DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 4. szombat

Monacói FE: Rowland elhúzott, Buemi közel hat év után nyert újra

A hétvégén Monacóban versenyzett a Formula-E mezőnye, méghozzá ezúttal két versenyt is rendeztek a hercegség legendás utcáin. A szombati versenyen a bajnokságot is vezető Oliver Rowland taktikázott a legjobban, így a Nissan pilótája idei harmadik győzelmét aratta, míg mögötte két korábbi világbajnok, Nyck de Vries és Jake Dennis futott be a dobogós helyeken.

A vasárnapi viadalra vizes pályán került sor, ahol Rowland akár duplázhatott is volna, de végül Sebastien Buemi diadalmaskodott: az Envision Jaguar versenyzője a 2019-es New York-i évadzáró óta először, azaz csaknem hat év után nyert ismét futamot a Formula-E-ben, 14. sikerével ráadásul ismét egyedüli rekorder az elektromos szériában. Rowland lett a második, Nick Cassidy a harmadik, előbbi pedig ezzel tetemes, 48 pontos előnybe került a vb-összetettben a szombaton kieső, vasárnap negyedik Antonio Felix da Costával szemben, aki egyetlen ponttal előzi porschés csapattársát, a Monacóban hatodik és hetedik helyezéseket gyűjtő Pascal Wehrleint.

fe-buemi-monaco

A szombati futam végeredménye:

1. Oliver Rowland Nissan  
2. Nyck de Vries Mahindra 2.116
3. Jake Dennis Andretti 7.523
4. Edoardo Mortara Mahindra 11.375
5. Nico Mueller Andretti 11.531
6. Pascal Wehrlein Porsche 11.887
7. Dan Ticktum Cupra Kiro 12.731
8. Robin Frijns Envision 14.848
9. Stoffel Vandoorne Maserati 16.306
10. Max Günther DS Penske 16.340
11. Sam Bird McLaren 16.683
12. Jean-Éric Vergne DS Penske 17.579
13. Lucas di Grassi Lola 18.105
14. Norman Nato Nissan 18.129
15. Taylor Barnard McLaren 20.913
16. Jake Hughes Maserati 26.274
17. David Beckmann Cupra Kiro 53.761
18. Nick Cassidy Jaguar 57.435
19. Sébastien Buemi Envision 1'06.542
20. Mitch Evans Jaguar 1'07.087
21. Zane Maloney Lola 1'14.218
  Antonio Felix da Costa Porsche Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Sébastien Buemi Envision  
2. Oliver Rowland Nissan 4.169
3. Nick Cassidy Jaguar 6.342
4. Antonio Felix da Costa Porsche 6.561
5. Nyck de Vries Mahindra 10.978
6. Jean-Éric Vergne DS Penske 16.537
7. Pascal Wehrlein Porsche 16.764
8. Max Günther DS Penske 17.545
9. Jake Dennis Andretti 17.882
10. Stoffel Vandoorne Maserati 18.780
11. Robin Frijns Envision 20.337
12. Edoardo Mortara Mahindra 21.811
13. Norman Nato Nissan 23.592
14. Zane Maloney Lola 26.190
15. Dan Ticktum Cupra Kiro 37.787
16. Taylor Barnard McLaren 49.001
17. Jake Hughes Maserati 50.783
18. Mitch Evans Jaguar 1'13.103
19. David Beckmann Cupra Kiro 1'23.354
20. Sam Bird McLaren 1'39.021
  Nico Mueller Andretti Kiesett
  Lucas di Grassi Lola Kiesett

Találkozz Kiss Norberttel, a négyszeres Európa-bajnok kamionossal!

Legyél ott szombaton a nyíregyházi közönségtalálkozón, ahol a Formula TOP50 Magyar Autóversenyző 2022 díj nyertesével, Kiss Norberttel beszélgethetsz, vagy akár közös képet is készíthetsz!

A rendezvényen megvásárolhatod és dedikáltathatod az Autósport évkönyv 2022 című kiadványt, de hozzájuthatsz az egyetlen hazai F1-es évösszefoglalóhoz, a Száguldás és cirkusz 2022-höz is!

Az esemény narrátora Bethlen Tamás, a Formula Podcast műsorvezetője. 

formula-top50-kissnorbert

Ott Tanak visszatér az M-Sporthoz

A Dirtfish számolt be arról saját forrásaira hivatkozva, hogy Ott Tanak újra az M-Sport színeiben fog versenyezni. A 2019-es világbajnok korábban éveket töltött már a fordos WRC-csapatnál, de aztán a Toyotával ért fel a csúcsra, miután 2017 végén távozott a brit istállótól. Az utóbbi három szezont a Hyundainál töltötte, ahonnan kissé viharos hónapok után távozott. A Dirtfish információi szerint Tanak és az M-Sport sokáig egyezkedett egymással, de végül egy mindenki számára előnyös megállapodást kötöttek.

Az észt klasszis több évre szóló megállapodást kötött Malcolm Wilsonékkal, és a Hyundaihoz visszatérő Craig Breen helyét foglalja majd el a Puma Rally1-ben, amit múlt héten már ki is próbálhatott.

A hírt már maga Tanak is megerősítette közösségi oldalán:

 

Egy összeállítás Vettel legjobb F1-es megmozdulásaiból

Az F1 YouTube-csatornája összegyűjtötte nekünk Sebastian Vettel 16 évet felölelő F1-es pályafutásának legnagyszerűbb megmozdulásait. Van kedvencetek? A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Formula-E: A Maserati is megvillantotta jövő évi festését

2023-tól kezdve egy új márkával bővül az elektromos széria mezőnye a Maserati beszállásával. A csapat bő egy hónapja erősítette meg, hogy Edoardo Mortara és Maximilian Günther párosával vághatnak neki a versenyeknek, december 6-án pedig csatlakozva néhány alakulathoz ők is leleplezték azt a dizájnt, amivel rajthoz állnak a következő szezonban. „A történelem és az innováció találkozása. Bemutatkozik a Maserati Tipo Folgore” – írták az Instagramra feltöltött fotókhoz.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Maserati MSG Racing (@maserati_formula_e) által megosztott bejegyzés

A Hyundai WRC-csapatánál tér vissza Cyril Abiteboul

Cyril Abiteboul 2014 és 2020 között a Renault F1-es részlegének vezére, csapatfőnöke volt, majd a márka új vezetése 2020 végén megköszönte neki az addigiakat, és az Alpine névre keresztelt istállót új emberek kezébe adta. Abiteboul azóta az F2-es motorokat gyártó Mecachrome-nál dolgozott, 2023-ra viszont újabb komoly feladatot kapott: a Dirtfish szerint őt alkalmazza csapatfőnökként a Hyundai WRC-istállója.

A koreaiaknál 2021 végén távolították el a két konstruktőri vb-címet hozó Andrea Adamót, idén pedig vezető nélküli csapatként működtek: Julien Moncet volt a kinevezett csapatfőnök, de az autó borzalmasra sikerült, és komoly menedzsment-válság alakult ki, amikor Moncet képtelen volt kezelni a pilóták közötti belviszályokat, amelyek következtében a 2019-es világbajnok ott is hagyta a csapatot.

Most egyszerűbb a helyzet (Tanak, mint feszültségforrás már távozott, és az autó is versenyképesebb), de így sem kap könnyű feladatot Abiteboul, főleg hogy a fontos pozíciókból többen is távoztak az elmúlt időszakban, így egy átalakuló vezetőség élére ül be a francia, akinek az évek óta domináló Toyotát kellene valahogy legyőzni. 

f1-wrc-abiteboul-hyundai

fotó: dppi

Az Aston Martinok villogtak leginkább az idei F1-es startoknál – videó

Legalábbis a Formula-1 YouTube-csatornája top 10-es gyűjtésének felét Sebastian Vettel és Lance Stroll vitte el 2-3 arányban. Persze ezt az is magyarázza, hogy gyengébb rajthelyről indulva könnyebb sok pozíciót javítani a startnál és az első kanyarokban, de így is kiemelkedő, amit a négyszeres világbajnok és kanadai kollégája produkáltak¬ – Stroll suzukai esős rajtja pedig konkrétan hátborzongató a látási viszonyok miatt (ahogy ugyanonnan Kevin Magnussené is). Azért Fernando Alonso és Max Verstappen is feltűnt a válogatásban – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-start-video-2022

Hármas csatát vár jövőre az AlphaTauri csapatfőnöke

Merész tippet mondott Franz Tost a Speedweek számára adott interjúban. A szakember nem számít Max Verstappentől és a Red Bull csapatától olyan dominanciára, melyet idén mutattak. „Ilyen fölény, amit idén mutattak elég ritka. Jövőre hármas csatára számítok Max, Charles Leclerc és George Russell között, aki már most erősebb, mint Lewis Hamilton. Az FIA büntetése kétségtelenül negatív hatással lesz a Red Bull Racingre, még akkor is, ha a csapatuknál vannak a legjobb mérnökök. Bízom benne, hogy ismét harcba szállhatnak a világbajnoki címért.

Így száguldott át Carlos Sainz a szivárvány alatt Olaszországban

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, a Formula-1 hivatalos gumibeszállítója télen is számít néhány csapat segítségére. A Pirelli december első hétvégéjén az Alfa Romeo istállójával dolgozott együtt Franciaországban, ezúttal pedig a Ferrari segédkezik nekik a fioranói pályán. Kedden Carlos Sainz körözhetett, amiről a maranellóiak egy látványos videót tettek közzé. Mivel a helyszínen egy automatikus öntözőrendszer is működik, ennek segítségével egy szivárványt is generáltak, ahogyan az a felvételen is látható.

Verstappen elmondta, melyik szakág felé mozdulhat az F1 után

Max Verstappen még csak 25 éves, de már többször is utalt rá, hogy nem feltétlenül marad a Formula-1-ben a 2028-ban lejáró szerződése után – pedig 31 évével akkor a legfiatalabban visszavonuló többszörös világbajnokká válhatna. A Red Bull pilótája mindezt az egyre sűrűbb F1-es menetrend mellett azzal is indokolja, hogy más szakágakba is szeretne belekóstolni:

„Az F1 remek móka, és jelenleg nagyon sikeres is vagyok. De szeretnék mást is csinálni” – jelentette ki Verstappen, akit a Motorsport.com idéz. „Tudom, hogy 2028-ig szól a szerződésem, akkor 31 éves leszek. Valószínűleg még néhány évig azt követően is versenyképes leszek. De azokban az években szeretnék mást is megtapasztalni, kicsit több mókával, de kevesebb nyomással és kevésbé sűrű időbeosztással.”

Arra a kérdésre, hogy mely szakágak mozgatják meg, Verstappen úgy felelt: „főként az endurance”. A hosszútávú sportautózásra amúgy e-sportos szinten már bele is kóstolt a holland, aki Fernando Alonso azon ötletére is nyitott, hogy egyszer majd egy csapatban induljanak Le Mans-ban – igaz, elmondása szerint jelenleg éppen átalakulóban van az endurance szakág, így majd az adott időben mérlegeli a lehetőségeket.

f1-verstappen-2022-abudhabi

Russell már üléspróbát tartott a 2023-as Mercedesben – videó

Alig ért véget az idei szezon, már javában zajlik a felkészülés a következő idényre: a Mercedes által posztolt rövid tanúsága szerint az olyan apróságnak számító, de mégis kulcsfontosságú simítások már le is zajlottak, mint George Russell üléspróbája a 2023-as Mercedeshez:

Szuperlicensz: Aláírva

Sokat emlegetjük az F1-es szuperlicenszet, az FIA engedélyét a királykategóriában való versenyzésre, de kevés szó esik arról, hogy ez egy tényleges, nyomtatott dokumentum, amelyet a versenyző az aláírásával hitelesít. A McLaren tett közzé egy posztot arról, hogy újonca, Oscar Piastri szignózta saját szuperlicenszét, amely lehetővé teszi, hogy 2023-ban rajthoz álljon a versenyeken.

Ha nem köt új szerződést, a legfiatalabban visszavonuló többszörös világbajnok lesz Max Verstappen

A forgatókönyvben nagyon erőteljes a ha, de mindenképpen említésre méltó érdekesség: Max Verstappen csupán a 31-et tölti be 2028-ban, abban az évben, ameddig jelenlegi, hosszú távú Red Bull-szerződése tart. Természetesen minden bizonnyal a holland is nehezen tudja megjósolni, hogyan fog gondolkodni hat év múlva, de elképzelhetőnek tartja, hogy nem köt több szerződést az F1-ben, már csak azért is, mert szívesen versenyezne más kategóriában, elsősorban az endurance világa mozgatja.

Ha Verstappen visszavonul 2028-ban, 31 évesen és 2 hónaposan (november végi, december eleji szezonzáróval számolva) teljesíti utolsó versenyét. A The Race szaklap mutatott rá, hogy ebben az esetben a legfiatalabban visszavonuló kétszeres világbajnok lesz. Jelen állás szerint Mika Hakkinen hagyta abba legfiatalabban, röviddel 33. születésnapja után teljesítette utolsó versenyét. Emerson Fittipaldi 33 évesen és 9 hónaposan, Jackie Stewart 34 évesen és 3 hónaposan vonult vissza a többszörös bajnokok közül. (Jim Clark 31 évesen és 9 hónaposan állt rajthoz utolsó nagydíján – de a kétszeres világbajnok tragikus balesetben hunyt el.)

A legtovább versenyző többszörös világbajnok Juan Manuel Fangio volt: a legendás argentin 47 évesen szerepelt utoljára a Formula-1-ben.

Fotó: Red Bull Content Pool

A Lamborghini leigazolta Grosjeant, 2024-ben a WEC-ben versenyezhet

Romain Grosjean csatlakozott a Lamborghini LMDh-projektjéhez. A veterán francia versenyző Mirko Bortolotti és Andrea Caldarelli mellett tesztpilótaként vesz részt az autó fejlesztési folyamatában, amely 2024-ben a WEC-ben és az IMSA-ban versenyez az Iron Lynx és Prema csapatok hátterével. Egyelőre nem tisztázott, a francia mindkét sorozatban versenyezni fog-e, vagy csak egyikben közülük.

Grosjean 2023-ban sem csak tesztelni fog, az Iron Lynx színeiben több versenyez részt vesz a GT3-as Lamborghini Huracannal. A debütálásra a januári daytonai 24 óráson kerül sor a két olasz csapattárs oldalán, és várhatóan a sebringi 12 órás, valamint Petit Le Mans is a programban szerepel. Emellett a francia harmadik szezonját is teljesíti az IndyCarban, az Andrettivel.

„A tárgyalás, amely a Lamborghinivel aláírt szerződéshez vezetett, nagyon gyors volt. Egy telefonhívás Giorgio Sannával, két-három e-mail, és mindannyian elégedettek voltunk, gyorsan megegyeztünk. A Lamborghini nagyon sikeres márka, remélem, jól tudunk teljesíteni a jövőben” – mondta Grosjean.

A régimódi pályákat szereti, de nagyon várja Las Vegast a 2009-es világbajnok

Kevesebb mint egy év múlva, 2023. november 18-án rendezik meg a Las Vegas-i Nagydíjat – az amerikai tulajdonban levő Formula-1 nagy attrakcióját. A Kaliforniában élő Jenson Button „hazai” versenyként várja a nagydíjat:

„Azt hiszem, sok ember hihetetlenül izgatott, hogy lássa a Formula-1-et a Bűn Városában, köztük én is. Autóval el tudok majd jutni a versenyre, gyakorlatilag helyi nagydíjam. A régimódi pályákat szeretem, Spát, Monacót, Suzukát és társaikat, de egy olyan helyszín, mint Vegas, valami újat hoz a sportba. Az atmoszféra felvillanyozó lesz, Las Vegas egy szuper helyszín, az F1-gyel együtt pedig tökéletes műsor lesz” – mondta el az új versenyről a Williams nagyköveteként ténykedő Button. Kiemelte azt is, mekkora érdeklődés övezte a városban novemberben tartott parádét, amelyen ő is jelen volt – éppen ezért F1-őrületre számít a tényleges nagydíjon egy év múlva.

Az Aston Martint is kipróbálhatja a legígéretesebb brit fiatal

Az Aston Martin Autosport BRDC díj az egyik legértékesebb kitüntetés az Egyesült Királyság motorsportjában: minden évben egy feltörekvő fiatal versenyzőnek ítélik oda, aki jutalomként Formula-1-es tesztlehetőséget is kap – a díjat támogató Aston Martinnal, amely 2019-től vette át a McLaren helyét szponzorként. A kitüntetést szinte minden később befutott brit versenyző megkapta, az első nyertes David Coulthard volt, de Jenson Button, George Russell és Lando Norris is a díjazottak között szerepelt, tavaly pedig GB3-as bajnokként Zak O’Sullivan győzött. (Egyedül Lewis Hamiltont hiányolhatjuk a névsorból, akit sosem jutalmaztak az Autosport díjával.)

A 2022-es díjért Ollie Bearman (a Formula-3 harmadik helyezettje), Jamie Chadwick (a W Series bajnoka), Luke Browning (a GB3 bajnoka) és Louis Foster (az Indy Pro 2000 bajnoka) versengett, akik egy Silverstone-ban tartott kétnapos szintfelmérőn is részt vettek, amely során F2-es, GT3-as és LMP3-as autót is vezetniük kellett. A szakmai zsűri döntése alapján Browning nyerte a nagy presztízsű díjat – melyet az éves Autosport díjátadón vett át.

Olaszországban díjazták Kevin Magnussent

Átadták az egykori Ferrari-pilótáról, Lorenzo Bandiniről elnevezett trófeát: a díjat a 12 tagú zsűri mindig egy kiemelkedő teljesítmény alapján ítéli oda, tekintetbe véve a díjazott személyiségvonásait is. A Trofeo Lorenzo Bandinit 2022-ben Kevin Magnussennek adták oda az 1967-ben elhunyt versenyző szülővárosában, Brisighellában, a dán visszatérő szezonjában elért bravúrjait elismerve.

Az először 1992-ben kiosztott Bandini-díjat minden versenyző csak egy alkalommal kaphatja meg: Lewis Hamiltont 2010-ben, Max Verstappent 2016-ban, Charles Leclerc-t 2021-ben jutalmazták. Voltak meglepő díjazottak is, 2019-ben például Antonio Giovinazzit tüntették ki, kétszer pedig csapatnak adták a trófeát, 2015-ben a Mercedesnek, 2017-ben pedig a Ferrarinak.

Spába már megérkezett a hó: fotók

A Spa-Francorchamps-i pálya tette közzé ezeket a képeket: megérkezett a hó a legendás F1-es pályára!

 

Russell: Veszítenünk kell ahhoz, hogy nyerhessünk

Érdekes gondolatot fogalmazott meg a The High Performance Podcastnek adott interjújában George Russell: a Mercedes F1-es pilótája szerint ugyan 2022 közel sem úgy alakult a csapat számára, ahogy azt remélték, ez az év összességében mégis hasznos lehet számukra a későbbiekre nézve.

„Szerintem a fejlődés szempontjából veszíteni kell, hogy képesek legyünk nyerni. Szerintem nekem idén voltak bukásaim és kisebb sikereim, de csapatként, Mercedesként azért vagyunk itt, hogy nyerjünk. A csapat nyolc évig zsinórban nyerte a vb-címeket, nem azt akartuk idén elérni, hogy ne legyünk képesek nyerni. Kiegyensúlyozottak voltunk, értünk el eredményeket, szilárdak voltunk, de nem azért vagyunk, hanem azért, hogy nyerjünk. Viszont véleményem szerint akkor lehet a legtöbbet fejlődni, ha valaki elront valamit” – mondta Russell.

f1-russell-mercedes-wolff

fotó: dppi

Verstappen, Hamilton és Vettel is rangos díjat vehetett át

Vasárnap rendezték az egyik legnívósabb autósportos szaklap, a brit Autosport hagvományos év végi díjátadó gáláját, amelyen számos F1-es pilótát is jutalmaztak. Az év versenyzőjének például a rekordokat halmozva címet védő Max Verstappent választották, míg versenygépe, a Red Bull RB18-as pedig az év autója lett. Elismerést kapott viszont Lewis Hamilton is, aki pedig az év brit versenyzője lett – annak ellenére, hogy először zárt karrierje során győzelem nélkül egy F1-es idényt. Mercedeses kollégája, George Russell viszont nyert futamot, s a brazíliai sikere sem maradt észrevétlen, ugyanis az nyerte el az év pillanata díjat. Guanyu Zhou lett az év újonca, míg a visszavonuló négyszeres világbajnok Sebastian Vettel pályafutását Gregor Grant újságíróról elnevezett életműdíjjal ismerték el az este során.

Sainzéknál esküvő volt, naná, hogy Norrist is hívták!

A hétvégén nagy lakodalom volt a Sainz családban, ugyanis a spanyol F1-es pilóta unokatestvére - és egyben menedzsere - Carlos Onoro Sainz megnősült. A madridi esküvőre meghívták a család jó barátját, a McLarennél versenyző Lando Norrist is, a képeket és a közösségi médiában terjedő videókat elnézve pedig biztosan nem lehetett ok a panaszra, hiszen Norris még a keverőpult mögé is beállt.