DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

„Verstappen nem a pénzért marad, több van neki, mint az Istennek”

Max Verstappen jövője folyamatos beszédtémát jelent a Formula–1-ben, s a kérdésben most megszólalt a korábbi F1-es pilóta, jelenleg televíziós szakértőként dolgozó Martin Brundle is, aki a Sky F1-nek nyilatkozva hangsúlyozta: szerinte Verstappen nem anyagi okokból maradna a sportban. „Nagyon könnyű őt olvasni, annyira nem használ szűrőket. Olyan, mintha azt mondaná, hogy nem hosszú távra tervezek, és nem azért vagyok itt, hogy statisztikai rekordokat hajszoljak.”

A népszerű brit riporter szerint a holland számára már nem számítanak az anyagi szempontok: „Már most több pénze van, mint az Istennek. Szóval nem ez fogja meghatározni, hogy élvezi-e vagy sem. Imádja a GT-versenyzést, imádja a szimulátoros versenyzést, sok minden más érdekli. Nem hiszem, hogy még egy évtizedig itt lesz.”

verstappen-test-1

Bár Verstappent 2028 végéig szerződés köti a Red Bullhoz, Brundle úgy véli, a pilóta minden lehetőséget számításba vesz. „Biztos vagyok benne, hogy van kilépési útvonala, ha szeretné. Figyelni fogja a Ferrarit. A McLaren versenyzői szerződés alatt állnak. A Mercedest is szemmel tartja majd. Nagyszerű névjegye van. Nem mernék fogadni arra, mit tesz majd, szünetet tart, elhagyja a Formula–1-et, vagy marad a Red Bullnál. De abban a luxushelyzetben van, hogy zseniális tehetség, és talán az egész mezőny nyitva áll előtte, amikor csak akarja.”

A kedden érkező Formula Podcast-adásban – amelyben a szezonra vonatkozó tippjeinket fogalmazzuk meg – Verstappen jövőjével is foglalkozunk, ide kattintva pedig ti is tippelhettek az idényre.

Ha Vettellel fotózkodsz, a Mercedes-sapkától el kell búcsúznod

Terjed a közösségi médiában egy rövid videó, amelyen Sebastian Vettel két, Mercedes-sapkát hordó kisfiúval fotózkodik. Egyiküknek odaadta saját sapkáját – a Mercedes-logóst viszont eldobta hátra. A kisfiú máshogy gondolta, és mindjárt a sapka után futott. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

And just like magic, watch the hat disappear . x @canalplussport . #F1 #Formula1 #USGP #Vettel #Ferrari #Funny

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

A szélesvásznú videón látszik, hogy a sapka olyan messzire szerencsére nem repült:

 

Marc Marquez épp a világ legboldogabb bátyja

A Repsol nagyágyúja már a Maláj Nagydíj leintésénél elmondta nyilatkozatában: második helyénél jobban foglalkoztatja, hogy néhány órával korábban öccse, Alex Marquez bebiztosította a Moto2 világbajnoki címét, ami nem jött könnyen, öt évig próbálkozott a géposztályban. A gyorsasági motoros vb három kategóriájából kettőt nyert Marquez 2019-ben: akárcsak 2014-ben, amikor Alex a Moto3-ban lett bajnok, Marc pedig a MotoGP-ben védett címet.

Egy képen a McLaren négy 2020-as pilótája

Austinban összeállt egy csapatképre a McLaren négy versenyzője, akiket 2020-ra leszerződtettek: az F1-es istálló és a Schmidt Peterson Motorsporttal közös új IndyCar-részleg párosa. Carlos Sainz és Lando Norris társaságában a kép szélén Oliver Askew, mellette Patricio O’Ward láthatók. A McLaren SP fiatal, az IndyCarban rutintalan, de sokra hivatott párost igazolt: O’Ward és Askew nyerték meg az elmúlt két évben a nevelőkategóriát, az Indy Lightsot.

Hollywood, NASCAR, NASA: Megadták a módját az USA Nagydíj felvezetésének

Az Egyesült Államok nagydíja előtt a megszokottnál is több – és nagyobb szabású – programot rendeznek az F1-esek részvételével. A legnagyobb durranás kétségtelenül a Los Angeles-i parádé volt a Hollywood Boulevardon:

 

Grosjean és Magnussen a Haas NASCAR-autóját próbálhatták ki az austini pályán:

Ha pedig Texas, a Toro Rosso párosát a NASA főhadiszállására, Houstonba vitték, ahol Kvjat a Nemzetközi Űrállomás parancsnokával telefonált:

Videó: Az időmérő edzés összefoglalója

Az első három egy tizeden belül! Rendkívül szorosan alakult az USA Nagydíj kvalifikációja, nézzétek meg az összefoglalót, a YouTube-ra átkattintva!

Ma 13:00-kor kapcsoljatok a FIX TV-re!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Helyszíni: Megérkeztek a cheerleaderek az USA Nagydíjra

Austinban tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor folyamatosan információkkal és hangulatjelentéssel lát el bennünket az USA Nagydíj helyszínéről. Ezúttal néhány csinos hölgyet pillantott meg a paddockban, akik egytől egyig cheerleaderek. Alakul a hangulat Texasban, mi pedig bár Sanyi helyében lehetnénk!

Óriási bukfenc a gyorsulási versenyen

Doug Gordon szerencsére elsétált autójától, iiletve annak maradványaitól egy Las Vegas-i gyorsulási versenyen, mely előbb a falnak csapódott, majd fejjel lefelé csúszott az aszfalton.

Ne maradj le: vasárnap reggel a MotoGP, este az F1 futamát nézhetjük

Csak két kiemelt eseményre kell figyelni vasárnap a motorsport világában: reggel a MotoGP, este pedig a F1 futama kerül a tv-k képernyőire. Íme:

08:00-08:45 MotoGP, futam (Spíler1 TV)

20:10-22:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

44_4

fotó: dppi

Ez Leclerc terepe: Austint is beveszi a szezon pole-királya?

Íme az idei pole-pozíciók pilótákra lebontva - ízlelgessük a listát az USA Nagydíj időmérője előtt:

poles

Ne feledjétek: vasárnap 13 órakor jön a legfrissebb Ralihíradó!

Ha a hónap első vasárnapja, akkor Ralihíradó: november 3-án 13:00-kor kerül adásba a FIX TV-n legfrissebb műsorunk. Hogy mivel várjuk kedves nézőinket?

Bajnokot koronáztak a Mecsek Ralin. Vincze Ferenc már az utolsó előtti fordulón bebiztosította az idei abszolút elsőséget: a verseny eseményeiről összefoglalót mutatunk önöknek. Stúdiónkba a ralikrosszból is ismert Szikszai Bészi érkezik, akivel a San Marinó-i Rally Legenden szerzett élményeiről beszélgetünk. Ezután nemzetközi pályákon száguldunk tovább, a WRC legutóbbi futamairól és a Fernando Alonso részvételével zajló Marokkó Raliról számolunk be. Az adás végén már Nyíregyházára készülünk, ami túlzás nélkül az év legnagyobb raliversenye lesz idehaza, hiszen az ORB és az Európa-bajnokság szezonja is itt ér véget.

Tartsanak velünk!

rali

Aki lemaradt a pénteki F1-es napról: röviden itt van a lényeg

Az első szabadedzés videós összefoglalója itt, a második szabadedzésé itt, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kipróbálta, de nem használja új első szárnyát a Haas

Kevin Magnussen kipróbált egy új első szárnyat az USA Nagydíj pénteki napján, ám végül úgy döntöttek, hogy ezen a hétvégén nem vetik be a folytatásban. A Haasnál már 2020-ra készülnek, ez a szárny is a jövő évi képbe illik inkább, de Magnussen szerint egyáltalán nem volt jobb tőle az autó, úgyhogy nem vetik be szombaton és vasárnap. Egyébként is sok új dolgot próbáltak ki a második szabadedzésen, amely miatt saját bevallásuk szerint is hátrányban vannak az autó finomhangolását illetően - nem úgy hangzik, mint egy sima hétvége...

kmag_2

fotó: dppi

Látványos piruett végén írta le autója elejét Romain Grosjean

A második szabadedzésnek onnantól vége is volt a francia haasos számára.

 

Perezt súlyosan megbüntették, a bokszutcából rajtol

Sergio Perez a második szabadedzésen követett el hibát, amikor kiintették mérgelelésre, de nem állt meg, továbbhajtott, csapata pedig kerékcsere-gyakorlatot hajtott végre az autóján. Az FIA meghallgatta ugyan a pilótát és a csapatot is, de nem volt más választása, a szabályok erre vonatkozóan teljesen egyértelműek és nagyon szigorúak: a kötelező mérlegelés elmulasztása miatt a mexikói versenyző kénytelen a bokszutcából rajtolni a vasárnapi USA Nagydíjon.

00119023_673

fotó: dppi

Vettelt is megtréfálta a koszos és huplis austini aszfalt

Sokan forogtak a két pénteki szabadedzésen, ő sem volt kivétel. Szerencséjére viszont megúszta az esetet, Grosjean például sokkal rosszabbul járt nála.

 

Egészen leegyszerűsödött a képlet Hamilton vb-címét illetően

Bottasnak mindenképp nyernie kellene ahhoz, hogy elodázza csapattársa címvédését és egyben hatodik világbajnoki elsőségét, és ez még csak a munka egyik fele, ugyanis egy Bottas-győzelem esetén is elég Hamiltonnak már egy nyolcadik (leggyorsabb kör nélkül) vagy egy kilencedik (leggyorsabb körrel) pozíció.

 

Ki másnak öltözne be Halloweenkor egy olyan autóversenyző, akit Andrettinek hívnak?

Marco Andretti például nagyapját, a legendás Mariót idézte meg.

 

Emlékeztek még a tavalyi amerikai futam házi hangutánzó emberére?

Azóta nyilván mém lett Neeeow Guyból.

 

Miért ne jutott volna erre a hétvégére is egy embertelen Marc Marquez-mentés?

Csak a szokásos - amikor az ember azt hinné, hogy a spanyol eldől, valahogy mindig fel tudja állítani a motort. Mint legutóbb a Maláj Nagydíj szabadedzésén.