DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 23. szerda

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Michelisznek mutatott be Catsburg helyett a kilökött Priaulx

A háromszoros WTCC-bajnok Andy Priaulx a hajrában esett ki a WTCR első suzukai futamáról, miután az 1-es kanyar féktávján Nicky Catsburg hátulról belerohant és kilökte őt. A Lynk & Co versenyzője érthetően nem volt boldog, és az autóból kiszállva rögtön a pálya mellé sétált, hogy a biztonsági autó mögött vonatozó mezőnyben átadja szívélyes üdvözletét Catsburgnak. A britnek azonban nehezére esett megtalálni az ominózus Hyundait a négy közül: először még Gabriele Tarquini érkezésekor is emelte a kezét, majd végül Michelisz Norbert kapta meg a nem túl szép bemutatást, aki az eltelt idő alatt már helyet cserélt Catsburggal, így még jobban összezavarva Priaulx-t.

A versenybírók abban igazat adtak Priaulx-nak, hogy Catsburg volt a vétkes a balesetben, és ki is szabtak a hollandra egy utólagos 30 másodperces időbüntetést, amivel elveszítette a 14. helyért járó két pontját. Az üzenetátadás módját azonban nem díjazták, a sportszerűtlen magatartásért ugyanis a brit 1000 eurós pénzbírságot lesz kénytelen befizetni. Sőt, mivel egy ettől független incidensért, a bokszutcai fehér vonal rajt előtti átlépéséért figyelmeztetést kapott, és ebből összegyűjtötte a harmadikat, a hétvége második futamán 10 rajthelyes hátrasorolással kell majd számolnia.

Óraállítás után: íme a vasárnapi menetrend F1-gyel, MotoGP-vel, WTCR-rel

Vasárnapi motorsport-program (03:00-kor 02:00-re állítjuk vissza az órát, ezek alapján:)  

01:20-02:00 (még az eredeti időszámítás szerint) MotoGP, időmérőÖ

02:00-02:25 WTCR, második futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

03:30-04:00 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1 és M4 Sport)

05:00- MotoGP, futam (Spíler 1)

20:10-22:10 Formula-1, futam (M4 Sport)

bigs

fotó: dppi

Ezen a hegyi szakaszon még akkor is veszélyes lenne végigmenni, ha az ember nem feltétlenül akar világrekord időt repeszteni

Romain Dumas ráadásul akart, és ez sikerült is azáltal, hogy 7 perc, 38 másodperc, 585 ezred alatt teljesítette Kína egyik leghírhedtebb hegyi menetét. Mindezt persze az elektromos Volkswagen I.D. R volánjánál, amely világkörüli rekorddöntő hadjáratot tart: a Pikes Peak, Goodwood és a Nordschleife után vették most célba a Tianmen hegyet.

Balesetek, megforgások: ez történt a két pénteki F1-es szabadedzésen

Az élmezőny szorosságából a második edzés végére azért kicsit talán kiemelkedett a Ferrari - az első és a második gyakorlás összefoglalója ezen, illetve ezen a linken, valamint a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Borotválkozás, autóverés - szokatlan dolgokat művelnek a versenyzők a paddockban

A novemberi bajuszos mozgalomra, a Movemberre készülve Carlos Sainz egy az Autodromo Hermanos Rodriguez paddockjában spontán felállított borbélyszalonban igazítja meg saját arcszőrzetét, míg egy kicsivel odébb Valtteri Bottas egy tradicionális mexikói játékot űz...

Századik nagydíjhétvégéjét kezdi meg a mezőny egyik alapembere

A Haas színeiben Kevin Magnussen, aki a 2014-es Ausztrál Nagydíjon kezdte pályafutását – 2015-ben viszont tartalékpilóta volt – 100. nagydíjhétvégéjéhez érkezett el. (Ebbe beleszámolják a 2015-ös melbourne-i futamot is, ahol Fernando Alonsót helyettesítette, de vasárnap nem rajtolt el.)

(Megint) Óriásit mentett Marc Marquez

A Phillip Island-i Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésén újra megmutatta Marc Marquez, milyen bámulatos képességei vannak motoron. A spanyol lehetetlen helyzetből hozta vissza Hondáját, miközben saját Twitter-posztja szerint 70,8 fokos dőlésszöggel rekordot döntött.

(Egy hete épp öccse, a Moto2-es Alex Marquez nyűgözte le a nézőket saját mentésével.)

Két éve katasztrofális rajtja volt Hamiltonnak

Lewis Hamilton 2017-ben is hasonló helyzetben érkezett Mexikóba mint idén: mindössze karnyújtásnyira volt az újabb világbajnoki címtől. A rajtja azonban borzasztóan alakult, Sebastian Vettel, miután Max Verstappennek nekiment, hozzáért az ő hátsó kerekéhez is, defektet okozva ezzel. A feszültség néhány pillanatra a tetőfokára hágott, ám a brittől ez sem tudta elvenni a végső győzelmet, a kilencedik helyen végezve is az ő kezébe került a cím.

A magyar ERC-fordulót is közvetíteni fogja az M4 Sport

A rali szerelmesei számára örömteli hír látott napvilágot, miszerint az ingyenesen fogható M4 kibővítette együttműködését a Eurosport Events szervezőivel, így az érdeklődők napi összefoglalót láthatnak a november 8-10. között Nyíregyházán tartandó, az ERC bajnoki címéről döntő Rally Hungary eseményeiről, valamint annak kulisszatitkairól is. Ez nem minden, ugyanis a csatorna 2020-ban az ERC összes futamára kiterjeszti a közvetítést, minden versenynapról összefoglalókkal fog jelentkezni. 

Az ERC idei bajnoki címe a brit Chris Ingram, a lengyel Lukasz Habaj és az orosz Alexej Lukjanuk között dől el. A magyar színeket Herczig Norbert és ifj. Érdi Tibor képviseli.

mrth_barum_rallye_2019_04

Michelisz hétvégéje egy csapásra még rosszabb lett

Öt versenyzőt is megbüntetett az FIA a WTCR japán fordulójának pénteki napján. Michelisz Norbert, Augusto Farfus, Gabriele Tarquini, Nestor Girolami és Daniel Haglöf is "indokolatlanul lassan" haladt a második szabadedzésen, ezért mindannyian három rajthelyes büntetést, valamint egy büntetőpontot és 500 eurós pénzbírságot kapnak. Sebességük 26-30 km/h volt, amit a szövetség potenciálisan veszélyesnek írt le.

A hátrasorolás a hétvége első, szombati futamát érinti, a vasárnapi két fordulóra nincs hatással. Girolami így a hatodik, Tarquini a kilencedik, Michelisz a tizenhetedik, Farfus a huszonhatodik, Haglöf pedig a huszonkilencedik helyről várja a holnap hajnali rajtot. Az időmérők összefoglalója itt, a hétvége programja pedig itt érhető el.

michelisz-japan-2019-action1

Mexikóban járnak, tacót csináltak

A Red Bull F1-es csapata minden versenyhétvégén szervez valamilyen érdekes helyi programot a pilótáinak, legyen az amerikai focizás egy stadionban, favágás egy erdőben vagy jelen esetben tacokészítés mexikói szakácsokkal.

Norris megint vagány sisakkal állt elő

Néhány nagydíjjal Valentino Rossi-stílusú monzai dizájnja után ezzel a sisakfestéssel versenyez a McLaren újonca:

Sainz odalépett, ő pedig az anyósülésen rappelt

Carlos Sainz utasa egy rapper, ASAP Ferg volt az utcai McLarenben: mások kiabálnak vagy sikoltoznak ebben a helyzetben, ő táncolgatott és rappelt az anyósülésen. A videó még a Hungaroringen készült, de most került fel az F1 csatornájára, és a YouTube-ra kattintás után indul.

Hamilton visszaküldte Mercedeseit, év végére karbonsemleges lesz

Lewis Hamilton célja, hogy a 2020-es év kezdetére karbonsemlegessé váljon. A Mexikói Nagydíj sajtótájékoztatójának egyik központi témája volt az ötszörös világbajnok környezettudatos ténykedése, amely a hírek középpontjában szerepelt, Fernando Alonso például kritizálta.

„Azon vagyok, hogy az év végére karbonsemleges legyek. Senkinek sem engedem az irodámban, sem a háztartásomban, hogy műanyagokat vásároljon. A repülőmet egy éve adtam el. Az étrendemet is megváltoztattam, ami drasztikus különbség” – mondta Hamilton a sajtótájékoztatón, melyen a Formula.hu is részt vett.

A brit tekintélyes autógyűjteménye is átalakult: „Otthon van egy új elektromos Smartom. Számos autómat eladtam. Szerencsés vagyok, hogy van egy jó pár autóm szerte a világban. Az Államokban három Mercedest tartok például, melyeket visszaküldtem, hogy EQC-t kapjak helyettük. Londonban van egy Maybachem, melyet szintén tervezek lecserélni. Ha jól tudom, év vége felé jön ki egy hibrid Maybach” – sorolta Hamilton.

Emlékeztek, amikor Maldonado 10 másodperccel kiugrott a rajtnál? Mi sem, de Albon igen!

Alighanem a legviccesebb részlet Alexander Albon és Max Verstappen legújabb F1-es vetélkedőjéből. A két Red Bull-pilótának egy gyerekrajzból kell felismernie egy pályát, a feladat azonban pofonegyszerű. Monza összetéveszthetetlen, így csak a gyorsaság dönt kettőjük közül. Verstappen azonnal megnyomta a dudát, csapattársa azonban azzal gyanúsítja, hogy jelzése túl korai volt, "kiugrott a rajtnál". "Olyan volt, mint [Pastor] Maldonado Spában, amikor valami 10 másodperccel előbb elindult!" - viccelődött erős túlzással a 2012-es Belga Nagydíj rajtjával a thai versenyző. Verstappen szerint a vád nem helyénvaló, ő sokkal inkább Valtteri Bottas 2017-es spielbergi rajtjához hasonlította reakcióidejét. Emlékezetes, hogy a finn abban az évben a lehető leggyorsabb, de még szabályos elrugaszkodást mutatta be a pole-ból indulva.

Immár a saját szemünkkel láthatjuk, hogy a versenyzők nem szívbajosak vezetés közben

A MotoGP innovációját Maverick Vinales próbálhatta ki elsőként a hétvégén Motegiben. Ő kapta meg azt a pulzusszámmérőt, ami által immár a nézők is nyomon követhetik a szívverésének alakulását. Bár nem versenyen, hanem szabadedzésen készült a videón látható mérés, azért a száguldás közbeni 115 körüli érték így sem rossz - a parkban békésen sétálgatók közül is sokan örülnének ilyen értéknek. Érdekesség, hogy a világszintű új adatvédelmi szabályok miatt Vinalesnek a híres-hírhedt GDPR-nyilatkozatot is alá kellett írnia, amivel hozzájárult, hogy egy ilyen személyes adatot, mint a szívverése, közzétehetnek ország-világ számára.   

Válassz ajándékot Michelisz Norbi hivatalos pólója mellé!

A Formula.hu webshopjában még elérhető a magyar túraautós ász idei hivatalos pólója. Aki megrendeli, AFM-előfizetést vagy falinaptárat kap mellé ajándékba.

Részletek ezen a linken!

ajándékmich

Bottas természetfotósnak is elmehetne

Nem ez az első alkalom, hogy Valtteri Bottas művészi érzékével kérkedik, és milyen jól teszi! Legutóbb a Seychelles-szigeteken járt, ott készültek az alábbi, jól beállított képek.

A legutóbbi kettős kizárás fájdalmasabb volt, mint a Renault-é

Utoljára több mint nyolc éve, a 2011-es Ausztrál Nagydíjról zártak ki csapatot úgy mint most a Renault-t. Akkor a Sauber akadt fenn az FIA szűrőjén, a svájci csapat mindkét autóján szabálytalannak minősítették a hátsó szárny egyik elemét. Sergio Perez egy hetedik, Kamui Kobayashi pedig egy nyolcadik helyet veszített ezzel. Év végén az istálló 44 ponttal a hetedik helyen zárta a konstruktőri bajnokságot.

perez-2011-aus-action1

Balesete óta először állt lábra Correa

Közel két hónapja fekszik kórházban a szeptember elején horrorisztikus balesetet elszenvedett Formula-2-es pilóta, Juan Manuel Correa, akinek jobb lábát egy tizenhét órás műtéttel mentették meg az orvosok. A videó tanúsága szerint a rehabilitáció lassan, de biztosan halad, hiszen a Sauber juniorja tegnap végre lábra tudott állni.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

First time standing up