IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!
https://formula.hu/parc-ferme/40294
A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi Racing | |
| 2. | Scott McLaughlin | Team Penske | 12.4948 |
| 3. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 12.9154 |
| 4. | Kyle Kirkwood | Andretti Global | 25.2738 |
| 5. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 26.0754 |
| 6. | Marcus Ericsson | Andretti Global | 26.2563 |
| 7. | Josef Newgarden | Team Penske | 26.4219 |
| 8. | Romain Grosjean | Dale Coyne Racing | 28.0389 |
| 9. | Rinus VeeKay | Juncos Hollinger Racing | 28.7151 |
| 10. | Dennis Hauger | Dale Coyne Racing | 29.8722 |
| 11. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 30.4683 |
| 12. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 30.8105 |
| 13. | David Malukas | Team Penske | 33.7756 |
| 14. | Louis Foster | Rahal Letterman Lanigan Racing | 38.0390 |
| 15. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi Racing | 38.9093 |
| 16. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 49.6127 |
| 17. | Caio Collet | A.J. Foyt Enterprises | 1'01.9774 |
| 18. | Graham Rahal | Rahal Letterman Lanigan Racing | 1'03.1343 |
| 19. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 1'03.1912 |
| 20. | Nolan Siegel | Meyer Shank Racing | 1 kör /1.8698 |
| 21. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 7 kör /3.2433 |
| 22. | Will Power | Andretti Global | Kiesett |
| 23. | Scott Dixon | Chip Ganassi Racing | Kiesett |
| 24. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | Kiesett |
| 25. | Mick Schumacher | Rahal Letterman Lanigan Racing | Kiesett |
Furcsa nevű nagydíjak egy rég várt versenynaptárban
https://formula.hu/parc-ferme/25634
Múlt héten megérkezett az F1-es versenynaptár első, európai szakasza, amelyben a spielbergi és silverstone-i duplák révén két igen fura nagydíjelnevezés is feltűnt. Podcastunk legfrissebb adásában ezeket is kiveséztük, hallgassátok meg a vonatkozó részt (meg persze a teljes műsort is):
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Verstappen jet-skizéssel hangol a szezonra
https://formula.hu/parc-ferme/25629
Sokan őt tartják az első futamok egyik nagy esélyesének - igyekszik jó formában lenni:
Tavaly kivonult, idén visszatérne a WTCR-be az Alfa Romeo csapata
https://formula.hu/parc-ferme/25633
Hátraarcot fújt a Romeo Ferraris túraautós istállója - közölte a Motorsport. A gárda tavaly decemberben jelentette be kivonulását a Túraautó-világkupából arra hivatkozva, hogy elérték az autójuk fejlesztési határait. A széria idei, kizárólag európai helyszíneket felvonultató versenynaptárát meglátva azonban 180 fokos fordulatot vettek, és nyilvánosságra hozták nevezési szándékukat. Michela Cerruti műveleti vezető elárulta, a döntés azt követően született meg, hogy nem sikerült eladni a garázsukban álló két Giuliettát, amelyekkel az utóbbi két szezonban versenyeztek. A csapat már el is kezdett pilóták után kutatni. Ezzel kapcsolatban közölték, sajnos a gazdasági krízisből fakadóan olyan versenyzőket keresnek, aki némi tőkét is magukkal tudnak vinni az alakulathoz.
A Romeo Ferraris eddigi legjobb eredménye két futamgyőzelem: 2018-ban Kevin Ceccon, tavaly Ma Qing Hua nyert az Alfa Romeóval.

Fotó: DPPI
Marc Marquez a krosszmotorral is jól bánik - videó
https://formula.hu/parc-ferme/25631
A MotoGP uralkodója osztotta meg az alábbi videót:
A McLaren egyik korábbi szakemberét igazolta le a Williams
https://formula.hu/parc-ferme/25632
Nagy mozgolódás ért véget a Williams vezetőségében, miután a csapat Simon Roberts személyében új ügyvezető igazgatóra talált. Claire Williams helyettes csapatfőnök közölte, a McLaren korábbi tagjának érkezésével véget ér az istálló belső átszervezése. Roberts lesz az összekötő kapocs a gárda fejlesztői és egyéb részlegei között.
A Williams néhány hónapja a Red Bulltól és a Renault-tól is igazolt szakembert. Az átszervezéssel kapcsolatban nagy reményeket fogalmaztak meg: abban bíznak, ez segít visszaterelni a csapatot a siker útjára.

Fotó: DPPI
Az IndyCar megerősítette: jöhet a Ferrari
https://formula.hu/parc-ferme/25630
Korábban már mi is írtunk arról, hogy felmerült a Ferrari IndyCarhoz való csatlakozása, most pedig a sorozat tulajdonosa, Roger Penske is megerősítette mindezt. Penske egy podcastben beszélt arról, hogy szeretnének új gyártókat bevonzani, valóban beszélgettek már erről a Ferrarival és 2022-ben akár csatlakozhat is a gyártó, hiszen akkor új motorszabályok lépnek életbe. Természetesen nagy fogás lenne a maranellóiak érkezése a sorozat számára.

fotó: dppi
Magnussen nagyon szeretne maradni a Haasnál, szerinte a csapat számára is logikus lenne az ő megtartása
https://formula.hu/parc-ferme/25626
Kevin Magnussen egy dán lapnak beszélt arról, hogy "nagyon szeretne" a Haas F1-es csapatánál maradni. Mint mondta, a szerződésében opció van 2021-re, amit szeretne, ha lehívna a csapat - szerinte jó az autó, megoldották a tavalyi gondokat és a következő években jó hely lehet a Haas. Továbbá a csapat szemszögéből szerinte azért lenne logikus döntés őt megtartani, mert az autók nem nagyon fognak változni 2021-re, majd csak 2022-re, így logikus, hogy ha a 2020-as pilóták maradnak 2021-re is.

fotó: dppi
Melyik shoey volt a legjobb?
https://formula.hu/parc-ferme/25627
Az F1 fontos kérdést tett fel...
Alonso agyonverte a mezőnyt Monacóban, majd az utolsó helyről lett dobogós
https://formula.hu/parc-ferme/25628
Továbbra is nagyon megy a virtuális versenyzés Fernando Alonsónak: a spanyol pilóta sorozatban ötödik győzelmét is megszerezte a Legends Trophy sorozatban. A mezőnynek ezúttal a régi Brabhamekkel kellett körözni Monacóban, ahol Alonso nagy előnnyel szerezte meg a pole-t, majd tíz kör alatt tíz másodpercet osztott ki a mezőnynek és simán nyert, ezzel zsinórban ötödször győzött és folytatta sikersorozatát. A második futamon fordított sorrendben rajtoltak, így Alonso az utolsó helyről vághatott neki a versenynek, de itt is feljött a harmadik pozícióig - volt egy megforgása és egy kérdéses előzése is, amikor kipörgette Helio Castroneveset. A versenyt Andy Priaulx nyerte.

Matekfeladvány a WTCR-től Michelisz Norbi szereplésével
https://formula.hu/parc-ferme/25624
Az autó, a sisak, a trófea és egy kis számolgatás:
Az első idei valós IndyCar-hétvége bukásai
https://formula.hu/parc-ferme/25625
Pörgés-forgás-falnak csapódás:
Bottas győzelme és Ricciardo visszapillantója: Ez történt tavaly Bakuban
https://formula.hu/parc-ferme/25623
Ma délután rendeznék az Azerbajdzsáni Nagydíjat, a szezon hetedik versenyét egy ideális világban. Ennek apropóján elhoztuk az egy évvel ezelőtti verseny összefoglalóját (átkattintás után indul):
Wehrlein átvette a vezetést a virtuális Formula-E-ben a döntő előtt
https://formula.hu/parc-ferme/25622
A valódi bajnokság mintájára a Formula-E virtuális sorozata, a „Versenyezz otthon kihívás” is dupla versennyel zárul: hétvégén szombatra és vasárnapra is kiírtak egy önálló fordulót. Szombaton a New York-i pályán Pascal Wehrlein domináns győzelmet aratott a pole-pozícióból, miközben fő vetélytársa, Stoffel Vandoorne csak negyedik lett.
Ezzel az eredménnyel Wehrlein – aki a mostani széria előtt nem versenyzett virtuálisan – átvette a vezetést a belgától a bajnoki táblázatban: 130 pontja van Vandoorne 118 egységével szemben. A nyolc fordulóból álló bajnokság vasárnapi zárófutamán kettőzött egységeket osztanak.
Olivier Rowland lett a második a szombati futamon, nagy csatában harmadik helyre szorítva azt a Kelvin van der Lindét, akit a legutóbb fordulón elkövetett csalása miatt kiebrudalt Daniel Abt helyére ültetett az Audi.
@PWehrlein
— ABB Formula E (@FIAFormulaE) June 6, 2020
@oliverrowland1
@KelvinvdLinde
+ your full points scorers from Round 7 of the ABB Formula E #RaceAtHome Challenge in support of @UNICEF https://t.co/9KqVKEr3qA pic.twitter.com/9C0AhkEB89
10 verseny, melyen F1-es sztárok születtek
https://formula.hu/parc-ferme/25620
Ezúttal nagy áttörésekről készített válogatást a Formula-1 YouTube-csatornája: azaz a nagydíjakról, melyeken a világ megismerte a nagy versenyzők nevét. Ayrton Senna nagy napja 1984-ben Monacóban volt, Sebastian Vettelé 2008-ban Monzában, Max Verstappené 2016-ban Barcelonában – ezek és a többi emlékezetes megvillanás láthatók a videóban, amely a YouTube-ra átkattintás után indul el:
Eladta F40-ét az ex-ferraris, hogy fia a Formula-2-ben versenyezhessen
https://formula.hu/parc-ferme/25619
A Ferrari színeiben 1991 és 1995 között versenyző Jean Alesi fia, Giuliano a formulaautózás piramisán lépdel felfelé: tavaly a Trident színeiben bemutatkozott az F2-es lépcsőfokon, idén pedig a HWA-nál folytatja a kategóriában. Azt gondolnánk, hogy egy világszerte népszerű egykori F1-es versenyző fiának nincsen gondja azzal, hogy a költségvetés biztosított legyen: Jean Alesinek mégis el kellett adnia a garázsban álló Ferrari F40-et, hogy fia versenyezhessen.
„Sokat beszélünk a költséglimitről, de a Formula-2-ben mi sem történt, semminek nem változott az ára vagy díja. Biztos vagyok benne, hogy sok versenyző nem tudja befejezni a szezont, katasztrofális év lesz ez a Formula-2-ben és Formula-3-ban” – mondta a Sky Sportsnak Alesi, aki hiányolja a Formula-1-ben gazdasági helyzet miatt alkalmazott költségenyhítő intézkedéseket az alacsonyabb szinteken. „Nagyon szomorú, hogy volt Formula-1-es versenyzőként, úgy, hogy sok kapcsolattal rendelkezem, el kellett adnom a Ferrari F40-emet, hogy a fiamnak meglegyen a büdzséje a Formula-2-höz. Miért? Mert szinte lehetetlen küldetés szponzort találni.”
A használtautó-piacon egy Ferrari F40 ára nagyjából egymillió font (közel 400 millió forint), egy Formula-2-es szezon költségvetése pedig elérheti az 1,8 millió fontot (közel 700 millió forint) a The Race szerint. A közúti Ferrarit még eredeti szerződése értelmében kapta a maranellói gárdától, mellyel egyetlen nagydíjgyőzelmét szerezte.
„Inkább versenyezzen ő, ami pedig az F40-et illeti, már túl öreg vagyok hozzá” – mondta zárszóként Alesi.

Ilyen böszmeséget még versenyző nem csinált! Daniel Abt balladája
https://formula.hu/parc-ferme/25614
Legutóbbi, elsősorban az F1-es fotóslét rejtelmeit kiveséző podcastunkban természetesen nem mentünk el szó nélkül az eddigi legnagyobb szimulátoros botrány mellett sem, amelyet Daniel Abt váltott ki azzal, hogy egy profi e-sportolót indított maga helyett, aminek az audis ülése látta kárát. A vonatkozó részt (meg persze a teljes adást) az alábbiakban hallgathatjátok meg:
A Formula.hu podcastje az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Felfedezed a hét különbséget a két kép között?
https://formula.hu/parc-ferme/25609
Romain Grosjean feladványa:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonCan you find the 7 differences between the two pics? #F1 #HaasF1 #Formula1 #Motorsport #Racing
Dél előtt 5 perccel kapcsoljatok a Spíler 1-re
https://formula.hu/parc-ferme/25618
11:55-kor kezdődik az Autósport és Formula Magazin júniusi adása, amelyben végre igazi autóversenyről számolunk be, a Gokart Országos Bajnokság kecskeméti szezonnyitójáról. De szerepet kapnak a hibrid ralikrosszautók, Nagy Norbert új csapata és a magyar motorsport kiválóságai is.

Állati felvétel készült Magnussen gyakorlásáról
https://formula.hu/parc-ferme/25615
A Haas dán pilótája a mezőny szerencsésebb tagjai közé tartozik, hiszen a lakóhelyén érvényes egyre enyhébb korlátozásoknak köszönhetően visszatérhetett a versenypályára. A júliusi szezonrajtra egy gokarttal kezdte a felkészülést, amiről vagány drónfelvétel készült.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Felismered a MotoGP versenyzőit a tetkójuk, vagy más apróság alapján?
https://formula.hu/parc-ferme/25610
Na, mennyi van meg?
A bejegyzés megtekintése az Instagramon









