Verstappen tanácsa Antonellinek: Várj egy másodpercet a rajtnál!
https://formula.hu/parc-ferme/40607
Kimi Antonelli szombaton egy utolsó pillanatos varászkörrel megszerezte a pole-t a Monacói Nagydíjra, maga mögé utasítva két világbajnokot is, Max Verstappent és Lewis Hamiltont. A fiatal olasz sikerének azonban láthatóan mindketten örültek, a kvalifikáció utáni sajtótájékoztatón pedig még poénkodni is elkezdtek vele.
Antonellit a riporterek természetesen megint emlékeztették arra, hogy idén eddig nem ő volt a legjobb rajtoló, és a vb-éllovas elismerte, tart is egy kicsit a starttól. „Montrealban volt az első alkalom, hogy nem buktam hat-hét helyet a rajt után. Ez mindenképpen előrelépés. Monacóban viszont rövid az út az első kanyarig, szóval tiszta rajtra lesz szükségem. Nem kell mágikusnak lennie, de jól kell eljönnöm.”
Antonellinek ezután felvetették, hogy használja ki az alkalmat és kérjen tanácsot a mellette ülő két világbajnoktól, Verstappen és Hamilton pedig készségesen állt is ellenfelük szolgálatára. Előbb a holland szólalt meg, türelemre biztatva őt. „Az én tanácsom az, hogy amikor kialszanak a lámpák, várj még egy másodpercet a rajtkockádban!” – szúrt oda neki, mire Hamilton rákontrázott: „Ne, inkább két másodpercet!” Antonelli, aki érezhetően mindkettejükkel jóban van, természetesen csak úgy tudott reagálni a felvetésre, hogy elnevette magát.

Hülye kérdésre hülye válasz - gondolhatta Kimi Raikkönen
https://formula.hu/parc-ferme/22453
Mert hát nyilván megkérdezték tőle, mit csinált előtte Lewis Hamilton. Blokkolt, hangzott a Jégember válasza. Mi mást csinált volna? Hát nem egyértelmű?
Tell us about that incident with Hamilton, Kimi
— Formula 1 (@F1) 2019. június 29.
"Well, he blocked me..."#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/HdfcHLysMJ
Soha nem értek még körbe gyorsabban a Red Bull Ringen Charles Leclerc-nél
https://formula.hu/parc-ferme/22452
Íme a monacói pole-pozíciót érő köre az Osztrák Nagydíj időmérőjéről.
Go Charles!
— Formula 1 (@F1) 2019. június 29.
The fastest-ever lap around the Red Bull Ring #Fit4F1 @pirellisport #AustrianGP pic.twitter.com/UySy7X951V
Négy futam, mindegyik a tv-ben - íme a vasárnapi program
https://formula.hu/parc-ferme/22450
A Formula-1 és a MotoGP mellett a Formula-2 és a Formula-3 vasárnapi versenyét is élőben nézhetjük. Íme a program:
9:35-10:20 Formula-3, második futam (M4 Sport)
11:00-11:50 Formula-2, második futam (M4 Sport)
14:00-14:45 MotoGP, futam (Spíler 1)
15:10-17:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

fotó: dppi
Russell és Hamilton incidensei, mennyet és poklot is átélő Ferrari - ez volt az osztrák időmérő
https://formula.hu/parc-ferme/22451
Ezek voltak az Osztrák Nagydíj szombati időmérőjének legérdekesebb, leghajmeresztőbb és legvitatottabb pillanatai.
— Formula 1 (@F1) 2019. június 29.
A dramatic Saturday in Spielberg#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/BNQsTpCkUt
Wéber Gábor: Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom...
https://formula.hu/parc-ferme/22449
"Nem tudom, hányan hiszik, hogy a csajom, pedig csak a gyerekkel jöttem Slash-t és egyebeket hallgatni :D " - írta az alábbi fotóhoz Wéber Gábor F1-es kommentátor és szakértő a közösségi oldalán.

Így érkezett meg Kimi Raikkönen a Red Bull Ringre
https://formula.hu/parc-ferme/22448
Egy Husqarna nyergében pózolt az Alfa pilótája - két napja pedig még nagyon melege volt az Instagramra feltöltött fotója szerint...
Így sem sűrűn készítettek még interjút Verstappennel
https://formula.hu/parc-ferme/22447
A Red Bull holland F1-es pilótáját beültették egy driftautóba, majd megautóztatták a Red Bull Ringen, miközben kérdésekre kellett válaszolnia - nem szokványos feladat, de jól bírta...
Max enjoys a sideways ride with the Drift Brothers at the Red Bull Ring while attempting to answer some "straightforward" questions #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/qphJmHef6J
— Aston Martin Red Bull Racing (@redbullracing) 2019. június 28.
Időmérők, futamok, F1, F2, F3, MotoGP - íme a szombati menü
https://formula.hu/parc-ferme/22444
Az utánpótlás-szériákban már futamokat rendeznek, az F1-ben és a MotoGP-ben az időmérőké lesz a főszerep - mutatjuk a programot.
Szombat
9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)
10:25-11:10 Formula-3, első futam (13:10-től M4 Sport)
12:00-13:00 Formula-1, harmadik szabadedzés (M4 Sport)
13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés (Spíler 1)
14:10-14:50 MotoGP, időmérő (Spíler 1)
15:00-16:00 Formula-1, időmérő (M4 Sport)
16:45-17:50 Formula-2, első futam (M4 Sport)

fotó: dppi
Videón Verstappen és Bottas balesete, illetve Vettel mázlija
https://formula.hu/parc-ferme/22446
A két sztárpilóta egymás után dobta el az autót az Osztrák Nagydíj második szabadedzésén, de Vettelnek sem sok hiányzott...
Max Verstappen clatters into the barriers at Turn 10 #AustrianGP #F1 pic.twitter.com/C76fPeBnL7
— Formula 1 (@F1) 2019. június 28.
Finn-ito @ValtteriBottas' FP2 comes to an abrupt end#AustrianGP #F1 pic.twitter.com/aT2cNmA0qN
— Formula 1 (@F1) 2019. június 28.
Turn 10 Seb#AustrianGP #F1 (sound on) pic.twitter.com/ZqaUDx9ID0
— Formula 1 (@F1) 2019. június 28.
Csigolyatörés, kórház: nem folytathatja a hétvégét Jorge Lorenzo
https://formula.hu/parc-ferme/22445
Az első szabadedzésen elszenvedett bukása után kórházba szállították a spanyolt, akiről előbb csak azt lehetett tudni, hogy az FP2-t kihagyja, mostanra azonban kiderült, hogy a teljes Holland TT véget ért számára.
Több bukás is történt a MotoGP első asseni szabadedzésén, ám mind közül a legnagyobbat Jorge Lorenzo szenvedte el: a spanyol nagy tempónál csúszott ki a 7-es kanyarban. A Repsol Honda versenyzője szemlátomást fájdalmakkal küzdött, s előbb az orvosi központba, majd kórházba szállították.
A második tréning előtt azt már tudni lehetett, hogy pénteken már nem gurul pályára az ötszörös világbajnok, majd az edzés során bejelentették, hogy az orvosi vizsgálatok után nem folytathatja a Holland TT hétvégéjét. A MotoGP.com beszámolója szerint a spanyol média úgy értesült, hogy Lorenzo csigolyatörést szenvedhetett. Arról egyelőre nincs információ, hogy bárki is átveszi-e a helyét a hétvége további részére.
forrás: P1Race.hu
A nap idézete: Vettel a szerelemről
https://formula.hu/parc-ferme/22443
A német hangulatát még a Red Bull Ringen is a montreali büntetés utóérzései, az elmúlt hetek versenybírói ítéleteinek visszhangja határozza meg. Mindenesetre nyilatkozatában elejtett egy ilyen részt:
"Akkor lettem szerelmes az F1-es autókba és a pilótákba, amikor fiatal voltam. Mármint nem szó szerint, még ha voltak is poszterek Michaelről [Schumacher] a szobámban."

Ezt az arcot váltotta ki a szabadedzésen Wolffból Bottas
https://formula.hu/parc-ferme/22442
Az FP1-en harmadik időt futó finn pilóta megcsúszása és főnökének reakciója.
Kísérleti versenyt tart a W Series
https://formula.hu/parc-ferme/22440
A női formulaautós sorozat Assenben nem egy, hanem kettő versenyt rendez: a szokásos szombati mellett vasárnap, július 21-én is tartanak egy futamot. A verseny nem lesz a bajnokság része – azaz pontokat nem lehet szerezni a helyezésekkel –, viszont kísérleti célokat szolgál: kipróbálják a gyakorlatban a fordított rajtrács működését, a szombati futam győztese az utolsó rajtkockába kerül és így tovább.

Nigel Mansell nem épp szokványos balesete Ausztriában
https://formula.hu/parc-ferme/22439
Úgy tűnik, egy Formula-1-es pilóta csak akkor lehet biztonságban, ha mindenhol viseli bukósisakját. Nigel Mansell ezt a saját kárán tanulta meg 1987-ben
:
That's gotta hurt#AustrianGP#F1 pic.twitter.com/5ycF5Is4qt
— Formula 1 (@F1) June 27, 2019
Ez lehet a Porsche, amely miatt Verstappenék Budapesten jártak
https://formula.hu/parc-ferme/22441
A Formula.hu olvasói nyomon követhették Max Verstappen és édesapja lassan egy hónappal ezelőtti budapesti túrájának történetét: miután beszámoltunk arról, hogy egy belvárosi szórakozóhelyen látták őket, kiderítettük azt is, hogy a hollandok egy Porsche tesztelése miatt jártak a magyar fővárosban.
Jos Verstappen most Instagramjára posztolt egy fotót egy 1-es rajtszámot viselő Porschéról a következő felirattal: „10 év után újra versenyautóban…” Jól értesült kollégáink információi szerint ez valószínűleg ugyanaz a versenygép, melyet egy hónapja kipróbált hazánkban. Nagy visszatérésére készül Verstappen?
Nem szokványos pályabemutató a Red Bulltól: Gasly egy repülőből magyarázza, hogy mi van alatta
https://formula.hu/parc-ferme/22436
Hazai versenyét speciális videóval vezette fel a Red Bull: Pierre Gaslyt Martin Sonka műrepülő pilóta vitte egy kört a spielbergi pálya felett, a francia F1-es pedig közben próbálta mondani, hogy hol is van a fékezési pont...
A rivális reakciója mutatja meg a legjobban, mekkora győzelmet aratott Rossi az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/22432
Az ekkor még csak a második helyért küzdő (végül harmadikként befutó) Josef Newgarden a hétvégi, Road Americán rendezett futam egy pontján afelől érdeklődött, hogy mennyivel megy előttük az élen Alexander Rossi, a 18 másodperces válaszra az első, legemberibb reakció egy wow volt. Érthető volt egyébként Newgarden reakciója, hiszen érzi a szoruló kötelet a nyakán - a tabella éllovasaként Rossi immár csak hét pontra van mögötte...
When you find out how far ahead @alexanderrossi was at @roadamerica pic.twitter.com/HzhwxdHG1m
— NTT IndyCar Series (@IndyCar) 2019. június 26.
Ne maradj le: íme a pénteki motorsport-program
https://formula.hu/parc-ferme/22430
A Formula-1, a Formula-2, a Formula-3 és a MotoGP versenyhétvégéje is megkezdődik pénteken, mutatjuk, hogy mikor mire érdemes figyelni, illetve hogy mit közvetít magyar televízió.
Program:
9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés
9:55-10:40 MotoGP, első szabadedzés (Spíler 1)
11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés
14:10-14:55 MotoGP, második szabadedzés (Spíler 1)
15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
16:55-17:25 Formula-2, időmérő
17:50-18:20 Formula-3, időmérő
A teljes hétvégi program erre a linkre kattintva megtekinthető!

fotó: dppi
Mercedes-betli, Verstappen lenyomja a Ferrarikat - ez történt tavaly Ausztriában
https://formula.hu/parc-ferme/22435
Hangolódjunk az idei Osztrák Nagydíjra a tavalyi futam összefoglalójával.
Sainz, Hülkenberg és Albon máris büntetést kaptak
https://formula.hu/parc-ferme/22438
Még el sem kezdődött a versenyhétvége Ausztriában, hárman már most biztosak lehetnek benne, hogy a mezőny végéről kell, nekivágjanaka az Osztrák Nagydíjnak. Nico Hülkenberg a Francia Nagydíjon még nem kapta meg az új Renault-motort, mivel hazai pályán nem szeretett volna büntetést a csapat és az ígérgetések ellenére úgy fest, hogy a McLaren mégis beveti a franciák új erőforrását. Carlos Sainz és Nico Hülkenberg mellé pedig még Albon is csatlakozik, aki szintén új erőforrással vág neki a hétvégének, így mindannyian tízhelyes rajtbüntetést kapnak az időmérő edzést követően.