DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 12. szerda

Egy szürreális bakit és a McLaren-junior balesetét hozta az F3 időmérője

A Formula-1 mellett a juniorkategóriák számára is megkezdődött a 2025-ös szezon Ausztráliában. A Formula-3 újoncokkal teletűzdelt mezőnye gurult ki először a pályára a széria időmérőjére, amelyet nem úsztak meg piros zászló nélkül: pár perccel a kvalifikáció vége előtt a McLaren-junior Brando Badoer – a korábbi F1-es versenyző Luca Badoer fia – hibázott, és tette háttal a falba a Premát.

A hátralévő pár percben sem folytatódhatott zavartalanul a körözés. Először Theophile Nael csapata, a Van Amersfoort Racing bakizott egy hatalmasat, ugyanis rajtahagytak a pilóta autóján egy hűtőberendezést, és így engedték vissza a pályára. Majd Christian Ho autója állt le a pályán, piros zászlós megszakítást okozva, amely után már nem folytatták a kvalifikációt.

Végül a Trident sajátította ki az első két helyet: Rafael Camara szerezte meg a pole-pozíciót, mögötte Noah Stromsted zárt. Nael a VAR buta hibája ellenére is jól járt, ugyanis maradt a harmadik helyen. A Formula-3 hétvégéje magyar idő szerint szombat hajnali 1:15-kor folytatódik majd a sprintfutammal, amelyet az M4 Sport élőben közvetít.

A Formula-3 melbourne-i időmérőjének végeredménye:

Hely  Pilóta  Csapat  Idő  Hátrány 
Rafael Câmara Trident 1:34.999    
Noah Stromsted Trident 1:35.128 0.129  
Théophile Naël Van Amersfoort Racing 1:35.566 0.567  
Nikita Bedrin AIX Racing 1:35.770 0.771  
Tim Tramnitz MP Motorsport 1:35.825 0.826  
Charlie Wurz Trident 1:35.839 0.840  
T.Inthraphuvasak Campos Racing 1:35.924 0.925  
Ugo Ugochukwu Prema Racing 1:36.038 1.039  
M.K.Stenshorne Hitech TGR 1:36.119 1.120  
10  Roman Bilinski Rodin Motorsport 1:36.125 1.126  
11  Matías Zagazeta DAMS Lucas Oil 1:36.232 1.233  
12  Santiago Ramos Van Amersfoort Racing 1:36.268 1.269  
13  Josh Dufek Hitech TGR 1:36.292 1.293  
14  A.Giusti MP Motorsport 1:36.336 1.337  
15  Louis Sharp Rodin Motorsport 1:36.344 1.345  
16  Nikola Tsolov Campos Racing 1:36.490 1.491  
17  L.Van Hoepen ART Grand Prix 1:36.655 1.656  
18  Callum Voisin Rodin Motorsport 1:36.669 1.670  
19  Brando Badoer Prema Racing 1:36.702 1.703  
20  Noel León Prema Racing 1:36.742 1.743  
21  F.J.Sagrera AIX Racing 1:36.818 1.819  
22  James Wharton ART Grand Prix 1:36.988 1.989  
23  Christian Ho DAMS Lucas Oil 1:37.181 2.182  
24  Mari Boya Campos Racing 1:37.426 2.427  
25  Tuukka Taponen ART Grand Prix 1:37.574 2.575  
26  Gerrard Xie Hitech TGR 1:37.819 2.820  
27  I.F.Domingues Van Amersfoort Racing 1:38.117 3.118  
28  N.Marinangeli AIX Racing 1:38.786 3.787  
29  Nicola Lacorte DAMS Lucas Oil 1:49.362 14.363  
30  B.del Pino MP Motorsport 1:36.971 1.972  
       

Alonso beköszönt: hamarosan a gyárban lesz

Fernando Alonso az edzőteremből jelentkezett be egy videós üzenet formájában: mint mondta, keményen dolgozik, de hamarosan az Aston Martin gyárában lesz szimulátormunka és üléspróba céljából. A kétszeres világbajnok kőkeményen készül az új szezonra, nemrég arról posztolt, hogy hogyan edzi a reflexeit.

 

Russell mellett Wolff is keményen készül az idei szezonra

Érdekes videót posztolt közösségi oldalaira George Russell. A pilóták közül, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, sokan számolnak be szurkolóik számára a kőkemény edzésmunkáról, ezúttal azonban a brit pilóta által feltöltött videóban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is feltűnik súlyemelés közben. A felvételek tanulsága szerint az osztrák szakember is kiváló formában van.

A Verstappen-Perez és a Leclerc-Sainz kettős lett az F1-es mezőny legösszeszokottabb csapattárspárja

Az Alpine-nál Pierre Gasly, a McLarennél Oscar Piastri, az Aston Martinnál Fernando Alonso, a Haasnál Nico Hülkenberg, az AlphaTaurinál Nyck de Vries, a Williamsnél pedig Logan Sargeant érkezése miatt lesz új felállás az F1 2023-as szezonjában.

Ez azt a helyzetet idézi elő, hogy összesen négy olyan istálló marad a mezőnyben, amely ugyanazzal a párossal vág neki ennek az idénynek, mint a tavalyinak, közülük pedig az Alfa Romeónál a Valtteri Bottas - Guanyu Zhou és a Mercedesnél a Lewis Hamilton - George Russell duó is csak egy szezont ért meg eddig együtt.

Így a vonatkozó összevetésben rangidősnek számít az alig két esztendeje összeülő Max Verstappen - Sergio Perez és Charles Leclerc - Carlos Sainz kettős, vagyis a Red Bull és a Ferrari párosa.

f1-2023-drivers

Az AlphaTauri a Ferrari miatt nem szerződtette Mick Schumachert

Gyakorlatilag a 2022-es idény végéig bizonytalan volt a fiatal pilóta helyzete, aki végül a Mercedes tartalékpilótája lett, miután megvált tőle a Haas istállója és a Ferrari juniorjai közül is kikerült. Az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost most a német RTL-nek adott interjúban árulta el, hogy a tavalyi évben jó esély mutatkozott Schumacher szerződtetésére. „Számomra személy szerint ő már akkor is téma volt. Tényleg szerettem volna, ha Mick ül az egyik autónkban, mert biztos vagyok abban, hogy tehetséges és megvan benne az, ami egy sikeres F1-es karrierhez szükséges” – mondta el a csapatvezető, aki azt is megerősítette, hogy „politikai okok” miatt hiúsult meg a megállapodás, mivel az előző esztendőben Schumacher még a maranellóiak kötelékébe tartozott. „Később már nem került sor a megállapodásra, de én személy szerint nagyon sokra tartom őt” – tette hozzá Tost.

Sergio Perez édesapja szerint Mexikónak biztosan lesz F1-es világbajnoka

Továbbra is bizakodó fia karrierjével kapcsolatban Antonio Perez Garibay, aki úgy gondolja, hogy a 33. életévét nemsokára betöltő versenyző még mindig nem hozta ki magából a maximumot, így reméli, hazája hamarosan egy Formula-1-es világbajnokot ünnepelhet. „A Red Bull csapatával való kapcsolata a legjobb, ami vele történhetett. Ez a két év minden szempontból a legfontosabb volt számára. A mexikói szurkolók a legjobbak a világon, Checo Perezből pedig még nem láttuk a legjobbat. Ez egy olyan élmény, amelyet Mexikó számára nehéz megismételni, szóval ki kell élveznünk. Az idő múlásával Mexikónak biztosan lesz egy Formula-1-es bajnoka” – mondta el a büszke édesapa a Cancha MX weboldalának. A sportág történelmében egyébként eddig 15 ország adott világbajnokot, ezt a számot pedig akár a mexikóiak is növelhetnék, ha Perez egyszer tényleg csúcsra jutna.

Le Mans lehet a McLaren következő célja

Az F1 továbbra is prioritást élvez a wokingiak számára, akik emellett már más szériákban is jelen vannak Zak Brown vezetésével. A McLaren ugyanis az IndyCar, a Formula-E és az Extreme-E sorozatokban is jelen van, a vezérigazgató pedig a RacingNews365 cikke szerint egyértelművé tette, hogy a WEC bajnokságát, így egyúttal a Le Mans-i 24 órást versenyt is szeretnék megcélozni. „Szeretném, ha Le Mans-ban versenyeznénk a sportautók között. A csillagoknak persze ehhez együtt kell állniuk, a megfelelő időben a megfelelő helyen kell lenniük, miközben biztosnak kell lennünk abban, hogy elégedettek vagyunk a meglévő programjainkkal, de ha egy varázspálcám lenne, és valamelyik versenysorozatban szerepelhetnék, akkor az a sportautózás lenne” – mondta el Brown.

Fotók: Leclerc és Gasly kosarazott is egyet az NBA párizsi meccsén

Ahogy arról beszámoltunk, Charles Leclerc, Pierre Gasly és Esteban Ocon együtt tekintette meg a Párizsban rendezett Detroit-Chicago NBA-mérkőzést, Leclerc viszont arról is posztolt a közösségi oldalán, hogy Gaslyval a labdát is a kezükbe fogták: a képeken a franciák két korábbi NBA-sztárja, Tony Parker és Joakim Noah is látható. Leclerc végül annyit írt a képekhez, hogy jobb, ha marad a vezetésnél...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

Hivatalos az Alfa-bemutató időpontja is

Az Alfa Romeo hivatalosan bejelentette, hogy február 7-én mutatja be új 2023-as F1-es autóját. Így már csak a Haas bemutatójának időpontja ismeretlen.

 

Leclerc, Gasly és Ocon egy NBA-meccsen töltötték az időt

A Covid-járvány óta először rendezett újra európai mérkőzést az NBA. Párizsban ezúttal a Detroit Pistons és a Chicago Bulls összecsapását élvezhette a közönség, melynek soraiban Pierre Gasly, Esteban Ocon és Charles Leclerc is helyet foglaltak. A versenyzők erről közösségi oldalaikra is feltöltöttek néhány képet, melyen látszik, hogy kifejezetten jól érezték magukat. A pilóták a pálya mellől élvezhették végig a találkozót, melyet a Bulls 126-108-ra nyert meg.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Ismét eladó Schumacher 1991-es F1-es Jordanje

Alig másfél év után újra eladóvá vált Michael Schumacher debütáló F1-es autója, az 1991-es Jordan. Az eredeti állapotába visszaállított autót (a 6-os alvázszámú Jordan 191), amivel Schumacher a Belga Nagydíjon szerepelt, Bonhams aukciósház kínálja, elsőre 1,4 és 2 millió euró közé árazta be, vagyis többre értékelte, mint amennyiért 2021-ben eladták. Az autót február 2-án fogják elárverezni Párizsban.

f1-schumacher-spa-1991-jordan

fotó: dppi

Russell vagy Norris világbajnoki címében reménykedik az F1 legendája

Az Egyesült Királyság fantasztikus helyzetben van Sir Jackie Stewart szerint. A sportág háromszoros világbajnoka úgy véli, a hétszeres bajnok Lewis Hamilton, valamint a két fiatal tehetség, George Russell és Lando Norris révén hazájából származik a világ három legjobb pilótája. „Az emberek csodálatos helyzetben vannak. Nagy-Britanniában van most a világ három legjobb autóversenyzője. Ott van Lewis, aki újra és újra győzni tudott, sajnos egy német céggel, de ez a csapat Brackley-ben építteti az összes autóját, mert Nagy-Britannia a motorsport technológiai központja. Szeretném, ha valamelyik fiatal autóversenyzőnk megnyerné az idei bajnokságot, az fantasztikus lenne” – idézte a korábbi F1-es pilótát a Crash.net weboldala.

Így élesíti reflexeit Fernando Alonso - videó

Az F1-es pilóták komoly edzésmunkával készülnek a 2023-as szezonra, a napi feladatok között pedig a reflexek fejlesztésére is odafigyelnek. Ennek láthatjuk fényes bizonyítékát az alábbi videón is, amit az Aston Martin tapasztalt versenyzője töltött fel saját közösségi oldalára. A felvételek alapján a spanyolok kétszeres világbajnoka 41 esztendősen továbbra sem tűnik lassúnak. 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Fernando Alonso (@fernandoalo_oficial) által megosztott bejegyzés

Toto Wolff eladja különleges Ferrariját

A szuperautók értékesítésére szakosodott Tom Hartley Junior weboldalán általában nem mindennapi autócsodák találnak gazdára, most azonban egy Ferrari F40 leírásánál az eddigieknél is érdekesebb dolgot lehet olvasni. A jármű állítólag a Mercedes F1-es csapatfőnöke, Toto Wolff gyűjteményéből származik, most pedig eladásra kínálják náluk. Az oldal információi szerint a szóban modell mindössze 5 536 kilométert futott és az egyike annak a 27 darabnak, amelyet újonnan Spanyolországba szállítottak, továbbá Ferrari „Red Book” Classiche tanúsítvánnyal rendelkezik, amely megerősíti, hogy még mindig megőrizte eredeti alvázát, karosszériáját, motorját és sebességváltóját. A német márka csapatfőnöke még tavaly említette meg, hogy valószínűleg eladja néhány autóját, amit az alábbi Ferrari meghirdetése is alátámaszt.  

Úgy tűnik, Dzsiddába még legalább 2027-ig ellátogat az F1

A verseny szervezői árulták ezt el, akik azt mondták, hogy most az a legfőbb feladatuk, hogy biztosítsák, hogy a pálya megfelel majd a jövőbeli követelményeknek. Az eredeti tervek szerint Qiddiyába, egy sivatag közepén álló megaprojekt részeként épülő szórakoztató városba költözött volna néhány év után a Szaúd-arábiai Nagydíj, ám mivel késnek a munkálatokkal, így egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2027-ig továbbra is Dzsidda ad otthont a versenynek. Hivatalos megerősítés egyelőre nem érkezett az F1 részéről.

A 2006-os Magyar Nagydíj, ahogyan eddig nem hallhattuk

Avagy így szólt a rádió a 2006-os Magyar Nagydíjon, amely az első esős verseny volt Mogyoródon. Nézzétek és hallgassátok meg, miként szerezte meg karrierje első futamgyőzelmét a születésnapját csütörtökön ünneplő Jenson Button. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Fordulat: Pourchaire mégis marad az F2-ben

A tegnapi bejelentéscunamit követően csütörtökre is maradt friss hír az F2 tarsolyában, az ART ugyanis megerősítette, hogy a tavalyi szezon ezüstérmese, Theo Pourchaire újabb évet teljesít a csapat színeiben az F1 előszobájának számító sorozatban. A francia pilóta korábban pénzügyi okokra hivatkozva azt állította, hogy 2023-ban már nem tér vissza a rajtrácsra, legutóbb azonban már úgy fogalmazott, hogy az F2 is egy lehetőség az idei szezonra. A széria történetének legfiatalabb futamgyőztese boldogan reagált a francia alakulat bejelentésére.

„Nem is lehetnék boldogabb, ugyanis az ART Grand Prix színeiben folytathatom a karrieremet, egy olyan csapatnál, amelyet már a családomnak tekintek. Számos intenzív pillanaton mentünk keresztül az elmúlt három évben, a 2023-as felkészülés szempontjából pedig lényeges, hogy a csapat ismer engem, és tudja, hogyan hozzon nyerő helyzetbe. Tavaly nem voltunk túl sikeresek, de értékes tapasztalatokkal gazdagodtunk és sokkal erősebben térünk vissza. Minden tőlem telhetőt megteszek majd, hogy megszerezzem a bajnoki címet az ART-nek” – idézi Pourchaire-t a RaceFans.

A még mindig csak 19 esztendős francia csapattársának kilétét egyelőre homály fedi, miután a Mercedes támogatását élvező Frederik Vesti a Prema gárdájához szerződött a 2023-as szezon előtt.

Magnussent megműtötték, pár hétig nem ülhet autóba

Szerdán az IndyCar címvédője, Will Power mondta le szereplését a daytonai 24 óráson, miután feleségét műteni kellett, most pedig Kevin Magnussen is hivatalossá tette, hogy nem tud elindulni a nagyhírű versenyen, miután a múlt héten megműtött keze nem fog rendbe jönni január végéig. "A kézműtét jól sikerült, azonban az orvosok azt tanácsolták nekem, hogy ne vezessek még Daytonában" - jelentette be egy szomorú emoji társaságában a Brazíliában pole-pozíciót szerző pilóta. "Mindenkinek egy nagyszerű versenyhétvégét kívánok az MDK Motorsports-nál" - tette hozzá.

Ők lesznek a Ferrari tartalékpilótái 2023-ban

A napokban rengeteg bejelentés érkezett az F2 és az F3 háza tájáról, most pedig az F1-es tartalékversenyzőkről tett bejelentést a Ferrari. Két beugrósuk is lesz, akik mindketten már évek óta a család tagjai. Egyikük Antonio Giovinazzi, aki 2021 végén maradt ülés nélkül a száguldó cirkuszban, idén pedig a WEC-ben fog indulni a Ferrari hypercarjával. Másikuk Robert Svarcman, aki tavaly már izraeli zászló alatt kapott tesztlehetőséget a Scuderiától két szabadedzésen, illetve a szezon utáni teszten, idén pedig az SRO GT World Challenge Europe-ban próbál szerencsét.

Norris 2025 előtt nem számít a bajnoki címre

2023-ban immár ötödik Formula-1-es szezonjára készül Lando Norris, akit az elmúlt években mutatott erős teljesítményének és tehetségének köszönhetően Max Verstappennel, Charles Leclerc-rel, vagy éppen George Russell-lel emlegetnek egy lapon. Norris szempontjából a legnagyobb hátrányt a McLaren győzelmekre egyelőre esélytelen konstrukciója jelenti kortársaival szemben, a patinás brit alakulat ugyanis csupán az ötödik helyen végzett a 2022-es konstruktőri bajnokságban. A wokingiak felfedezettje azonban nem adja fel, csapatába vetett hitét pedig tökéletesen bizonyítja, hogy egészen a 2025-ös szezon végéig elkötelezte magát a wokingiak mellett. A csapat jelentős beruházásokat hajt végre annak érdekében, hogy visszatérhessenek az élmezőnybe, Norris azonban egyelőre meglehetősen pesszimista világbajnoki esélyeit illetően. 

„Az eddig tanultak segítségével talán lehet esélyem futamot nyerni, de nem valószínű, hogy a bajnoki cím összejön addig” – utalt a brit a 2025-ig tartó kontraktusára a GQ magazinnak adott interjújában. „Mindazonáltal tisztában vagyok vele, hogy addig is a legjobbamat kell nyújtanom.”

A McLaren vezérigazgatója, Zak Brown szerint azonban a bajnoki cím elsősorban az autón múlik, Norrisnak ugyanis minden képessége megvan ahhoz, hogy a csúcsra érjen: „Azt hiszem, még van úgy 10-15 éve az F1-ben, és szerintem világbajnok lesz, amennyiben jó autót tudunk biztosítani számára” – mondta az amerikai szakember.