DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Mit tudunk eddig a 2022-es autóbemutatókról?

A téli időszakot követően az F1-es résztvevők közül a többség már közzétette az általa készített konstrukció hivatalos bemutatójának dátumát. Az Aston Martin, McLaren, AlphaTauri, Ferrari, Mercedes, Alpine csapatokról biztosan tudvalevő, hogy mikor leplezik le alkotásaikat. A Red Bull, az Alfa Romeo, a Haas, a Williams istállók egyelőre még hallgatnak.

Az első bemutató február 10-i dátummal az Aston Martin szervezésében fog megvalósulni, méghozzá a márka angol főhadiszállásán Gaydonban. Az AMR22-es kapcsán felreppentek olyan hírek, hogy az autószín változtatásának fontolgatása mellett a BWT szponzoruk esetleges távozásának okán is módosítás történhet. A csapat a Sebastian Vettel – Lance Stroll párossal vág neki az új korszaknak, előbbi pilóta esetében az idei év akár vízválasztó is lehet pályafutása szempontjából.



A következő a McLaren, amelynek gyártmánya, az MCL36-os az első bemutató után egy nappal később, február 11-én lép ki az árnyékból. A wokingiak a McLaren Technológiai Központjából sugározzák majd eseményüket, s látható lesz a McLaren IndyCar, Extreme-E, e-sport programja is. A következő szezonban Lando Norristól az előző évhez hasonló varázslatos teljesítményt várnak, s egyben nagy kérdés, hogy a tavalyi idény véghajrájában megerősödő Daniel Ricciardo mennyire fogja tudni megszorongatni brit csapattársát.

Harmadikként az AlphaTauri rántja le a leplet készítményéről. A Red Bull testvércsapata, amelynek az élén Franz Tost 17. évét fogja megkezdeni, idei évi modellje az AT03 névre lett keresztelve, a bemutatóra pedig február 14-én, Valentin-napon fog sor kerülni. A kérdés idén, hogy vajon egy újabb Pierre Gasly által fémjelzett dominancia fog kibontakozni, vagy Yuki Tsunoda feltámad.

Február 17-én az új Ferrari is debütál, ekkor villantja fel modellje nevét és a későbbiekben akár a színezésben is újdonság lesz tetten érhető. Az olasz alakulat egyik titkos esélyesként léphet elő a 2022-es szabályváltozásoknak köszönhetően. A két vetélytárs, Charles Leclerc és Carlos Sainz jr. között nem lesz csapatsorrend, így szabad a gazda a fiatalok között.

A vörösöket 24 órával később követi a Mercedes február 18-án, Silverstone-ban. A németek egy speciális digitális esemény keretei között mutatják be a W13-at. A tervek szerint a bemutatón a csapat két pilótájával virtuális médiainterjúra is sor kerül. Elméletileg tehát – a csapatban új fiú George Russell mellett – az utóbbi hónapokban elcsendesedett Lewis Hamiltonnak is meg kell itt jelennie.

Az utolsó ismert bemutatókhoz február 21-én az Alpine is csatlakozik, ekkor jön az A522. A gárdára a fiatalos lendületen kívül idén is a bölcsesség-tapasztalat kombinációja lesz jellemző, hiszen az ifjú Esteban Ocon mellett a mezőny korelnökévé előlépő Fernando Alonso fog hajtani.

A királykategória további négy márkája „legféltettebb“ titkának bemutatására vonatkozóan belátható időn belül hírt fogunk kapni, hiszen az első barcelonai teszt február 23-án veszi kezdetét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: