KTM-vezetéssel indult a japán MotoGP-hétvége
https://formula.hu/parc-ferme/38504
Néhány nappal az Indonéz Nagydíj után már Japánban versenyez a hétvégén a MotoGP mezőnye, amelynek első pénteki edzését némi eső is megzavarta Motegiben. Ezen a gyakorláson Francesco Bagnaia zárt az élen Jorge Martin előtt, de persze a lényeg a helyi idő szerint délutáni egyórás tréning volt, amelyen eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan a kvalifikáció második fázisába.
Ezen az edzésen Brad Binder bizonyult a leggyorsabbnak, a KTM ráadásul rajta kívül is erősnek tűnt, hiszen Pedro Acosta pedig negyedik helyet szerzett. Kettejük közé Marc Marquez és a vb-éllovas Martin fért be, míg mögöttük a nagyot bukó Enea Bastianini következett. Maverick Vinales zárt hatodikként, megelőzve a címvédő Bagnaiát, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Alex Marquez és a két VR46-os jutott még be – épp csak kiszorítva ezzel onnan a végén eleső Jack Millert, illetve a remeklő hazai hőst, Takaaki Nakagamit az LCR Hondán.

A Honda kapcsán amúgy fontos fejlemény, hogy megszerezték az Apriliától Romano Albesianót technikai igazgatónak, míg a noalei gyártónál Fabio Sterlacchini veszi át ezt a posztot – erről bővebben a Formula MotoGP Facebook-csoportunkban írtunk.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Brad Binder | KTM | 1'43.436 | |
| 2. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'43.469 | 0.033 |
| 3. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'43.568 | 0.132 |
| 4. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'43.583 | 0.147 |
| 5. | Enea Bastianini | Ducati | 1'43.605 | 0.169 |
| 6. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'43.720 | 0.284 |
| 7. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'43.754 | 0.318 |
| 8. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'44.033 | 0.597 |
| 9. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'44.082 | 0.646 |
| 10. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'44.209 | 0.773 |
| 11. | Jack Miller | KTM | 1'44.239 | 0.803 |
| 12. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'44.258 | 0.822 |
| 13. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'44.326 | 0.890 |
| 14. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'44.401 | 0.965 |
| 15. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'44.470 | 1.034 |
| 16. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'44.670 | 1.234 |
| 17. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'44.685 | 1.249 |
| 18. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'44.694 | 1.258 |
| 19. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'44.869 | 1.433 |
| 20. | Alex Rins | Yamaha | 1'44.950 | 1.514 |
| 21. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'45.118 | 1.682 |
| 22. | Lorenzo Savadori | Trackhouse Aprilia | 1'45.863 | 2.427 |
| 23. | Remy Gardner | Yamaha | 1'46.716 | 3.280 |
Csokit fog reklámozni Ericsson autója az IndyCarban
https://formula.hu/parc-ferme/24248
A Formula-1-ben öt szezont töltő Marcus Ericsson második évére készül az IndyCarban, csapatváltás után a Schmidt Peterson Motorsports (amely 2020-ban a McLarennel egyesíti erőit) helyett már a Ganassinál. Ericsson szélvédővel felszerelt, 8-as rajtszámú, Honda-motoros autója a sportágban megszokott módon saját színeket kapott, melyeket új főszponzor kölcsönöz: a Huski Chocolate, amely egy csokoládés italokat gyártó svéd cég.
A márka tavaly lépett be a magas szintű autósportba a McLaren szponzoraként, egy futamon, az USA-ban – fontos piac a cégnek – pedig az Alfa Romeón is feltűnt, ahol Ericsson tartalékpilóta volt tavaly. Ezt a pozíciót Robert Kubica vette át, korábbi nyilatkozata alapján valamilyen kapacitásban azonban a svéd is marad az alakulatnál.

Íme az F2-es dokumentumfilm ajánlója
https://formula.hu/parc-ferme/24247
Arról már korábban beszámoltunk, hogy az F1-es dokumentumsorozat után most már az F2-ről is készítettek egyet: az ötrészes mű Chasing the Dream, vagyis Az álom üldözése alcímen jelent meg, és január 2-tól elérhető a Formula-1 hivatalos oldala alatt működő F1TV-n. Ehhez viszont előfizetésre van szükség: a leírás szerint elég az olcsóbb, F1TV Access nevű kategóriára regisztrálni, amelynek egy hónapos költsége 3 euró.
A dokumentumfilm végigköveti Nyck de Vries és Nicholas Latifi bajnoki harcát, figyelmet szentel Mick Schumacher bemutatkozásának, és megemlékezik a spái balesetben életét vesztett Anthoine Hubert-ről is.
A Formula-1 most közzétett egy hangulatcsináló videót is hozzá - ez ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Alonsónak a Dakaron egészen újfajta kerékcserét kellett megtanulnia
https://formula.hu/parc-ferme/24246
Például a csapattársak közötti, segítségnyújtáson alapuló kerékcserét: a spanyolt itt Nasser Al-Attiyah állította meg, a felvételek alapján azért, hogy kisegítse őt egy kerékkel. Ez a fajta csere is meg van egy perc alatt.
A quick tire change for @alo_oficial@BFGoodrichEU #Dakar2020 pic.twitter.com/6WeNkBxkey
— DAKAR RALLY (@dakar) January 14, 2020
Valentino Rossi a bizonyíték rá, hogy a halhatatlanok is öregednek
https://formula.hu/parc-ferme/24245
Amikor a bölcsek azt mondják, hogy a gyerekek észrevétlenül nőnek fel, valami ilyesmire gondolhatnak, mint ami ebben a videóban lepörög.
The changing face of a legend
— MotoGP on BT Sport (@btsportmotogp) January 13, 2020
.
We've seen Valentino Rossi develop from a young prodigy into one of the greatest of all-time! pic.twitter.com/24EheOukXT
Már kenik az utolsó aszfaltréteget Hanoiban
https://formula.hu/parc-ferme/24244
Április első hétvégéjén, a 2020-as szezon harmadik állomásaként érkezik a Formula-1 mezőnye Hanoiba az első Vietnámi Nagydíjra. Ahol egyelőre még nincs min versenyezni, de a tervek szerint ezen hét végére már lesz: hétfőn megkezdték az utolsó aszfaltréteg lefektetését, amivel minden nap egy kilométert szeretnének haladni, így péntekre már teljes hosszában pompázhat a futófelület a kelet-ázsiai főváros friss F1-es pályáján.




Miért maradnak le a TOP50 magyar autóversenyző listáról olyanok, akik úgy gondolják, hogy rajta kellene lenniük?
https://formula.hu/parc-ferme/24243
Milyen szempontok alapján áll össze az Autósport évkönyv jól ismert rangsora, és egyáltalán kik ezek az emberek, akik feljogosítva érzik magukat annak eldöntésére, hogy valaki 48. legyen a 47. helyett? A könyv társszerzője, Gellérfi Gergő megválaszol minden kérdést, ami az érdeklődőkben felmerülhet Magyarország legösszetettebb autósportos toplistája kapcsán.
Alonso: Nem egy Eau Rouge, de...
https://formula.hu/parc-ferme/24242
Az alábbi videót osztotta meg a Dakaron szereplő Fernando Alonso azzal, hogy "nem éppen egy Eau Rouge F1-es autóval, de azért nyomjuk":
A bejegyzés megtekintése az InstagramonNot exactly as “Eau rouge” at Spa with the @f1 , but we keep pushing ! #dakar #f1 #dunes #desert
Előzések, csaták, rajtok: ezek voltak az évtized legjobb belsőkamerás felvételei?
https://formula.hu/parc-ferme/24238
Szubjektív válogatás - akár ezek voltak a legszebbek, akár nem, jó felidézni őket...
Raikkönen egy utcai Alfával is végigment a monacói pályán, a végén a felesége várta
https://formula.hu/parc-ferme/24240
Egy Alfa Romeo-reklám Raikkönenékkel - Kiminek most van ideje körbenézni Monacóban...:
A bejegyzés megtekintése az InstagramonQuality time on set with the wife, thanks @alfaromeoofficial
Ami késik, nem múlik - nyugtatta meg Ábrahám Károlyt lapunk főszerkesztője
https://formula.hu/parc-ferme/24237
A magyar autókrosszért - a hétvégén a díjátadó ünnepségen megkapta Ábrahám Károly is a trófeáját, ami a TOP50 magyar autóversenyző gálán nem tudott átvenni.


Norris „véletlenül” elkotyogta a McLaren-bemutató időpontját
https://formula.hu/parc-ferme/24239
Jó, hát ilyen bejelentésmód még úgyse volt, de nagyon illik a McLaren jelenlegi arculatához és a mezőny legfiatalabb versenyzőjéhez. Lando Norris megejtett egy videós bejelentkezést, ami teljesen hétköznapinak tűnt, míg a végén meg nem történt az a bizonyos közjáték, amikor a brit "gyanútlanul" belesétált egy tanácskozásba: "Mi a megbeszélés témája? Az autóbemutató? Nagyszerű! Hallottam, hogy február 13-án lesz. Ööö... nem? Zak mondta, hogy 13-án..."
No, mindenesetre most már ezt is tudjuk, és a Ferrari február 11-i, meg az Alpha Tauri február 14-i bemutatója közé beírhatjuk a McLarenét is!

Négy kategóriában, köztük a legjobb filmek között is jelölték Az aszfalt királyait Oscar-díjra
https://formula.hu/parc-ferme/24236
Nyilvánosságra hozták a 92. Oscar-díjátadó jelöltlistáját, amelyben ezúttal van autósportos érdekeltség, hiszen a 2019-ben bemutatott, a Ford és a Ferrari Le Mans-i csatáját megfilmesítő Az aszfalt királyai is esélyes az aranyszobrocskára, ráadásul négy kategóriában is.
A Ford v. Ferrari a főkategóriában, a legjobb filmek között is bekerült az esélyesek közé, de emellett jelölt lett a legjobb vágás, a legjobb hangvágás és a legjobb hangkeverék kategóriájában is.
A legjobb filmek között különösen erős, kilenc esélyesből álló mezőny gyűlt össze, ahol James Mangold alkotásának olyan remek filmek a kihívói, mint a Joker, az 1917, Az ír vagy az Élősködők.
A 92. Oscar-gálát február 9-én rendezik.

Ki a jobb a DTM két kétszeres bajnoka közül?
https://formula.hu/parc-ferme/24235
A 2020-as szezonban René Rast az Audi, Marco Wittmann a BMW táborát erősíti. Ők az elmúlt tíz év egyedüli kétszeres bajnokai, Rast 17 futamgyőzelemmel és 13 pole-pozícióval, Wittmann 15 győzelemmel és 14 rajtelsőséggel rendelkezik. Mi hozzátennénk, Rast három, Wittmann hét szezon leforgása alatt gyűjtötte ezeket az eredményeket.
THREE is the magic number - but for whom?
— DTM (@DTM) January 13, 2020
Rene Rast
titles
wins
poles
Marco Wittmann
titles
wins
poles#DTM2020 #RASvsWIT pic.twitter.com/v27yiQsK0D
Briatore tanácsa Verstappennek: Tanuld meg befogni!
https://formula.hu/parc-ferme/24234
A korábbi csapatvezető, Flavio Briatore arról formált véleményt, hogy a Hondával és a 2023 végéig szerződést hosszabbító Max Verstappennel felvértezve a Red Bullnak jók a kilátásai középtávra nézve. A holland versenyzői kvalitásait elismeri, de rámutat, személyiségének van még miben fejlődnie:
„Gyorsan vezet, és tudja, hogyan fejlődhet folyamatosan, ráadásul gyakran ellopja a show-t. Ugyanakkor Verstappennek meg kell tanulnia befogni a száját. Kimaradhatott volna a balhéból, amikor csalásról esett szó. Először is, nem az ő dolga ilyen megállapításokat tenni, másodszor az egész sztori tévúton járt” – mondta az Autosportnak Briatore, arra az epizódra utalva, mikor Verstappen csalást kiáltott a Ferrarira.

Hamilton John Wickként lövöldöz bábukra új posztjában
https://formula.hu/parc-ferme/24233
Lewis Hamilton mindig is szerette az akciófilmeket, ezért elment a lőtérre, ahol Keanu Reeves is gyakorol a John Wick-filmekre – olvasható az Intagram-videó leírásában. Hamilton előkapja a pisztolyt, és valóban akciósztárokhoz mérhető gyorsasággal lő a bábukra és céltáblákra, majd cserél tárat.
12 millió követővel rendelkező YouTuberrel autózott Norris
https://formula.hu/parc-ferme/24231
Casey Neistat szponzorált videójában tűnt fel Lando Norris, a Las Vegasban készült felvételen pedig egy McLaren is szerepet kapott. Casey Neistat csatornája közel 12 millió feliratkozóval rendelkezik: ehhez képest a Formula-1 egyre népszerűbb YT-fiókját 3 millióan követik.
Tokióban mutatkoztak be a Toyota új WRC-pilótái
https://formula.hu/parc-ferme/24232
A ralivilágbajnokság címvédő gyártója, a Toyota Gazoo Racing WRT a Tokiói Autószalonon tartotta nagyszabású bemutatóját megújult triójával: a két hete még nálunk, a Szilveszter Ralin induló Kalle Rovanpera, Elfyn Evans és a hatszoros világbajnok Sebastien Ogier is új szerzemény. A programhoz egy kis driftelés is tartozott. A csapat rövidesen indulhat is Japánból Monte-Carlóba, ahol január 23-26-án a WRC évadnyitó raliját tartják.
Ocon elfoglalta Hülkenberg helyét, de nyomta az oldalát
https://formula.hu/parc-ferme/24230
Megtörtént az új pilóták esetében kötelező esemény, az üléspróba a Renault enstone-i bázisán, Esteban Oconra igazították a pilótafülkét. Érdekes belehallgatni a beszélgetésbe, amely ilyenkor zajlik a pilóta és a szakemberek között: az ülés túlnyomórészt kényelmes volt, de Ocon egy ponton, a lábai külső részén, egy csontnál kissé szűknek érezte.
Körök az élen: Így húzott el Hamilton a többiektől
https://formula.hu/parc-ferme/24229
A negyedik nagydíj után még Valtteri Bottas vezetett az első helyen töltött körszámok tekintetében, a finn azonban végül 185-nél állt meg, míg Lewis Hamilton 511-nél. A kettőjük közé beékelődött Charles Leclerc is kevesebb mint feleannyi kört vezetett, mint az évet uraló világbajnok. Antonio Giovinazzi személyében egy meglepő szereplő is van a mozgó infografikán.
Romokban hever a Caterham egykori F1-es főhadiszállása
https://formula.hu/parc-ferme/24228
A Caterham Formula-1-es csapatát maláj üzletemberek alapították, mely a kezdeti időszakban Lotus Racing Team név alatt futott, majd a jogi vitákat követően végül le kellett mondaniuk a legendás márkanévről, s Caterhamként folytatták tovább. A csapat 2010 és 2014 között indult az F1-ben, és a rajongók bizonyára emlékeznek rá, hogy az istálló a 2014-es szezon végén két versenyt kénytelen volt kihagyni anyagi nehézségek miatt, de a szezonzáróra - a rajongók támogatásainak hála - el tudtak utazni, azonban 2015 elején csődeljárás alá került a csapat, ahonnan már nem volt visszaút.
Az istálló eleinte Hinghamben telepedett le, azonban 2012-ben átköltöztek Leafieldbe. Az épület korábban rádióállomásként szolgált, mielőtt az Arrows, majd később a Super Aguri és végül a Caterham F1-es főhadiszállása lett. Bár a felszámolás kezdetétől árulták az épületet, úgy fest, nem találtak rá vevőt, hiszen mindössze öt évvel a csapat megszűnését követően egy romhalmazzá vált a leafieldi főhadiszállás: leszakadt az álmennyezet, betört ablakok és ajtók mindenhol, graffiti a falakon.
Így néz ki ma a Caterham egykori F1-es központja:
Such a shame. Leafield January 2020. Pictures from someone called Kimmy on Facebook pic.twitter.com/VNsXCVZ6Fs
— CATERHAM F1 RESTORATION (@KevTs) January 11, 2020