DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 21. csütörtök

„Ne féljen senki: nem lesz 2014-es szintű dominancia az F1-ben”

James Vowles, a Williams Formula-1-es csapatvezetője igyekezett megnyugtatni a rajongókat, hogy nem fognak a jövő évi szabályváltozások a 2014-es Mercedes-fölényhez hasonló dominanciát hozni. 2026-ban egyszerre változnak az erőforrásokra, a karosszériára és az aerodinamikára vonatkozó előírások, és egyesek – például minden idők legsikeresebb F1-es tervezője, az Aston Martint erősítő Adrian Newey – úgy érzik, hogy eleinte a motorok határozzák majd meg az erőviszonyokat. Ettől pedig sokakban felsejlett a V6-os hibrid turbók 2014-es érkezése, amikor a Mercedes évekig óriási fölényben volt a rivális hajtásláncgyártókkal szemben.

A pletykák szerint ismét a Mercedes állhat a legjobban a maga motorjával, ám egyfelől ez csak találgatás, másfelől az ő termékeiket használó Williamst irányító, annak idején pedig az Ezüst Nyilaknál dolgozó Vowles szerint nem kell a bő tíz évvel ezelőtti hengerlés megismétlődésétől tartani: „Nem gondolom egyáltalán, hogy 2014-es szintű lesz egy fölény. Szerintem annál sokkal szorosabb lesz – csak hogy enyhítsem a félelmeket” – idézi Vowlest a MotorsportWeek.com portál.

A Williams-főnök arra is utalást tett, hogy az FIA is dolgozik olyan szabályokon, amelyekkel biztosítanák, hogy ne legyenek tartós és jelentős különbségek a motorgyártók között (ennek részleteiről itt írtunk bővebben): „Már most, ebben a fázisban is nyílt párbeszédet folytatunk arról, hogy mi történne akkor, ha egy motorgyártó előnyben vagy hátrányban lenne. Mivel felismerjük… mi egy sport vagyunk, azért vagyunk itt, hogy versenyezzünk, és biztosítani kell, hogy nagyon hasonló hullámhosszon legyünk.”

2014-mercedes

fotó: DPPI

Új csapat, új sisak: ezzel debütál a Red Bullnál Alex Albon

Az újonc F1-es pilóta Spában teljesíti első F1-es hétvégéjét a Red Bull anyacsapatában, ennek örömére egy új sisakot is bemutatott.

Kitették, de visszavásárolta magát a Rich Energybe az egykori főnök

Egy csavarral ismét szövevényesebb lett a Rich Energy története: William Storey újra többségi tulajdonos abban az általa alapított cégben, amiből nyár elején egy Twitteren elkövetett magánakciója miatt kirúgták őt. A szakálláról és felvágott nyelvéről elhíresült vállalkozó a tízezer részvényből 6500-at birtokol, így ismét ő irányítja a vállalat hajóját.

Hogy ez miként befolyásolja a cég Haasszal kialakított kapcsolatát, arra nagyon kíváncsiak vagyunk, ugyanis korábban Storey volt az, aki év közben akart szakítani az amerikai csapattal. 

Kezdődik az F1-es hétvége, mutatjuk a pénteki programot

Nézzük, hogy milyen programok várnak ránk pénteken:

Péntek

9:35-10:20 Formula-3, szabadedzés
11:00-12:30 Formula-1, első szabadedzés (M4 Sport)
12:40-14:10 WEC, első szabadedzés
13:00-13:45 Formula-2, szabadedzés
15:00-16:30 Formula-1, második szabadedzés (M4 Sport)
16:55-17:25 Formula-2, időmérő
17:30-19:00 WEC, második szabadedzés
17:50-18:20 Formula-3, időmérő

pf7_13

fotó: dppi

Finoman változtattak a McLaren festésén

A szezon hátralévő részére "átfestett" autókkal állt elő a McLaren Formula-1-es csapata, a megszokott kék-papajasárga kombinációt bizonyos területeken feketével sötétítették el. Az első és hátsó szárny, valamint az autó oldalának alsó fele is kapott a sötét árnyalatból. A szponzorok között a belga Night&Day bolt logója is feltűnt, ez a British American Tobacco helyeit vette át, reagálva a dohánymárka szponzorációit érintő kritikákra.

mclaren-livery-20192

 

Már Bundesliga-frizurájú suhancként köze volt a Renault-hoz Oconnak

Néhány fotót osztott meg frissen leigazolt 2020-as versenyzője, Esteban Ocon múltjából a Renault. Bár a franciát az elmúlt években a Mercedes pártfogoltjaként tartottak számon, a Renault-hoz sokkal régebb óta kapcsolódik. Már 2010-ben bekerült a Gravity Sports kötelékébe, amely gyakorlatilag a Lotus (a jelenlegi Renault jogelődje) utánpótlásprogramja volt. 2012-ben kezdődő formulaautós pályafutása a Formula Renault-ban indult, 2014-ben a Lotus F1-es gépét tesztelte először, 2016-ban pedig a gyári formában visszatérő Renault tartalékpilótájaként ténykedett.

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

Raikkönen miatt kell az Alfának Ericsson?

Nagy port kavart ma reggel az az információ, mely szerint Marcus Ericsson a hétvégi IndyCar-futama helyett Spába utazott az Alfa Romeo F1-es csapata miatt, mert versenyezni fog. Mértékadó F1-es forrás tagadta azt, hogy valóban szükség lenne Ericsson szolgálataira ezen a hétvégén, a csapat is a Raikkönen-Giovinazzi párossal számol a saját anyagaiban, ám az tagadhatatlan, hogy Ericsson ott van a helyszínen.

A spái paddockban az a pletyka terjed, hogy az Alfa Romeo F1-es csapata nem véletlenül rendelte magához Marcus Ericssont: Kimi Raikkönen ugyanis nincs 100%-os állapotban, egyes források szerint betegséggel bajlódik, ezért lehet szükség Ericsson esetleges beugrására. A svéd pilóta maga azt írta közösségi oldalán, hogy az Alfa kérésének tett eleget.

pf8_11

Albon megkapja az új Honda-motort, Verstappen nem

A Honda hivatalosan is bejelentette, hogy a spái F1-es hétvégén beveti a Spec 4 névre hallgató új motorját, de nem minden versenyző kapja majd meg. A hír szerint a Red Bullnál Alex Albon, a Toro Rossónál pedig Danyiil Kvjat autójába szerelik majd be, ez az jelenti, hogy ők ketten a rajtrács végéről rajtolnak majd, míg Max Verstappen és Pierre Gasly marad az eddigi verziónál és így nem kap büntetést.

v

fotó: dppi

Verstappen vezet végig minket Spa kanyarjain

Spa-Francorchamps nehézségeiről a Red Bull holland pilótája beszél. A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva indul!

Alonso két óriási balesetben is benne volt már Spában

Úgy tűnik, hogy F1-es autóval több ilyenben már nem lesz része, mindenesetre a 2012-es és a 2018-as között elég sok volt a hasonlóság...

 

Schumacher, de Vries, Hubert: ez történt eddig az idei F2-es szezonban

Mick Schumachert sokan követik a Formula-2 idei szezonjában, de más is történt az idény során - nézzük, hogy mi! (A videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!)

Esős pálya, slick gumi: Raikkönen nem bírt vele

Már több mint tíz éve, 2008-ban történt Spában: Kimi Raikkönen nem jutott el a bokszutcáig a Ferrarival.

 

Verstappen kifutón sétál, kaviárt reklámoz, mellszobrot és szárnyakat kap

A Red Bull-pilóta ruhakollekciója, a MAXRAW harmadik szezonjához érkezett (igen, nem csupán Lewis Hamiltonnak van ilyen!) – és egészen szórakoztató reklámvideót kapott. Kötelező darab!

Belépett a 30-asok klubjába Valtteri Bottas

A Mercedes finnje maga mögött hagyta 20-as éveit, és szerdán betöltötte a 30-at. Kimi Raikkönen, Robert Kubica, Lewis Hamilton, Romain Grosjean, Sebastian Vettel, Nico Hülkenberg és Daniel Ricciardo után ő már a mezőny nyolcadik tagja a harmadik X-ben.

A Mercedes rövid videót állított össze pilótájának, amely idei melbourne-i és bakui győzelmeire összpontosít. Vajon az igazi ajándékot – a 2020-as szerződést – holnapra tartogatják, megfelelően a sajtóhíreknek?

Felismeritek a Magyar Nagydíjra látogató világsztárt?

Bár már Spára készülünk, a Magyar Nagydíjjal kapcsolatban érdekes háttérinfóra bukkantunk: a hónap elején a Paloznaki Jazzpikniken koncertező Rick Astley átruccant a Hungaroringre is, mivel a két eseményt egy időben tartották. Ha így sem ugrik be, kiről van szó, megmutatjuk Astley 595 millió megtekintésnél járó slágerét a 80-as évekből:

Hogy mi? Hullámvasút egy F1-es pálya felett?

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, Szaúd-Arábia egy vadonatúj, minden létezőnél modernebb Formula-1-es pályát tervez felhúzni Qiddiyában. Egyelőre az a város sem létezik, ahová a helyszínt tervezik, az arabok fantáziája azonban már szárnyal: elképzelésük szerint a pálya felett hullámvasút húzódhatna, így a bátrabbak egy eddig soha nem látott szemszögből is megtapasztalhatnának egy F1-es futamot.

Meghallgatása lesz egy F2-es pilótának a Williamsnél

A Belga Nagydíj első szabadedzésén a Williams autójába ülhet a csapat tesztpilótája, a jelenleg Formula-2-ben versenyző Nicholas Latifi. A 24 éves pilótának idén ez lesz harmadik beugrása, az istálló pedig nagyon kíváncsi arra, hogy Latifinek mik a benyomásai az utóbbi hetek fejlesztéseiről. 

Hogy Robert Kubica vagy George Russell helyére ül-e a tesztpilóta, arról egyelőre nincs információnk.

latifi-f2-2

Melyik McLaren-tortába harapnál egy nagyot?

A csapat Twitter-oldalán posztolt egy ínycsiklandozó válogatást McLaren-témájú cukrászművekből. Aryton Senna és Lewis Hamilton ikonikus autói mellett még az idei MCL34-et is megformálták marcipánból.

Vettel és a Ferrari lenyomta Hamiltont: ez történt tavaly Spában

Esős körülmények között a brit mercedeses legyőzte az erőfölénnyel rendelkező Ferrarikat az időmérőn, a futamon aztán fordult a kocka. A tavalyi Belga Nagydíj összefoglalója ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Felkerült a 23-as szám a Red Bull RB15-re

Átmatricázta a Red Bull versenygépét: Pierre Gasly 10-es rajtszáma helyett már Alexander Albon 23-asa szerepel az orron és motorborításon. A hétvégi Belga Nagydíjon az is kiderül, a számmal együtt az eredmény is változik-e...