DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

A Dakar-legenda csapata készíti fel a Mercedes új versenygépét

A 2020-as Dakar-ralin már elérhető lesz a Jean-Louis Schlesser csapata által felkészített, T1-es kategóriájú Mercedes-terepjáró, amelyhez a gárda teljeskörű támogatást nyújt.

Vettel felmarkolt két sört, Hamiltonnak nem adott belőle

Az alábbi fotók keringenek az interneten, amelyekből egy rövid történet olvasható ki a németek és a finnek Balti-tengeren is átívelő barátságáról. A Mexikói Nagydíj sajtószobájából távozó Sebastian Vettel a terem szélén két pohár gazdátlan sört pillant meg, amiket megragadva az egyiket kollégájának, Valtteri Bottasnak nyújt, kikerülve a közöttük sétáló Lewis Hamiltont. A jelenetet külső szemlélődőként az FIA egyik szakembere nézte végig, akinek azóta is az jár a fejében, hogy szinte résztvevője volt egy történetnek, amit egyszer muszáj lesz elmesélnie az unokáinak.

Rendhagyó közúti versenyen vett részt Kiss Norbi

Hazánk kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzője egy egészen szokatlan kihíváson, egy átlagtartó versenyen vett részt múlt hétvégén Sárospatakon. A Tankpool pilótája egy Mercedes-Benz 280 CE AMG-vel állt rajthoz szigorú szabályokkal rendelkező, Zemplén megyét és környékét bejáró futamon. Navigátora Hatvan polgármestere, Horváth Richárd volt. 

A verseny két napon keresztül tartott, és Sárospatakon kívül érintette Telkibánya, Mád, Szerencs és a szlovákiai Reste festői tájait.

72817757_2475159315912469_2568601467636154368_n

Nézd vissza a Mexikói Nagydíj legfontosabb pillanatait!

Közel hétperces összefoglalót készített az F1 az utánozhatatlan hangulatú Mexikói Nagydíjról, benne a Mercedesekkel ütköző Verstappennel, a Perezt ünneplő tömeggel és az élmezőny állóháborúvá válló stratégiai küzdelmével. A videó átkattintás után indul.

„Úton van feléd a világbajnoki trófea... a gyerekünk nélkül”

Sorozatban hat világbajnoki cím után idén legyőzőre talált a WRC-ben Sebastien Ogier: korábbi csapattársa, Ott Tanak végig a legjobb volt a szezon során és a hétvégén Spanyolországban bebiztosította 2019-es év végi elsőségét. Ogier abszolút sportszerűen gratulált neki már a célban, majd a közösségi oldalán is a következő szöveggel:

"Senki sem érdemelte meg nálad jobban a világbajnoki címet idén! Nagyon szép munka Ott Tanak és üdv a klubban!"

Ogier felesége, Andrea Kaiser (aki a hétvége korábbi részében kiosztotta férje csapatát, a Citroent a kezelhetetlen és megbízhatatlan autó miatt) szintén gratulált Tanaknak Twitteren és azt írta az alábbi képhez, hogy "a trófea úton van hozzád (a gyerekünk nélkül)":

EH4qjLjX0AAaooN

Valószínűleg ő volt a legnagyobb Verstappen-drukker Mexikóban

A fiatal F1-es rajongó úgy megőrült a hollandnak, hogy még az ásítást is megszakította.

 

Motoros Honda-rekordok: Marquez, Marquez, Marquez, Pedrosa(!), Marquez

A MotoGP Ausztrál Nagydíján aratott győzelmével Marc Marquez egy újabb mutatóban vált a legjobbá: túlszárnyalta Mick Doohant, így 55-tel immár az ő nevéhez fűződik a Honda-motoron szerzett legtöbb futamgyőzelem, az összes kategóriát figyelembe véve.

A Honda ennek nyomán elkészített egy összeállítást, amelyből látszik, hogy világbajnoki címek, pole-pozíciók és leggyorsabb körök tekintetében is Marquez már a történelem legjobb hondása. Kivéve egy mutatót, dobogós helyek tekintetében ugyanis korábbi csapattársa, Dani Perosa 112-vel még magasan tartja a lécet. A versenyzéstől tavaly visszavonult Pedrosa elsőségére magyarázatul szolgál, hogy 18 éven át, egészen a 2001-es 125 köbcentisek közötti debütálása óta folyamatosan Honda-motorokon ült.

EH4gnulXkAARp8t

Hamiltonnak három futam alatt már csak négy pontot kell szereznie

Bár győzött a Mexikói Nagydíjon, Valtteri Bottas dobogója miatt első "meccslabdáját" még nem tudta kihasználni Lewis Hamilton ahhoz, hogy bezsebelje hatodik világbajnoki címét. A vb-cím sorsa azonban még egyértelműbbé vált mostantól.

A helyzet a következő: az egyetlen állva maradt kihívó, Bottas hátránya 74 pontra nőtt Hamiltonnal szemben, a hátralévő három futamon pedig összesen még 78 egység szerezhető. Hamiltonnak tehát elég csupán annyit tennie a továbbiakban, hogy betömi ezt a kis rést, azaz Austinban, Interlagosban és Abu Dhabiban összesen elegendő négy pontot szereznie ahhoz, hogy bajnokká váljon. De erre is csak abban az esetben lesz szüksége, ha csapattársa mindhárom versenyt megnyerné. Ha tehát Bottas nem győz VAGY Hamilton legalább a 8. helyen célba ér az e hétvégi USA Nagydíjon, akkor eldől minden kérdés, tét nélkülivé válik a szezon utolsó két versenye, Hamilton pedig lélekben is készülhet, hogy 2020-ban célba vegye azt a bizonyos hetediket.

ham_1

Igencsak nagyot dobott Mexikó a pódiumceremóniával

Egy szó jut elsőre eszünkbe: menő. Ha bővebben akarjuk kifejteni: nagyon menő.

 

Vettel: Ha Hamilton masszírozni is úgy tud, ahogy a gumikkal bánik...

A Mexikói Nagydíj után Sebastian Vettel elismerte, hogy Lewis Hamilton kiváló gumikezelésének köszönhetően tudta megszerezni a győzelmet, hiszen közel 50 körön át életbe tartotta a kemény keverékeket, a Ferrarinál pedig azért taktikáztak másképp, mert nem hitték, hogy ez lehetséges. Volt azonban a németnek még egy elejtett mondata, miközben Hamilton mellett állva adott interjút, ez pedig nagyon szakmai értékelésekből kimarad...

"Nagy szerencséje volt, hogy ilyen korán felrakatta a gumikat, és nem szembesült a hirtelen teljesítményvesztéssel a végén. Ha ez az ember ugyanolyan jól masszíroz, mint ahogy a gumikkal tud bánni, az minden nő számára felér egy varázslattal!"

Vandoorne se megy többet nyaralni a barátnőjével, ha ez így folytatódik

"Azt mondták, menjek el a barátnőmmel nyaralni, mert szórakoztató lesz..." - mélázik el Stoffel Vandoorne az alábbi videó megosztása közben, amelyen az látszik, hogy a hölgy fekvőtámaszozásra utasítja a belgát a szörfdeszkán. Aligha ilyen pihenőre számított, noha hagy némi misztikumot a történetben, hogy az utolsó kérdésre, miszerint "mihez értesz még?", már nem hallhattuk a választ...

Ahogy az F1-es mezőny, úgy Vandoorne is Mexikóban tartózkodik ezekben a napokban, ő Cancunban tölti pihenőjét a Formula-E szezonjának november 22-i kezdése előtt, amhol a Mercedes versenyzőjeként láthatjuk majd a rajtrácson. 

Bajnoki matekozó: hogyan állíthatja meg Bottas Hamilton címszerzését?

Korábban ecseteltük már a permutációkat, de itt van most vizuálisabban is. Suzuka után már csak csapattársa maradt Lewis Hamilton egyetlen bajnoki kihívója, de ő is jelentős, 64 pontos hátrányban van. Hamiltonnak 14 ponttal kell többet szereznie Bottasnál a Mexikói Nagydíjon, hogy itt húzza be hatodik világbajnoki címét is, ekkora különbség azonban idén csak egy futamon, a Hungaroringen volt kettőjük között.

A leggyorsabb körért járó pont miatt idéntől már nem is annyira egyértelmű a matek, mint korábban, de az alábbi táblázat jól bemutatja, hogy milyen helyezések kellenek a britnek. De még egyszerűbben fogalmazva: ha Hamilton nem végez dobogón, biztosan nem lesz világbajnok Mexikóban, ha pedig Bottas a dobogón végez, akkor is egészen biztos, hogy elodázódik a bajnokavatás.

72923826_772207523250019_3141952183876740330_n

Az megvan, hogy 2020-tól már nem Mexikóról lesz elnevezve a mexikói F1-es nagydíj?

Félrevezető ugyan, de attól még teljes mértékben igaz, hogy 2019-ben egy időre biztosan utoljára rendezik meg az F1-es Mexikói Nagydíjat. A pálya sorsa valóban veszélyben is volt még az idei szezon kezdetén, ám augusztusban a Liberty Media végül megerősítette a hosszas tárgyalások során elért szerződéshosszabbítást, amelynek értelmében további három évig, vagyis 2022-ig még biztosan ellátogat majd a Formula-1 az Autodromo Hermanos Rodriguezre.

Na de akkor hogyan tűnik el mégis a Mexikói Nagydíj a naptárból? Hát úgy, hogy az új megállapodás értelmében megváltoztatják a nagydíjat vendégül látó entitás megnevezését, ami 2020-tól már nem az ország, hanem a főváros lesz, így hát Mexikói Nagydíj helyett már Mexikóvárosi Nagydíjat fognak rendezni. Bár a helyszín és minden más marad a régiben, ezáltal mégis egy új nagydíj jön létre, ami ha másoknak nem is, de a statisztikusoknak komoly bosszúságot okoz majd. A Liberty azzal magyarázza a változást, hogy a felek így szeretnék kihangsúlyozni, mekkora támogatást nyújt Mexikóváros a pályának, amely valóban a város közigazgatási határain belül helyezkedik el. 

A Formula-1 hagyományaitól alaposan elüt, hogy egy nagydíjat ne egy országról, hanem egy városról nevezzenek el. A városok nagydíjainak listája igen csekély 1950-től kezdve napjainkig: 1957-ben rendeztek egy Pescarai Nagydíjat, 1981-ben és 1982-ben két Las Vegas-i Nagydíjat, valamint 2009 óta volt már tíz Abu Dhabi Nagydíjunk, de ennyi az összes. Minden más forduló országról, illetve néhány kivételes esetben egy-egy nagyobb földrajzi régióról lett elnevezve (itt az Európa Nagydíjat, a Csendes-óceáni Nagydíjat, valamint a Kelet-USA és a Nyugat-USA Nagydíjakat említhetjük).

Akárhogy is, idén a 20. F1-es Mexikói Nagydíjjal lezárul egy korszak, jövőre pedig már az 1. Mexikóvárosi Nagydíjat köszönthetjük.

00119023_509

Így nézett ki belülről a második leggyorsabb, mégis pole-t érő idő Mexikóban

Ezzel a körrel örökölte meg Charles Leclerc az első rajtkockát, sorozatban hatodszor.

 

Ennek a sárga zászlónak a figyelmen kívül hagyásáért fosztották meg Verstappent a pole-tól

Leng az, jó helyen és jól láthatóan.

 

Tavaly Armin, idén egy másik trance-legenda lesz a bulifelelős a Mexikói Nagydíjon

Az más kérdés, hogy a mai fiatalság már aligha az ezredforduló környéki munkásságából ismeri Tijs Michiel Verwestet, azaz Tiestót, aki a trance-től azóta erősen elmozdult az EDM felé, de az Autodromo Hermanos Rodriguez stadionszekciójának közönsége minden bizonnyal ezt a bulit is ugyanúgy fogja élvezni, mint a tavalyit Armin van Buurennel. A kérdés már csak az, hogy futamgyőztesként idén is Max Verstappen nyomhatja-e majd meg a partibeindító gombot.

Verstappent megfosztották a mexikóvárosi pole-tól

Az időmérő megnyerése utáni kommentárjával magát eláruló Max Verstappennek már nem sok esélye volt megvédeni magát a versenybírók előtt, amikor arról kellett számot adnia, miért nem lassított a dupla sárga zászló alatt Valtteri Bottas balesetének idején. Végül három rajthelyes büntetést róttak ki rá, így elveszítette az első rajthelyet, amit Charles Leclerc örökölt meg tőle. A monacóit Sebastian Vettel és Lewis Hamilton követi majd a rajtrácson, a Red Bull hollandja pedig a 4. pozíciót lesz kénytelen elfoglalni.

Mindezek ellenére Verstappen jókedvűen távozott a Hermanos Rodriguez versenypályáról. Bár ugrott a pole, a holland mosolygósan indult el a helyszínről, sőt, nem utasította el a szelfi- és autogramkérőket sem - jelentette Mexikóvárosból a formula.hu tudósítója, Mészáros Sándor.

75412306_416820009266593_4629699167101386752_n

74351265_511867882969251_5794972417830944768_n

Mégis vizsgálják Verstappent az utolsó kanyar miatt

Bár közvetlenül a Mexikói Nagydíj időmérőjét követően még nem jelezte aggályait az FIA, háromnegyed órával később ezt megtette, és magához hívatta Max Verstappent a dupla sárga zászló alatti túl gyors haladás gyanúja miatt. Bár a telemetria azt mutatja, hogy az utolsó kanyart magában foglaló miniszektorban a holland lassabb volt, mint az azt megelőző körben, ő maga mégis úgy nyilatkozott a sajtótájékoztatón, hogy nem vette el a gázt, és ez is arra sarkallhatta a versenybírókat, hogy alaposabban nézzenek utána az ügynek. Dupla sárga zászló alatt jelentős lassítást várnak el a versenyzőktől, amihez Valtteri Bottas balesetét látva a többiek alkalmazkodtak is, bár igaz, hogy Verstappen már nagyon közel járt a veszélyzónához, amikor először kigyulladtak a sárga lámpák.

Az ügyet Verstappen azért bánhatja, mert - mivel senki más nem tudott javítani a köridején - a szükséges lassítással is nála maradt volna a pole. Most viszont egy esetleges büntetést várhatóan nem úszna meg a leggyorsabb körének elvételével, hiszen ilyenkor hátrasorolásokat szoktak osztogatni, mint arra felhívta a figyelmet a saját példájával előhozakodó Marcus Ericsson is.

EH1UOnBWsAAT_FK

A furcsa becsapódás, ami után Bottas első útja a pályakórházba vezetett

A Mexikói Nagydíj időmérőjének végén Valtteri Bottas a pálya legutolsó kanyarja előtt hibázott: túl szélesre sodródott, és már nem tudta elkerülni a fallal való találkozást, ráadásul a Mercedes orrával csúszott bele a még csak ott kezdődő, és "rendeltetésszerű ütközés" esetén nagyobb védelmet nyújtó TecPro korlát végébe. A Formula.hu helyszíni tudósítója, Mészáros Sándor közvetlenül a Mercedestől tudta meg, hogy a becsapódás 17G erejű volt, ami elég magas érték ahhoz, hogy az autóból önállóan kiszálló Bottast a pályakórházba vigyék. A vizsgálatok azonban gyorsan kimutatták, hogy a finnek haja szála sem görbült, így rögtön vissza is térhetett a paddockba, miközben a Mercedes garázsában már megkezdődött a sérülések nagyságának felmésére. 

FRISSÍTÉS: A Mercedes tájékoztatása szerint "az autó széles körűen sérült". Az később derül ki, hogy ez pontosan milyen elemek cseréjét is jelenti, és hogy az esetleg befolyásolja-e az egyébként a 6. helyre kvalifikáló Bottas vasárnapi rajthelyét. 

Helyszíni jelentés kollégánktól: "Bottas egy golfautón ücsörögve tért vissza a paddockba. Lesújtott ábrázata volt, Wolff is ott volt vele a kis kocsin. A szakvezető nevetgélt."

Több mint 100 F1-es személy kaphatott gyomorrontást Mexikóban

Nem tudni, mi volt a levegőben - vagy sokkal inkább az ételben és az italban - az Autodromo Hermanos Rodriguez környékén péntek este, de szombat reggelre vírusos megbetegedés söpört végig az F1-es paddock személyzetén. Egy helyszínen tartózkodó spanyol újságíró, Albert Fabrega orvosoktól származó információi szerint akár az F1-es személyzet 150 tagját is érinthetik a gyomorpanaszok, a csapatok tagjai közül is többen kidőltek.

Mindenesetre egyetlen konkrét személy betegségéről lehet eddig tudni, ő pedig Pierre Gasly, a Toro Rosso versenyzője, akivel kapcsolatban a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko tett is egy megjegyzést az Auto Motor und Sport számára a harmadik szabadedzés előtt: "Meg kell néznünk, mi a helyzet vele. Ha nagyon rosszul van, pelenkát kell viselnie" - tett csípős megjegyzést az osztrák. 

A harmadik szabadedzés kezdetére kiderült, hogy a helyzet nem ennyire vicces, hiszen eleinte Gasly nem is ült autóba a gyakorláson, bár az előzetes hírekkel szemben az utolsó percekre azért kihajtott a pályára. A Toro Rossónak nincs tartalékpilótája, így gondban lesznek, ha a francia nem tudna munkába állni az időmérőn.

Valamivel később a SkySports nagyjából 90 megbetegedésről számolt be, míg helyszínen tartózkodó kollégánk, Mészáros Sándor 105-ös számot hallott.

00119022_510