DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 26. vasárnap

„Az FIA vezetése azt mondta, fogjuk be a pofánkat” – Ogier is tiltakozik a káromkodásügy miatt

Nagy vihart kavart a múlt heti F1-es Szingapúri Nagydíjon, amikor Max Verstappent közhasznú munkára ítélték, amiért a hivatalos sajtótájékoztatón az „elb*szódott” kifejezést használta – alig pár órával azok után, hogy Mohammed ben Sulayem FIA-elnök egy interjúban kevesebb káromkodást kért a pilótáktól és a tv-közvetítés rendezőitől. Verstappen a szankció elleni tiltakozásul botrányt csinált az időmérő utáni sajtótájékoztatón azzal, hogy egy-két szavas válaszokat adott csak.

Úgy tűnik, hogy mindez nem csak az F1-es versenyzőket bőszítette fel. A WRC hétvégi versenyén, a Chile Ralin ugyanis pénteken Sebastien Ogier is csak rövid válaszokat adott a szakaszok végi interjúi során. A sokszoros világbajnokot egyébként nemrég szintén büntették és bírságolták, amiért az Akropolisz Ralin a versenyirányítást kritizálta. Ogier a nap közbeni szerviz során megindokolta, hogy miért teszi azt, amit:

„Észrevehettétek, hogy ma nem igazán akarok beszélni, azt mondták, hogy jelenleg nem kellene. Nem a legjobb reakció ez, amit csinálok, és nincs ebben semmi személyes a média vagy a rajongók felé, de nagyon kevés eszköz van a kezünkben. Ma nem éreztem úgy, hogy beszélni akarok, és sajnálom azokat, akik jobbat érdemelnének ennél, de az FIA vezetése azt mondta nekünk, hogy fogjuk be a pofánkat. Ez nem csak a raliban van így, de meglátjuk, mit hoz a jövő” – utalt egyértelműen a Verstappen-esetre a Toyota sztárja.

wrc-ogier

Napi kötelező Hamilton-poszt

Oldalunkat gyakran éri olyan kritika, hogy elfogultak vagyunk bizonyos versenyzők, különösen Lewis Hamilton irányába. Ez a vád természetesen alaptalan, viszont már lassan dél, és még nem szerepelt oldalunkon egyetlen hír vagy poszt sem Sir Lewis Hamiltonról, ezért ideteszünk egy fotót a Formula-1 hétszeres világbajnokáról, amely a Bahreini Nagydíjon készült.

Egyúttal megkérjük kedves olvasóinkat, hogy április 1. lévén ne vegyék túl komolyan a fenti tréfát!

Alonso is az elsők között próbálja ki a 18 colos abroncsot

Fernando Alonso visszatérésének középpontjában a 2022-es szezon áll, ezért a spanyolt elégedettséggel töltheti el, hogy az elsők között próbálhatja ki az egyik fontos változást, a 18 col átmérőjű abroncsokat – Charles Leclerc, Carlos Sainz és Esteban Ocon után ő a mezőny negyedik tagja, aki a Pirelli 2021-es tesztprogramjában részt vesz.

A gumicég a Bahreini Nagydíjat követően háromnapos tesztet szervezett a szahíri pályán: az első nap a Ferrarié volt (amely februárban Jerezben már tesztelt) a 87 kört teljesítő Leclerc-rel, a második és harmadik az Alpine-é. Szerdán Ocon vezetett és tett meg kereken 100 kört, csütörtökön pedig Fernando Alonso következett.

A gumitesztelés az imolai hétvége után folytatódik, április 20-21-én a Mercedes teljesíthet két tesztnapot.

Ricciardo élete egyik álma, egy tesztvezetés teljesülhet egy újabb dobogós helyezéssel

Nagy ígéretet tett a McLaren vezérigazgatója Daniel Ricciardónak: Zak Brown azt a Chevrolet NASCAR-autót ajánlotta fel egy tesztvezetésre, amit az ausztrál pilóta gyerekkori példaképe, idősebb Dale Earnhardt az amerikai versenyszéria 1984-es szezonja során vezetett. Brown személyes gyűjteményének egyik darabja a hármas rajtszámú Monte Carlo, amivel Ricciardo akkor hajthat pályára, ha idén szerez egy dobogós helyezést a McLaren számára. A fogadás ötlete már korábban bejárta a sajtót, Brown felajánlása azonban mostanra lett "hivatalos". Ricciardo várhatóan mindent belead az eredmény elérése érdekében, hiszen még a rajtszáma is az amerikai autóversenyzőhöz kötődik.

Az egyezség Ricciardo és Cyril Abiteboul tavalyi fogadásának mintájára született meg a két fél között. A pilóta akkor egy tetoválásban fogadott korábbi csapatfőnökével, hogy szerez egy dobogós helyezést a Renault számára, mielőtt év végén maga mögött hagyja a csapatot.

Amikor nem tudod eldönteni, hogy ez most a National Geographic vagy autóverseny

A hétvégén végre elstartol a leginnovatívabb versenysorozat, az Extreme-E. A környezettudatosságot ébreszeni igyekvő elektromos széria a bolygónk olyan területein rendez autóversenyt - fenntartható módon, minimális ökológiai lábnyomot hagyva maga után -, ahol korábban ilyesmi még nem sokaknak jutott eszébe a terepviszonyok és a nehéz megközelíthetőség miatt.

Az első szezon versenynaptára öt állomást tartalmaz: április 4-én a szaúd-arábiai sivatagban, május 30-án a szenegáli Rózsaszín-tó környékén, augusztus 29-én Grönlandon, október 24-én az Amazonas esőerdőjében, december 12-én pedig a Tűzföldön fordul majd meg a bajnokság. Az alábbi videó ugyan természetfilmnek is beillene, ám az Extreme-E versenynaptárát mutatja be!

Rekordot állított be a Hamilton-Bottas-Verstappen trió - kitaláljátok, hogy miben?

Igen, abban: ők álltak eddig a legtöbbet dobogón így együtt, ebben a felállásban - illetve utolérték a szintén "korszakos" Hamilton-Rosberg-Vettel triót. Mindkét hármas 14-14 dobogót sajátított ki magának, a Webber-Vettel-Alonso trió 13-szor, a Schumacher-Hakkinen-Coulthard, valamint a Hamilton-Bottas-Vettel hármas pedig 12-12 alkalommal állt így együtt a pódiumon.

pf6

fotó: dppi

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

A „Voltswagen” már március 30-án beetette az egész világot az áprilisi tréfával

Ha az ember április 1-jén találkozik egy furcsa hírrel, azonnal gyanakodni kezd, hogy itt egy átverési kísérlet bújhat meg a háttérben. A Volkswagennél is jól tudták ezt, ezért legújabb tréfájukat már március 30-án közreadták, hogy hihetőbbnek tűnjön. A csel bevált, világszerte számos médium be is számolt róla, hogy még ha felettébb furcsa húzásnak is tűnik, de a német márka az Egyesült Államokban a továbbiakban egy betű kicserélésével Voltswagen néven fogja forgalmazni az autóit - az elektromos feszültség mértékegységére való utalással ugyanis tovább szeretné erősíteni elhivatottságát az elektromos autók piacán.

A Volkswagen egy napig ringatta ebben a tévhitben a világot, és még mindig nem volt április 1-je, amikor bejelentette, az egész csak egy tréfába öltött marketinghúzás volt.

"Csak egy áprilisi tréfának indult, de az egész világot felizgatta. Kiderült, hogy az emberek ugyananolyan szenvedélyesek a hagyományaink, mint az elektromos jövőnk iránt. De hívják akár Voltswagennek vagy Volkswagennek, ha az emberek az elektromos hajtásról és a mi ID.4-esünkről beszélnek, az csakis jó dolog lehet."

Elhangzott az első Prost–Senna párhuzam Hamilton és Verstappen kapcsán – egy világbajnoktól

Szokás a 80-as évek két legendás versenyzője, Alain Prost és Ayrton Senna párharcához hasonlítani a Formula-1-es vetélkedéseket, különösen, ha csapattársak az illetők, mint a két legenda volt a McLarennél. Lewis Hamilton és Max Verstappen nem azok, mégis előkerült a közhelyes párhuzam, Mika Hakkinen jóvoltából, aki egyébként saját, Michael Schumacherrel való rivalizálásával is összehasonlította a hétszeres bajnok és a fiatal trónkövetelő csatáját.

„Lewis és Max győzelemért zajló csatája arra emlékeztetett, amikor én küzdöttem így Michael Schumacherrel, vagy amikor Ayrton Senna és Alain Prost harcolt egymással” – mondta a kétszeres bajnok, aki egész évben hasonlóan kiélezett harcra számít.

„2021-ben erre a duettre számíthatunk, és a Mercedesnél már tudják, hogy idén nagyon keményen kell küzdeniük a címvédésért” – fejtegette, kijelentve, hogy a mezőny legjobb motorja már a Hondáé.

2008 óta tartó sorozata szakadt meg a Renault-nak az F1-ben

Sergio Perez különleges tette, a Renault 13 éves mélypontja és az egyik legrövidebb debütálófutam a Bahreini Nagydíj statisztikai érdekességei között.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Bahreini sikerével újabb statisztikai mutatóban érte utol Hamilton Schumachert

Azt már megírtuk, hogy immár Lewis Hamilton töltötte el a legtöbb kört az élen a Formula-1 története során, de azzal, hogy megnyerte a Bahreini Nagydíjat, ez immár sorozatban a 15. olyan idénye lett, amelyben legalább egy futamot tudott nyerni. Ugyanennyi szezonon át tudott legalább egyszer felállni a dobogó tetejére Michael Schumacher is 1992 és 2006 között, így a két hétszeres világbajnok immár egyedül vezeti az örökranglistát – amelyen a harmadik helyezett Alain Prost zsinórban tíz futamgyőzelemmel zárt idényt tudhat a neve mellett.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Bevetődések, megforgások és a Hamilton–Verstappen csata – a legjobb bahreini onboard videók

Megérkezett a szokásos fedélzeti kamerás válogatás a hétvégi futamról – a videó a YouTube-ra átkattintva nézhető:

A szárnyas fejvadász, a balerina és a vaddisznó – bahreini különdíjak

Ahogy azt a Formula Podcast futamértékelő adásaiban megszokhattuk, a stáb ezúttal is osztott ki különdíjakat a legjobb és legrosszabb teljesítmények között szemezgetve. A vonatkozó részt 1:10:49-től hallgathatjátok:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

„Vettel zöldben olyan, mint a bor: minél tovább nézzük, annál jobb lesz”

Ilyen és ehhez hasonló bókokat kaptak a rajongóktól az Aston Martin pilótái, akiknek ebben a játékban azt kellett kitalálniuk, milyen szavak hiányoznak a csapattárs által felolvasott üzenetekből. Azért Sebastian Vettel lényegesen nehezebb mondatokat kapott, mint Lance Stroll - ki gondolta volna, hogy valaki azért szeretne vele találkozni, hogy németül tanulhasson tőle!

A Mini gondolt egyet és épített egy safety cart a Formula-E-be

Mintha csak meghozta volna a Formula-E étvágyát is, hogy idén a Formula-1-ben már két márka, a Mercedes és az Aston Martin osztozik a biztonsági autós feladatokon, hiszen az elektromos széria most bejelentette, hogy már zajló szezonjában náluk is két különböző biztonsági autó lesz munkában: a már jól ismert BMW i Roadstert egyes versenyhétvégéken a Mini Electric Pacesetter váltja. Nincs szó rivalizálásról, hiszen a Mini 2000 óta már a BMW-birodalom része. A célirányosan erre a feladatra fejlesztett modell tömege 1230 kg, teljesítménye 135 kW, 0-ról 100 km/órára pedig 6,7 másodperc alatt gyorsul. Ezt az autót is Bruno Correia, az FE állandó safety car-pilótája vezeti majd a versenyhétvégéken.

mini1

mini2

mini3

Melyik F1-es pilóta sisakja az idei kedvenc?

A húsz sisak egymás alatt/mellett - melyik néz ki legjobban?

 

Így nézett ki körönként a Hamilton-Verstappen csata

Az F1 készített egy érdekes grafikát a két klasszis vasárnapi küzdelméről:

pf5

Így fest a Pirelli 18 colos abroncsa a Ferrarin

Folytatódik az olasz gumigyártó felkészülési programja a 2022-es Formula-1-es szezonra, amikor már 18 colos kerekeket láthatunk majd az autókon. A héten három napon át a hétvégi futam helyszínén, Bahreinben tesztel a Pirelli: kedden a Ferrari, szerdán és csütörtökön pedig az Alpine segíti a munkájukat. Carlos Sainz és Charles Leclerc nem is lustálkodott, hiszen a Pirelli tájékoztatása a spanyol 54, a monacói pedig 87 kört teljesített a jövő évre szánt prototípus gumikon, amelyeket így a maranellóiak vörös versenygépén csodálhattunk meg ma:

pirelli-18col-ferrari-1

pirelli-18col-ferrari-2

Fotó: Pirelli Motorsport

Őrült látványt és szórakozást nyújtott a NASCAR dirtversenye

Bár az esős időjárás felbolygatta a menetrendet a NASCAR Cup Series bristoli hétvégéjén, hétfőn végül meg tudták tartani rendhagyó, így nagy érdeklődésre számot tartó versenyt - 51 év után először rendeztek ugyanis olyan futamot, amelyen nem aszfalt vagy beton volt a pálya felülete, hanem agyag és föld keveréke, amit a szakmán belül angol szóval csak dirtnek neveznek. 

Mint az alábbi bő összefoglalóból látszik, gazdagon szállított zűrt a verseny, ahol újszerű vezetési stílussal és akadályokkal kellett megbirkózniuk a versenyzőknek és az autóknak egyaránt. A futamot végül Joey Logano nyerte, aki az ünneplés részeként a pálya meghódításának szimbólumául egy kardot szúrt a talajba. Az előzetesen egyik nagy esélyesnek tűnő Kyle Larson - aki tavalyi száműzetése alatt éppen ilyen dirtpályákon halmozta a sikereket kisebb szériákban - motorcsere miatt a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, és bár előreverekedte magát, ő is belekeveredett egy balesetbe, ami megfosztotta őt a jó eredmény esélyétől.

A szervezők mindenesetre sikeresként könyvelték el az eseményt, így már biztos, hogy a rövid bristoli ovál jövőre is dirtpályán fogadja a NASCAR mezőnyét. 

Videó: Ocon is bemutatott egy a „Verstappen-manőverhez” hasonló előzést

A vasárnapi szezonnyitó után forrtak az indulatok a pályahatárok betartásával és a pályán kívüli előzésekkel kapcsolatos előírások miatt. Az ominózus 4-es kanyarban Lewis Hamilton többször is kiszélesítette a pályát, mégsem kapott érte büntetést, Max Verstappent viszont rögtön a brit mögé utasították, amikor a hajrában a pályán kívülre hajtva előzte meg a Mercedest. Michael Masi, az FIA versenyigazgatója elmagyarázta, hogy mi a különbség a két eset között: elmondása szerint a Red Bull-os a pozíciószerzése révén „tartós előnyre” tett szert a pályaelhagyás révén.

Nos, egy Reddit-felhasználó talált egy nagyon hasonló esetet a futamról, amely kapcsán mégsem lehetett hallani arról, hogy a versenyfelügyelőség intézkedett volna. Esteban Ocon Yuki Tsunoda ellen mutatott be hasonló manővert – igaz, csak hasonlót, hiszen a francia nem a 4-es kanyar kijáratán, hanem később ment el a japán mellett. De az is tény, hogy az Alpine a kiszélesítés miatt tudott helyzetben maradni az AlphaTauri mellett – jóllehet, Tsunoda is kissé leterelte őt a pályáról. Ráadásul a következő kör elején meg is előzte Ocont, így okafogyottá vált volna bármiféle vizsgálat vagy utasítás, mindenesetre így is érdekes az alábbi jelenet a futam hajrájában történtek fényében:

Verstappentől Mazepinig: pontoztuk a 20 pilóta bahreini produkcióját

A Formula Podcast futamértékelő adásainak új eleme, hogy a teljes mezőny adott hétvégi teljesítményét pontozza a stáb – a szezonnyitón látottak értékelését 1:01:12-től hallgathatjátok meg:

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

applepod2

stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

 

Íme Tsunoda megmozdulásai, amelyekkel lenyűgözte az F1 közönségét

Yuki Tsunoda jött, látott, és talán némi túlzással, de győzött. Az F1 legújabb japán pilótája már az előszezoni teszten magasra tette a lécet, amikor az utolsó napon a felkészülés második leggyorsabb idejét futotta, a szezonnyitó bahreini Nagydíjon pedig bebizonyította, hogy a vele kapcsolatos elvárások egyáltalán nem alaptalanok. A 20 éves pilóta a 13. pozícióból rajtolva a 9. helyen ért célba, így hazája első F1-es pilótája lett, aki a debütálása versenyén pontot szerzett a száguldó cirkuszban. Nézzük meg, melyek voltak a legfontosabb megmozdulásai.