DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

MotoGP: Bezzecchi körrekorddal nyitott Marquez előtt, Bagnaia Q1-es

Marco Bezzecchi érte el a legjobb köridőt a MotoGP thaiföldi szezonnyitójának pénteki edzésnapján. Szokásosan két tréninggel vette kezdetét a 2026-os idény Buriramban, ebből a másodiknak – amelyen eső is fenyegette a mezőnyt – volt igazán tétje, hiszen az első tíz automatikusan bejut a szombati időmérő második szakaszába. Az Aprilia délelőtt is leggyorsabb versenyzője a hajrában futotta meg az 1:28,526-os időt, amellyel új körrekordot állított fel. Bezzecchi mögé Marc Marquez zárkózott fel a második helyre, de ő is több mint négy tizedet kapott az olasztól.

Fabio di Giannantonio kaparintotta meg a harmadik helyet a VR46 Ducatival, majd jött a KTM-es Pedro Acosta, valamint Jorge Martin, aki csak ráerősített arra, hogy jó formában kezd az Aprilia – amely egy látványos, a korábbi F1-es F-csatornára hajazó aerodinamikai megoldást is villantott. A gresinis Alex Marquez, a hondás Joan Mir, a KTM-es Brad Binder, a bukást is begyűjtő Ai Ogura, illetve Johann Zarco tette teljessé a top 10-et és ezzel a Q2-es mezőnyt. Q1-re kényszerül viszont újfent a csupán 15. időt motorozó Francesco Bagnaia, valamint kevésbé meglepő módon az összes Yamaha: Fabio Quartararo 16. helyezése a legjobb a V4-es blokkra váltó hangvillásoknál.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'28.526  
2. Marc Márquez Ducati 1'28.947 0.421
3. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'29.010 0.484
4. Pedro Acosta KTM 1'29.185 0.659
5. Jorge Martín Aprilia 1'29.229 0.703
6. Álex Márquez Gresini Ducati 1'29.376 0.850
7. Joan Mir Honda 1'29.517 0.991
8. Brad Binder KTM 1'29.532 1.006
9. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'29.579 1.053
10. Johann Zarco LCR Honda 1'29.590 1.064
11. Luca Marini Honda 1'29.614 1.088
12. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'29.623 1.097
13. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'29.642 1.116
14. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'29.666 1.140
15. Francesco Bagnaia Ducati 1'29.824 1.298
16. Fabio Quartararo Yamaha 1'29.884 1.358
17. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'30.030 1.504
18. Diogo Moreira LCR Honda 1'30.101 1.575
19. Jack Miller Pramac Yamaha 1'30.134 1.608
20. Alex Rins Yamaha 1'30.302 1.776
21. Toprak  Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'30.365 1.839
22. Michele Pirro Ducati 1'31.437 2.911

bezzecchi-motogp-buriram-day1

Fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Kimi Raikkönen – Az autón kívül szelíd, az autóban vadállat

Ez a vicces animációs videó persze kicsit túlkarikírozza Kimi Raikkönen karakterét - de tényleg csak egy kicsit! A mikrofon előtt alig hallható, de amikor az autóban ülve nem tetszik neki valami, recseg a hangszóró, mint azt például a legutóbbi Toszkán Nagydíjon is hallhattuk...

Újabb nagyágyút igazolt a Racing Point

Nagynevű marketingszakember érkezését jelentette be a hamarosan Aston Martinná alakuló Racing Point: Jefferson Slack fogja irányítani az istálló minden reklám- és marketingfeladatát. Slack h árom évtizede van a szakmában, ő volt többek között Michael Jordan, mindenidők legjobb kosárlabdázójának marketingfelelőse, de dolgozott a labdarúgásban az olasz Internél, illetve a MotoGP jogait birtokló Dornánál is. Slack közvetlenül Otmar Szafnauer csapatfőnöknek fog majd beszámolni.

racingpoint

fotó: dppi

A Toyota harmadik győzelme, a Porsche szenvedése, a Rebellion utolsó 24 órása - ez volt az idei Le Mans

Megérkezett a kommentár nélküli összefoglaló a 2020-as, rendhagyó Le Mans-i 24 órás versenyről, aminek mozzanatairól mi is részletes dokumentációt készítettünk. A futam eseményei időrendi sorrendben itt olvashatók, a futamösszefoglaló pedig itt elérhető.

A németek is beálltak a sorba, 20 000 nézőt várnak a Nürburgringre

Bár a Formula-1 júliusi rajtja óta lassan megbarátkoztunk az üres lelátók és a kietlen parkolók nyújtotta látvánnyal, valahol mélyen folyton ott motoszkál bennünk a gondolat, hogy ez így nem az igazi F1-es élmény. Ezt pontosan tudják az Eifel Nagydíj szervezői is, akik egy bravúr véghezviteléről tájékoztatták a sajtót ma délelőtt 11 órakor. Közleményük szerint nem kevesebb, mint 20 000 néző a helyszínről követheti végig az október 11-ére kitűzött németországi futam eseményeit. A több hullámban zajló jegyértékesítés kedden kezdődik, a megnyitott tribünök száma pedig az érdeklődők számától függ, akik névre szóló helyjegyeket vásárolhatnak.

A szervezők természetesen a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett bonyolítják le a futamot. A tribünök közötti átjárás kizárt, a lelátókat a távolságtartás garantálása érdekében négyes blokkokra osztják, a maszkviselés pedig az ülőhely elhagyása esetén kötelező.

Az Eifel Nagydíj lehet az idei harmadik futam, ahová nézőket enged be az F1. A sort a múlt hétvégi Toszkán Nagydíj kezdte 3000 szurkolóval, a jövő hétvégi Orosz Nagydíjra pedig tízezres nagyságrendben számolnak nézőkkel.

nurburgring-ambiance

Fotó: DPPI

„Ma már minden a gumikról szól, 10 éve sokkal jobb volt” – mondták 1976-ban

„A gumik jelenleg nagyon kényes pontok; ha nem a pont megfelelő gumi kerül az autóra, sehol sem vagyunk. Tíz évvel ezelőtt a gumik tekintetében még sokkal nagyobb volt a mozgástér, és a versenyző képessége tehetett egy autót győztessé. Mostanra viszont a gumifejlesztés eljutott egy olyan szintre, hogy nagyon kíméletesen kell őket kezelni, mert így hozhatjuk ki a maximumot az autóból. Ha keményebben meghajtjuk az autót, csak lassabb lesz. Meg kell találnunk azt a nagyon keskeny határmezsgyét a vezetés során.”

Akár azt is gondolhatnánk, hogy ez az idézet Kimi Raikkönentől, Sebastian Vetteltől vagy Lewis Hamiltontól származik, pedig egyáltalán nem. Nem is napjainkban, hanem 44 évvel ezelőtt, 1976-ban hangzott el ez a mondat, amit a Shadow 1976-os pilótája, Tom Pryce nyilatkozott ebben a Dieter Rencken által fellelt interjúban.

Nos, az F1 kihívásai talán nem is változtak olyan sokat az évtizedek során, mint gondolnánk, és a gumik sem ebben az évtizedben váltak ilyen nehezen kezelhetővé…  

 

Nyaralás helyett nézz WRC-összefoglalót Dél-Törökországból!

Csodás, tengerközeli, hegyes-szikás tájakon versenyzett a Rali-világbajnokság a mögöttünk hagyott hétvégén a törökországi Marmaris környékén. Íme néhány emlékezetes pillanat a defektekkel teli vasárnapról.

Szerelői szemszög: mit teker, csavar és eszik egy F1-es csapattag?

Érdekes videó a Mercedes garázsából, ahol az egyik szerelő fejkamerát kapott a Magyar Nagydíj szombati szabadedzése és időmérője között, így szöveges magyarázat mellett figyelhetjük meg, hogyan is tölti egy az autók felkészítésén dolgozó csapattag a versenyhétvége talán legmozgalmasabb időszakát. 

Ralira cserélte az F1-et Michael Masi

Mindenkire ráfért már egy kis környezetváltás az F1-ben azok után, hogy a szezon 11 hétvége alatt lezavart 9 fordulóval indult, ám míg a versenyzők többnyire kikapcsolódással töltik az időt, amely során nem is gondolnak a versenyzésre, addig a Formula-1 versenyigazgatója igazi munkamániásként még most is egy autóversenyen járt, meglátogatta ugyanis a WRC hétvégi fordulóját, a Török Ralit. Az ausztrál szakembert az FIA biztonsági küldöttje és női szervezetének elnöke, a WRC egyetlen női futamgyőztese, Michele Mouton vezette körbe a helyszínen. Masi a felvezetőautóban ülve itt is belekóstolhatott a pályainspekcióba egy szakasz rajtja előtt.

EiRok36XcAA40_L

EiRonVGXgAEWbfY

EiRomcaWsAI1YzD

Sisakfóliával végezte ki üldözőjét Quartararo

Valószínűtlen körülmény okozta Jack Miller kiesését a MotoGP Emilia-Romagna-i Nagydíján. Az idén már többször is a győzelem közelében járó ausztrál a misanói verseny első körbeiben az 5. helyen haladva Fabio Quartararót üldözte, amikor egyszer csak tempót veszített alatta a Pramac Ducati. Miller tehetetlen volt, a 7. körben a bokszba hajtott és feladta a versenyt. Nem kellett azonban sokáig kutakodni, hogy kiderüljön, mi okozta a bajt: egy sisakfólia eltömítette a motor hűtésére szolgáló légbeömlőt, így az erőforrás túlmelegedett. A "vétkes" pedig nem bújkálhatott, hiszen a fólián rajta volt a 20-as rajtszám, ami Quartararóé. 

"Találtam valamit, ami a tiéd" - vetette oda riválisának Miller az Instagramon. 

119883886_330995644677852_4568759075221146092_n

Döbbenetes győzelmi mérleggel lett világbajnok az újonc a Supersport-vb-n

Andrea Locatelli idén igazolt át a Moto2-ből a Supersport-világbajnokságba, amelyet valósággal letarolt a tavalyi világbajnok alakulat, a Bardahl Yamaha színeiben. Rögtön az első futamát megnyerte még március 1-jén Phillip Islanden, s a koronavírus-járvány miatti szünet után sem volt megállás, így Barcelonába úgy érkezett meg, hogy már két fordulóval a vége előtt világbajnok lehet.

Ez végül a vasárnapi második versenyen össze is jött neki: az olasz 11-ből 10 futamot megnyert eddig idén, így behozhatatlan előnyre tett szert. És bizony az az egy „vereség” – ami egy 4. hely formájában nyilvánult meg – is nagyrészt az időjárásnak volt köszönhető, szombaton ugyanis hatalmas eső zúdult le a katalán pályára. Ezt meg is mutatjuk, ahogy Locatelli szezonjának legjobb pillanatait is:

A Toyota már idén ment egy kört Le Mans-ban jövő évi autójával

A még fejlesztés alatt álló Toyota GR Super Sport 2021-ben csatlakozik a Hosszútávú-világbajnokság új, az LMP1-et váltó Hypercar-kategóriájába, a lenyitható tetejűmodell pedig az idei Le Mans-i 24 órás előtt bemutatkozott a nyilvánosság előtt is a pályán. Az autót a kétszeres Le Mans-győztes Alexander Wurz vezette.

Ma délután Motorsporthíradó: kapcsoljatok 13 órakor a FIX TV-re!

Az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradójának szeptemberi adásában Horváth Péter, a Magyar Gokart Szövetség főtitkára volt a vendégünk, de szó esik többek között az Eger Raliról, a ralikrossz-ob kakucsi versenyéről, valamint a visszatérő WRC-ről is. Ne feledjétek: ma délután 13 óra, FIX TV!

afm-motorsporthirado

Összeszedtük Hamilton összes idei hibáját!

Kiosztottuk a félévi bizonyítványokat az F1-es pilóták számára legutóbbi podcastadásunkban: a listavezető Lewis Hamilton osztályzatánál nem sokat kellett gondolkodnunk, de megpróbálkoztunk a lehetetlennel és összeszedtük a brit összes hibáját a 2020-as idényből! A vonatkozó részt 1:21:06-tól hallgathatjátok:

 

Ha pedig nem akartok lemaradni a podcastokkal kapcsolatos fejleményekről, csatlakozzatok a Formula Podcast Facebook-csoportunkhoz!

 

Nem tudod tv-ben nézni a MotoGP-t? Segítünk!

A gyorsaságimotoros-világbajnokság küzdelmeinek közvetítési jogait az idén indult Aréna4 csatorna vásárolta meg, amely azonban sok szolgáltatónál még nem fogható, így a honlapjukon is elérhetővé teszik az élő adásokat. Ezt IDE vagy a képre kattintva lehet elérni – 10 órától már érdemes lesz bekapcsolódni, hiszen akkor rendezik a MotoE második versenyét Misanóban, majd a szokásos menetrendnek megfelelően 11:00-kor jön a Moto3, 12:20-kor a Moto2, 14:00-kor pedig a MotoGP futama.

motogp-stream

Új sportágból vett leckét Lando Norris

A McLaren fiatal pilótája saját bevallása szerint először próbálta ki a golfot, ahhoz képest az alábbi szuperlassított felvételen nem is tűnik annyira amatőrnek:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

1st lesson of golf today! I know it’s not amazing but it’s my 1st actual time playing golf seriously. What ya think?

Lando Norris (@landonorris) által megosztott bejegyzés,

 

Melyik helyezésből hányat szerzett a Ferrari az 1000 futama során?

Ez is kiderül a Racing Statistics YouTube-csatorna legújabb látványos videografikájából: a kiesések persze toronymagasan vezetnek, viszont a célba érések közül nem győzelemből van a legtöbb…

 

Lopez olyan tettet hajthat végre Le Mans-ban, amire eddig csak ketten voltak képesek az autósport történetében

Matematikailag előfordulhat, hogy a #7-es számú Toyota már a mostani 24 órás versenyen, azaz a nyolcórás bahreini finálé előtt bebiztosítja a világbajnoki címet: ehhez az kell, hogy nyerjenek, és valahogy a testvérautó, a #8-as lecsússzon a dobogóról. Mindenesetre ha ez bekövetkezik, a #7-es trió egyik tagja, Jose Maria Lopez történelmi tettet érhet el: Petter Solberg és Fernando Alonso után ő lehet a harmadik az autósport történetében, aki két különböző szakágban is FIA-világbajnoki címet szerez. Lopez 2014 és 2016 között a Túraautó-világbajnokságon volt verhetetlen, így az argentin a WTCC-WEC duplát csinálhatja meg (ha ez most nem jön össze, Bahreinben akkor is esélye lesz rá), míg Solberg a WRC-WRX, Alonso pedig az F1-WEC párosításban hozta mindezt össze.

A jelenleg is zajló Le Mans-i 24 órást természetesen idén is végig közvetítjük szöveges-képes-videós formában, ehhez kattintsatok IDE!

lopez

Egy fél csordányi őz szaladt át a motorosok között Amerikában

Emlékszünk még arra az esetre, amikor Juan Pablo Montoyával közölték Spielbergben, hogy őz van a pályán? Nos, ezt megszorozhatjuk hárommal, és megkapjuk, ami a MotoAmericában történt a minap a Barber Motorsports Parkban: több jószág is jó ötletnek tartotta, hogy átszaladjon a pályán a motorosok között, akik mindkét fél szerencséjére egyet sem találtak el közülük…

 

Naná, hogy az F1-esek bakancslistáira vonatkozó kérdésre is Raikkönen adta a legjobb választ!

Mount Everest megmászása, Super Bowl, ejtőernyőzés – ez mind szerepelt a versenyzők válaszai között, amikor arról kérdezték őket, mi szerepel a bakancslistájukon, azaz mi az, amit szeretnének megtenni/kipróbálni az életben. Aztán jött Kimi Raikkönen, és alighanem mindenki kitalálja, mi volt a válasza…

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What is on the bucket lists of the best drivers in the world? . Wait for Kimi's answer... . #F1 #Formula1 #Motorsports

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

Szerintetek ki nyújtotta eddig idén a leggyengébb teljesítményt?

Mivel túl vagyunk a szezon felén, podcaststábunk kiosztotta a félévi bizonyítványokat az F1-es mezőny számára. A leggyengébb osztályzatot nálunk Romain Grosjean kapta - a vonatkozó részt 7:38-tól hallgathatjátok meg, a Formula Podcast Facebook-csoportban pedig ti is érvelhettek, hogy jól állítottuk fel a ranglistát!