Ötből négy: Palou újabb győzelemmel hangolt az Indy 500-ra
https://formula.hu/parc-ferme/39334
Alex Palou (szinte) megállíthatatlan a 2025-ös IndyCar-szezonban: a legendás Indy 500-at hagyományosan megelőző utolsó futamon, az indianapolisi épített versenypályán sem talált legyőzőre. Pedig a pole-ból induló spanyol már a startnál elveszítette a vezetést Graham Rahallal szemben, akit végül csak a 85 körös viadal 58. körében előzött vissza. Onnan viszont már vissza sem nézett a Chip Ganassi versenyzője, aki ezzel idén öt verseny alatt negyedik győzelmét aratta – és mivel anno Long Beach utcáin is második lett, az elmúlt 60 év legerősebb idénykezdetét produkálta az IndyCarban, s így érkezhet majd meg az Indy 500-ra, amelyet a háromszoros bajnok eddig még nem tudott megnyerni.

Mellé a dobogóra amúgy két felzárkózó pilóta állhatott: az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward a nyolcadik, a Penske színeiben szereplő Will Power a hetedik rajthelyről indulva végzett második-harmadik pozícióban. Rahal végül csupán hatodik lett, Scott McLaughlin és Scott Dixon is beférkőzött elé. Az összetettben Palou előnye döbbenetesen nagyra, csaknem 100 pontosra hízott, miután Kyle Kirkwood és Christian Lundgaard csak 8. és 16. lett – így rájuk is esett O’Ward a tabellán.
A szezon az indianapolisi 500 mérföldessel folytatódik, amelynek edzései már a jövő héten megkezdődnek. Addig is a mostani verseny videós összefoglalója:
A futam végeredménye:
| 1. | Alex Palou | Chip Ganassi | |
| 2. | Patricio O'Ward | Arrow McLaren | 5.4840 |
| 3. | Will Power | Team Penske | 8.4529 |
| 4. | Scott McLaughlin | Team Penske | 10.5391 |
| 5. | Scott Dixon | Chip Ganassi | 11.2645 |
| 6. | Graham Rahal | RLL Racing | 19.0760 |
| 7. | Marcus Armstrong | Meyer Shank Racing | 19.9644 |
| 8. | Kyle Kirkwood | Andretti | 21.9958 |
| 9. | Rinus VeeKay | Dale Coyne Racing | 22.6144 |
| 10. | Felix Rosenqvist | Meyer Shank Racing | 23.2313 |
| 11. | Louis Foster | RLL Racing | 26.1276 |
| 12. | Josef Newgarden | Team Penske | 26.4758 |
| 13. | Nolan Siegel | Arrow McLaren | 26.7236 |
| 14. | Alexander Rossi | Ed Carpenter Racing | 27.7751 |
| 15. | Conor Daly | Juncos Hollinger Racing | 30.8434 |
| 16. | Christian Lundgaard | Arrow McLaren | 31.0414 |
| 17. | Devlin Defrancesco | RLL Racing | 32.2808 |
| 18. | Robert Shwartzman | Prema | 33.1043 |
| 19. | Christian Rasmussen | Ed Carpenter Racing | 33.4520 |
| 20. | Santino Ferrucci | A.J. Foyt Enterprises | 34.3925 |
| 21. | Sting Ray Robb | Juncos Hollinger Racing | 34.7544 |
| 22. | Callum Ilott | Prema | 6 kör /35.5387 |
| 23. | David Malukas | A.J. Foyt Enterprises | Kiesett |
| 24. | Jacob Abel | Dale Coyne Racing | Kiesett |
| 25. | Colton Herta | Andretti | Kiesett |
| 26. | Marcus Ericsson | Andretti | Kiesett |
| 27. | Kyffin Simpson | Chip Ganassi | Kiesett |
Visszatérhet-e valaha a gumiháború az F1-be?
https://formula.hu/parc-ferme/30188
A Formula Podcast legújabb adásában, melyben hallgatói kérdésekre válaszoltunk, többek között az is felmerült, hogy valaha lehet-e még több gumigyártó az F1-ben? Az adás e szakasza 56:52-től hallható.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Indul az Orosz Nagydíj hétvégéje, íme a pénteki program
https://formula.hu/parc-ferme/30186
Kezdődik az Orosz Nagydíj hétvégéje, péntek reggel már pályára gördül a Formula-3-as mezőny, 10:30-tól pedig érkeznek az F1-esek is - mutatjuk, hogy mit, mikor és hol lehet majd követni ezen a napon.
Péntek (szeptember 24.)
07:55 - 08:40 Formula-3, Szabadedzés
09:05 - 09:50 Formula-2, Szabadedzés
10:30 - 11:30 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
12:00 - 12:30 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
14:00 - 15:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)
15:20 - 15:50 Formula-2, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)
16:25 Formula-3, 1. sprintfutam (tv: M4 Sport, élő)
A hétvége teljes programja ezen a linken elérhető!

fotó: dppi
A McLarennél izgatottan, a lehetőségre várva figyelik a Verstappen-Hamilton csatát
https://formula.hu/parc-ferme/30184
Az Olasz Nagydíjon a McLaren volt a legnagyobb haszonélvezője Max Verstappen és Lewis Hamilton összeütközésének, bár Daniel Ricciardo akár enélkül is nyerhetett volna - a csapatnál viszont nem véletlenül bíznak abban, hogy a két vb-esélyes pattanásig feszült küzdelme során "hullik nekik még néhány morzsa..."
"Én is ugyanúgy szurkolóként, izgalommal követem az idei világbajnoki harcot. És talán mi is tudunk még előnyt kovácsolni egy-két ilyen ütközésből..." - mondta erről a német RTL-nek Andreas Seidl, a McLaren csapatfőnöke.

fotó: dppi
Nem győztük dicsérni a misanói meglepetésdobogós újonc teljesítményét
https://formula.hu/parc-ferme/30190
Enea Bastianini első évét futja a MotoGP-ben, az utóbbi két versenyen azonban parádézott, a San Marinó-i Nagydíjon ráadásul a dobogóra is felfért a 2019-es Ducatival. Az olaszról a Formula Motocast legfrissebb adásában is beszéltünk – a vonatkozó részt 24:28-tól hallgathatjátok:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Újabb bejelentés érkezett a Miami Nagydíjról
https://formula.hu/parc-ferme/30191
Megerősítést nyert az, ami a korábban kiszivárgott naptártervezetben is megjelent, vagyis a Miamiban rendezett verseny időpontja, melyet a sajtóértesülések alapján május 6-8 közé lehetett várni, most pedig szervezők bejelentették ezt.
"Semmi kétségem afelől, hogy az F1-es közösség és a sportág rajongótábora világszerte el lesz ámulva attól, amit jövő májusban láthat. A pálya építése a várakozásoknak megfelelően halad és most, hogy a Formula-1-el megerősítettük az időpontot, gyorsan követhetjük a pálya melletti élmény részleteinek feltárását, ami igazán kiemelkedővé teszi majd a versenynaptárban. Ez a helyszín már jól ismert arról, hogy felejthetetlen élményeket nyújt olyan események számára, mint a Super Bowl és a Miami Open. Alig várjuk, hogy egy teljesen új globális sporteseményt ölelhessünk fel” ─ idézte a Motorsport, Richard Cregan, a nagydíj vezérigazgatójának szavait.

Így még sosem hallhattad az F1 intróját
https://formula.hu/parc-ferme/30185
A többszörös díjnyertes MayTree nevű a cappella együttes elkészítette a Formula-1 intróját sajátos stílusban, a végeredmény pedig valami fantasztikus lett, különösen a motorhangok. A 2000-ben alakult dél-koreai társulat többször feltűnt már a televízióban, rádióműsorokban és koncerteket is adnak, emellett pedig YouTube-csatornájukon megtalálhatóak a leghíresebb intrók és egyéb hangeffektek a cappella változatai is, mint például az UEFA Bajnokok Ligája himnusza, a PlayStation menüzenéje, a Jóbarátok intrója vagy éppen a Windows XP effektusai.
A szabálykönyv átírását szorgalmazzák – mert hímneműként utal a versenyzőkre
https://formula.hu/parc-ferme/30183
Modernizálnák a Formula-1 szabályzatát, de ezúttal nem valamilyen sportszakmai vagy műszaki előírást akarnak megváltoztatni, hanem a szövegezést. A The Race bukkant rá a problémára, amely az angol nyelv sajátosságából fakad: a szöveg a „he” névmással utal a versenyzőkre, ami hímnemű személyt takar.
A szerző megszámolta: a sportszabályzatban 61 alkalommal szerepelt a „he” szócska, míg a technikai szabályzatban csak négy alkalommal. Az újonnan hozzáadott pénzügyi szabályzatot is megvizsgálták, itt ötször forduló elő a „he”, de kétszer a „he or she” szókapcsolatban, ami a nőneműeket is magába foglalja.
Ez a szóhasználat persze nem zárja ki, hogy nő kerüljön a Formula-1-be – ahogyan utoljára Susie Wolff szerepelt szabadedzésen –, de a mai idők szellemében új személyes névmásra van szükség a szerző szerint. A „he or she” kiegészítés sem helytálló, ő helyette a nemsemleges „they” névmást javasolja.

Mazepin ajándékkal várta a helyszínre érkező újságírókat és fotósokat - természetesen minket is
https://formula.hu/parc-ferme/30187
Az Orosz Nagydíj hétvégéje gyakorlatilag azzal indult csütörtök délelőtt, hogy a Haas csapata bejelentette 2022-es pilótafelállását - vagyis hogy Mick Schumacher és Nikita Mazepin is marad az istállónál. Az első hazai F1-es futamára készülő orosz pedig ajándékkal várt minden, a helyszínre érkező újságírót és fotóst: tradicionális, orosz teaválogatással köszönte meg, hogy mindenki ellátogatott Szocsiba és egyúttal ezzel kívánt remek hétvégét mindenkinek.
Minket is az alábbi posztban látható ajándék, illetve üzenet várt - emberemlékezet óta először fordul elő, hogy egy versenyző ilyen kedves gesztust tesz felénk. Köszönjük!
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Hazai autósport és egy kis F1 a szeptemberi Motorsporthíradóban
https://formula.hu/parc-ferme/30181
Tartalom:
- Világbajnok győzött a Vértes Ralin.
- A stúdióban a hazai ralikrossz ifjú titánja, Benyó Máté.
- Így támogatja a Mercedes a központból a versenycsapatot.
Itt még többet találsz a Formula tematikus tartalmaiból
https://formula.hu/parc-ferme/30177
A Formula.hu 145 ezer kedvelővel rendelkező Facebook-oldalát már sokan ismerik olvasóink közül, aki viszont a közösségi oldalon járva-kelve sohasem akar lemaradni az aktualitásokról, annak ajánljuk figyelmébe a Formula alá tartozó tematikus csoportjainkat is, ahol családiasabb körben beszélhetjük ki a témákat, és akár a tagok is megoszthatnak újabb tartalmakat.
Formula Aréna - Egy helyen csak a nap legfontosabb Formula-1-es és autósportos hírei, amiket biztosan nem fog elrejteni a titokzatos algoritmus.
Formula Podcast - A már lassan másfél éve futó podcastadásunk Facebook-csoportja, még több háttérinformációval és exkluzív tartalommal.
Formula MotoGP - A motorversenyzés igazi szerelmeseinek a weboldal tartalmánál is mélyebb részletességgel.
Formula Retro - Évfordulók, visszaemlékezések a Formula-1 több mint 70 és az autóversenyzés több mint 100 éves történelméből.
Formula Girls - A csinos járművek és a csintalan hölgyek kéz a kézben járnak - ez ideális szemlegeltető terep mindkettőhöz!
Formula Instagram - A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!
- A legjobb képek a motorsport világából, exkluzív tartalmakkal!
Verstappen bajban lenne a Red Bullon kívül?
https://formula.hu/parc-ferme/30178
A Formula Podcast legújabb adásában, melyben hallgatói kérdésekre válaszoltunk, azt a kérdést is nekünk szegezték, hogy vajon mire menne Max Verstappen, ha egyszer elhagyná a Red Bull-családot? Az adás e szakasza 03:05-től hallható.
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
Egy éve ezzel nőtt az F1-es mezőny fölé Hamilton Szocsiban - videó
https://formula.hu/parc-ferme/30179
2020-ban Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót az Orosz Nagydíjon, méghozzá óriási fölénnyel: több mint fél másodpercet adott a második helyezett Max Verstappennek és hat tizedet Valtteri Bottasnak. A parádés körrel hangolódjunk a hétvégi futamra - a belsőkamerás felvétel ezen a linken, vagy a képre kattintva megtekinthető!
Történelmi változás a Monacói Nagydíjon
https://formula.hu/parc-ferme/30180
Stefano Domenicali, a Formula-1 vezérigazgatója erősítette meg a CNN kérdésére, hogy megváltoztatják a Monacói Nagydíj legendás formátumát. A hercegség futama volt eddig az egyetlen, amely a hagyományoktól eltérően csütörtök-szombat-vasárnap ritmusban zajlott, vagyis a szabadedzéseket csütörtökön rendezték, majd pénteken szünnap következett - korábban elsősorban azért, hogy mindenki ellátogathasson a helyi kaszinókba. Nos, ezt most átalakítják és Monaco sem lesz különb (ebben) más helyszínektől: 2022-től péntekenként rendezik majd a szabadedzéseket.
A monacóiak ugyanakkor azt tették ehhez hozzá, hogy az ő nagydíjhétvégéjük ettől még ugyanúgy négy napig tart majd, csütörtökön egyéb rendezvényeket kínálnak az érdeklődőknek.

fotó: dppi
Szép nők és szép autók: erről szól a Formula Girls
https://formula.hu/parc-ferme/30176
A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

Miért nem változtatnánk a pontrendszeren?
https://formula.hu/parc-ferme/30175
A Formula Podcast legújabb adásában, melyben hallgatói kérdésekre válaszoltunk, többek között az is felmerült, hogy megfelelő-e az F1 jelenlegi pontrendszere – a válaszban kifejtettük, miért gondoljuk úgy, hogy ezen a téren nincs szükség változtatásra, reformra. Az adás e szakasza 33:26-tól hallható:
A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!
DTM-szereplést kap búcsúajándékba az Auditól Lucas di Grassi
https://formula.hu/parc-ferme/30174
Mint arról mi is beszámoltunk, az Audi és a Abt Team Formula-E-ből kiszállása miatt hosszú évek után hagyja el a négycsillagos márkát Lucas di Grassi, aki a németek színeiben bajnoki címig jutott az elektromos sorozatban, s aki jövőre már a Venturit fogja erősíteni. Az Audi azonban szeretett volna egyfajta búcsúajándékot adni a brazil versenyzőnek, aki így rajthoz állhat a Német Túraautó-bajnokság utolsó két állomásán Hockenheimben és a Norisringen.
Az így összesen négy DTM-versenyen elinduló Di Grassi autója, az Audi R8 GT3-as ugyanolyan piros-sárga-zöld festést fog kapni, mint amilyen dizájnú versenygéppel anno megnyerte a Formula-E-t. Az F1-et is megjárt pilóta Kelvin van der Linde, Mike Rockenfeller és Sophia Flörsch mellé csatlakozik csapattársként az Abt Audihoz az említett két helyszínen.

Elárulta a Honda, milyen frissítéseket kapott Verstappen
https://formula.hu/parc-ferme/30173
Bár a motorok fejlesztése idén hivatalosan tilos – ugyanazt a 2021-es konstrukciót kell használni végig –, de az egyes elemeket, ha még tavalyiak, lehet frissíteni. Ezt tette a Honda is, amely a Red Bull motorpartnereként mindent igyekszik megtenni annak érdekében, hogy világbajnoki címhez segítse az istállót és ezáltal ők maguk is szépen búcsúzhassanak a sporttól.
A japánok szerdán részletesebben beszámoltak arról, hol tartanak most. Ahogy a motorfejlesztésért felelős részleg vezetője, Yasuaki Asaki elmondta, Spában Max Verstappent már egy újfajta akkumulátor segítette a pole-pozícióhoz. „Annak érdekében, hogy legyőzzük a Mercedest és megnyerjük a világbajnokságot, mielőtt távozunk a Formula-1-ből 2021 végén, rájöttünk, hogy növelnünk kell a teljesítményt. Épp ezért az új akkumulátor fejlesztési tervét előrehoztuk 2022-ről” – nyilatkozta Asaki. Mint mondta, az akkumulátor könnyebb, alacsonyabb ellenállású és jóval hatékonyabb is. Azt is hozzátette, a frissítés „épp időben érkezett.”
Láthatjuk-e még újra a régi Marquezt?
https://formula.hu/parc-ferme/30172
A Formula Motocast legutóbbi adásában szót ejtettünk a nyolcszoros világbajnok javuló, de a domináns éveitől még elmaradó formájától, s feltettük a kérdést, hogy lesz-e még ő vb-esélyes valaha a MotoGP-ben. A vonatkozó részt 4:49-től hallgathatjátok:
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Már épül Bottas téli szállása
https://formula.hu/parc-ferme/30171
Tegnap jelentették be, hogy Valtteri Bottas indul a Svédország havas vidékén rendezendő Bajnokok Tornáján, így a finn pilóta februárban két napot egész biztosan eltölt majd a Sarkkörön. A jelek szerint azonban már karácsonytól kezdve ott tervezi tölteni az idejét: közösségi oldalain arról osztott meg fotókat, milyen állapotban van jelenleg a téli lakhelye. A Finnországban épülő kabinházból a kilátás már egész biztosan pazar lesz.
The Arctic hideaway place coming up nicely step by step! Should be ready in time for Christmas & all the winter action #VB77 #ollikaisenhirsirakenne#cabinlife #kilpisjärvi #arcticlife#finland #lapland pic.twitter.com/bN0e997KE4
— Valtteri Bottas (@ValtteriBottas) September 21, 2021
Újoncok csatája, Bottas első győzelme, Magnussen csodarajtja – az Orosz Nagydíjak legkedvesebb emlékei
https://formula.hu/parc-ferme/30170
2014-ben debütált Szocsi a Formula-1-es versenynaptárban, és bár azóta érték olyan kritikák, hogy unalmas futamokat hozott, voltak azért olyan pillanatok is, amikre a rajongók és a résztvevők is örömmel gondolhatnak vissza. Ezekből válogatott az F1. (A videó a képre kattintva indul.)











