DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 29. hétfő

IndyCar: Kirkwood először győzött oválon, Newgarden nagyot bukott (videó!)

Kyle Kirkwood győzelmét hozta az IndyCar villanyfényes oválversenye Gatewayen: az Andretti pilótája idén már harmadik sikerét jegyezte – továbbra is csak ő nyert futamot Alex Paloun kívül 2025-ben –, viszont ez volt az első alkalom karrierje során, hogy nem utcai helyszínen diadalmaskodott, hanem oválpályán. Kirkwood mellé Pato O’Ward és Christian Rasmussen állhatott még fel a dobogóra, míg Palou ezúttal nyolcadik lett, így némileg olvadt az előnye O’Warddal és Kirkwooddal szemben – igaz, így is 73 egység a fórja a mexikói és 75 az amerikai előtt.

indycar-1

A verseny egyébként igen akciódús volt, a pole-ból induló Will Power is falazott például defekt miatt, de a legnagyobb baleset kétségkívül akkor történt, amikor Louis Foster ment neki a falnak, majd a pályán keresztbe visszacsúszva Josef Newgarden már nem tudta őt kikerülni, az ütközéstől pedig a kétszeres IndyCar-bajnok autója a levegőbe repült és fejtetőn landolt. A futam videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Kyle Kirkwood Andretti  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 0.5398
3. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 0.8896
4. Scott Dixon Chip Ganassi 4.2065
5. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 8.9459
6. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 10.2934
7. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 10.4518
8. Alex Palou Chip Ganassi 14.1018
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9565
10. Robert Shwartzman Prema 21.4104
11. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 23.4350
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 24.2622
13. Marcus Ericsson Andretti 25.0222
14. Christian Lundgaard Arrow McLaren 26.6108
15. Kyffin Simpson Chip Ganassi 1 kör /1.1012
16. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /1.9322
17. Colton Herta Andretti 1 kör /8.0906
18. Callum Ilott Prema 1 kör /9.9192
19. Nolan Siegel Arrow McLaren 1 kör /13.0355
20. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /22.7721
21. Jacob Abel Dale Coyne Racing 2 kör /13.8933
22. Graham Rahal Rahall Letterman Lanigan Racing 7 kör /21.4072
23. Devlin Defrancesco Rahall Letterman Lanigan Racing 43 kör
24. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
25. Josef Newgarden Team Penske Kiesett
26. Louis Foster Rahall Letterman Lanigan Racing Kiesett
27. Will Power Team Penske Kiesett

A ferrarisok a Hungaroring paddockjában is összecsaptak egymással

Finommotoros mozgásukat és szem-kéz koordinációjukat is próbára tették a Ferrari Formula-1-es pilótái a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Sebastian Vettel és Charles Leclerc távirányítós autókkal álltak ki egymás ellen a paddockban. A szűk téren nem volt egyszerű dolguk, de a versenyzői beállítottságuk felszínre tört, így hamar az lett az egyetlen céljuk, hogy a másikat legyőzzék.

Közel az F1 a 22 futamos versenynaptárhoz

Szinte borítékolható, hogy a 2020-as Formula-1-es szezon 22 futamot foglal majd magában, állítja Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, a bővítés elsősorban az erőforrások miatt volt kérdéses, ugyanis egy pilóta már idén is mindössze három belső égésű motort használhat el. Többet viszont jövőre sem kaphat büntetés nélkül, a motorgyártóknak alkalmazkodniuk kell az egyre növekvő megbízhatósági elvárásoknak.

f1-start-france-2019

"Dióhéjban elmondható, hogy gyakorlatilag megegyeztünk a 22 futamban. Hagynunk kell, hogy a Liberty tegye a dolgát, ami az F1 gyarapítása. Ha támogatókat tudnak idecsábítani, akkor mögéjük kell állnunk. A vita tárgya az volt, hogy megváltoztassuk-e a technikai szabályzatot, de ez a bővítés nem adhat okot arra, hogy növeljük a megengedett komponensek számát" - nyilatkozta Wolff.

A naptár meghosszabbodása egyben azt is jelent, hogy a Spanyol Nagydíjtól nem válik meg az F1. Mivel 2020-ban Vietnám és Hollandia is csatlakozik a száguldó cirkusz körforgásába, így a katalán és a német hétvége került volna ki, ám előbbit a helyi vezetés támogatja, míg utóbbit már maga a névadó Mercedes sem, így csak Hockenheimtől kell búcsúznunk.

Ha nem indul a kedvenc pilóta, nem villannak a cicik sem

Mads Ostberg kapott "ajándékot" a 2017-es Finn Ralin, amikor egy hölgykoszorú sok mindent megmutatott neki a gyorsasági szakaszon - idén viszont nincs már helye a WRC-ben, úgyhogy a "Bocsi, de nincs több cici" felirat jutott a pálya mellé...

boobs

Videó: ilyen volt a magyar sportbírók előadása a Hungaroringen

A közönség jutalma sem maradt el... A "ForzaScudeia - A Magyar Autósport Rajongói Közösség" videója:

Tévedésből Nagy-Magyarország térképét tette ki Instagramra az F1

A Magyar Nagydíj versenynapján az F1 Instagram-fiókjának felelőse helyszíni hangulatképeket posztolt a 24 óra alatt törlődő Insta Story felületre, ez viszont bőven elegendő idő volt ahhoz, hogy figyelmes rajongóknak szembetűnjön egy komoly hiba. Alighanem Magyarország térképét akarták kis ikonként rátűzni az alábbi fotóra, ám (remélhetőleg) tévedésből egy olyan országét sikerült, ami már 99 éve nem létezik... 

67711007_2969087913117731_3003619459299540992_n

Hamiltonék örülnek, hogy nem kell takarítani, Sainz szerint söröznek a sportbírók - íme a Magyar Nagydíj legjobb rádióüzenetei

A Magyar Nagydíjon összegyűjtött csapatrádiózások válogatása ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva elérhető!

Raikkönen ismét a kormányát kérte, de nem tetszett neki

A Magyar Nagydíj rajtja előtt kint maradt az Alfa Romeo kormánya az autón, ahol borzasztóan átforrósodott, Kimi Raikkönen pedig a maga nyugodt stílusában közölte a csapattal, hogy ezt talán nem így kellett volna csinálni. "A jövőben... nem tudom, hogy lesz-e ettől különbség, de talán jobb? Talán jobb nem a napon hagyni a kormányt. Tűzforró volt, amikor a kezembe vettem" - mondta a rádióban.

 

 

Miért váltott túraautóról hegyiversenyzésre Nagy Norbert?

Az AFM Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége a túraautózásban Eb-ezüstérmet, a WTCR-ben pedig dobogót is szerző Nagy Norbert lett, aki idén meglepetésre a hegyi Európa-bajnokságon szerepel. Norbi elmesélte, honnan ered szenvedélye a speciális szakág iránt, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Sainz ismét dalra fakadt az autóban

Carlos Sainz és a McLaren is abszolút elégedett volt a Magyar Nagydíj végén, hiszen az ötödik helyen ért célba a spanyol pilóta - miután azonban kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek munkát, történt még valami. Idén már nem először és lehet, hogy nem is utoljára, Sainz dalra fakadt... mérnöke is beszállt, majd szólt Sainznak, hogy ellenőrizze a rádiót, mert úgy tűnik, hogy megint befogtak valami érdekes csatornát...

 

Raikkönen kisfia is itt volt a Hungaroringen

Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható posztot osztotta meg a hétvégi Magyar Nagydíjról:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

My gang minus 1. Photos @calloalbanese

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Minden futamon ilyen csatát szeretnénk látni az első helyért

Amennyire egyoldalúan zajlott az idei F1-es szezon első harmada, annyira izgalmas futamokat láthattunk az utóbbi három-négy versenyhétvégén. Max Verstappen és Lewis Hamilton gigászi küzdelmének köszönhetően a magyar verseny is kellően eseménydús volt, olyannyira, hogy a küzdelmük egy összefoglalót is megér.

A Magyar Nagydíj legjobb pillanatai (videó)

Verstappen 67 körig vezeti a futamot, Bottas a mezőny végére esik vissza, a Ferrarik óriási lemaradásban vannak, Hamilton végül elcseni a győzelmet - íme a 34. Magyar Nagydíj legfontosabb eseményei 7 percben.

A Magyar Nagydíjon is helytállt László Attila

A korábban megsérült sportbíró nagy álma teljesült múlt hétvégén, ugyanis a Formula-1-es Magyar Nagydíjon teljesíthetett szolgálatot. Attila nagyon fárasztónak, ám annál lenyűgözőbbnek írta le a hungaroringi fordulót.

Most csincsillákért harcolt Kiss Norbert

Hazánk kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőjéről köztudott, hogy szívén viseli a háziállatok sorsát. Macskaárvaházzal már korábban is foglalkozott, legutóbb viszont egy csincsillatelepnél tüntetett az állatok jogaiért. A demonstráció résztvevői azt szeretnék, ha Magyarország csatlakozna ahhoz a tizennégy EU-s tagállamhoz, amelyek már betiltották a prémtenyésztést. Szerintük az állatokat is tisztelni kell, és nekik is kijár a kínzásoktól mentes, szabad élet. A tüntetésen Puskás Peti színész-énekes is részt vett.

boon-tuntetes-kiss

Fotó: Bánkúti Sándor

Már az F1-nek is van ivós játéka

Egy chicagói Reddit-felhasználótól származik az alábbi fotó, amely szerint feléjük így zajlik az F1. Ha valaki játékosan akar lerészegedni egy Formula-1-es futam alatt, akkor kövesse az alábbi szabályokat. Egy felest ér Charles Leclerc futamgyőzelme, Alex Albon pontszerzése, valamint az is, ha Pierre Gasly legyőzi Max Verstappent. Egy Williams pontszerzése, Romain Grosjean kiesése és eső esetén is "fenékig" a szabály, de a játék kitalálói a hidratálásra is gondoltak, a Mercedes győzelme egy pohár víz megivására utasít.

f1-drinking-game

Hamiltont a rajt előtt kapták gyorshajtáson

Sietős dolga lehetett a vasárnapi futamgyőztesnek, Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj rajta előtt bő fél órával, ugyanis az alábbi dokumentum szerint a bokszban a megengedett 80 km/h-s sebességet egészen pontosan 10,1 km/h-val lépte túl, így a Mercedesre egy 1000 eurós bírságot szabtak ki. Nagyon mélyen azért nem kell a zsebükbe nyúlniuk.

hamilton-hungp-ticket

Akármennyire is lassú volt a Ferrari a Hungaroringen, Vettel humora a helyén maradt

Igazi nyári, lezser hangulat uralkodott a Magyar Nagydíj vasárnapján az F1-es paddockban. A pilóták a szokásosnál is többet poénkodtak egymással, amelyek közül Sebastian Vettel egyik megjegyzése kiemelkedett. A német a leintés utáni sajtótájékoztatón Lewis Hamilton késésére csak annyit szúrt oda, "a haját csinálja!" Vettel a későbbiekben sem vette kisebb lángra a poénkodást, többször Verstappen nyilatkozatába szólt bele, mintha csak a haverjával csevegne.

 

Ezt látta Hamilton pezsgője a Magyar Nagydíj díjátadóján

A Formula-1-ben egy ideje már szokás, hogy a győztesnek járó óriási pezsgős üvegre akciókamerát tegyenek, így egyedi szögből filmezzék le az ünneplés legjobb pillanatait. A Magyar Nagydíjon Lewis Hamilton volt az operatőr, íme a végeredmény:

Így úszott el Bottas versenye: Két ütközés pár másodperc alatt

A finn a második helyről rajtolt, de az első körben Lewis Hamilton és Charles Leclerc is megelőzte. Mindkettőjükkel összeért, aminek megszenvedte következményeit: szárnycsere borította stratégiáját, a mezőny végéről a 8. helyig tudott felkapaszkodni.