DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 14. vasárnap

MotoGP: Bezzecchi körrekorddal nyitott Marquez előtt, Bagnaia Q1-es

Marco Bezzecchi érte el a legjobb köridőt a MotoGP thaiföldi szezonnyitójának pénteki edzésnapján. Szokásosan két tréninggel vette kezdetét a 2026-os idény Buriramban, ebből a másodiknak – amelyen eső is fenyegette a mezőnyt – volt igazán tétje, hiszen az első tíz automatikusan bejut a szombati időmérő második szakaszába. Az Aprilia délelőtt is leggyorsabb versenyzője a hajrában futotta meg az 1:28,526-os időt, amellyel új körrekordot állított fel. Bezzecchi mögé Marc Marquez zárkózott fel a második helyre, de ő is több mint négy tizedet kapott az olasztól.

Fabio di Giannantonio kaparintotta meg a harmadik helyet a VR46 Ducatival, majd jött a KTM-es Pedro Acosta, valamint Jorge Martin, aki csak ráerősített arra, hogy jó formában kezd az Aprilia – amely egy látványos, a korábbi F1-es F-csatornára hajazó aerodinamikai megoldást is villantott. A gresinis Alex Marquez, a hondás Joan Mir, a KTM-es Brad Binder, a bukást is begyűjtő Ai Ogura, illetve Johann Zarco tette teljessé a top 10-et és ezzel a Q2-es mezőnyt. Q1-re kényszerül viszont újfent a csupán 15. időt motorozó Francesco Bagnaia, valamint kevésbé meglepő módon az összes Yamaha: Fabio Quartararo 16. helyezése a legjobb a V4-es blokkra váltó hangvillásoknál.

A péntek délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):

1. Marco Bezzecchi Aprilia 1'28.526  
2. Marc Márquez Ducati 1'28.947 0.421
3. Fabio di Giannantonio VR46 Ducati 1'29.010 0.484
4. Pedro Acosta KTM 1'29.185 0.659
5. Jorge Martín Aprilia 1'29.229 0.703
6. Álex Márquez Gresini Ducati 1'29.376 0.850
7. Joan Mir Honda 1'29.517 0.991
8. Brad Binder KTM 1'29.532 1.006
9. Ai Ogura Trackhouse Aprilia 1'29.579 1.053
10. Johann Zarco LCR Honda 1'29.590 1.064
11. Luca Marini Honda 1'29.614 1.088
12. Maverick Viñales Tech3 KTM 1'29.623 1.097
13. Franco Morbidelli VR46 Ducati 1'29.642 1.116
14. Raúl Fernández Trackhouse Aprilia 1'29.666 1.140
15. Francesco Bagnaia Ducati 1'29.824 1.298
16. Fabio Quartararo Yamaha 1'29.884 1.358
17. Enea Bastianini Tech3 KTM 1'30.030 1.504
18. Diogo Moreira LCR Honda 1'30.101 1.575
19. Jack Miller Pramac Yamaha 1'30.134 1.608
20. Alex Rins Yamaha 1'30.302 1.776
21. Toprak  Razgatlıoğlu Pramac Yamaha 1'30.365 1.839
22. Michele Pirro Ducati 1'31.437 2.911

bezzecchi-motogp-buriram-day1

Fotó: Michelin Motorsport

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Russellnek két ember is nagyon fog hiányozni

Ahogy az már egy ideje ismert, George Russell hamarosan elhagyja a Williams istállóját, 2022-től pedig a Mercedes tagja lesz Lewis Hamilton csapattársaként. A brit versenyző Twitter oldalán két számára nagyon fontos embert mutatott meg, akik nélkül úgy érzi, nem lenne ugyanolyan ember. „Ők ketten három éve a teljesítmény- és versenymérnökeim. Már csak egy hétvégéig kell elviselniük engem, úgyhogy úgy érzem, itt az ideje, hogy elmondjam: Andrew, James, köszönök mindent. Nélkületek nem lennék az a versenyző, aki most vagyok. Menjünk, csináljuk meg, még egyszer!” - írta Russell a közösségi oldalán.

Perez büszkén zárhatja le az idei szezont

A pályafutása talán eddigi legnagyobb lehetőségét kapta meg Sergio Perez, amikor a 2021-es szezonra szerződtette őt a Red Bull istállója. A mexikói pilóta 2011 óta tagja a mezőnynek, így sokan gondolhatták azt, hogy már nem fog nagy csapatnál versenyezni, ám végül kijött számára a lépés. A 31 esztendős versenyző sikeresen élt az esélyével, idén több dobogós helyezést is szerzett, Bakuban pedig futamgyőzelmet aratott.

Az energiaitalosok már elkészítették a szokásos év végi fotókat a csapatukról, ezt pedig Perez is megosztotta a Twitteren. „Köszönöm a csapatnak a szezon során tett erőfeszítéseket, és azt, hogy a család részének éreztem magam. Fejezzük be ezt az idényt egy nagy sikerrel!” - írta közösségi oldalán.

GT3-as Audit tesztelt Valenciában Valentino Rossi

A Team WRT adott hírt arról, hogy a MotoGP-ből 26 szezon után távozó, a következő évben GT-versenyzésre készülő Valentino Rossi a minap a csapat egyik Audi R8 LMS GT3-asát tesztelte a valenciai pályán. Az istálló közleménye szerint a teszt arra is szolgált, hogy felmérjék az esetleges jövőbeli együttműködés lehetőségét a kilencszeres motoros világbajnok és az LMP2-ben és a GT World Challenge Europe-ban is jeleskedő alakulat között.

Rossi terveiről egyelőre annyit tudni, hogy a január 8-9-i Gulf 12 óráson rajthoz áll egy Ferrarival, ám hogy azt követően melyik márkát fogja képviselni és melyik GT-bajnokságban, még nem dőlt el.

„Ez a gyerek büszke lenne” – írta fiatalkori fotója mellé Hamilton

Lewis Hamilton egy gyerekkori képet osztott meg az Instagram-oldalán a mindent eldöntő Abu Dhabi Nagydíjat megelőzően, amelyen új rekordot jelentő nyolcadik vb-címét szerezheti meg, amennyiben több pontot gyűjt vasárnap, mint Max Verstappen:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

10:30-kor kezdődik a pénteki F1-es program, íme a menetrend

Elérkeztünk az idény utolsó F1-es és F2-es hétvégéjéhez, pénteken a szabadedzésekkel kezdődik a program - mutatjuk a menetrendet:

Péntek (december 10.) 

08:35 - 09:20 Formula-2, Szabadedzés 

10:30 - 11:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

14:00 - 15:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

15:30 - 16:00 Formula-2, Időmérő edzés

A hétvége teljes programja itt megtekinthető!

abu_1

fotó: dppi

Ilyen egy kör az új vonalvezetésen, egy F3000-es autóval

Bár már megosztottuk, amint Karun Chandhok egy szimulátorban bemutatja nekünk a Yas Marina új vonalvezetését, de talán mégiscsak jobb a valóságot megtapasztalni, így mutatunk nektek egy videót, melyen Shibin Yousaf egy a pálya versenyflottájába tartozó F3000-es autóval megy egy kört Abu Dhabiban. A végére még egy meredek pillanat is jutott.

Ricciardónak is új tetoválása van – Alonsóról!

Itt az év vége, a Formula-1 mezőnye pedig nemcsak a szezonzáróra, hanem annak rendje és módja szerint a karácsonyra is készülődik. A hagyományokhoz híven egy kalapból minden pilótának húznia kellett egy nevet, majd az illető versenytársat egy ajándékkal meglepnie.

Daniel Ricciardo karján csütörtökön egy új minta tűnt fel, ami feltűnően hasonlított egy kollégájára… Az ausztrál nevetve árulta el, hogy Fernando Alonso húzta őt, aki egy üveg vörösbor mellett ideiglenes Alonso-tetoválásokat is tett a csomagba.

„Most már békén hagyunk” – egyedi festéssel búcsúzik az Alfa Romeo Raikkönentől

Az Alfa Romeo mindkét pilótája utolsó versenyét teljesíti a csapatnál. Kimi Raikkönen végleg visszavonul az F1-ből, míg Antonio Giovinazzi a jövő évi rajtrácsról kiszorulva egyelőre a Formula-E-ben próbál szerencsét. Az autók oldalán mindketten személyre szóló üzenetet kaptak az istállótól. Giovinazzit egy „Köszönünk mindent, Antonio” felirattal búcsúztatják, míg a Jégember búcsúüzenetével 2012-es elhíresült rádióbeszélgetésére reflektálnak: „Kedves Kimi, most már békén hagyunk.” Vajon ez meghatja majd 2007 világbajnokát, aki egyelőre nem tervez elérzékenyülni?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Alfa Romeo Racing ORLEN (@alfaromeoracingorlen) által megosztott bejegyzés

Öt emlékezetes pillanat Abu Dhabiból

A Formula-1 YouTube-jára került ki egy videó, melyben felidéznek számunkra öt felejthetetlen, felemelő és bennünket jó érzéssel eltöltő pillanatot az Abu Dhabi Nagydíj történetéből, mely most már bizonyos, hogy legalább 2030-ig tovább fog íródni! A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Az Audi-rajongó négyszeres magyar bajnok

A már négyszeres magyar ralikrosszbajnok Kárai Tamás volt az Autósport és Formula Magazin stúdióvendége. Beszélt pályafutása alakulásáról, hazai és nemzetközi sikerei titkáról, az Audi iránti vonzódásáról és a nyirádi pályáról is, amelynek társtulajdonosa lett.

Újabb F1-es csatlakozik a „századosok” közé

Kerek számhoz érkezik az Aston Martin versenyzője, Lance Stroll: ha nem történik semmi rendkívüli, az Abu Dhabi Nagydíj pályafutása 100. futamrajtja lesz. A fiatal kanadai a 2017-es szezonnyitó óta versenyez, azóta csak egy futam maradt ki számára, a tavalyi Eifel Nagydíj, ahol a pénteki napot követően szállt ki rossz közérzet miatt: bár a hétvégén még negatív volt a tesztje, később kiderült, hogy koronavírussal fertőződött meg. Az eddigi 99 próbálkozásból négy dobogót – mind harmadik hely – szerzett.

Ő lesz a mezőny tizedik versenyzője, aki eléri a bűvös 100-as határt: Kimi Raikkönen (351), Fernando Alonso (335) Lewis Hamilton (287), Sebastian Vettel (279), Sergio Perez (213), Daniel Ricciardo (209), Valtteri Bottas (177), Max Verstappen (140) és Carlos Sainz (140) társaságához csatlakozik.

A vb-küzdelem sem annyira kiélezett, mint Vettel és Stroll pingpongmeccse

Utolsó epizódjához érkezett az Aston Martin pilótáinak kihívássorozata, Sebastian Vettel és Lance Stroll pedig ezúttal asztaliteniszben mérték össze a tudásukat – ami annyira megtetszett nekik, hogy a roppant szorosan és fordulatosan alakuló „hivatalos” szettjük után sem tudtak leállni vele!

Bevált tartalékpilótán ne változtass – Fittipaldi a Haasnál 2022-ben is

Sorban a negyedik szezonban is Pietro Fittipaldi, a Formula V8 2017-es bajnoka fogja betölteni a Haas teszt- és tartalékpilóta szerepkörét, közölte az istálló az Abu Dhabi Nagydíj előtt. A versenyző azon kevés tartalékosok közé tartozik, akik versenyeztek is beugróként szükség esetén: 2020 utolsó két nagydíján, Bahreinben és Abu Dhabiban ő pótolta a megsérült Romain Grosjeant.

„Már jó pár szezon óta a csapattal vagyok, ezért igazán olyan, mintha a családom lenne. Sokat tanultam azóta, és remélem, sokat tudok hozzátenni az új generációs F1-es autóhoz is 2022-ben” – kommentálta a hírt a 25 éves brazil.

Fittipaldi tartalékos teendői mellett idén alkalomszerűen versenyzett az IndyCar, ELMS és Stock Car Brasil sorozatokban – a múltban a DTM-ben, ázsiai F3-ban és Super Formulában is feltűnt, miközben már a Haas szolgálatában állt.

Eltérő narratívák: a kivételezett Hamilton és a hiperagresszív Verstappen

Nem volt egyszerű szétszálazni a vasárnapi szaúdi őrület történéseit, a Formula Podcast legújabb adásában mindenesetre megpróbáltuk kiemelni az elmúlt évek talán legnagyobb viharokat kavaró futamának egyes történéseit. Hallgasd meg az egész beszélgetést, vagy ha kimondottan Hamiltonra és Verstappenre vagy kíváncsi, tekerj 22:17-re!

 

 

 

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Giovinazzit már megint a szívbaj kerülgette Raikkönen mellett az anyósülésen

Emlékszünk a nagy sikerű videóra az alfások főszereplésével, mikor Kimi Raikkönen vezetett a Nordschleifén – a tavalyi Eifel Nagydíj apropóján –, Antonio Giovinazzira pedig majdnem ráhozta a frászt? A bevált recept alapján itt az ismétlés: a dzsiddai versenyhétvége előtt az utcai pályán vezettek felváltva egy Alfa Romeot. Giovinazzi ismét sopánkodott, és bár a csere után néhány kanyarban Raikkönen arca sem volt felhőtlen, természetesen a finn tűrte jobban az utas szerepét.

A videó a képre vagy ide kattintva érhető el.

Már 2016-ban „megjósoltuk”, kik végeznek idén a TOP 50-es listánk élén

Az alábbi kép az Autósport évkönyv 2016-os kötetének bemutatóján készült Szabó Krisztiánnal, Herczig Norberttel és Kiss Norberttel, akik már öt éve is a legjobb magyar autóversenyzők között szerepeltek – idén pedig ebben a sorrendben ki is sajátították szerkesztőségünk TOP 50-es rangsorának első három helyét!

A teljes lista az év női versenyzőjével, az év juniorpilótájával és az év csapatával együtt természetesen ezúttal is megtalálható az Autósport évkönyvben, amelyet IDE KATTINTVA lehet megrendelni, de már a könyvesboltokban is kapható!

szabo-herczig-kiss-2016

Megérkezett a parázs szaúdi verseny legós összefoglalója

A Szaúd-arábiai Nagydíj olyannyira bővelkedett az izgalmakban, hogy már az Abu Dhabi Nagydíjra készülve is késztetés érzünk arra, hogy visszanézzük a legóból készített összefoglalót.

 

Megvan Guanyu Zhou F1-es rajtszáma

Az FIA nyilvánosságra hozta a 2022-es szezon hivatalos rajtlistáját, melyen a jövőre az Alfa Romeo tagjaként debütáló kínai pilóta is szerepel. A dokumentumból kiderült néhány érdekesség, így például az, hogy Zhou a 24-es rajtszámmal indul majd, amit utoljára még Timo Glock használt 2012-ben, de változik a Ferrari, Red Bull és az AlphaTauri elnevezése is. A maranellói istálló eddig a Scuderia Ferrari Mission Winnow néven futott, itt viszont simán Scuderia Ferrariként hivatkoznak rájuk, míg az energiaitalosoknál és testvércsapatuk esetében a következő idényben már nem lesz feltüntetve a Honda neve, helyette Red Bull néven futnak majd az erőforrások.

Videó: Vandoorne kipróbálta a McLaren IndyCar-autóját

Stoffel Vandoorne posztolt egy videót arról, ahogy éppen a McLaren IndyCar-autóját teszteli - mint írta, ez egy szörnyeteg és óriási élmény volt neki a teszt.

 

Hamilton vs. Verstappen sokszorosan és balesetek tömkelege a legjobb szaúdi onboardok között

A dzsiddai versenyhétvégéről sem maradhatott el a szokásos válogatás a legjobb fedélzeti kamerás felvételekből. Visszanézhetjük a két vb-rivális összes összecsapását, de ezen felül is láthatunk érdekességeket, beleértve Giovinazzi remek előzését, Vettel kálváriáját Tsunoda és Raikkönen ellen, valamint a második rajtnál történt balesetet – a videó IDE vagy a képre kattintva indul:

dzsidda-onboard-video