Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. november 15. péntek
Ralikrossz

Pontegyenlőséggel Timmy Hansen a világbajnok

A ralikrossz-világbajnokság két esélyese két pont különbséggel állt a döntő rajtjához Dél-Afrikában. A páros ütközése után Bakkerud végzett előrébb, de pontazonossággal, a győzelmek számának köszönhetően Hansen nyerte az összetettet.

A WRX dél-afrikai szezonzárójára közel két hónapot kellett várni – a rigai versenyre még szeptember közepén került sor –, de megérte, mivel háromesélyes összecsapást kínált a világbajnoki címért. A pontversenyt vezető Timmy Hansen mindössze egy egységgel előzte meg Andreas Bakkerudot, és csupán nyolc pontra következett Kevin Hansen.

A szezon során legtöbb versenyt, négyet megnyerő idősebb Hansen-testvér jól kezdett Fokvárosban, a négy kvalifikációs futam közül megnyerte a Q1-et és Q3-at, míg a Q2-ben és Q4-ben Niclas Grönholm végzett elsőként. A köztes eredménylistát Grönholm zárta az élen, mögötte a bajnoki sorrendben Timmy Hansen, Bakkerud és Kevin Hansen következett – már ezért a sorrendért is pontok jártak, a peugeot-s egy egységgel növelte előnyét.

A köztes eredménylista egyúttal azt jelentette, hogy Bakkerud Grönholmmal került az első elődöntőbe, a két Hansen pedig a másik ágra. A norvég feladata volt a nehezebb, de megelőzte finn riválisát, míg Timmy Hansen dolga egyszerűbbnek bizonyult, testvére nem fenyegette őt. A döntőbe menet két pont maradt a különbség az RX Cartel és Hansen MJP pilótái között: Kevin Hansen már kiszállt a bajnoki küzdelemből.

Timmy Hansen és Andreas Bakkerud az első két helyről indultak a bajnoki címről döntő dél-afrikai fináléban, ami azt jelentette, hogy aki győz közülük, megszerzi a világbajnoki címet is. Az őrült döntőt azonban egyikük sem nyerte meg: Niclas Grönholm állhatott a végén a dobogó legfelső fokára, miután a két rivális ütközött a rajtot követően – az incidenst vizsgálták is később.

Bakkerud második helyen ért célba, Timur Timerzsanov lett a harmadik, Timmy Hansent pedig végül negyedikként intették le. Éppen két pontot veszített Bakkerudhoz képest, azaz a két ellenfél pontegyenlőséggel zárta a szezont. Itt jött képbe Hansen négy győzelme a norvég egy első helyéhez képest: a kedvezőbb helyezések révén Timmy Hansen nyerte a 2019-es világbajnoki címet!

A szezonzárón természetesen jelen volt Szabó Krisztián is, aki a korábbi fordulókhoz hasonlóan az elődöntőig jutott el. Itt ötödik helyen végzett, ezzel tizedik pozícióban zárta első szezonját a világbajnokságon.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?