DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Videó: ez volt Gasly leggyorsabb köre az első bahreini tesztnapon

Amíg zajlik a második nap, nézzük meg, hogy milyen körrel vitte el az első helyet Pierre Gasly csütörtökön. A videó ezen a linken vagy a képre kattintva megtekinthető!

pf2_15

Baleset után: csak feljegyezték az esetet vagy vizsgálják is?

A versenyeket nézve egy incidens után gyakran láthatjuk, hogy előbb a „noted” („feljegyezve”), majd később az „under investigation” („vizsgálat alatt”) felirat jelenik meg az információs sávban. De pontosan ki jegyez fel és mit? És ki dönt arról, hogy maga a „vizsgálat” elkezdődjön-e egy „feljegyzést” követően? Sok más mellett erről is beszélgettünk Móni István sportfelügyelővel a Formula Podcast legújabb adásában, melynek e szakasza 12:25-től hallható.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Perez volt a leggyorsabb, Russell a leglassabb

A Formula-1 közzétette az első bahreini tesztnap végsebesség-adatait - ebből persze egyelőre nagy következetéseket nem érdemes levonni, az eltérő motormódok és a különböző tesztprogramok miatt nagy jelentősége nincs, de érdekes, hogy Sergio Perez érte el a legnagyobb tempót, George Russell pedig a legalacsonyabbat.

Red Bull Perez 326.2

AlphaTauri Gasly 326.0

Williams Albon 325.4

Ferrari Leclerc 322.9

Alfa Romeo Zhou 322.5

McLaren Norris 322.3

Alpine Alonso 322.1

HaasFittipaldi 319.2

Aston Martin Vettel 318.3

Alfa Romeo Bottas 317.1

Mercedes Hamilton 317.0

Ferrari Sainz 316.8

Alpine Ocon 316.5

Aston Martin Stroll 316.4

Mercedes Russell 311.8

che_4

fotó: Oracle Red Bull Racing

Be kellene-e tiltani a Ducati fejlesztését vagy sem?

Ahogy azt az előző években már megszokhattuk, ismét a bolognaiak járnak az élen az innováció terén a MotoGP-ben: a fejlesztések egyik fő területévé váló magasságállító eszközt – vagy legalábbis annak egy formáját – azonban a riválisok betiltatnák. A Formula Motocast katari futamértékelő adásában arról is beszéltünk, hogy jó irány-e, ha illegálissá tesznek ilyen újításokat – a vonatkozó rész 19:57-től hallgatható:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Eddigi legjobb pillanataival köszönti az F1 a visszatérő Magnussent

A Haas szerda este jelentette be, hogy Kevin Magnussent szerződtette le az elküldött Nyikita Mazepin helyére, így a korábban négy évig náluk versenyző dán lesz Mick Schumacher csapattársa 2022-ben. Magnussen eddigi Formula-1-es karrierjének legfontosabb momentumaiból készített válogatást a sorozat hivatalos Twitter-oldala, benne többek között az első futamán elért dobogóval és a Haasnál történt villantásaival:

Saját fejlesztésén viccelődik a Mercedes

Egy ideje már pletykáltak arról, hogy a Mercedes csapata egy új trükköt vethet be az utolsó szezon előtti háromnapos teszten. A Bahreinben csütörtökön elindult gyakorláson végül a korábbi híresztelések igaznak bizonyultak, ugyanis a konstruktőri címvédőnél nagyon szűkre szabták az oldaldozokat. Erről maga a csapat is közzétett néhány fotót, illetőleg egy olyan posztot, amiben az új fejlesztéseikre szerették volna felhívni a figyelmet.

 

„Állatoknak emberséggel”: jótékonysági vacsora a Macskaárvaház fejlesztéséért

Jótékonysági vacsorát szerveznek Egerszalókon a St. Andrea Szőlőbirtokon a Macskaárvaház fejlesztéséért április 22-én, pénteken este. A rendezvény Facebook-eseményének leírásából kiderül, hogy az este során árverést is rendeznek. A vendégek között természetesen ott lesz Kiss Norbert háromszoros kamionos Európa-bajnokunk is.

További részletek IDE KATTINTVA a menüvel és a további vendégekkel/felépőkkel.

macskaarvahaz

Óvás, fellebbezés, review: Mi a különbség?

Nem múlik el F1-es szezon néhány nagyobb port kavaró óvás és fellebbezés nélkül – és akkor a review-ról még nem is beszéltünk. A Formula Podcast legutóbbi adásában igyekszünk tisztázni a különbséget e három cselekmény között, és azt is megbeszéljük, mihez milyen esetben van joga az illetékeseknek. Az adás e szakasza 01:02:10-től hallható.

 

 A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Ez a négy versenyző üzent a kirúgott Mazepinnek

A Haastól szezonkezdet előtt menesztett Nyikita Mazepin szerdán tartott sajtótájékoztatóján elárulta, 19 versenyzőtársából csupán négyen küldtek támogató üzenetet számára, miután kiderült, nem vehet részt a 2022-es szezonban. Az orosz név szerint felsorolta őket:

„Értékeltem azt a kevés versenyzőt, aki kinyilvánította a támogatását. Sergio (Perez), Valtteri (Bottas), Charles (Leclerc) és George (Russell) léptek kapcsolatba velem. Tudják, mennyire fontos számomra ez, és kifejezték támogatásukat, miután elvesztettem a lehetőségem, hogy versenyezzek. Semmi politikai jellegű nem volt az üzeneteikben, csak személyes: tartsak ki, hiszen sportolók törnek össze és életek mennek tönkre egy ilyen döntés miatt” – mondta Mazepin a Formula.hu részvételével zajló sajtókonferencián.

Első női pilótáját köszönti az Alpine

Az Alpine is azon F1-es csapatok közé tartozik, akik saját versenyzői akadémiával rendelkeznek, egyik protezsáltjuk, Guanyu Zhou pedig be is került a királykategóriába. A csapat most kiterjeszti a pilótanevelő programot, és a Formula-3 alatti kategóriákban is tehetségkutatásba kezd. Öt versenyzőt már ki is szemeltek maguknak, köztük egy hölgyet. Abbi Pulling a W Series mezőnyét erősítette tavaly, pole-pozíciót is szerzett, idén pedig visszatér a kategóriába. Mellé csatlakozik a FRECA résztvevője, Hadrien David, a spanyol Formula-4-ben versenyző Nyikolaj Colov (akinek egyenesen Fernando Alonso a menedzsere!), valamint két gokartos, Kean Nakamura és Matheus Ferreira.

Bahreini csoportképpel tiltakozik a háború ellen az F1-es mezőny

Szerda este a bahreini célegyenesben gyűltek össze a Formula-1-es pilóták, hogy „No War – RacingUnited”, azaz „Háborút ne! Együtt versenyzünk” feliratú molinóval és pólókban üzenjenek az orosz-ukrán háborús konfliktus kapcsán. A csoportképekről hiányzik Lewis Hamilton, de igazoltan: a hétszeres világbajnok repülője késve érkezett meg a teszt helyszínére, ezért nem tudott részt venni a közös kiálláson.

f1-nowar-rb-1

f1-nowar-rb-2

Fotók: Red Bull Content Pool

Így üdvözölte újra egymást Magnussen és a Haas – videó

A Haas szerdán este jelentette be, hogy Kevin Magnussen foglalja el Nyikita Mazepin megüresedett helyét a 2022-es szezonban. A dán pilóta már csatlakozott is a csapathoz Bahreinben, ahol a tervek szerint péntek délután és szombat délelőtt ül majd autóba – de előtte még lecsapizott a régi ismerősökkel, hiszen 2017 és 2020 között már náluk versenyzett az F1-ben:

Mazepinék is felkerültek az Európai Unió szankciós listájára

Nyikita Mazepin szerdán délelőtt tartott sajtótájékoztatót a Haastól való elküldésének körülményeiről: az orosz pilóta elmondta, hogy hiába egyezett volna bele az FIA előírásaiba, amelyeket a háborús konfliktus okán hoztak, a csapat egyoldalúan döntött a menesztéséről, amelyről ráadásul nem is értesítették őt előre. Mazepin emellett bejelentette, hogy alapítványt hoz létre azon orosz sportolók megsegítésére, akiket most a nemzetiségük miatt ér hátrányos megkülönböztetés.

Néhány órával ezt követően tette közzé az Európai Unió az oroszok elleni szankciókkal kapcsolatos legfrissebb listáját, s ebben az érintett személyek között megtaláljuk mind az F1-es versenyzőt, mind az apját, az Uralkalinál résztulajdonos Dmitrij Mazepint. Az indoklás szerint Dmitrij Mazepin azon üzletemberek közé tartozik, akik jelentős támogatást biztosítanak az orosz kormány részére, emellett ő maga is személyesen részt vett azon a február 24-i találkozón Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amikor megindult az Ukrajna elleni háború. A fiatal pilóta esetében szimplán azt említik, hogy kapcsolatban áll egy Putyin-közeli üzletemberrel, azaz az apjával.

mazepin-nyikita-dmitrij

Mazepin: A Netflix túloz, csak egészséges konfliktusok voltak a csapattal

A fiatal orosz több témát is érintett szerdán tartott sajtótájékoztatóján, és többek között azt a kérdést is megválaszolta, hogy mennyire voltak valósak a Netflix sorozatában látott nézeteltérések a Haason belül, illetve valóban el akarta-e hagyni a csapatot 2021 végén. „Persze, hogy voltak konfliktusok, egy olyan sportról beszélünk, ahol versenyeznünk kell egymással. Engem az F1-be frissen került fiatalként váratlanul ért, hogy egy csapat, amely az első szezonját spórolással töltötte, hogy a másodikra jobban tudjon költeni, belefutott egy ilyen helyzetbe. Tudniillik, hogy az egyik karosszéria tavalyi, olyan, ami 22 versenyt teljesített, és ez érződik is rajta, míg a másik vadiúj. Persze az eredményjelzőre nézve azt mondhatnánk, hogy teljesen mindegy, 19. vagy 20. leszel, mert úgysem ér pontot és fölösleges félmilliós pluszköltség a csapatnak. De én rengeteg áldozatot hoztam az F1 felé vezető utamon, fontos, hogy a lehető legjobb helyen végezzek. Az pedig meg sem fordult a fejemben, hogy elhagyom a csapatot. Voltak konfliktusok, de egészségesek, és végtére is jól zártuk az évet” – kommentálta Mazepin.

 

Visszaköveteli pénzét a Haastól Mazepin szponzora

A Haas szombaton bontotta fel szerződését Nyikita Mazepinnel és a csapat főszponzorával, az Uralkalival. Az orosz cég szerdán közleményt adott ki, amelyben indokolatlannak nevezte a Haas egyoldalú szerződésbontását, hangsúlyozva, hogy a sportnak a politikától és külső nyomástól függetlennek kellene lennie. Az Uralkali követeli a csapattól szponzorpénze azonnali visszafizetését, mivel a 2022-es szezonra kialkudott összeg nagy részét előre kifizették. A vállalat jogi lépésekre is kész.

A közlemény kitér arra, amit Nyikita Mazepin is elmondott mai sajtótájékoztatóján: a versenyző és az Uralkali alapítványt hoz létre We Compete As One néven, amely az orosz-ukrán háború következtében sportjuktól eltiltott vagy ellehetetlenített sportolókat támogatja.

Két nap múlva jön a 4. évad: Újabb Netflix-előzetes érkezett

A Drive to Survive egyperces előzetese után itt a következő, kétperces bővített verzió. A 2021-es szezont feldolgozó évad péntektől elérhető a szolgáltatónál.

Megújult fényezéssel már ma pályára gurult a McLaren

A csütörtöktől szombatig tartó bahreini tesztelés előtt a közel-keleti pályán kivette egyik filmforgatási napját a McLaren, hogy a 100 kilométeres táv keretén belül megjárassák az MCL36-ot.

Szembetűnő a képen, hogy a McLaren festése nem ugyanaz, mint korábban: az autó sokkal több feketét kapott, különösen a felső légbeömlő területén. Egyelőre nem tudni, különleges színezésről van szó, vagy a szezon előtt változik a fényezés.

Két nap késéssel befutott a Haas Bahreinbe

Az amerikai istállóra rájár a rúd az utóbbi időszakban: miután a csapat az orosz-ukrán háború miatt elvesztette orosz főszponzorát, az Uralkalit, ráadásul Nyikita Mazepin helyére új versenyző után kell néznie, a második teszten való szereplése is veszélybe került, miután a VF-22-t szállító tehergép kényszerleszállást hajtott végre Isztambulban, a versenygép pedig az Egyesült Királyságban ragadt.

A Motorsport Week posztja szerint a Haas rakománya kedden éjfélkor végre megérkezett a szahíri paddockba, két nappal később a többi csapat felszerelésénél. Ennek ellenére benne van a pakliban, hogy a csapatnak kikell hagynia a csütörtöki első tesztnapot.

Frissítve: A csapat tájékoztatása szerint a cél csütörtök délután pályára gurulni. Az autót Pietro Fittipaldi fogja vezetni aznap.

A NASCAR-ban tér vissza Alonso első F1-es csapattársa

A 2001-es szezonban egy bizonyos spanyol újonc, Fernando Alonso, valamint a mérsékelt F1-es tapasztalattal már rendelkező Tarso Marques alkották a Minardi versenyzői párosát. Miközben két évtized után Alonso máig a motorsport csúcsán szerepel, Marques több szezon kihagyását követően hallatott újra magáról: a 46 éves pilóta a NASCAR Cup nyolc versenyén áll rajthoz 2022-ben, a Team Stange Racing Fordjával.

Marques 1996-ban két nagydíjon, 1997-ben a szezon második felében szerepelt a Formula-1-ben – utóbbi évben a Prosthoz átnyergelő Jarno Trulli utódjaként –, a Minardinál, ahol 2001-ben, CART-os kitérője után teljes szezonra kapott lehetőséget, bár az utolsó három nagydíjon lecserélték Alex Yoongra.

A brazil élvonalbeli pályafutása ezzel gyakorlatilag véget ért, a későbbiekben szórványosan bukkant fel versenyeken, elsősorban Brazíliában: odahaza 2019-ben indult utoljára néhány endurance-futamon. Marques egy évvel ezelőtt bekerült az autósportos hírekbe, mikor súlyos Covid-megbetegedést vészelt át.

Személyesen vezet Ukrajnába menekültekért egy svéd ralikrosszos

Dan Öberg az elmúlt két szezonban a Ralikrossz-világbajnokság több versenyén is rajthoz állt, most pedig élete legbátrabb vezetésére vállalkozott. A Rallycross.HU posztja szerint a svéd személyesen szállítja az ukrajnai Lvivbe azt a 25 doboz adományt és egészségügyi felszerelést, amelyet összegyűjtött. Visszafelé pedig hat háborús menekültet vesz maga mellé, akiket Svédországba visz.