DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Új kihívás előtt áll Sébastien Loeb

A franciák legendás versenyzője 2022-ben már hatodik alkalommal vág neki a Dakar Ralinak, és ezzel tovább üldözi az álmát, hogy megnyerje a nívós viadalt. A verseny január 1-én indul, a kilencszeres rali világbajnok számára pedig ezzel egy új korszak veszi kezdetét, miután az idei esztendőben hosszú idő után szakadt meg a kapcsolata korábbi navigátorával, Daniel Elenával. Loeb új partnere a belga Fabian Lurquin lesz, akivel eddig mindössze egyszer, a Baja Aragonon indult. A Bahrain Raid Xtreme nevű csapattal is mindössze második alkalommal fog indulni, a francia pedig elárult pár dolgot a jelenlegi helyzetről.

„Nem telt teljesen versenyzés nélkül az idei év, inkább csak a tereprali maradt ki. Teszteket végeztünk, de talán nem annyi kilométeren keresztül, mint szerettük volna, mert voltak visszaeséseink. Az autó azonban nagyon jól működik, és igazán jó érzéseim vannak az új navigátorommal kapcsolatban. Még csak most kezdtünk el együtt versenyezni, így meg kell győződnünk arról, hogy minden a helyére került. A Dakar egy nagyon bonyolult verseny, szóval meg kell találnunk a megfelelő tempót, és alázatosnak kell maradnunk. A legfontosabb, hogy megbízható autónk legyen, de úgy érzem, hogy elég jól felkészültünk” – idézte 47 éves pilótát a Dakar hivatalos oldala.

Nem válnak rendszeressé a speciális festések a McLarennél

A McLaren 2021-ben kétszer is különleges dizájnnal lepte meg a szurkolókat. Monacóban a szponzoruk, a Gulf ikonikus festését öltötték magukra, míg legutóbb Abu Dhabiban egy másik támogatójukkal való együttműködés révén egy helyi női művész dizájnja jelent meg az autókon. Mindkét színezés elnyerte a szurkolók tetszését, de Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója hangsúlyozta: továbbra is csak egy-egy alkalommal fognak eltérni a megszokott festésüktől.

„A rajongói reakció nagyszerű volt. Szerintem éppen megfelelő egyensúlyban voltunk így, amennyiszer idén csináltuk. Meg akarjuk tartani az identitásunkat, s azt akarjuk, hogy a speciális dizájnok tényleg különlegesek legyenek, mert ha túl sokszor vannak, akkor elveszítik a különlegességüket” – mutatott rá Brawn, hozzátéve, hogy bár a mostani két esetben egyaránt egy szponzori együttműködés része volt a dizájn, ennek nem feltétlenül kell támogatókhoz kötődnie a jövőben.

mclaren-monaco-2021-dppi

Montázzsal búcsúztatja világbajnoki szezonját a Red Bull

Az energiaitalosok videóban foglalták össze a 2021-es Formula-1-es idényt, amelynek végén Max Verstappen révén megszakították a Mercedes sikersorozatát a hibrid érában:

Quartararo bajnoki előretörésétől a bokszutcából aratott győzelemig – az idei legnagyobb felzárkózások

Top 5-ös válogatást készített a MotoGP a 2021-es évad versenyein bemutatott legnagyobb felzárkózásokból. A listán helyet kapott mind a világbajnok, mind fő üldözőjének egy-egy bravúrja, ahogy Enea Bastianini szenzációs dobogója is, de az első helyet nem hozhatta el más, mint a későbbi Moto3-as világbajnok, Pedro Acosta, aki karrierje második vb-futamát a bokszutcából indulva nyerte meg:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Videós infografikán a 2021-es F1-es egyéni világbajnoki pontverseny alakulása

Elképesztően izgalmas és fordulatos volt az idei szezon a Formula-1-ben, mindenekelőtt Max Verstappen és Lewis Hamilton világbajnoki párharca miatt – ennek alakulását is nyomon követhetjük a Racing Statistics videós infografikájában:

Visszatérhet az ezüst festéshez a Mercedeshez

A Mercedes hagyományos színe az autósportokban az ezüst – nem véletlen hívják őket Ezüst Nyilaknak –, az elmúlt két Formula-1-es idényben ugyanakkor feketébe öltöztek a versenygépeik. Ez mindenekelőtt azt szimbolizálta, hogy pilótájukkal, Lewis Hamiltonnal egyetemben kiálltak a Black Lives Matter-mozgalmak mellett.

A német Bild azonban úgy tudja, 2022-ben visszatérhetnek a tradicionális színek a konstruktőri világbajnok istállónál: erről állítólag a szezonzáró Abu Dhabi Nagydíj során születhetett döntés. Az ezüst festés visszatérését egyébként már korábban is pletykálták, s akkor Hamilton elmondta, hogy egyáltalán nem lenne gondja ezzel, sőt igazából nem is számított rá, hogy ilyen sokáig kitart a csapat a fekete dizájn mellett.

mercedes-ezust-f1-2019-dppi

Az F2-es szezon is körömlerágós volt, íme a tíz legjobb pillanat

2021 igazán eseménydús szezont hozott az autóversenyzés több szintjén is. Míg a királykategóriában Lewis Hamilton és Max Verstappen vívott végtelen csatát, addig a nevelőszériában is valódi versenyzés zajlott. A semmiből visszahozott dobogók, mesterien elkerült csattanások, hajsza a győzelemért – csokorban a top 10 momentum.

A videó a képre kattintva indul.

Így búcsúzott egymástól Hamilton és Bottas

A Mercedes közösségi oldalainak adminjairól eddig is tudtuk, hogy igen kreatívak, és most egy újabb ötletes poszttal álltak elő. Megörökítették a két jóbarát, Lewis Hamilton és Valtteri Bottas búcsúját, mely a Halálos iramban stílusában zajlott (szerintük).

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Mi a különbség az F1 és a NASCAR között? Hallgassátok a pilótákat!

Újabb vicces jelenetsort eredményezett, amikor az F1 arra kérte pilótáit, hanghatással érzékeltessék, miben más a két kategória. Íme a legjobb megoldások.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Animáción az F1-es autók fejlődése

Brazíliára nem lehetne azt mondani, hogy idegen számára az autósport, hiszen sok kiválóságot köszönhet az országnak a királykategória. A brazil Formula-1-es közvetítéshez készített animációtól, mely az F1 technikai fejlődését mutatja be dióhéjban, azonban talán még érdekesebbé és szerethetőbbé válik a sport a nézők számára.

Hangolódjuk a Dakarra az előző verseny összefoglalójával!

Néhány nap múlva, január 1-jén rajtol a 2022-es Dakar Rali, előtte viszont idézzük fel videós formában, mi is történt az előző, idén januári kiírás során:

Covid-árvákat részesítettek élményautózásban a Szilveszter Ralin

Jótékonysággal kapcsolták össze a hagyományos év végi Szilveszter Ralit, aminek köszönhetően olyan fiatalok kóstolhattak bele az autósport világába, akik a koronavírus-járvány miatt elveszítették egyik vagy mindkét szülőjüket. Az Euronews magyar nyelvű kiadásának tudósítása szerint jótékonysági rendezvény szervezői be is nevezték a 18 éven felülieket, így a Speedy Motorsport pilótái, Horváth Norbert és Szíjj Zsolt egy-egy körre ideiglenes navigátorokat kaptak. A kisebbeket egy kis gumiégetésre vitték el a versenyzők a környező utakon, aki viszont nem vágyott adrenalinra, annak pedig a csapat sátrában volt lehetősége dedikálással és egy raliszimulátor kipróbálására.

Ki nyerte volna a világbajnokságot, ha az időmérőn osztanak pontokat?

Így alakult volna a világbajnokság, ha a kvalifikáció első 10 helyezettjének osztanak pontokat – a Racing Statistics videója a teljes szezon alakulását végigköveti. Jól látható, hogy Verstappen a szezon harmadától fogva kis előnyben van, de év végi hajrájával Hamilton megelőzi őt, csupán 12 pontos különbséggel.   

Vegán babgulyást főz Kiss Norbi a rászorulóknak

Jótékonysági főzőversenyen vesz részt Kiss Norbi december 30-án Sarudon, az Élményfaluban, ahol vegán babgulyást készít a Macskaárvaház Alapítvány csapatával rászorulóknak. Részletek az eseményről a Facebookon.

Onboard felvételen, ahogy sötétben, karácsonyi fények között száguld a Mercedes

Korábban már írtunk róla, hogy Anthony Davidson néhány hete Silverstone-ban sötétedés után kapott lehetőséget arra, hogy a különböző fényekkel és lézerrel megvilágított pályára hajtson ki, ezzel pedig megnyissa a Lap of Lights nevű rendezvényt a Brit Nagydíj helyszínén. A varázslatos fénytúra január 3-ig tart, ahol a családok saját járművükkel járhatják körbe az ünnepi fényekkel és lézerrel „megvilágított” legendás pályát. A Mercedes most közzétette az onboard videót arról, ahogy Davidson ilyen körülmények között vezette végig a W10-es konstrukciójukat:

Ecclestone szerint a Mercedes bebiztosíthatta volna Hamilton vb-címét Bottas feláldozásával

Drámai és vitatott körülmények között dőlt el a 2021-es Formula-1-es világbajnoki cím sorsa Abu Dhabiban: a Nicholas Latifi balesete miatti SC-fázis után egy körre indított újra a futamot, a frissebb gumikon támadó Max Verstappen pedig megelőzte az addig vezető Lewis Hamiltont. A Mercedes kifogásolta, hogy nem a szabályoknak megfelelően indították újra a versenyt, ha ugyanis Michael Masiék követik az előírások betűjét, már nem maradt volna versenykör a biztonsági autó kihívása után.

Csakhogy lett volna egy trükk, amellyel a Mercedes maga is előidézhette volna ezt: ha a másik pilótájukat, Valtteri Bottast megkérik, hogy mondjuk a „motor megkímélése” céljából parkolja le az autóját valahol, hogy biztosan ne állhasson ki a safety car. Ezt a lehetőséget vetette fel a svájci Blick újságírója, Roger Benoit az F1 egykori urának, Bernie Ecclestone-nak, aki egyetért abban, hogy a Mercedes bizony elszalasztotta ezt a lehetőséget:

„Nagyon okos. Én is gondoltam erre, ideális megoldás lett volna arra, hogy biztosan bent maradjon a biztonsági autó és ne indítsák újra a futamot. Sokan idegesek lettek volna, de akkor nem változott volna a végeredmény” – fogalmazott Ecclestone. Érdekesség, hogy a rivális Red Bull éppen egy esetleges műszaki meghibásodástól és az amiatt elnyúló SC-fázistól tartva hívta ki Sergio Perezt a bokszba dobogós pozícióból a hajrában.

bottas-dppi-abudhabi

Őrült esős végjáték, drámai bajnokavatás, Rossi búcsúja – a MotoGP idei legjobb pillanatai

Top 5-ös válogatást készített a MotoGP a 2021-es idény legemlékezetesebb momentumaiból, amelyben szerepet kapott a győzelmi ínségét öt év után megszakító Jack Miller, a Sachsenringen több mint egy évtizede verhetetlen Marc Marquez, az esőben slick gumikon nyerő Brad Binder, a vb-cím sorsát eldöntő misanói forduló és Valentino Rossi visszavonulása is:

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Videó: Monstre válogatás a 2021-es szezon legjobb rádiózásaiból

Raikkönen és az itatórendszer, Russell spái parádéja, Vettel humorzsákja, Hamilton kellemetlen WC-élménye és Verstappen világbajnoki örömujjongása – ez mind-mind szerepel az alábbi top 20-as összeállításban, amely IDE vagy a képre kattintva indul:

radio-f1-video

Carlos Sainz teljesítménye kivételes volt az idén

A 2021-es szezon volt az első a spanyol pilóta karrierjében, melyet a Ferrarinál töltött, az olaszoktól kapott bizalmat pedig nagyszerű eredményekkel hálálta meg. Az F1 összegyűjtött pár érdekes statisztikát, melyből többek között az is kiderült, hogy Sainz idén minden versenyen célba ért, ennek köszönhetően ő teljesítette a legtöbb kört idén, tovább mindössze kétszer zárt a legjobb tízen kívül és zsinórban 15 versenyen szerzett pontot. Minden egyéb érdekességért érdemes átböngészni az alábbi posztot.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Alonso kedvenc idei pillanata Ocon futamgyőzelme

Az Alpine közösségi médiás felületére került ki egy rövid videó, amelyben Fernando Alonso beszélt szezonja három legjobb pillanatáról. A spanyol vérbeli csapatjátékosként nem saját dobogós helyezését említette első helyen, hanem a Magyar Nagydíjat, melyet Esteban Ocon nyert meg. A három emlékezetes pillanat:

1. Esteban Ocon győzelme. „Tudom, hogy nem én nyertem, de így is csodálatos pillanat volt a csapat számára. Mindenki nagyon örült, én pedig mindenkire rettentő büszke voltam.”

2. A dobogó Katarban. „Nagyon sokat vártam erre a dobogós helyre.”

3. Bahrein. „Az első futam nagyon érzelmes volt számomra, itt tértem vissza a sportba és ehhez a csapathoz.”