szűk, hibát nem engedő portugál pályán meg is lett az eredménye: ő indulhat az első rajtkockából a mai főversenyen, megelőzve rutinosabb csapattársát, a ráadásul a hazai pálya előnyét is élvező Tiago Monteirot.

Egyébként pont a két csapattárs volt az a két ember, aki be tudott férni 2 perc alá, Tassi pole-t érő ideje 1:59.808 volt, Monteiro ettől egy bő tizeddel maradt el, és 1:59.949-et futott.

A top 5-be még Yann Ehrlacher, Yvan Muller és Rob Huff fértek be, a mezőny másik magyarja, Michelisz Norbert viszont csak a 15. helyet szerezte meg. Michelisz főbb bajnoki riválisai közül a tabellát vezető Esteban Guerrieri a kilencedik, Néstor Girolami a tizenegyedik, Thed Björk pedig a 14. helyet szerezte meg.

Az időmérő eredményei ITT olvashatóak!

A Tankcsapda tagjait autóztatták a Zengő Driver's Academy keretein belül

Fejes remegő kézzel szállt ki az autóból, Lukács szerint óriási potenciál lenne az autóban... ha tudna vezetni... a többi pedig a videóból kiderül, például hogy is érezték magukat a zenekar tagjai, illetve hogy milyen élmény a zengős versenyautót vezetni egy Tankcsapda-koncerthez képest!

 

 

Ilyen egy goodwoodi menet a Red Bullból nézve

A Ferrari és a Mercedes mellett a Red Bull is elvitt egy bajnokautót az ikonikus Sebességfesztiválra Goodwoodba: a választás az RB8-ra esett, amellyel Sebastian Vettel 2012-ben harmadik világbajnoki címét nyerte meg. A modellt Patrick Friesacher vezette, a csapat pedig fedélzeti kamerás felvételt tett közzé a menetről.

Ma 13 órakor Motorsporthíradó Kiss Norbival

Az AFM Motorsporthíradó vasárnapi stúdióvendége Kiss Norbert kétszeres Európa-bajnok kamionversenyző lesz. Emellett a magazinműsor foglalkozik a kamion-Eb magyar versenyhétvégéjével, a Swift Cup Europe történésével, a ralikrossz-világbajnokság és országos bajnokság eseményeivel.

AFM Motorsporthíradó: július 7-én, vasárnap 13 órakor a FIX TV-n.

Amikor a rajt előtti pillanatok káoszba torkollnak

A több mint ezer Formula-1-es nagydíj során bőven történtek furcsa pillanatok: nem is gondolnánk, milyen sokszor játszódott le a rajtrácson vagy felvezető körben kaotikus vagy kínos jelenet. A tízes válogatásban többiek között rohangáló versenyző, emelőn maradt autó, kétszer is rossz helyre beálló pilóta, kicsúszó pole-pozíciós, élmenőt letaroló sereghajtó egyaránt szerepel. Az első helyezettet most nem áruljuk el, nézzétek meg a videót!

(Mivel a videót a Formula-1 töltötte fel, szokás szerint csak a YouTube-ra átkattintva indul el.)

Így szerezte meg idei második győzelmét Michelisz (videó)

A portugál hétvége első futamának hivatalos összefoglalója – túlzottan sok minden nem történt, de mi ennek csak örülhettünk! Beszámolónk a versenyről itt olvasható.