DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra

Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

indycar-palou

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.

A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi  
2. Patricio O'Ward Arrow McLaren 5.4840
3. Will Power Team Penske 8.4529
4. Scott McLaughlin Team Penske 10.5391
5. Scott Dixon Chip Ganassi 11.2645
6. Graham Rahal RLL Racing 19.0760
7. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 19.9644
8. Kyle Kirkwood Andretti 21.9958
9. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 22.6144
10. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 23.2313
11. Louis Foster RLL Racing 26.1276
12. Josef Newgarden Team Penske 26.4758
13. Nolan Siegel Arrow McLaren 26.7236
14. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 27.7751
15. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 30.8434
16. Christian Lundgaard Arrow McLaren 31.0414
17. Devlin Defrancesco RLL Racing 32.2808
18. Robert Shwartzman Prema 33.1043
19. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 33.4520
20. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 34.3925
21. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 34.7544
22. Callum Ilott Prema 6 kör /35.5387
23. David Malukas A.J. Foyt Enterprises Kiesett
24. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett
25. Colton Herta Andretti Kiesett
26. Marcus Ericsson Andretti Kiesett
27. Kyffin Simpson Chip Ganassi Kiesett

Vettel vagy Hamilton? Összevetették a két sokszoros világbajnok ponttermését

Újabb remek videós infografikával rukkolt elő a Racing Statistics YouTube-csatorna: korunk két legeredményesebb F1-es pilótájának, Sebastian Vettelnek és Lewis Hamiltonnak az első 241 versenyét (azért ennyit, mert a német eddig ennyi nagydíjon indul) vetette össze a pontszerzések alapján, végig a 2019-ben életben lévő pontrendszert használva.

 

Négy éve ezen a napon: ütköznek a Mercedesek, Verstappen rekordot dönt

Emlékezetesen alakult a május 15-én rendezett Spanyol Nagydíj 2016-ban: a domináló Mercedes párosa, Nico Rosberg és Lewis Hamilton már az első kanyarokban összeütközött és kiesett a versenyből. Amelyet aztán a verseny előtti pilótacsere révén első Red Bull-os futamát teljesítő, mindössze 18 és fél éves Max Verstappen nyert meg, valószínűleg megdönthetetlen fiatalsági rekordot felállítva a legfiatalabb futamgyőztesként. Íme, a négy évvel ezelőtti barcelonai viadal összefoglalója (a videó átkattintás után indul!):

 

Hét percbe sűrítve az egyik legőrültebb Brit Nagydíj

A régi futamokat ismétlő Formula-1 YouTube-ján a minap a 2003-as Brit Nagydíjat láthatták a rajongók (ez a verseny nálunk elsősorban az „Ember a pályán!” felkiáltásról vált ismertté), azóta pedig egy rövid, hétperces összefoglaló is kikerült róla. A versenyt Jarno Trull, Cristiano da Matta és Kimi Raikkönen is vezette, a végén azonban nem közülük került ki a győztes.

Kiss Norbi tesztel – egyelőre még nem versenykamiont

A kétszeres Európa-bajnok a Powerboat Evinrude 300 lóerős E-TECH motorral szerelt csúcsmodelljét próbálta ki a vízen.

Kiszámolták: 30 milliárd forintot bukott a Formula-1 a Vettel–Sainz cserén

Az F1 üzleti oldalával foglalkozó Formula Money figyelte meg, hogyan változott a Formula One Group részvényének (FWONK) árfolyama a hét nagy híreinek hatására. Azt követően, hogy bejelentették Sebastian Vettel távozását a csapattól, a részvények 4,5 %-ot zuhantak. Miután két nappal később a Carlos Sainz csatlakozásáról szóló hír megjelent, +3,1 %-os változás történt.

A különbözet azonban így is -1,4 %, ami átszámolva azt jelenti, hogy a Formula-1 mint cég 90 millió dollárral, azaz 30 milliárd forinttal lett értéktelenebb. A Formula Money szerint a tanulság az, hogy az F1-et nem is lett volna szabad tőzsdére vinni, mert túl sok a külső befolyásoló tényező.

Hubert is szerepel az F1 2020-ban

A júliusban megjelenő hivatalos Formula-1-es játék egyik választható szereplője Anthoine Hubert, a spái tragédiában elhunyt versenyző. A játék My Story módjában van lehetőség arra, hogy egy fiktív 11. istállót hozzuk létre, és kiválasszuk csapattársunkat: a húsz 2019-es F2-es versenyző közül van lehetőségünk kiemelni egyet, beleértve Hubert-t és az ugyanazon balesetben súlyos lábsérülést szenvedett Juan Manuel Correát. A játékmód 10 szezonon keresztül folytatható, amely során átigazolások is történnek.

„Nem volt könnyű döntés, hogy Anthoine Hubert és Juan Manuel Correa is szerepeljen a játékban” – mondta el a Racefans.net-nek a Codemasters F1-es igazgatója, Lee Mather. „Nem önhatalmúlag döntöttünk így, konzultáltunk a két versenyző hozzátartozóival, ily módon egyeztünk meg abban, hogy ez a helyes döntés.”

Raikkönen a rá jellemző távirati stílusban közölte a jó hírt

„Az edzés elkezdődött” – írta az Instagramon az alábbi motokrosszos fotók kíséretében az Alfa Romeo pilótája, egyértelművé jelét adva annak, hogy Finnországban is már engedélyezett a sportolók felkészülése:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Training has started.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

 

Ezek voltak Carlos Sainz eddigi legjobb versenyei

Pontszerzés a debütáló versenyen, negyedik hely a Toro Rossóval Szingapúrban és persze a brazíliai dobogó – avagy a futamok és eredmények, amelyekkel kiérdemelhette a ferraris szerződést a spanyol (a videó átkattintás után indul!):

 

Schumachert választották az F1 történetének legnagyobb hatású szereplőjévé

Érdekes szavazást tartott a Formula-1 hivatalos honlapja a 70. évforduló felvezetéseként: pilóták, csapatvezetők és egyéb fontos személyiségek közül választhatták ki a rajongók, hogy kit tartanak a száguldó cirkusz történetének legnagyobb hatást gyakorló személyének. Michael Schumacher Niki Laudán, Juan Manuel Fangión és Ayrton Sennán keresztül jutott be az elődöntőbe, ahol aztán sikercsapatának alapítóját, Enzo Ferrarit búcsúztatta, míg a fináléban az F1 egykori első emberét, a sportágat globális biznisszé felfuttató Bernie Ecclestone-t gyűrte le 61-39 százalékos arányban. A teljes eredménytábla itt látható:

f1-hatas-tabella

Nagy Dani újabb futamot nyert a TCR Europe virtuális bajnokságában

Spa után a Red Bull Ringen mérkőzött meg virtuálisan a TCR Európa-kupa mezőnye, s a BRC Hyundait erősítő Nagy Dániel ezúttal is remekelt: megszerezte a pole-pozíciót, majd az első futamot meg is nyerte, így már három győzelemnél jár, és vezeti a bajnokságot (a második versenyen nyolcadik lett). Ami a többi magyart illeti: Tenke Tamás egy harmadik és egy hetedik, míg Boldizs Bence egy hatodik és egy 12. helyezéssel gazdagodott. Az alábbi videóban a teljes esemény visszanézhető:

 

Alakul a 2021-es mezőny, már az ülések egyharmada elkelt

Sainz és Ricciardo csütörtöki bejelentésével egy fokkal máris jobban körvonalazódik a 2021-es rajtrács. A Ferrarinál és a McLarennél már mindkét versenyző ismert, a Red Bull, a Renault és a Racing Point (addigra Aston Martin) egyik pilótáját bejelentette már. Az F1 grafikáján valamiért nem szerepel, de korábbi hírek alapján George Russell Williams-szerződése is magában foglalja 2021-et, vele együtt nyolc hely foglalt.

Ének, tánc, táblacsere - Vettel vicces pillanatai a Ferrarinál

Rövid összeállítást tett közzé az F1 Sebastian Vettel vicces ferraris pillanatairól - a videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

A Renault a hűségre célozgat, Ricciardo emlékeztet, még van hátra egy szezonjuk

Azzal egyidejűleg, hogy a Ferrari bejelentette Carlos Sainz, a McLaren pedig Daniel Ricciardo leigazolását, a Renault kiadott egy rövidke sajtóközleményt az ausztrál versenyző távozásáról. Egyetlen megszólalás szerepelt benne, Cyril Abiteboul csapatfőnöké, aki a következőket mondta: „Ebben a sportban, kiváltképpen pedig a jelenlegi rendkívüli helyzetben a kölcsönös bizalom, az egység és az elhivatottság minden korábbinál fontosabb értékek egy gyári csapat számára.”

A szavakat a nemzetközi F1-es sajtó úgy tolmácsolta, mint odaszúrást Daniel Ricciardónak, aki hosszú távú célokkal érkezett Enstone-ba, mégis egyetlen szezon tapasztalatai után elhagyja a csapatot. Nem tudni, mennyire válasz Abiteboulnak, mindenesetre Ricciardo is posztolt egyet a közösségi médiában, kiemelve, hogy az idei év még hátravan a franciákkal:

„Nagyon hálás vagyok az itt töltött időszakért a Renault-nak, valamint azért, ahogyan befogadtak. De még nem végeztünk, és alig várom, hogy idén visszatérhessek a rajtrácsra. A következő fejezet még nem kezdődött el, fejezzük be ezt erősen. Merci” – posztolta Ricciardo.

Kérsz egy kávét, Zolika? Nem jön szembe senki! A hülye állat pályáját! - ilyen a hangulat egy magyar versenyautóban

1998-ig ugrunk vissza, amikor a magyar ralibajnokság élmezőnyébe tartozó Bathó Zoltán és Kosztolányi Tamás remek hangulatban versenyzett a Subaru Imprezával - érdemes belehallgatni a futam közben lejátszódó beszélgetésekbe a Best of Onboards videójával:

Mai grafikákkal alkották újra az 1950-es Brit Nagydíjat

Civil kezek által készített videó, az ötlet komolyságát azonban jelzi, hogy az F1TV kommentátora, Alex Jacques vállalta a kommentátori feladatokat, amikor elkészült az első Formula-1-es nagydíj újradolgozása modern köntösben. Íme az 1950-es Brit Nagydíj mai köntösbe csomagolva:

Unalmában elkezdte lerajzolni versenyzőtársait az IndyCar címvédője

Egészen kiváló versenyzői tehetsége mellé Josef Newgardenbe némi képzőművészeti érzék is szorult (még ha nem is ugyanannyi), amit ezekben az eseménytelen hetekben meg is csillogtat, méghozzá riválisain köszörülve a ceruzáját. Az IndyCar 2017-es és 2019-es bajnoka előszeretettel osztja meg közösségi oldalán, milyen portrét alkotott kollégáinak sajátos élethelyzetben készült fotói alapján.

Will Power a fogorvosnál:

James Hinchcliffe és a bekapott palacsinta (a feleségéről készült rajzot pedig Newgarden felesége készítette):

Conor Daly és az elveszett borotva:

Ryan Blaney NASCAR-versenyző és az ő félrehúzott szája:

Ferrari szerint is Sainz érkezik Vettel helyére

Egyesek már kész tényként kezelik azt, hogy Carlos Sainz váltja Sebastian Vettelt a Ferrarinál 2021-től és Piero Ferrari szavai is erre engednek következtetni. Enzo Ferrari fia ugyanis azt mondta az olasz ANSA ügynökségnek, hogy minden bizonnyal egy fiatal, de már több éve az F1-ben lévő pilótát fog igazolni a Scuderia - a még mindig csak 25 éves Carlos Sainz éppen ezért reálisabb választás, mint a már 30-at is betöltő Daniel Ricciardo.

sanyika_1

fotó: dppi

Egyetlen évtizedet sem uralt még úgy le három versenyző, mint ezt a mostanit

A 70. születésnap apropóján a Formula-1 hivatalos oldalának alábbi lapozható Instagram-grafikái bemutatják, hogyan oszlottak el a győzelmek a három legeredményesebb pilóta és a többiek között az egyes tízéves periódusok során. 

1950-es évek: Fangio (az összes győzelem 29%-át szerezte ebben az időszakban)
1960-as évek: Clark (25%)
1970-es évek: Lauda (12%)
1980-as évek: Prost (25%)
1990-es évek: Schumacher (22%)
2000-es évek: Schumacher (32%)
2010-es évek: Hamilton (37%)

Látható, hogy az egy főre eső győzelmek aránya a 2010 és 2019 közötti időszakban volt a legmagasabb Hamilton révén, és a legsikeresebb hármas is magasan kiemelkedik a többiek közül a korábbi évtizedekhez képest: Vettel 24%-át, Rosberg 12%-át szerezte a győzelmeknek, míg mindenki másnak a torta fennmaradó 27%-os szelete jutott. Pedig ez a szám, a legjobb hármason kívüli "többiek" aránya az előző két évtizedben még 46% és 51% volt, az 1970-es években pedig a "többiek" voltak kétharmados többségben, 67%-os részesedéssel a győzelmekből.  

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Seven decades of chequered flags and champaaaaaagne

Az hagyján, hogy 70 éves az F1, de nézzétek, minek van még az évfordulója!

"Május 13.: Nem csak az első F1-es világbajnoki futam miatt emlékezetes" - írja sokat sejtetően a Williams, mellékelve a 2012-es Spanyol Nagydíj videós összefoglalóját. Aki látta, biztosan soha nem feledi, aki pedig nem látta élőben, talán már visszanézte azt a futamot, amely nem is volt kaotikus, mégis olyan futamgyőztest hozott, amit a közvélemény nem nagyon tudott hova tenni. A Williams megtáltosodott, Pastor Maldonado pedig ihletett formában versenyzett, a pole-ból indulva legyőzve Fernando Alonsót az első helyért folyó versenyfutásban. Ez volt a venezuelai pilóta egyetlen győzelme, a Williams számára pedig máig az utolsó.

Egyébként ezen a barcelonai futamon és az 1950-es silverstone-in kívül még hat másik F1-es futamot is rendeztek ezen a napon, legutóbb a 2018-as Spanyol Nagydíjat.