DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Hamilton álnéven rappelt Aguilera mellett

Két év után ismerte el a zene iránti vonzalmát eddig sem tagadó hatszoros világbajnok F1-es, hogy a korábbi találgatásoknak megfelelően ő szerepel XNDA álnéven Christina Aguilera Pipe című számában.

Lewis Hamilton már hosszú évek óta érdeklődik a zenekészítés iránt, ám mostanáig hivatalosan egyetlen szám sem jelent meg az ő neve alatt. Amikor két éve Christina Aguilera kiadta a Pipe című számát, sokan gyanították, hogy a XNDA névre hallgató rapper, akit hallani lehet, valójában a Formula-1-es pilóta.

Ezt végül most maga Hamilton erősítette meg Instagram-sztoriban: „A cél az volt, hogy kijöjjön a zene más néven, hogy előbb azt halljátok, és később tudjátok meg, hogy én voltam, de ez nem így lett. Nem tudom, miért, de nem mertem felvállalni, hogy én vagyok az, talán félelemből vagy túlgondolásból. Nos, szeretném elárulni, hogy én vagyok XNDA” – írta a brit versenyző. A szóban forgó dal:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: