DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 24. péntek

IndyCar: Palou fölényes győzelemmel indított, Schumacher rögtön balesetbe keveredett – videó!

A hétvégén a hagyományoknak megfelelően St. Petersburg utcáin rajtolt el az IndyCar 2026-os szezonja, Alex Palou pedig ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta: a Ganassi spanyolja megnyerte az évadnyitót. A négyszeres bajnok jól időzített bokszutcai elévágással került az élre a táv nagyjából harmadánál, onnan pedig már nem engedte ki a kezéből a vezetést, így zsinórban másodszor győzött St. Petersburgben – ezúttal több mint 12 másodperces előnnyel, ami a pálya történetének legnagyobb különbségű sikere. A pole-ból induló Scott McLaughlin és az Arrow McLarennel a top 10-en kívülről felzárkózó Christian Lundgaard állhatott még dobogóra.

palou-stpete-indycar-1

A korábbi F1-es pilóták közül a verseny elején még esélyesnek is tűnő Marcus Ericsson a hatodik, az egy év után visszatérő Romain Grosjean pedig nyolcadik lett. Az IndyCarban most debütáló Mick Schumacher számára viszont hamar véget ért a viadal: ő is belekeveredett abba az első körös balesetbe – konkrétan félig felmászott az egyik rivális autó hátára –, amelyet Sting Ray Robb okozott azzal, hogy a 4-es kanyarban a belső rázókő megdobta és ezzel a falban találta magát Santino Ferruccival együtt. A százkörös futamon történt egyébként több incidens is: Will Power is koccolta a falat, míg Scott Dixon autójáról a jobb hátsó kerék esett le. A verseny videós összefoglalója az eredménylista alatt:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott McLaughlin Team Penske 12.4948
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 12.9154
4. Kyle Kirkwood Andretti Global 25.2738
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 26.0754
6. Marcus Ericsson Andretti Global 26.2563
7. Josef Newgarden Team Penske 26.4219
8. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 28.0389
9. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 28.7151
10. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 29.8722
11. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 30.4683
12. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 30.8105
13. David Malukas Team Penske 33.7756
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 38.0390
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 38.9093
16. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 49.6127
17. Caio Collet A.J. Foyt Enterprises 1'01.9774
18. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1'03.1343
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 1'03.1912
20. Nolan Siegel Meyer Shank Racing 1 kör /1.8698
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 7 kör /3.2433
22. Will Power Andretti Global Kiesett
23. Scott Dixon Chip Ganassi Racing Kiesett
24. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises Kiesett
25. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett

Visszanézhető: AFM Motorsporthíradó, április

A tartalom:

- Első győzelme történetét mesélte el Max Verstappen.

- Az Alpine márka szerepe a motorsportban.

- Szamos Miklós emlékei a Magyar Nagydíjról.

- Évindító edzés Kunmadarason.

- Herczig Norbert tesztjén jártunk.

F1-es futam a nappaliból vagy a hátsó kertből

Nézők nélkül zajlott az Emilia-Romagna-i Nagydíj, legalábbis ami a lelátókat illeti – Imola sajátossága azonban, hogy közvetlenül a pálya mellett is állnak lakóházak, a helyieket pedig csak nem tilthatták ki otthonaikból. Így készülhetett el néhány zseniális kép az imolai dolce vitáról.

Imolában utoljára Sennával állt a dobogó tetején a Honda

Max Verstappen vasárnapi sikerének köszönhetően kereken 30 év után ünnepelhetett ismét F1-es futamgyőzelmet a Honda Imolában. A japán gyártó Twitteren idézte fel a legutóbbi itteni diadala emlékét: a dátum 1991. április 28., a pilóta pedig Aytron Senna a McLaren-Hondával. Az ráadásul egy kettős győzelem volt Gerhard Berger második helyezésének hála.

1991-sanmarino

Első nekifutásra győzött új szériájában Robert Kubica

A Formula-1-es visszatérés után egy szezont DTM-ben töltő, idén pedig ELMS-re váltó Robert Kubica a széria barcelonai 4 órás idénynyitóján abszolút első helyezéssel indított. A WRT egységét a lengyel mellett a Formula-2-ből ismert Louis Deletraz, valamint Yifei Ye alkották – 22 másodperc különbséggel győztek a Panis Racing triója, Will Stevens, Gabriel Aubry és Julien Canal előtt.

Az Oreca 07-essel versenyző Kubica mindössze második versenyét teljesítette LMP2-es autóval (a daytonai 24 órás után, melyen a High Class Racinggel vett részt), és ő sem gondolta volna, hogy az Európai Le Mans Szériában ennyire gyors és gördülékeny sikere lesz:

„Hogy őszinte legyek, nem számítottam rá, hogy ilyen könnyű életem lesz” – idézi a Motorsport Kubicát. „Amikor ilyen nagy előnnyel vezetünk, csak be kell hozni az autót. Ez a projekt elég későn indult el, a csapat pedig kemény munkát végzett. Nem voltak a legkönnyebb hetek a legutóbbiak, de jól felkészültünk erre a futamra a tesztek során.”

Éld át újra az Emilia-Romagna-i Nagydíj legfőbb izgalmait!

Fordulatos futamot hozott Imola, kezdve az esővel, balesetekkel és Verstappen győzelmével – itt a hivatalos mozgóképes összefoglaló:

Marquez elérzékenyült a bokszban a visszatérő versenye után

Csaknem kilenc hónapos kihagyás után tért vissza a MotoGP-be a tavaly júliusi bukása óta háromszor is megműtött és számos megpróbáltatáson átesett Marc Marquez. A repsolos abszolút helytállt a Portugál Nagydíjon, ahol – legjobb hondásként – a hetedik helyen futott be. A bokszba visszaérve nagy taps fogadta őt a Repsol garázsában, s az egyébként a legtöbbször mosolygós Marquez is szemmel láthatóan elérzékenyült – később egyébként az interjúk során is könnyekben tört ki, ami jól mutatja, mit jelentett a 28 éves klasszis számára, hogy a sok nehézség után végre újra motorra ülhetett és versenyezhetett.

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Tömegbalesettel indult az IndyCar szezonja

A hétvégén a Barber Motorsports Parkban vendégeskedik az IndyCar a 2021-es évad első fordulóján, a vasárnapi futam pedig egyből egy nagy incidenssel indult. Josef Newgarden forgott meg, miután elcsípte a fű szélét, a balesetbe pedig még többek között Colton Herta, Felix Rosenqvist és Max Chilton is belekeveredett:

Dupla büntetés miatt változott a végeredmény, Raikkönen bukta a pontjait

Bár a George Russell és Valtteri Bottas között történt ütközést versenybalesetnek minősítették a felügyelők, nem ez volt az egyetlen eset, amit vizsgáltak. A 11. körben ugyanis Lance Stroll részben a pályán kívül előzte meg Pierre Gaslyt a Tamburellóban, emiatt pedig a stewardok öt másodperces időbüntetéssel szankcionálták (plusz egy büntetőpontot is kiosztottak neki, így már négynél jár). Mint az indoklásban írták, Stroll nem tudta a pályán befejezni a manővert, és csak a sikán átvágása révén maradt riválisa előtt, akinek később sem adta vissza a pozícióját. Az Aston Martin kanadai pilótája ezzel elveszítette a hetedik helyét, amelyet éppen Gasly örökölt meg tőle, aki egy másodpercen belül ért célba hozzá képest.

De nem ez volt az egyetlen eset, amiért utólag büntetést szabtak ki valakire. Kimi Raikkönen nyakába 30 másodpercet varrtak a piros zászlót követő újraindításnál történt szabálytalanság miatt (ez egy stop&gónak felel meg), ezzel a finn pilóta bukta a kilencedik helyét és az érte járó két pontot. Egész pontosan az történt, hogy Raikkönen az újraindítást megelőzően megforgott a helyenként még nedves aszfalton, s bár ezt az első safety car-vonalig megtehette volna – sőt, mivel piros zászló után voltunk, meg is kellett volna tennie –, a csapata utasítására nem vette vissza az így elbukott a pozícióit. A szabályok értelmében viszont ez esetben a bokszba kellett volna hajtania, ugyanis a versenymegszakítást követő újraindításnál nem a jó pozíciót foglalta el. Az indoklásban hangsúlyozzák: a kihágásért fix büntetés jár, így a felügyelőknek nem volt mérlegelési lehetőségük. Az Alpine örülhet ennek igazán, hiszen Esteban Ocon a tizedik helyről a kilencedikre lép elő, Fernando Alonso pedig a tizenegyedikről a tizedikre, így a kétszeres világbajnok első egységét gyűjtötte visszatérése óta. Raikkönent csak a 13. helyen értékelték.

raikkonen-imola-futam-dppi

Megszületett az ítélet Bottas és Russell ütközése ügyében

A versenyfelügyelők is vizsgálták az imolai futam leglátványosabb balesetét, amely Valtteri Bottas és George Russell között történt, amikor utóbbi megpróbálta megelőzni a mercedesest a célegyenesben. A két pilóta egymást hibáztatta a történtek után: Bottas szerint egyértelműen a williamses volt a felelős, a brit viszont veszélyesnek nevezte a finn jobbra irányuló mozdulatát.

Nos, a felügyelők végül – a körülmények figyelembe vételével – versenybalesetnek minősítették az incidenst, így egyik versenyzőt sem meszelték el. Az indoklásukban úgy fogalmaztak, hogy Bottas végig a száraz ívvel párhuzamosan haladt, és végig hagyott legalább egy autónyi helyet a pálya szélétől, valamint kiemelték: egyik autó sem tett szabálytalan mozdulatot.

 

A videó átkattintás után nézhető!

A gumiknak is köszönhette Hamilton a második helyet

Kiadta a Pirelli a szokásos verseny utáni infografikáját a gumitaktika alakulásáról – 35 kerékcsere volt Imolában, beleértve a piros zászló alatt elvégzetteket is.

A nedves futam elején az intermediate abroncsok domináltak (négyen, köztük Gasly megpróbáltak teljes esőgumin rajtolni, de ez rossz választásnak bizonyult), száraz abroncsokra Vettel váltott először, a mezőny többsége azonban Verstappen nyomán kapta meg a slickeket a 27. és 28. körben, a két Haast leszámítva a tartósabb közepes keveréket, abban bízva, hogy ezzel kihúzzák a kockás zászlóig.

A 33. körben, a piros zászló alatt sokan gumit cseréltek: Verstappen és Hamilton újabb közepest kapott, Norris azonban lágyat. A McLaren dobogósa elmondta, a puha keverék előnyt jelentett számára 10-15 körig, de aztán elkopott – ez is közrejátszott abban, hogy három körrel a vége előtt a gumielőnyben levő Hamilton meg tudta előzni. A csapattárs Ricciardo, valamint Perez (aki ekkor még a dobogóért harcolt Norrisszal és Leclerc-rel) ugyancsak a lágy gumira voksolt a végén.

Nyomasztó fotókon Bottas rommá tört autója

Szerencsére személyi sérülés nélkül, ám jelentős anyagi kárral zárult az Emilia-Romagna-i Nagydíj legnagyobb balesete, amely során Valtteri Bottas és George Russell 300 km/óra feletti tempónál ütközött egymásnak. A Mercedes csapata utólag három fotót tett közzé a garázsából, amelyek jól tükrözik a Bottas garázsfelében uralkodó hangulatot. A finn pilótának eleve nehéz versenyhétvégéje volt: mindössze a nyolcadik rajthelyet szerezte meg, a versenyen pedig képtelen volt felvenni az élmezőny tempóját, és egy Williams próbálta őt megelőzni a csattanás pillanatában.

DIalKke

rTRJcE8

7xKzARY

Videón Russell és Bottas imolai ütközése

Nagyjából az Emilia-Romagna-i Nagydíj féltávjánál jártunk, amikor George Russell épp előzni készült Valtteri Bottast, ennek azonban ütközés és dupla autótörés lett a vége. Íme, a Williams britjének fedélzeti kamerájából, valamint a mögöttük érkező Kimi Raikkönen onboardjából a baleset, amely miatt a piros zászló is előkerült:

Vettel: Majd akkor oltatom be magam, ha rám kerül a sor

A Formula-1-nek még a bahreini tesztek során ajánlotta fel a helyi kormányzat, hogy beoltják a teljes paddockot, ám akkor azt az F1 visszautasította – igaz, néhány pilóta és csapat önállóan elfogadta ezt. Többek között Carlos Sainzról és Sergio Perezről derült ki ez, míg Max Verstappen már a tesztre is beoltva érkezett. Sebastian Vettel viszont a másik véglethez tartozik: a német semmiképpen sem akarja „átugrani a sort”.

„Felajánlották nekünk, hogy megkapjuk az oltást Bahreinben, de szándékosan elálltam ettől, mert még nem én jövök a sorban” – idézi az Aston Martin pilótáját a PlanetF1.com szakoldal. „Kérdéses, hogy más profitál-e az általam fel nem használt vakcinából, de számomra elvi kérdés. Sok ember szeretné megkapni az oltást, sokan várakoznak. A fiatalabbak kevésbé vannak veszélyben, mint az idősebbek, szóval be fogom oltatni magam, de csak akkor, amikor én jövök a sorban.”

Hasonlóan vélekedik Toto Wolff, a Mercedes csapatvezetője is, aki még szintén vár az első adag vakcinájára: „Angliában elég jól halad az oltási kampány, és elég sok csapattagunk megkapta már a vakcináját, mert rákerült a sor. Úgy vélem, amíg nem kerülök ki a sort, addig ez rendben van. Én ezért döntöttem úgy, hogy várok, amíg én következek a sorban.”

vettel-imola-dppi

Kilenc éve nem láthattunk ennyire szoros időmérőt, mint Imolában

Nemcsak érzésre tűnt roppant kiélezettnek az Emilia-Romagna-i Nagydíj kvalifikációja, hanem a számok is ezt igazolják: az első három helyezett egy tizeden belül volt, de ami ennél is szokatlanabb, hogy még a nyolcadik helyezett lemaradása is kevesebb volt, mint fél másodperc. Egészen a 2012-es Malajziai Nagydíjig kell visszamennünk, hogy ilyen szoros időmérőt találjunk az első nyolc között: ott 445 ezred választotta el egymástól a pole-pozíciós Lewis Hamiltont (McLaren) és a nyolcadik Nico Rosberget (Mercedes).

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

400. versenyhétvégéjén van jelen Raikkönen fizioterapeutája

Jubilál Mark Arnall, Kimi Raikkönen fiziója (személyi edző, gyógytornász, masszőr, asszisztens egy személyben), akinek az imolai 400. Formula-1-es versenye. Arnall a finnekre szakosodott, hiszen 1997-ben kezdett a McLarennél a rövidesen kétszeres világbajnokká váló Mika Hakkinen oldalán. A versenyző visszavonulása után a helyére érkező Kimi Raikkönen örökölte meg őt, a páros pedig azóta elválaszthatatlan, a fizioterapeuta minden csapatához követte a 2007-es világbajnokot, így az Alfa Romeóhoz is.

Hamilton vigasztalta a csalódott Norrist

Nem volt lehangoltabb versenyző az imolai időmérő után Lando Norrisnál: a brit karrierje eddigi legjobbját jelentő harmadik lett volna a rajtrácson azzal a köridővel, amelyet a pályahatár megsértése miatt elvettek. „Nagyon csalódott vagyok, nagyon dühös vagyok magamra. Azon a körön, amelyen nem szabadott volna rontanom, elkövettem egy hibát, ezzel pedig mindent elcsesztem” – nyilatkozta a riportereknek Norris, majd a közösségi médiában folytatta az önostorozást, az alábbi képet posztolva.

„Így érzem magam most, centikre a harmadik helytől. Az én hibám volt, elmértem magam és a kört törölték. Sajnálok mindenkit a McLarennél, ezt elkáztam, ennél jobbat érdemeltetek ma” – írta a fotóhoz Norris, aki megmaradt köre alapján a hetedik rajtkockából indulhat. Valószínűleg ő sem számított rá, hogy Lewis Hamilton fog a kép alá kommentelni:

„Senki sem szólhat le, amiért mindent beleadtál. Lenyűgöző kör volt, nagyszerű látni, hogy te és a csapat ragyogtok. Lépj tovább, versenyezzünk!” – üzente sportszerű gesztusként a hétszeres világbajnok fiatal honfitársának.

Reggeli helyzetjelentés Imolából

Süt a nap, esőnek egyelőre nincs nyoma, a paddock kissé álmoskás, a versenyzők közül Lance Stroll – aki tegnap háborgott amiatt, hogy pályaelhagyás miatt bukta a legjobb eredményét a Q3-ban – az Aston Martin motorhome-jának tetőteraszán töretlen lelkesedéssel tréningezik – jelentette a helyszínről a Formula.hu tudósítója.

MotoGP: Videón Jorge Martin óriási bukása

Martint feji, valamint a jobb karján és bokáján történt zúzódások miatt kórházba szállították, így nem folytathatja a portimaói hétvégét. A MotoGP újonca a Portugál Nagydíj helyszínének hetes kanyarjában vesztette el irányítását Ducatija felett.

 

Eljött a versenyek napja: a vasárnapi program

Íme, a mai menetrend a tv-közvetítésekkel együtt:

12:20 Moto3, futam (Aréna4)
14:00 MotoGP, futam (Aréan4)
15:00 Formula-1, futam (M4 Sport)
15:30 Moto2, futam (Aréna4)
21:40 IndyCar, futam

McLaren a pole-ban, Grosjean hetedik rajtkockában az IndyCar-szezonnyitón

A Barber Motorsports Parkban hétvégén elindult az IndyCar 2021-es szezonja, egy szoros időmérővel. Két csoportra bontott Q1 után 12-en versenyeztek a Q2-ben, a felük jutott be a Q3-ba. Majdnem sikerült ez a sorozatban debütáló Romain Grosjeannak, aki végül hetedik helyezéssel éppen kiesett a Q2-ben, így a Dale Coyne Racing franciája ebből a rajtkockából indulhat vasárnap, magyar idő szerint 21:40-kor.

A hat továbbjutó Q2-es idő között mindössze két tizedmásodperc volt a szórás, és a végső szétlövés is szorosan alakult, 0,069 másodperc döntött a McLaren versenyzője, Patricio O’Ward javára az andrettis Alexander Rossival szemben. Alex Palou kiváló harmadik rajthellyel kezdett a Penskénél, Will Power, Scott Dixon és Marcus Ericsson szerepelt még a Q3-ban – tehát egy régi ismerős indul közvetlenül Grosjean elől Alabamában. Az időmérő eredményei itt elérhetők.