DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Kiderült, milyen nevet kap a 2026-os F1-es Ferrari

Nem töri meg az előző évek hagyományait a Ferrari az új szabályrendszer első évére építendő autójával: az SF-26-os nevet fogja viselni Charles Leclerc és Lewis Hamilton idei versenygépe. Ez a koncepció 2023 óta változatlan, azaz Frederic Vasseur irányítása alatt végig az SF betűk (ami természetesen a Scuderia Ferrarit jelenti) és az adott évszám kapott helyet az autó nevében.

Pedig a korábbi esztendőkben változatosabb névadási technikákat alkalmazott a maranellói gárda: 2022-ben például az istálló alapításának 75. évfordulója előtt tisztelegve F1-75-re keresztelték az autót, 2020-ban az ezredik F1-es nagydíjukra emlékezve SF1000 névre hallgatott a versenygép, míg az előző évtized közepén gyakran feltűnt a T vagy a H betű is a kódnévben, utalva a turbó hibrid motorokra. A számok hol az évre, hol a Ferrari fennállásának évfordulóira utalnak, a legérdekesebb névválasztás pedig alighanem a 2011-es volt az utóbbi időkben, ott ugyanis Olaszország egyesülésének 150. évfordulóját ünnepelte az istálló – sőt, az eredeti F150-es név miatt még jogi vitába is keveredett a Forddal.

Mindenesetre az SF-26-ost január 23-án mutatja be a Ferrari, amelyet a tervek szerint Fioranóban be is járatnak, mielőtt pár nappal később már a barcelonai zárt kapus teszten lesz jelenésük vele.

Az F1-es Ferrarik nevei ebben az évezredben:

Év Név 2013 F138
2026 SF-26 2012 F2012
2025 SF-25 2011 150° Italia
2024 SF-24 2010 F10
2023 SF-23 2009 F60
2022 F1-75 2008 F2008
2021 SF21 2007 F2007
2020 SF1000 2006 248 F1
2019 SF90 2005 F2005
2018 SF71H 2004 F2004
2017 SF70H 2003 F2003-GA
2016 SF16-H 2002 F2002
2015 SF15-T 2001 F2001
2014 F14 T 2000 F1-2000

ferrari-auto-f1

Lewis Hamilton után Nico Rosberg is saját csapattal száll be az Extreme-E-be

Korábban beszámoltunk róla, hogy Lewis Hamilton saját csapatot alapít az elektromos tereprali-bajnokságot jelentő Extreme-E sorozatban, most pedig a széria bejelentette, hogy a 2016-os Formula-1-es világbajnok Nico Rosberg is ugyanígy tesz. A csapat neve Rosberg Xtreme Racing (RXR) lesz - Rosberg legalább annyira törődik a környezettel, a bolygónkkal, mint Hamilton, sok projektet támogat, így csak idő kérdése volt, hogy ebbe a különleges szakágba is megérkezzen.

Felismeri-e saját rádióüzeneteit Bottas és Hamilton?

Erre voltak kíváncsiak a Mercedesnél, így hát szembesítették versenyzőiket néhány klasszikus és kevésbé klasszikus beszélgetéssel, amelyeket mérnökeikkel folytattak a versenyautóban ülve. Bizony, van, amire még a híresen rossz memóriájú Lewis Hamilton is emlékszik, bár az évszámot nem találta el elsőre a 2018-as Német Nagydíj zűrös bokszbehajtása kapcsán...

Bottas megúszta a rajtbüntetést

Sokáig kérdéses volt, a legutóbbi futamon elszenvedett műszaki problémája miatt milyen sors vár Valtteri Bottasra, de a csapat mostanra megnyugtathatta a finnt. A Mercedes vizsgálatából kiderült, a  pilóta Eifel Nagydíjon tapasztalt megállása a vezérlőelektronika meghibásodásához vezethető vissza, amit az autó gyors leállításával megóvtak a további károsodástól. A soron következő Portugál Nagydíjra ebből az alkatrészből, valamint akkumulátorból minden Mercedest használó autó új egységet kap - közölte a Racefans.

A cserét követően egyetlen érintett versenyző sem kap rajtbüntetést.

EeP8LiIWAAAPFIS

Fotó: Mercedes

Olyan betétsorozata lesz Portugáliában az F1-nek, mint még soha

A Formula-1 leggyakoribb kísérőszériái közül a Formula-3 idei szezonja már véget ért, a Formula-2 pedig majd csak Bahreinben tér vissza, így az addigi hétvégéken jóval kisebb a pályaaktivitás a szokásosnál, de egy-két rendhagyó betétszéria azért befészkeli magát a királykategória árnyékába. Ilyen volt a Nürburgringen a Touring Car Legends, és ilyen lesz most hétvégén Portimaóban egy új széria, a megnyerő külsejű autókat versenyeztető Sports Prototype Cup.

Az angliai központú versenysorozat 2019-ben indult, és komoly fegyvertényként kezeli, hogy már második szezonjában az F1 kísérőeseménye lehet egy hétvége erejéig. De mondhatni ők voltak itt előbb, hiszen már az előző év októberében is megfordultak az algarvei pályán a 440 lóerős, elölnézetből kicsit a Formula-E autóira hasonlító gépszörnyek. A sorozat hétvégi fordulójára 17 autó nevezett (köztük a kerékpáros olimpiai bajnok, Sir Chris Hoy), amelyek két különböző kategóriában kapnak besorolást, az F1 szüneteiben pedig két 40 perces versenyt fognak teljesíteni.

Ek1Qt0eXUAEog4c

A szakág, ahol bajnokságot sem tartottak 2020-ban

Az autókrossz volt az a hazai szakág, amely legjobban megsínylette a koronavírusjárványt. A magyar bajnokság év elején kiírt nyolc versenyét sorban törölték, végül egyetlen fordulót sem tartottak meg, így 2020-ban nem avattak magyar bajnokokat. Makó volt az a pálya, amely a legtovább tartotta magát: a bajnokit végül lemondták, amatőr versenyt azonban tartottak helyette, amelyre a neves autókrosszosok is eljöttek.

A Motorsporthíradó beszámolója a szeptember végi viadalról:

Az idei átigazolási szezon legzűrösebb csapata a Haas: két újonc érkezik az amerikaiakhoz?

Azt már tudjuk, hogy sem Kevin Magnussen, sem Romain Grosjean nem marad a Haas kötelékében, de a helyükre érkezők neve még nem ismert - a Formula Podcast stábja átbeszélte a helyzetet, igaz, még azelőtt, hogy kiderültek volna a hírek a két távozóról.

Az összes Stroll megfertőződött – elkapta a vírust a csapattulajdonos is

Lance Stroll után apjáról, Lawrence-ről is kiderült, hogy koronavírus-fertőzött volt az elmúlt hetekben. A Racing Point tulajdonosa nem vett részt az Orosz és az Eifel Nagydíjon sem, és a nürburgringi hétvége vasárnapján, svájci otthonában produkált először pozitív tesztet. 

Egyúttal a Racing Point csapatfőnöke, Otmar Szafnauer Lance Stroll kapcsán elmondta, hogy ő is azt követően tesztelt pozitívan, hogy a németországi forduló hétvégéjén – amit gyomorbántalmak miatt kihagyni kényszerült – hazarepült, szintén a svájci otthonba.

A csapat közlése szerint Lawrence Stroll tíz napot izolációban töltött és jól érzi magát, már újra megkezdte a munkát. Szintén jól van fia, Lance is, akiről már tudvalevő, hogy fertőzöttsége után ismét negatív tesztet produkált, s mindenféle egészségügyi problémájából felgyógyulva versenyezni készül a Portugál Nagydíjon.

00120016_835

A világbajnok Petter Solberg fia is indul a Rally Hungaryn

A 2003-as ralivilágbajnok Petter Solberg már visszavonult a versenyzéstől, fia, Oliver azonban most kezd belelendülni - idén a világbajnokságon és az Európa-bajnokságon is vitézkedik, utóbbi sorozatban pedig jelenleg a második helyen áll. A 19 esztendős fiatal a hírek szerint rajthoz áll az Eb magyarországi állomásán, a november 6-8-án megrendezésre kerülő Rally Hungaryn is - erről Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke is posztolt:

 

Pletykálták a szakításukat, de végül együtt marad a MotoGP legikonikusabb csapat–szponzor párosa

Megkönnyebbülhetnek a Repsol Honda rajongói: a következő két évben, azaz 2022 végéig biztosan jelen lesz ez a formáció a MotoGP-ben. Az elmúlt időszakban felröppentek pletykák azzal kapcsolatban, hogy a spanyol olajvállalat befejezi a HRC gyári alakulatának támogatását, s a helyüket az egyik jelenlegi jelentős támogatójuk, a Red Bull veheti át névadószponzorként, ma viszont bejelentették, hogy meghosszabbította az együttműködést a két fél.

A Repsol 1995 óta szponzorálja a Hondát a királykategóriát, az azóta eltelt 25 év során a versenyzőik nem kevesebb, mint 15 egyéni világbajnoki címet gyűjtöttek: Mick Doohan, Alex Crivillé, Valentino Rossi, Nicky Hayden, Casey Stoner és Marc Marquez is felért velük a csúcsra.

repsol-honda-motogp

Miért nincs még mindig szerződése Hamiltonnak?

Két hónap múlva vége a Formula-1-es szezonnak, Lewis Hamilton azonban még mindig nem kötötte meg 2021-es szerződését. Mi ennek az oka? – erről beszéltünk a Formula Podcastben.

 

Öt elfeledett pillanat a Portugál Nagydíj történetéből

Mika Hakkinen balesete a célegyenesben, Nigel Mansell elszabadult kereke a bokszutcában, Jean Alesi ütközése egy lekörözöttel - íme öt elfeledett pillanat a Portugál Nagydíjról. A videó átkattintás után indul el.

A Portugál Nagydíj kénytelen kizárni nézőinek közel felét

Az országban bevezetett új járványügyi intézkedések miatt a Portugál Nagydíj szervezői kénytelenek a tervezettnél közel 50 százalékkal kevesebb nézőt beengedni a versenyhétvégére. Erdetileg napi 50 ezer emberrel számoltak, ami a korlátozást követően 27 500-ra csökken. Elsősorban az állójegyek tulajdonosai búslakodhatnak, számukra a szervezők pénzvisszafizetést ajánlottak fel.

Portugália múlt héten vezette be az új szabályozásokat, miután egy hét alatt 100 fő hunyt el a fertőzést követően, és 24 órán belül 2608 új esetet diagnosztizáltak.

Ekb6kfjXgAAS-s2

Hamilton defektet kapott, megállt egy benzinkúton

És erről fotók formájában be is számolt a közösségi oldalán:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We had a tyre blow out on the motorway and had to stop at the station. Took a minute to change the wheel but once done, I was back on the road in my EQC. It’s the best not having to refuel.

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Videó: Valtteri Bottas újabb raliautót tesztelt

Az elmúlt másfél évben több raliautót is kipróbált Valtteri Bottas, most pedig a Citroen R5-ös versenygépét vette kezelésbe - az autót az a PH Sport szállította, amely Magyarországra is évekig hordott Citroeneket és nyert velük bajnoki címeket. Bottas tesztjéről videó is készült:

Ricciardo és Perez: 2020 legnagyobb nyertesei 2019-hez képest

Az F1 arról tett közzé egy grafikát, hogy tizenegy futam után ki mennyivel szerzett több pontot, mint 2019-ben - a legjobbak között Daniel Ricciardo és Sergio Perez viszi a prímet.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The award for

Bajnokavató meglepetésekkel: A hazai ralikrossz szezonzárója

Felavatták az idei magyar ralikrossz bajnokokat a szezon utolsó összecsapásán, Máriapócson. A versenyek alacsony száma miatt ebben az évben nem volt mínuszolás, ami garantálta, hogy szinte az összes kategóriának maradjon tétje az októberi finálén. Az AFM Motorsporthíradó beszámolója a versenyről:

Szereplők: Hamilton és Ricciardo. Öltöztető: Ugyanaz a cég

Lewis Hamilton és Daniel Ricciardo útjai aligha kereszezték egymást az Eifel Nagydíj óta, a közösségi oldalukon legutóbb feltűnt tartalmaik azonban mégis magukon viselnek egy szembeötlő közös vonást. Nem lehet ugyanis a véletlen műve, hogy pont ugyanazt a vagány mintázatot választották alkalmi ruhadarabjaikként. Míg Hamilton ténykedéséről és lokációjáról vajmi kevés derült ki, hiszen a brit csak annyit írt az alábbi fotójához, hogy "keresés", addig Ricciardo érdekes részleteket osztott meg arról, mi mindent pakol a bőröndbe egy-egy utazás előtt.

Clipboard

Bűnbocsánatot nyert, visszatérhet a NASCAR-ba a feketéket megsértő Kyle Larson

Fél év vezeklés után visszafogadja kötelékeibe a NASCAR Kyle Larsont, aki áprilisban, a versenyek nélküli zárlat alatt keveredett az autósport-szezon egyik legnagyobb botrányába, amikor egy online közvetített szimulátorverseny alatt kimondta a "néger" szót, ami az Egyesült Államokban különösen érzékeny téma, az idei évben pedig fokozottan igaz ez. A nem sértő szándékkal elejtett elszólásnak súlyos következményei lettek, néhány nap alatt kirúgta őt csapata, a Ganassi, és nem kívánatos személyként nevezte meg őt a NASCAR is, eltiltva őt a sorozat égisze alá tartozó bajnokságokban való versenyzéstől. Larson az eltelt hónapok során is hallatott magáról, egyrészt dirtversenyeken nyerte magát halomra, másrészt érzékenyítő tréningeken vett részt, és azóta többször is, legutóbb egy pár hete írt nyílt levélben jelezte, megtanulta a leckét.

A NASCAR Larson "jó magaviseletét" látva feloldozta bűnei alól a 28 éves, a Cup Seriesben hatszoros futamgyőztes pilótát, bejelentve, hogy 2021. január 1-jétől kezdve megszűntetik az eltiltását, vagyis a következő szezontól kezdve visszatérhet a sorozat kötelékébe, újra versenyezhet. Valószínűleg kap is majd erre lehetőséget, de még nem tudni, hogy melyik csapatnál.

Eközben korábbi partnergyártója, a Chevrolet is megbocsátott a versenyzőnek, aki viszont ezzel még mindig nem hagyhatja teljesen maga mögött a múltat: 2023 végéig látogatnia kell még egy rasszizmus ellen küzdő szervezet tréningjeit, emellett beszédek tartására és mentorálási munkára is kötelezik.

larson

Hányszor előzte meg egymást Schumacher és Hamilton?

A két 91-szeres futamgyőztes összemérésére tett kísérletek olyan szintre pörögtek, hogy mi már radikális eszközöket is bevetünk: ezúttal néhány kevéssé ismert, jobban elrejtett statisztikai mutatót hívtunk segítségül, hogy ha lehet, még az eddiginél is jobban árnyalják a képet!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

#Schumacher vagy #Hamilton? Napjaink legtöbbször feltett F1-es kérdését járjuk körbe ezúttal kevésbé ismert statisztikákat segítségül hívva! #F1 #Forma1 #f1hungary #racing #számok #legenda

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Visszanézhető az októberi Motorsporthíradó

Tartalom:

Vértes Rali: Velenczei első abszolút győzelme

Stúdióvendégünk a Rally Hungary promótere, Őry Kornél

Ralikrossz: Szezonfinálé és bajnokavató Máriapócson

Autókrossz: A makói amatőr versenyen indultak a licenszesek