DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 3. csütörtök

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

Olyan történik a hétvégén a MotoGP-ben, amire ebben az évezredben még nem volt példa

Konkrétan az, hogy nem lesz királykategóriás világbajnok a legnagyobb géposztály versenyének rajtrácsán! Marc Marquez ugyebár továbbra is a karsérüléséből lábadozik (hogy ezzel a képzavarral éljünk), míg Valentino Rossi pozitív koronavírusteszt miatt kénytelen kihagyni az Aragóniai Nagydíj, más aktív MotoGP-világbajnok pedig eleve nincs a mezőnyben.

A MotoGP-statisztikák koronázott királya, Martin Raines kiderítette, hogy erre legutóbb 1999-ben volt példa, amikor Mick Doohan sérülése miatt hirtelen aktív világbajnok nélkül maradt az 500 köbcentis kategória, így az utolsó verseny, amikor nem volt egyetlen vb-győztes sem a rajtrácson, az 1999-es Riói Nagydíj volt, amelynek végén Alex Crivillé megnyerte a címet.

Ha mindez nem lenne elég, akkor Marquez és Rossi távolléte miatt mindösszesen 37 királykategóriás nagydíjgyőzelem birtokosa lesz az indulók között – márpedig ez a legalacsonyabb szám ilyen tekintetben a 2002-ben kezdődött MotoGP-érában. Persze ez aligha meglepő, ha megnézzük, hogy az eddigi 324 MotoGP-futam 76,5 százalékát a Rossi, Marquez, Jorge Lorenzo, Dani Pedrosa, Casey Stoner kvintett nyerte, s utóbbi trió már visszavonult.

motogp-start-dppi_1

A Mercedes már nem fejleszt, de a Red Bull még igen

Ugyan a hét folyamán Toto Wolff, a Mercedes vezére azt nyilatkozta, hogy már régen leálltak az idei autó fejlesztésével, a Red Bull továbbra is megy előre és hozza a frissítéseket. Dr. Helmut Marko szerint most nincs értelme túlságosan 2021-re koncentrálni, mert az autók szinte a mostaniak maradnak, így az idei fejlesztések jelentős része átmenthető - ennek szellemében még a soron következő Portugál Nagydíjra is hoznak fejlesztést. A Mercedes szerint ők mindig az év elején jók, aztán leállnak, a többiek pedig közelednek rájuk - most is hasonló várható az év végére, kérdés, hogy 2021 elejére mennyire lesz más a bajnokcsapat autója, mint a mostani.

naa

fotó: dppi

Ne maradj le semmiről: itt a szombati program

Michelisz Norberték a Hungaroringen, de lesz MotoGP és egyéb más sorozatok is - íme a szombati menetrend:

8:30-10:30 WRX, szabadedzés

9:30-10:15 WTCR, első szabadedzés

10:00-10:20 Superbike, harmadik szabadedzés

10:30-15:00 WRX, előfutamok

10:35-10:55 DTM, első időmérő

10:55-11:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Aréna4)

12:00-12:25 Superbike, Super Pole (18:30-tól Eurosport 2)

12:15-12:45 WTCR, második szabadedzés

12:45-13:20 Kamion-Eb, 1. futam

13:30-14:30 DTM, első futam

14:10-14:40 MotoGP, negyedik szabadedzés

14:50-15:20 Kamion-Eb, 2. futam

14:50-15:30 MotoGP, időmérő (vasárnap reggel 7:30-tól Aréna4)

15:00-15:40 Superbike, első futam (19:00-tól Eurosport 2)

15:30-16:30 WTCR, időmérő (Sport 2)

16:00-16:50 WRX, elődöntők és döntő

A teljes hétvégi program itt elérhető!

dovi

fotó: dppi

A Barátok köztöt nem nyújtják el annyira, mint Iannone doppingügyét

Andrea Iannonének még a tavaly novemberi Malajziai Nagydíjon vett mintájában találtak tiltott szert, amely miatt decemberben eltiltották a motorversenyzéstől. Az Aprilia MotoGP-versenyzője természetesen fellebbezett és B próbát kért, ám mivel az is pozitív lett, március végén úgy a FIM 18 hónapra felfüggesztette az olaszt.

A királykategóriában egy futamgyőzelemig jutó motoros így végső lehetőségként a Sportdöntőbírósághoz fordult, amely csütörtökön, október 15-én tartotta a meghallgatását. Két fél is fellebbezett egyébként: Iannone nyilvánvalóan enyhítést szeretne elérni, a WADA ellenben a maximálisan kiszabható négy évre hosszabbítaná meg a vétlen ételmérgezésre gyanakodó versenyző eltiltását.

A Sportdöntőbíróság a csütörtöki többórás meghallgatást követően pénteken kiadott közleményében azonban még nincs ítélet, csupán egy újabb határidő: a bírók várhatóan nagyjából november közepéig hozzák meg a végső döntésüket.

A Iannone-doppingügy tehát még úgy egy hónapig a levegőben lóg majd, ami nem könnyíti meg az Aprilia helyzetét sem a 2021-es felállást illetően: az olasszal kapcsolatos ítéletre várnak Aleix Espargaro csapattársának kijelölésével, amelyre Iannone elítélése esetén Cal Crutchlow-nak vagy Andrea Doviziosónak van a legjobb esélye – igaz, utóbbi már megerősítette, hogy más gyártók tesztmotorosi ajánlatait is fontolgatja.

iannone-motogp-dppi

Eddigi legjobb pillanataival köszönti a születésnapos Leclerc-t az F1

Ma ünnepli 23. születésnapját Charles Leclerc, akinek ugyan ez a mostani még csak a harmadik szezonja a Formula-1-ben, az F1 hivatalos Instagram-csatornája már így is remek összeállítást tudott készíteni a ferraris eddigi legszebb pillanataiból – a pályáról és azon kívülről egyaránt:

Szürreális, ahogy a Tesla a Pikes Peaken száguld

Mint egy kormánnyal felszerelt fürdőkád egy hurrikán közepén, olyan hatást kelt a Pikes Peak-i hegyi felfutóversenyen ez a Tesla Model 3. Az elektromos szörnyeteget Randy Pobst terelgeti, aki a második helyet szerezte meg az idei viadalon. Nézzétek azt az indítást (2:50-nél):

Ricciardót látták a legjobbnak, Hamilton minimálisan vezet

A Formula-1 hivatalos weboldalán folyamatosan, minden versenyhétvége után frissülő erősorrend szerint továbbra is Lewis Hamiltont látják a szezon legjobbjának a portál szakírói - összesen két tized ponttal áll jobban, mint Max Verstappen. Ami pedig az Eifel Nagydíjat illeti, ott Daniel Ricciardo kapta a legjobb pontszámot, 9,8-at a lehetséges tízből - utána jött Verstappen 9,2-vel, majd Nico Hülkenberg 9,0-val, Hamiltont pedig csak a hatodik helyre tették.

Az állás jelenleg:

pf4

Ha a legnagyobb hatású F1-es pilótát keressük, a válasz szinte egyértelmű…

Michael Schumacher? Lewis Hamilton? Mi egy kicsit korábbi időszakból választottunk. Egyetértesz velünk?

 

Vettel idei eredményeit kis híján Hülkenberg is túlszárnyalja

Sokat elárul Sebastian Vettel zűrös szezonjáról, hogy bizonyos szempontból az idén három futamot teljesítő Nico Hülkenberg is jobb eredményeket tud felmutatni tőle. A német pilóta egy kieséssel és két célbaéréssel több pontot (10) termelt, mint Vettel az utóbbi hét versenyén (8) összesen. A ferraris mutatóin némileg javít, hogy a Magyar Nagydíjon a szezonja legjobb eredményét érte el, amikor a 6. helyen ért célba. Így jelenleg a tabella 13. helyén áll, miközben csapattársa, Charles Leclerc 63 ponttal a 8. pozíciót foglalja el.

vet-portre-20202_1

Fotó: DPPI

Így terelte át a zöld Mercedest George Russell a Nordschleifén

Zöld Mercedes a Zöld Pokolban - George Russellnek volt még egy feladata az F1-es hétvégén:

A Mercedes felidézte a kölyökképű Bottas emlékét

Saját pilótája 2011-es GP3-as bajnoki győzelmének fotóit ásta elő az archívumból a Mercedes Twitter-oldala. A 2019 eleje óta szakállt viselő Valtteri Bottas valószínűleg csak mosolyog a 22 éves önmagán, és a lassan évtizedes emlékeken.

Az F1-ben lesajnálták, Amerikában istenítik – Takuma Satóval beszélgettünk az életről és Alonsóról

Bizonyosan az akkori véleményformálók hatására Magyarországon divatos volt lekicsinyíteni, megmosolyogni Takuma Sato Formula-1-es ténykedését - való igaz, hogy a japán csak egyetlen dobogóig jutott, és különösen mély nyom nélkül távozott a sportból 2008-ban, amikor megszűnt alóla a Super Aguri, ám karrierje csak onnantól kezdett felívelni igazán. A már 40-en túl lévő Sato idén másodszor is megnyerte a világ egyik legnehezebb autóversenyének tartott Indy 500-at, és továbbra sem készül leállni. Pár nappal győzelme után beszélt nekünk a versenyről, az F1-es múltról és Fernando Alonso Indy 500-as nehézségeiről - megtalálható az Autósport és Formula Magazin legújabb számában.

4

Ez az autófestés csak 3D-s szemüveggel élvezhető

Nehezen találja a szemünk a fókuszt ezen a fantáziaalkotáson, amit a Sean Bull Design a Koenigsegg elképzelt 2021-es F1-es autójára ráhúzott, de ha van a közelben egy kék-piros 3D-s szemüvegünk, akkor minden értelmet nyer.

Ki tudja-e húzni a terítőt a tányérok alól egy F1-es autó?

A britek már a Brainiac dokusorozat megszületése előtt is előszeretettel kísérleteztek egészen agyament dolgokkal - 1992-ben egy szórakoztató showműsorban kellett megtippelniük a játékosoknak a címben feltett kérdést. A tesztet nagy igényességgel szervezték meg: elkérték a másodéves F1-es csapat, a Jordan egyik autóját, amit abban az évben a Yamaha V12-es motorja hajtott, és megterítettek egy hosszú ebédlőasztalt a silverstone-i pályán - sőt, még asztaltársaságot is hívtak megfigyelőkként. Az autóba Phil Andrews, az F3000-ben versenyző, de az F1-es debütálásig később sem eljutó brit pilóta ült, aki miután rálépett a gázra, autója elkezdett húzni egy hosszú kötelet, amelynek másik vége a terítőhöz volt kötve...

Nem sütjük el az eredményt, alább viszont mindenki meggyőződhet a kísérlet végeredménye felől a saját szemével - a fölső videóban csak a lényeg, az alsóban az adás teljes vonatkozó része látható.

 

Ha finn rajtol az élről a Nürburgringen, biztosan kiesik

Eddig négy alkalommal nyert már megerősítést ez az elmélet Mika Hakkinen, Kimi Raikkönen és Valtteri Bottas révén. Ezt és a hétvége egyéb statisztikai érdekességeit gyűjtöttük össze az alábbi videóban. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Hamilton rekorddöntése, Ricciardo visszatérése és finn balsors. Íme az Eifel Nagydíj érdekességei a számok nyelvén. #eifelgp #f1 #forma1 #autosportesformulamagazin #számok #statisztika #eredmény

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Pár éve még nyert ott, ma már inkább gombászik Nagy Norbi a hegyi szakaszon

"Ha szakadó esőben látod meg az őzlábgombát az erdőben, akkor szakadó esőben fogsz gombát szedni" - adott életjelet magáról kissé váratlan módon Nagy Norbert, a két éve még a WTCR-ben versenyző magyar pilóta, aki viszont azóta eléggé eltűnt az autósporttérképről. Pedig nemrég még ott is versenyzett, ahol most éppen gombászik, hiszen a parádsasvári hegyi szakaszról jelentkezett be, a magyar hegyi versenyzés ékkövének számító helyszínről, ahol pár évvel ezelőtt győzni is tudott.

Ha szakadó esőben látod meg az őzlábgombát az erdőben

Amikor még a Williamseké volt a Williams – lapozd át velünk a legendás csapat történelmét!

Véget is ért egy nagy korszak a Formula-1-ben, meg nem is: a Williams továbbra is a mezőny tagja marad, viszont a névadó család az Olasz Nagydíjjal kiszállt az istálló életéből. Az Autósport és Formula Magazin legújabb számában végigutazunk Frank Williams második csapatának több évtizedes F1-es kalandján, megállva a legemlékezetesebb mérföldköveknél, legyenek azok világraszóló sikerek vagy épp a sport egyik leggyászosabb napja.

 

3_1

Már a hétvége előtt biztos, hogy új győztese lesz a MotoGP Aragóniai Nagydíjának

A gyorsaságimotoros-vb mezőnye 2010 óta látogat el a Motorland Aragon versenypályára (amely eredetileg a végül teljesen befuccsoló Balatonring-projekt helyén került be a naptárba), viszont idén biztosan olyan versenyző állhat majd a dobogó tetejére a királykategóriában, aki ezt még soha nem tette meg ezen a helyszínen. Az Aragóniai Nagydíjat a legnagyobbak között eddig ugyanis csak a már visszavonult Casey Stoner, Dani Pedrosa, Jorge Lorenzo hármas, valamint természetesen Marc Marquez tudta megnyerni – utóbbi ráadásul ötször is, sőt az előző négy évben egyaránt verhetetlen volt, így bár főként Austint és a Sachsenringet szoktuk a repsolos legerősebb pályáiként emlegetni, erre a dobogóra a Motorland is felfér.

Idén azonban sérülés miatt Marquez sem lesz ott a mezőnyben (továbbra is Stefan Bradl helyettesíti őt a Repsolnál), azaz mindenképp új győztest avatunk a MotoGP-ben. A kisebb kategóriákban azért persze többen is tudtak nyerni a jelenlegi mezőnyből: Brad Binder és Pol Espargaro kétszer is, de egy-egy aragóniai sikert Joan Mir, Tito Rabat, Miguel Oliveira, Maverick Vinales és Alex Rins is jegyez.

marquez-aragon-dppi

Ricciardo munkában: készül Abiteboul tetoválása

Daniel Ricciardo a múlt vasárnapi Eifel Nagydíjon dobogóra állhatott, ennek köszönhetően pedig a csapatfőnökével – utóbbi elmondása szerint néhány sör után – kötött fogadás értelmében egy tetoválás kerül majd Cyril Abiteboulra. A Renault Instagram-sztorijába feltöltött videó alapján az ausztrál pilóta már munkához is látott: „Remek lesz ez a tetkó… Talán a karján, az alkarján lehet, hogy legalább lássák. Szerintem elég minimalista lesz, így nem kell a színezés és az árnyékolás részleteivel bajlódni…” – mondta Ricciardo, aki a számítógépén láthatóan egy méhészborz kontúrjait tervezgette épp. Hogy örülni fog-e Abiteboul ennek, az a jövő zenéje…

Gigaplakáton Schumacher és Hamilton összes győzelme

Michael Schumacher és Lewis Hamilton F1-es futamgyőzelmeinek számában sok egyéb mellett az a csodálatos, hogy osztható héttel, így ki lehet rakni belőlük egy 7x26-os téglalapot. Aki pedig ráért ilyesmire, az meg is tette: íme 182 kép a két rekorder győztes futamairól, ami ide kattintva nagy méretben is elérhető. Ők ketten 17,69%-át, vagyis több mint egyhatodát megnyerték az F1-történelem összes versenyének. Ha viszont csak Schumacher debütálófutamától kezdve számolunk (hiszen előtte egyiküknek sem volt esélye győzni, onnantól kezdve viszont szinte minden futamon a mezőnyben volt egyikük), akkor még lenyűgözőbb, 35,07%-os arány kapunk - vagyis több mint minden harmadik futamon ők értek célba elsőként!