DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Az első vizsgán jól szerepelt Kvjat várható utódja

Túlesett első F1-es tesztjén Imolában Yuki Tsunoda. A japán teljesítette a szuperlicenszhez szüksége 300 kilométert és jó benyomást tett Franz Tost csapatfőnökre. Előny, hogy a Honda-mérnökökkel anyanyelvén tud beszélgetni.

Szerdán a legutóbbi nagydíj helyszínén, az imolai pályán nyüstölte az Alpha Tauri 2018-as autóját Yuki Tsunoda. Több mint egy versenytávot, 352 kilométert tett meg Olaszországban a Formula-2 harmadik helyezettje, aki a várakozások szerint Danyiil Kvjat ülését foglalhatja el a következő évben. Pozícióját erősíti, hogy a teszt remekül sikerült számára.



„A mai teszt, első alkalmam Formula-1-es autóban nagyon élvezetes volt. Teljesen más világ, mint az F2-es autó, amellyel idén versenyzem, főleg a nagyobb motorerő és a fékteljesítmény szempontjából” – mondta a Red Bull és Honda közös pártfogoltja. „Nem aggódtam a köridők miatt, hanem arra fókuszáltam, hogy hozzászokjak az autóhoz és megtegyem a 300 kilométert. Elégedett vagyok, hogy ez sikerült. Sok edzéssel készültem rá, de még így is kicsit fáradt voltam a nap végén.”

„A Scuderia Alpha Tauri mérnökeivel már az előző hónap, az üléspróbám óta kapcsolatban vagyok. Barátságos csapat és jó kapcsolatot alakítottunk ki. Természetesen, amikor a Honda erőforrása került szóba, japánul beszélhettem a mérnökökkel, ami megkönnyítette a dolgot” – emelte ki Tsunoda japán voltának előnyét. „Összességében a nap nagy élmény volt, részben annak köszönhetően, hogy a gyors imolai pályán tesztelhettem, ami még érdekesebbé tette.”

Az Alpha Tauri részéről a csapatfőnök, Franz Tost értékelte Tsunoda teljesítményét: a japán azt a szintet hozta, amire számítottak, így elégedettek vele.

„Egy nagyon produktív tesztet teljesítettünk Imolában Yuki Tsunodával, amely során 352 kilométerig jutottunk. Reggel kicsit nedves volt a pálya, ezért teljes esőgumikon kezdtünk, de Yuki így is rögtön összeismerkedett az autóval, szóval mikor száraz abroncsokra váltottunk, máris javítani tudott a köridőkön, ami nagyon meggyőzött bennünket. Az ebédszünet után folytattuk egy új szett abronccsal, és tovább javult, bemutatva, hogy körről körre komfortosabban érzi magát az autóban” – beszélt a teszt történéseiről Tost a csapat sajtóanyagában.

„Yuki értékes technikai visszajelzést adott az autó viselkedésével kapcsolatban, ami összhangban állt azzal, amire számítottunk. Utolsó etapján versenyszimulációt végzett és nagyon kiegyensúlyozott volt, ami egyértelmű bizonyítéka, hogy mindent irányítása alatt tartott. Várjuk a következő tesztjét Abu Dhabiban, ahol a fiatal versenyzők gyakorlásán vesz részt a Scuderia Alpha Taurival” – nyilatkozta a csapatfőnök.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: