DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 26. szombat

Bolgár Red Bull-junior nyerte az F3-asok bahreini sprintfutamát

Nikola Tsolov győzelmével ért véget a Formula-3-asok szombati sprintversenye Bahreinben. A fordított rajtrácsos pole-ból még Joshua Dufek indulhatott, de az első körök az abszolút újonc, az AIX Racingnél Nikita Bedrint váltó Freddie Slaterről szóltak, aki a harmadik pozícióból startolva hamar levadászta az előtte haladókat és átvette a vezetést.

Egy korai biztonsági autós fázis után azonban Tsolov kelt életre, és nagyjából a 19 körös táv felénél a Campos Racing bolgárja el is ment Slater mellett. Bár a hajrában épp Dufek leállása miatt másodszor is érkezett a safety car, és az újraindítást követően Slater keményen támadta, Tsolovot már nem tudták megfogni: a Red Bull-junior nyerte a szombati viadalt a brit előtt, míg a dobogót a Ferrari-növendék Tuukka Taponen tette teljessé. A bajnokságot a melbourne-i évadnyitó után vezető Rafael Camara ugyan lefulladt a rajtnál, de végül a 12. helyen futott be.

Az F3-as sprintfutam végeredménye:

1. Nikola Tsolov Campos Racing
2. Freddie Slater AIX Racing
3. Tuukka Taponen ART Grand Prix
4. Callum Voisin Rodin Motorsport
5. M.K.Stenshorne Hitech TGR
6. Tim Tramnitz MP Motorsport
7. A.Giusti MP Motorsport
8. Christian Ho DAMS Lucas Oil
9. Charlie Wurz Trident
10. Noah Strømsted Trident
11. Noel León Prema Racing
12. Rafael Câmara Trident
13. James Wharton ART Grand Prix
14. Louis Sharp Rodin Motorsport
15. Mari Boya Campos Racing
16. L.Van Hoepen ART Grand Prix
17. Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil
18. T.Inthraphuvasak Campos Racing
19. B.del Pino MP Motorsport
20. Roman Bilinski Rodin Motorsport
21. Gerrard Xie Hitech TGR
22. Brando Badoer Prema Racing
23. F.J.Sagrera AIX Racing
Kiesett:  
  Josh Dufek Hitech TGR
  Ivan Domingues Van Amersfoort Racing
  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing
  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil
  Théophile Naël Van Amersfoort Racing
  Ugo Ugochukwu Prema Racing
  N.Marinangeli AIX Racing

f3-tsolov-bahrein

Megnyílt az út az Acura Le Mans-i szereplése előtt

Az Acura – a Honda luxus/sportmárkája az USA-ban – bejelentette, hogy hosszabb távon marad a prototípus-versenyzésben, és 2023-ra új autót épít az LMDh (Le Mans Daytona hybrid) szabályok alapján. A Racer.com szerint a karosszériát gyártó partner az Oreca lesz.

A hivatalos közlemény arra tér ki, hogy a gyártó a tengerentúli IMSA-ban folytatja a szereplést – ahol 2019-ben és 2020-ban is megnyerte a jelenlegi csúcskategória, a DPi (Daytona Prototype International) bajnoki címét –, az új projekt azonban túlmutathat az amerikai sorozaton, hiszen az LMDh szabályok révén átjárhatóvá válik az IMSA és a WEC. Azaz az Acurák rajthoz állhatnak a Le Mans-i 24 óráson is két év múlva.

Egyelőre két másik gyártó látta meg a fantáziát az LMDh-ban: a Porsche és az Audi, akik ki is használják a konvergenciát, a WEC mellett az IMSA nagy versenyein is terveznek szerepelni.  

Új és régi csapata is felköszönti a születésnapos Checo Perezt

Az Aston Martinnál sem feledkeztek meg a csapat elődjeinél hét szezont lehúzó Sergio Perezről, aki ma ünnepli 31. születésnapját. „Furcsa érzés lesz idén veled csatázni, amigo, de alig várjuk, hogy újra lássunk a pályán” – írják a zöldek Twitterjén. Természetesen a Red Bullnál is felköszöntötték: nem mostanában fordult elő, hogy egy harminc feletti pilóta versenyzett a csapatban, ráadásul új emberként.

Feliz cumpleaños, Checo!

Amikor a fiatal Capirossi megelőzte a fiatal Rossit – a WC-nél…

1997-ben az Aprilia volt az egyik fő tényező a gyorsaságimotoros-vb két kisebb kategóriájában: a 250 köbcentisek között Loris Capirossi, a 125-ös géposztályban pedig a vb-címet is elhódító Valentino Rossi volt a fő sztárjuk. A két olasz versenyző annak idején több reklámot is vállalt a noalei gyártó számára – az egyik ilyen humoros klipet bányászta most első a jelenleg már a MotoGP Biztonsági Bizottságában tevékenykedő Capirossi, amely épp egy WC előtt játszódik (vajon innen kapta az ihletet Rossi a néhány évvel későbbi emlékezetes jerezi ünnepléséhez?):

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Loris Capirossi (@capirossiloris) által megosztott bejegyzés

 

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Rendkívül ritka 1955-ös Jaguar talált gazdára

Egy igazán egyedi és értékes 1955-ös Jaguar D-Type került új tulajdonoshoz az RM Sotheby's múlt hétvégi arizonai aukcióján. A vörös színű, versenycélokra épített autó 6 millió dollárért, vagyis körülbelül 1,7 milliárd forintért kelt el. Ilyen festéssel mindössze néhány D-Type létezik a világon.

Az egyedi darab az évek során számtalan tulajdonost megélt. Többek között a Led Zeppelin menedzsere, Peter Grant, valamint az F1 korábbi nagyura, Bernie Ecclestone is magáénak tudhatta.

dtype11

dtype12

dtype13

F1-es ülés lehet a tét az F2-es Red Bull-házimeccsben

A Formula Podcast adásában azokat a fiatalokat vettük sorra, akik bekerültek idén az F1-be, valamint azokat, akik még nem, de a továbbiakban esélyük lehet rá. Liam Lawson és Jüri Vips is közéjük tartozik, akik csapattársakként fogják egymást gyepálni a tavalyi nem épp elégedettségre okot adó szezonjuk után. A vonatkozó részt 11:39-től hallgathatjátok:

 

Kigyógyult a koronavírusból, már autóba is pattant Charles Leclerc

Kedden is folytatódik a Ferrari fioranói privát tesztje, s azt követően, hogy hétfőn három fiatal, Giuliano Alesi, Marcus Armstrong és Robert Svarcman kapott lehetőséget, kedden immár a maranellóiak egyik állandó versenyzője, Charles Leclerc ülhet be a 2018-as versenygépbe. A monacói pilótáról nagyjából két hete derült ki, hogy a mezőnyből ötödikként elkapta a koronavírus-fertőzést, mostanra azonban a jelek szerint kigyógyult belőle, Leclerc ugyanis már pályára is vitte az SF71H-t. Erről mutatunk néhány képet, amelyeket a Scuderia osztott meg – Carlos Sainz szerdán, míg Mick Schumacher és Callum Ilott csütörtökön vezethet majd:

leclerc-ferrari-teszt-1

leclerc-ferrari-teszt-3

leclerc-ferrari-teszt-2

Persze nem Olaszországról lenne szó, ha néhány elszánt rajongó nem lógott volna be a pálya közelébe. Leclerc rajongói Twitter-oldalán az alábbi videó bukkant fel.

 

Oliveira már gyári KTM-narancsban, de a hivatalos bemutatókat ducatis csapatok indítják

Bár még több hetet kell várnunk, hogy a pályán is láthassuk őket, a csapatot váltó versenyzők egy része már felöltötte új öltözékét: így tett többek között Valentino Rossi is rögtön az év elején. Most a KTM osztott meg néhány fotót a Tech3-től a gyári csapatukhoz előrelépő Miguel Oliveiráról, amint Brad Binder társaságában immár a gyári színekben látható, s a gyári RC16-oson is feltűnt a tavaly két futamot is nyerő portugál #88-as rajtszáma.

oliveira-ktm-1

oliveira-ktm-2

A fotók nem tekinthetők hivatalos csapatbemutatónak (bár aligha láthatunk majd nagy eltérést), de rövidesen azok is kezdetüket veszi. Egész konkrétan a hírek szerint az Esponsorama Ducati lesz az első február 5-én, amely lerántja a leplet a motorjairól – igaz, Luca Mariniét már több mint egy hónapja láthattuk VR46-os festésben pompázni, de Enea Bastianini versenygépe valószínűleg inkább a tavalyi dizájnra hajaz. Az Esponsoramát a Ducati gyári alakulata követi február 9-én 16 órakor, majd február 12-én jön a két KTM-es alakulat, február 15-én pedig a Yamaha gyári csapata 10:30-tól (a MotoGP.com összesítése alapján elképzelhető, hogy a szatellit Petronas SRT is ugyanekkor tartja a saját, természetesen a járványhelyzet miatt online eseményét – ők eredetileg az azóta törölt sepangi teszt előtti napra tervezték ugyanezt).

oliveira-ktm-3

oliveira-ktm-4

Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Nézegess képeket a behavazott Hungaroringről!

A hét eleji havazás a mogyoródi pályát is elérte – íme, néhány fotó erről a Hungaroring Instagramján:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

hungaroring_official (@hungaroring_official) által megosztott bejegyzés

Raikkönenre inkább ne számítsunk, ha pakolásról van szó

Egy poénos játékot szervezett két F1-es pilótája számára az Alfa Romeo. Kimi Raikkönennek és Antonio Giovinazzinak az volt a feladata, hogy minél gyorsabban elpakolják az előre kikészített tárgyakat az autó csomagtartójába. Ha Raikkönenen múlik, a család csak az utolsó pillanatban tud elindulni a nyaralásra, és akkor sem biztos, hogy minden csomag velük lesz...

Ki töltötte még úgy a vasárnapot, mint Roscoe?

Lewis Hamilton kutyája azt se nagyon akarta, hogy a gazdi a laptopot nyomkodja hétvégén...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

Az eltiltás szélén a WRC 2019-es világbajnoka

Egy szabály miatt egyfutamos eltiltást kapott a Rali-világbajnokságon Ott Tanak, a sorozat 2019-es győztese - viszont egyelőre ezt a büntetést egy évre felfüggesztették. Tanak a Monte-Carlo Ralin kapott több defektet is és mivel nem volt nála elég pótkerék, így felnin autózott el az egyik gyorsasági szakasz végétől a szervizparkig. A szabályok miatt itt fel is adta a küzdelmet és kiállt, de a versenybírák nem álltak meg ennyinél, még kiosztották az említett büntetést is - nagyon szigorúan veszik azt a szabályt, hogy a szakaszok közötti etapokon négy "rendes" keréken kell haladni. Egyelőre nem tiltották el, de a következő esetnél már nem lesz pardon...

A stewardok egyébként is elemükben voltak a hétvége folyamán, mert megbüntették a futamgyőztes Sebastien Ogier-t, illetve Thierry Neuville navigátorát is, mert nem volt minden jól bekötve a sisakjuknál - őket viszont ezen a szinten elhanyagolható pénzbírsággal sújtották csak.

tanak_2

fotó: dppi

26 év után újra egy Alesi vezetett egy F1-es Ferrarit

Megkezdődött a Ferrari monstre privát tesztje Fioranóban, ahol összesen hét pilóta kap majd lehetőséget arra, hogy vezesse a 2018-as Formula-1-es autójukat. Hétfő délelőtt Giuliano Alesi ülhetett be elsőként a versenygépbe: a Ferrari Akadémia tagja életében először vezethetett F1-es Ferrarit – 26 évvel azt követően, hogy apja, Jean Alesi futamot is tudott nyerni eggyel az 1995-ös Kanadai Nagydíjon.

 

Délután egy másik akadémista, Marcus Armstrong pattant be az SF71-H-ba, ő is első alkalommal vezethetett F1-es gépet – az alábbiakban róla, fentebb Alesiről hoztunk néhány fotót:

Három Button egy képen: Jenson, Hendrix és Lenny

Közös fotót posztolt gyermekeivel Jenson Button: másfél éves kisfia, Hendrix Jonathan, valamint alig egy hónapos lánya, Lenny Monrow társaságában látható a képeken. Ahelyett, hogy a gyarapodó család elvonná kapacitásait az autósporttól, Button 2021-es szezonja sűrűnek ígérkezik: a Williams tanácsadója lesz, az Extreme-E-ben pedig saját csapattal versenyez.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Jenson Button (@jensonbutton) által megosztott bejegyzés

GP2-es motor; Fernando gyorsabb nálad; James bejelentkezik – lelombozó rádióüzenetek

Innovatív szempontból gyűjt egy csokorba elhíresült csapatrádiós beszélgetéseket az alábbi videó: ezek a legdemoralizálóbb mondatok, amik valaha elhangoztak a tévéközvettésben!

"Fernando gyorsabb nálad" - a Ferrari elhíresült csapatutasítása Felipe Massának a 2010-es Német Nagydíjon.

"Hülkenbergnek igaza van!" - Fernando Alonso utal vissza Nico Hülkenberg és Kevin Magnussen korábbi szópárbajára, miután ütközik a dánnal 2017-ben Sepangban.

"GP2-es motor!" - egy újabb Alonso-klasszikus, amelyben a Honda motorját minősíti.

"Nem!" - Max Verstappen határozott válasza, amikor Carlos Sainz elengedésére kérik a Toro Rossónál 2015-ben Szingapúrban. 

"Valtteri, itt James" - amikor a versenystratéga jelentkezik be Valtteri Bottas rádióján, az a történelmi tapasztalatok szerint aggasztó előjel a finn számára.

"Tetszik a humorérzéked" - még egy Alonso-sziporka, aki a mclaren-hondás években így reagálta le mérnöke motiváló üzenetét, miszerint a verseny végéig harcban lesznek.

A 2020-as év legjobb juniorversenyzőjének választottuk, lecsaptak rá az F2-ben is

A mindössze 17 éves francia Theo Pourchaire 2019-ben megnyerte a francia Formula-4-es bajnoki címet, 2020-ban pedig a nemzetközi Formula-3-ban szerzett első nekifutásra bajnoki ezüstérmet két futamgyőzelemmel, az egyikkel épp a Hungaroringen. A szezon utolsó két, bahreini helyszínen a Formula-2-ben is bemutatkozhatott a HWA színeiben, igaz, szerényebb eredményekkel, a mezőny hátsó traktusában. Kiváló szezonja révén az Autósport évkönyv 2020-as kiadásában egyértelmű fölénnyel ő lett az év legjobb juniorversenyzője, azaz 18 év alatti pilótája.

Nem csupán mi értékeltük őt a szerkesztőségben, remek F3-as szezonja révén a Sauber versenyzői akadémiájához tartozó Pourchaire 2021-ben már állandó jelleggel a Formula-2-es rajtrács tagja lesz, a HWA-nál jóval versenyképesebbnek számító ART-vel – velük szerepelt az alsóbb kategóriában is.

Videó: A Monte-Carlo Rali legjobb jelenetei

Akciódús versennyel és Sebastien Ogier győzelmével indult a Rali-világbajnokság idénye a hagyományos Monte-Carlo Ralival – íme, a legemlékezetesebb pillanatok:

Vezetett Daytonában Magnussen, de eltaktikázták a kvalifikációs futamot

Első alkalommal kvalifikációs futam határozta meg a daytonai 24 órás verseny rajtsorrendjét, melyet az egynapost megelőző hétvégén bonyolítottak le. A kvalifikációs futamot megelőző időmérő edzés a #31-es Action Express Racing Cadillac sikerét hozta Felipe Nasr pole-ja révén, de technikai szabálytalanság miatt a DPi kategória rajtrácsának végére sorolták az egységet. Ennek ellenére a 100 perces, felszáradó pályán zajló futamon Nasr és az őt váltó Pipo Derani végigelőzték a riválisokat, és megnyerték a futamot, megszerezve a Rolex 24 rajtelsőségét.

A #01-es rajtszámú Ganassi Cadillac sztorija épp ellenkező volt. A másfél hónapja még utolsó F1-es nagydíját teljesítő Kevin Magnussen a harmadik rajtkockába sorakozhatott fel az esős rajtnál, és rövidesen az élre verekedte magát. Az egység azonban nem akkor váltott slick abroncsokra, mint az összes többi DPi, a tévesnek bizonyuló taktika folytán Magnussen és társa, Renger van der Zande a kategória mezőnyének végén, hetedik helyen végeztek csak egy kör hátrányban.

A kvalifikációs futam első körei:

Egy mutató, amelyben az alfások mindenkit felülmúltak 2020-ban

A Racing Statistics YouTube-csatornája legfrissebb összeállításában azt vette sorra, hogy ki hány helyezést javított a rajttól a célig összesen a 2020-as versenyek során. Ebben a tekintetben pedig Kimi Raikkönen mindenkit lenyomott, de Antonio Giovinazzi is remekelt – nyilván könnyebb volt az időmérőkön gyengélkedő Alfa Romeóval több pozíciót előrelépni. De nem törvényszerű, hogy a hátulról indulók jól szerepelnek a listán, hiszen a williamsesek közül Nicholas Latifi ugyan ott van a dobogón, George Russell viszont csak hátul található. A sor végén a rendre az élről vagy annak közelében induló Mercedesek: Lewis Hamilton „nullszaldóval” hozta le a versenyeket, Valtteri Bottas viszont elképesztő mennyiségű pozíciót bukott – pedig a kieséssel végződő futamokat még csak nem is számolta a statisztika készítője.

Kulisszák mögött: Így okozott óriási meglepetést Monzában Pierre Gasly

Újabb érdekes tavalyi eseményt dolgozott fel az F1 YouTube-sorozata, amelyben szinte teljes csapatrádiózásokat hallgathatunk vissza: ezúttal Pierre Gasly Olasz Nagydíjon aratott győzelme volt terítéken. Érdekes megfigyelni, hogy az Alpha Taurinál azonnal tudták, hogy jó helyzetbe kerültek a jól/szerencsésen időzített kerékcsere révén (a videó átkattintás után indul!):

Videókon Ocon ralis kalandja

Esteban Ocon életében először szerepelt raliversenyen a most hétvégi Monte-Carlo Ralin, ahol egy Alpine A110S-sel indult az első két szakaszon egy promóciós esemény keretein belül. Miután kipróbálta a szakágat, a francia F1-es hősöknek nevezte a raliversenyzőket – most pedig az erről készült fotóösszeállítás után mozgóképen is megnézhetjük, hogyan boldogult az Alpine pilótája: