DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 11. szombat

IndyCar: Palou a hajrában hibázott, Dixon nyert

Sokáig úgy tűnt, újabb győzelmet ad hozzá idei eredménysorához Alex Palou, hiszen a pole-ból indulva uralta az IndyCar versenyét Mid-Ohióban. A spanyol azonban hat körrel a vége előtt hibázott, minimálisan lesodródott – ahogy tette azt egyszer már a futam korábbi részében is –, ez pedig lehetővé tette ganassis csapattársa, a remek taktikával felzárkózó Scott Dixon számára az előzést. Dixont pedig utána hiába érte utol újra Palou, támadni már nem tudott, így a hatszoros bajnok veterán új-zélandi megszerezte idei első, karrierje 59. győzelmét – és továbbra is elmondhatja magáról, hogy 2005 óta (!) minden szezonban diadalmaskodott legalább egyszer.

A Chip Ganassi párosa mellé az Arrow McLarent erősítő Christian Lundgaard állhatott még fel, megelőzve Colton Hertát és Pato O’Wardot, míg a legközelebbi üldözőnek számító Kyle Kirkwood nyolcadik lett, így Palou előnye 113 pontra hízott az amerikaival szemben. A Team Penske-nek eközben ismét katasztrofális napja volt, hiszen Josef Newgarden már rögtön a start után kiforgott, eltalálta Graham Rahalt, a kavarodásban pedig Will Power is koccant, így ő is kiesett. A verseny hosszabb videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Scott Dixon Chip Ganassi Racing  
2. Alex Palou Chip Ganassi Racing 0.4201
3. Christian Lundgaard Arrow McLaren 2.1222
4. Colton Herta Andretti 7.2620
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 10.3286
6. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 27.6686
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 28.8640
8. Kyle Kirkwood Andretti 31.8748
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 33.9777
10. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 34.9879
11. Nolan Siegel Arrow McLaren 35.3276
12. Marcus Ericsson Andretti 38.3348
13. Callum Ilott Prema Racing 39.8048
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 40.2151
15. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 43.7343
16. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 45.8651
17. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 47.9888
18. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 48.7960
19. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 57.3140
20. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 57.6819
21. Robert Shwartzman Prema Racing 58.8091
22. Jacob Abel Dale Coyne Racing 59.3303
23. Scott McLaughlin Team Penske 1 kör /21.7231
24. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /42.0489
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Will Power Team Penske Kiesett
27. Josef Newgarden Team Penske Kiesett

Újra Oroszországon kívül versenyezhet Mazepin – a cél az F1-es visszatérés

Nyikita Mazepin 2021-ben debütált a Formula-1-ben, s 2022-ben is a Haas pilótája lett volna, ha nem tör ki az ukrán-orosz háború, amely miatt Günther Steinerék a szponzorral, az apja által tulajdonolt Uralkalival együtt kirakták a szűrét. Az orosz versenyző azóta tavaly nyáron a Selyemút Ralin állt rajthoz és nyert is a géposztályában, ám elmondása szerint továbbra is az F1-be szeretne visszatérni – ehhez pedig idén is tenne egy lépést, bár a terveit nem konkretizálta:

„Azt az élvezet miatt csináltam, és szerencsére ez győzelmet eredményezett” – mondta az orosz Tassnak Mazepin a Selyemút Raliról. „De nem látom magam profi raliversenyzőként. A Selyemút Rali egy nagyszerű verseny, de egy nem raliversenyzőnek a felkészüléshez minden mást félre kell tennie. Jövőre egy új kategóriában fogok versenyezni a hazámon kívül, de egyelőre nincs aláírva semmi, úgyhogy nem árulhatok el semmit. Természetesen megvan a szándék, hogy folytassam az autósportot. A célom, hogy visszatérjek a Formula-1-be, úgyhogy ebbe az irányba fogok dolgozni.”

f1-mazepin-haas-2022-teszt

fotó: DPPI

Akció: januári készletkisöprés a Formula Webshopban!

Január végéig szól készletkisöprő akciónk: több friss termékünk is jelentős árengedménnyel vásárolható meg. F1-es szezonösszefoglaló kiadványunk, a Száguldás és cirkusz 2022, és a nemzetközi/hazai szériák összefoglaló kötete, az Autósport évkönyv 2022 mellett 2023-as Formula-1-es falinaptárunk és több más termékünk is 33%-os kedvezménnyel rendelhető webshopunkból január 31-ig. Ezen felül ajándék évkönyvvel kínáljuk egy évre szóló Autósport és Formula Magazin-előfizetésünket, de két évkönyvünk együtt is kedvezményesen vásárolható meg.

Böngéssz a Formula Webshop akciós rovatában IDE vagy a képre kattintva!

webshop-2023-jan-akcio

Majdnem a falra szorították a Ferrari akadémistáját – pedig nem is az volt a befutó (videó)

Izgalmas és némileg szürreális véget ért a Formula Regional közel-keleti bajnokságának dubaji első futama. A győzelemért Gabriele Mini és Dino Beganovic csatázott kőkeményen, s miután lepörgött az óra, úgy tűnt, az utolsó körben jár a mezőny. Mini mindent meg is tett, hogy maga mögött tartsa a Ferrari akadémiáját erősítő ellenfelét, a célegyenesben konkrétan kis híján a bokszfalra passzírozta őt, s végül épp csak, de ő haladt át elsőként a vonalon.

Csakhogy téves volt a kiírás a közvetítésben: még egy kör hátra volt a versenyből, s míg Beganovic továbbment, addig Mini visszavett, így a svédé lett a győzelem, az olasz pedig még a pódiumról is lecsúszott. A drámai utolsó körök 43:00-tól nézhetők meg az alábbi videóban:

Dobogóval debütált a BMW-vel Valentino Rossi a dubaji 24 óráson

A MotoGP-nek 2021 végén búcsút intő Valentino Rossi a tavalyi audis idény után 2023-ban már a BMW gyári versenyzőjeként – viszont továbbra is a Team WRT színeiben – áll rajthoz a különböző sportautóversenyeken. Az olasz legenda számára a dubaji 24 órással indult az esztendő, ahol remek teljesítményt nyújtott a csapattársaival együtt, hiszen több kisebb incidenst és egy félperces büntetést is begyűjtve a harmadik helyen, azaz a dobogó alsó fokán végzett a #46-os egység a GT3-as géppel.

Amennyiben Rossi a továbbiakban is hasonlóan erősen teljesít, teszt várhat rá a BMW LMDh-modelljével, s ha ott is jól muzsikál, azt sem lehet kizárni, hogy a Doktor bekerülhet a bajorok jövő évi WEC-felállásába, s így elindulhat a Le Mans-i 24 óráson is.

rossi-dubaj-24h-bmw

Ezekkel a fotókkal összegezte a téli „edzőtábort” Leclerc

A Ferrari F1-es pilótája azt írta a közösségi oldalán, hogy minden másodpercét élvezte ennek az edzőtábornak, és most már alig várja, hogy visszaülhessen az autóba.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

 

Videó: csuklótörést szenvedett, kórházba került a holland pilóta az FE-szezonnyitó után

Ennél rosszabbul aligha indulhatott volna Robert Frijns idénye: a holland pilóta az Abt csapatához igazolt a Formula-E 2023-as szezonjára, ám a mexikóvárosi szezonnyitó első körében meglökte hátulról Sam Bird, nekicsúszott Norman Nato autójának, és az ütközésnél olyan erővel rándult meg a kormánya, hogy eltörte a csuklóját. A csapat tájékoztatása szerint Frijnst még Mexikóban vizsgálják a kórházban.

Videón a baleset:

Ezt bogozd ki: így változott a mezőny egyik szezonról a másikra

Hogy mennyi változás történt a 2022-es és a 2023-as rajtrács között? Nem kevés!

Formula-E: Di Grassi az élen, erősen kezdett az Andretti

Az új, harmadik generációs autók első időmérőjét tartották Mexikóvárosban a Formula-E szezonnyitó versenyhétvégéjén. A tavalyról megszokott formátum szerint két csoportra osztották a mezőnyt a kvalifikáció első szakaszában, amely után az első négy-négy pilóta az egyenes kieséses szakasz során döntötte el, ki indulhat pole-pozícióból az esti futamon.

Már az első néhány kör után kiderült, hogy a forgalom megszokott módon komoly fejfájást fog okozni a csapatoknak. Az A csoport rögtön hatalmas meglepetéssel kezdődött, ugyanis az első szabadedzést megnyerő Jean-Eric Vergne csupán a hatodik helyen végzett, a szintén kieső ötödik Antonio Felix da Costa mögött. Az Andretti némete, André Lotterer magabiztosan ment tovább első helyen, mögötte Sebastien Buemi, Lucas di Grassi és az eddig csupán minimális tapasztalattal rendelkező Sacha Fenestraz jutottak tovább.

A DS Penske aztán a B csoportban sem tudott javítani, a tavalyi bajnok Stoffel Vandoorne csak a hetedik helyen végzett. Csapattársától eltérően a McLaren pilótája, Jake Hughes magabiztos teljesítménnyel jutott tovább harmadik helyen, a negyedik Pascal Wehrlein előtt. Az első helyen ismét az Andretti végzett Jake Dennisszel, megelőzve a második Dan Ticktumot.

 

A negyeddöntőkből mindkét Andretti-pilóta továbbmenetelt a döntő felé, rajtuk kívül Hughes és a mahindrás Lucas di Grassi bizonyultak gyorsabbnak ellenfelüknél. Az elődöntőben folytatódhatott volna az amerikai csapat jó sorozata, azonban Lotterer egy apró hibából kifolyólag sok időt vesztett, ezzel szabad utat adva Di Grassinak a döntőbe, míg Dennis szoros csatában ejtette ki Hughest.

A döntőben Dennis esélyesebbként kezdte meg körét, viszont hasonlóan csapattársához, ő is hibázott egy sorsdöntő pillanatban első szárnyának sérülése miatt, így Lucas di Grassi simán szerezte meg a szezon első pole-pozícióját. Mögötte Jake Dennis, Jake Hughes, André Lotterer és Dan Ticktum egészítette ki az első ötöt, majd Wehrlein, Buemi, Fenestraz, Da Costa és Evans kezdi meg az esti futamot az első tíz helyen.

Már nincsenek velünk, de mindig emlékezni fogunk rájuk

Ezzel a címmel tett közzé bejegyzést a Twitteren a Red Bull csapata, ahol négy korábbi helyszín látható: Valencia, Malajzia, India és Törökország. Ha csak egyet visszahozhatnátok, melyik lenne az? Vagy esetleg egy másik korábbi aszfaltcsíkot hiányoltok?

 

TOP 10: Ők voltak a legjobb visszatérő versenyzők az F1-ben

Az F1 YouTube-csatornája nem hagy bennünket natkozni a téli szünetben sem! Ezúttal az egyszer a bukósisakot már szögre akasztó pilóták visszatérését tették sorrendbe. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Sainz gokartozással hangol az F1-es szezonra

Miközben édesapja a Dakaron néz szembe nehézségekkel, az ifjabbik Carlos Sainz már Olaszországban gyakorol a márciusban kezdődő F1-es szezonra. A futamgyőztes spanyol ilóta a Franciacortán gokartozott a minap.

 

Máris visszatérhet az F1-be a legendás szponzor?

Igazából a Gulf Oil International tweetjét látva ez már nem is kérdés, inkább csak a bejelentés időpontja az, ami még nem tiszta, na meg persze az, hogy melyik csapat oldalán tér vissza (ismét) az F1-be a Gulf. A McLaren mellett 2020 nyarán tért vissza a száguldó cirkuszba a kenőanyagokat gyártó vállalat, mely idén év végén megszüntette együttműködését a wokingi csapattal. Értesüléseink szerint a pénteken új csapatfőnököt kinevező Williams lehet a Gulf partnere az idei szezonban.

 

 

Videó: Kovalainent egy fa állította meg a Lappföld Ralin

Nézői felvételen, amint az egykori F1-es futamgyőztes versenyző, Heikki Kovalainen egy fának csapódik a Lappföld Ralin. A finn és társa, Miikka Anttila jelenleg a 12. helyen állnak a nyolcadik szakaszt követően. Nagy csodát ezek után már nem is várhatunk tőlük, hiszen már csak három szakasz van hátra.

Ne maradj le: új autókkal startol a Formula-E szezonja!

A Formula-E kilencedik évada a Mexikóváros ePrix-vel veszi kezdetét. A futam egyúttal az új Gen3-as autók debütálása is lesz, valamint több új csapatformációé is, hiszen például most mutatkozik be a világbajnok Mercedes alakulatát átvevő McLaren, az összeálló DS és Penske, valamint a Maserati is. A mezőny felállásáról ITT írtunk bővebben, az alábbiakban pedig mutatjuk a szombati programot:

Szombat (január 14.)  
14:30-15:00 2. szabadedzés  
16:40-17:55 Időmérő edzés  
21:00 Futam (tv: Eurosport 2, élő)

Túl a törésteszten az AlphaTauri

Sikerrel vette a szezon előtti kötelező töréstesztet az AlphaTauri 2023-as versenygépe. A faenzai alakulat azon kevesek közé tartozik, akik eddig még nem rántották le a leplet arról, pontosan mikor is rántják le a leplet az autóról.

Az eddig ismert csapatbemutató-időpontok:

Február 3.: Red Bull

Február 6.: Williams

Február 11.: AlphaTauri

Február 13.: Aston Martin, McLaren

Február 14.: Ferrari

Február 15.: Mercedes

Február 16.: Alpine

 

Már csak egy hely kiadó a 2023-as tablóképen

Decemberben ritkán látható csapatfőnöki keringőnek lehettünk szemtanúi, hiszen a Ferrarit, az Alfa Romeót, a McLarent és a Williamst sem az az ember fogja irányítani 2023 első futamán, aki 2022 végén tette azt. Az F1 összegyűjtötte, hogy végül ki hol kötött ki, s bizony az egyetlen kiadó hely az Alfa Romeo csapatfőnöki pozíciója, ahová Andreas Seidl vezérigazgatóként érkezett.

A Red Bull új autójával is megelőz mindenkit: Megvan a bemutató időpontja

A 2022-es bajnokcsapat is közölte szezonindító eseményének időpontját: az RB18 utódja (az új autó nevét hivatalosan még nem jelentették be) február 3-án érkezik. Ezzel jelen állás szerint a Red Bull lesz az első bemutatózó csapat, három nappal megelőzve a Williamst.

Az eseményt New Yorkban tartják – ugyanezen a helyszínen jön a testvércsapat AlphaTauri versenygépe is nyolc nappal később. Bár a Red Bull videója szerint „új felszerelés, új autó érkezik”, három héttel a hivatalos teszt előtt minden kétséget kizáróan csak egy bemutatómodellt látunk majd a 2023-as színekkel. Emlékezetes, hogy egy éve a Red Bull gyakorlatilag az F1-es demóautót festette át, így rejtve el a szabályváltozás évében saját megoldásait.

Az eddig ismert csapatbemutató-időpontok:

Február 3.: Red Bull

Február 6.: Williams

Február 11.: AlphaTauri

Február 13.: Aston Martin, McLaren

Február 14.: Ferrari

Február 15.: Mercedes

Február 16.: Alpine

 

Visszatért a Mini Híradó - Vettel a sivatagban ültet fát

Uborkaszezon lévén nem sok mindenről lehet beszámolni a motorsport világából, de azért a MiniDrivers megpróbálta ebből is kihozni a maximumot. Emellett azt is megtudhattuk, mivel tölti "nyugdíjas" éveit Sebastian Vettel.

„Valtteri, itt James” – így ismerte meg a nagyközönség az új Williams-csapatfőnököt

James Vowles, akit meglepetésre Jost Capito utódjának, új csapatfőnöknek nevezett ki a Williams csapata, egészen 2010 óta volt a Mercedes vezető stratégiai szakembere. A Formula-1-et mélyebben követő rajongók így már korábban ismerhették nevét, igazán azonban a 2018-as Orosz Nagydíjon került köztudatba.

A versenyen előbb Valtteri Bottas mérnöke, Tony Ross utasította a finnt Lewis Hamilton elengedésére, majd, mikor a finn megkérdőjelezte a döntést, Vowles jelentkezett be emlékezetes módon: „Valtteri, itt James.” A stratéga elmondta, a helycsere azért szükséges, hogy a gumiszemcsésedéssel küzdő Hamiltont megvédjék Sebastian Vetteltől. Bottas eleget tett az utasításnak, abban bízva, hogy később visszakapja a pozíciót: a Mercedes azonban ekkor a második hely tartására utasította. Az ilyen módon biztosnak tűnő győzelmet elbukó finn az eset kapcsán mondta azt később, hogy futólag még a visszavonulás is felmerült benne, annyira csalódott volt.

Az idevágó rádiózás a 2018-as orosz versenyről – Toto Wolff üzenetével együtt, aki nyomatékosította, majd a futam után beszéljenek az esetről:

A NASCAR 2021-es bajnokát indítja a McLaren a jövő évi Indy 500-on

Úgy tűnik, tényleg mindenkit igyekszik leigazolni a McLaren az utóbbi szűk egy évben: a wokingiak ugyanis már most bejelentették, hogy Kyle Larsont is indítani fogják a 2024-es (!) indianapolisi 500 mérföldes viadalon. A NASCAR Cup Series 2021-es bajnoka ráadásul ezzel nem akármilyen duplára készül, hiszen feltett szándéka, hogy az Indy 500 mellett rajthoz álljon a néhány órával későbbi, 700 km-rel arrébb rendezendő Coca-Cola 600-on, amelyet hagyományosan egy hétvégén futnak az IndyCar legpatinásabb versenyével.

Nem Larson lesz az első, aki megcsinálja a duplát: legutóbb Kurt Bush állt rajthoz mindkét versenyen, ám míg az Indy 500-on célba is ért, Charlotte Motor Speedwayen nem sokkal a féltáv után kiesett. Korábban Robby Gordon és Tony Stewart is bevállalta egyszerre a két viadalt. Zak Brown, a McLaren vezérigazgatója külön köszönetet mondott a Hendrick Motorsportsnak a megállapodás lehetővé tételében, míg Larson kiemelte: gyerekkora óta arról álmodott, hogy egyszer elindulhasson az indianapolisi 500 mérföldesen.

kyle-larson-nascar