DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

Marquez szerint büntetni kellett volna Bastianinit a Martin elleni manőverért

Az utolsó körben, egy kontakttal járó előzéssel dőlt el a győzelem sorsa a MotoGP Emilia-romagnai Nagydíján: Enea Bastianini a 4-es kanyarban bújt be Jorge Martin mellé, ám a két motor összeért, s így győzött az olasz. A Pramac vb-éllovas spanyolja látványosan frusztrált volt az incidens után, és bár a gesztikulációja miatt utólag elnézést kért, Bastianini megmozdulását soknak találta:

„Úgy gondolom, a manőver kicsit sok volt, hiszen leszorított a pályáról, és nem tudtam visszatámadni. Utána tettem néhány kézmozdulatot, mert még indulatos voltam, de mindegy is. Szerintem én voltam a legerősebb, megérdemeltem volna a győzelmet, de rendben van, legközelebb újra megpróbáljuk. Szerintem nem volt ott hely ehhez a manőverhez, de nincs értelme róla beszélni, mert úgysem változik semmi.”

Bastianini ugyanakkor megvédte a manőverét: „Jorge nyilván nem volt boldog, de sokat zárt az íven, amikor megelőztem. A határon volt, de szerintem jó előzés volt. Ha van esélyed nyerni, meg kell csinálnod. Igen, kicsit a határon volt, de ez volt az egyetlen esély, csak a 4-es kanyarban láttam támadási lehetőséget az utolsó körben. Határon voltam a motor elejével, aztán zártam a kanyart és megnyertem a futamot.”

A versenytársak is megosztottak voltak a kérdésben: Aleix Espargaro nem értette, mit csináltak a stewardok például. Az viszont érdekes, amire Marc Marquez hívta fel a figyelmet, ugyanis a nyolcszoros világbajnoknak magával a kemény, kontakttal járó manőverrel nem volt gondja, szerinte viszont azért lehetett volna büntetni, hogy az előzés végén Bastianini is lement a pályáról: „Ha Enea lement a pályáról, akkor egy pozíciót át kell adnia. Mert ha csinálsz egy agresszív manővert, de a pályán belül maradsz, az nem probléma. De ha lemész a pályáról, akkor át kell adnod egy helyet. Úgyhogy nem értek egyet a döntéssel” – idézi Marquezt a Motorsport.

motogp-martin-bastianini

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Verstappen már Hamilton nyakán, Ricciardo még mindig harmadik

A Formula-1 hivatalos weboldalának szakértői Max Verstappent látták az Orosz Nagydíj legjobbjának - 9,4 pontot kapott a 10-ből, ez volt a mezőny legmagasabb értéke. Charles Leclerc és Sergio Perez kapott még 9,2-t, a futamgyőztes Valtteri Bottas pedig 9,0-t - Lewis Hamilton viszont nem fért be a top tízbe, így az összetettben jelentősen csökkent az előnye. Így áll most az F1-es erősorrend:

pf1_4

Bottas megmutatta a világ második legjobb kávéjának titkát

Valtter Bottas köztudottan imádja a kávét, így csak idő kérdése volt, hogy a Mercedes leforgassa vele az alábbi videót. Mivel a finn pilóta jelenleg nem otthon tartózkodik, ezért a világ legjobb receptje helyett a világ második legjobbját mutatta meg nekünk. Ehhez a szülővárosában készült friss kávébabot kézzel ledarálja, majd az AeroPress nevű szerkezeten keresztül forró vizet présel át rajta, és kész is egy nagy adag fekete nedű. Egészségére!

Ki hány futam után vezette a vb-t az F1 történetében?

Újabb érdekes statisztikai összeállítást készített a Racing Statistics YouTube-csatornája: ezúttal aszerint állították sorba a Formula-1-es pilótákat, hogy hány futam után álltak a világbajnoki összetett élén. Az élmezőny aligha meglepő, de azért találunk néhány váratlan név-helyezés kombinációt is:

 

Ricciardónak még a tükre igazgatására is maradt kapacitása Szocsiban

A Renault ausztráljának az F1-es Orosz Nagydíjon gyűlt meg a baja a visszapillantójával:

 

Csatlakozzatok Formula Girls csoportunkhoz!

A tapasztalatok alapján nagy népszerűségnek örvend Nap Lánya rovatunk, illetve az időnként közzétett lányos-autós galériáinkat is kedvelik olvasóink. Aki hasonló tartalmakat szeretne látni, annak bizony megéri csatlakozni Formula Girls csoportunkhoz - várunk mindenkit ezen a linken!

nl

Hamilton a korrupt rendszerről posztolt

"Az emberek szelleme nagyobb, mint a korrupt rendszer" - írta alábbi posztjában Lewis Hamilton. Hogy itt még mindig az oroszországi büntetésére utal-e...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

The spirit of the people is greater than the corrupted system.

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Videó: Így hajtották meg Mick Schumacherék a 2018-as Ferrarit Fioranóban

Készülvén a szabadedzéseken való debütálásukra, a Ferrari három akadémistája, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Svarcman szerdán beülhetett az SF71H-ba a maranellóiak saját tesztpályáján – természetesen mozgóképes felvételek is készültek minderről:

Lassan nem marad verseny a Kamion-Eb naptárában

Úgy látszik, még mindig nem ért véget az az időszak, amikor autóversenyek esnek a koronavírus-járvány áldozatául. Most például a Kamion-Eb szervezői voltak kénytelenek bejelenteni, hogy elmarad az eredetileg szeptember végére kiírt, de már korábban novemberre halasztott Le Mans-i fordulójuk – az ok természetesen a pandémia körüli bizonytalanság.

Mivel néhány napja a jaramai és zolderi hétvégéket is lefújta az ETRC, így az a helyzet állt elő, hogy jelen állás szerint mindössze három fordulóból fog állni a 2020-as szezon: a mosti (csehországi) nyitányt még augusztus végén lefutották, ezután október közepén érkeznek hozzánk a Hungaroringre a WTCR-rel együtt, az évad pedig november közepén Misanóban zárul. Ez a három állomás pedig a minimum, amelyet teljesíteni kell ahhoz, hogy Európa-bajnoki címet oszthassanak, amelyért a Révész Truck Racing Team színeiben induló kétszeres bajnok Kiss Norbert is harcban van (pillanatnyilag négypontos hátránnyal a második az összetettben).

kamion-eb-most

Amikor egy elefánt állta el a másnapos Vettel útját

Érdekes történetet osztott meg Sebastian Vettel, amikor indiai rajongók arról kérdezték, hogy mennyire szerette az F1-es pályájukat, ahol 2011 és 2013 között versenyzett a mezőny. Mivel a német mindhárom ottani nagydíjat megnyerte, természetesen szerette, viszont a legemlékezetesebb a 2013-as futam volt, amelyen bebiztosította a Red Bull-lal a negyedik vb-címét. Utána történt az, hogy másnap reggel az ünneplés után a repülőtér felé tartva egy elefántot látott meg az úton: „Azt mondtam a sofőrömnek, hogy ’kérlek, mondd, hogy nem vagyok annyira részeg, hogy egy elefántot látok az úton!’ Mondta, hogy nem-nem, tényleg egy elefánt van az úton.”.

Eddigi karrierje legjobb pillanataival köszönti Verstappent az F1

Csaták a Mercedesekkel, parádés előzések, emlékezetes rádiózások – hiába még csak 23 éves Max Verstappen, máris számos momentum fűződik a nevéhez, ezekből szemezgetett születésnapja alkalmából az F1:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

From us to you, Max Here are some of your best moments from your brilliant career so far #F1 #Formula1 #Motorsports @maxverstappen1 @redbullracing

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

 

A nap képe: A kis Verstappen találkozik a nagy Schumacherrel

Max Verstappen 23. születésnapja alkalmából ásta elő az alábbi fotót a WTF1. A kétezres évek elején járunk.

EjJ6DpeWoAU7DCT

A Mercedes 107 éve veretlen az Orosz Nagydíjon

De akár azt is mondhatjuk, hogy az idők kezdete óta, hiszen az 1913-as és az 1914-es szentpétervári Benz-győzelmek után a modernkori Orosz Nagydíjakat is uralják eddig.

Ez és további érdekességek a hétvégi F1-es futam statisztikai összefoglalójában.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Raikkönen rekordbeállítása és egyéb nyalánkságok az Orosz Nagydíj statisztikai összegzőjében. #Russiangp #f1 #kimiraikkonen #sebastianvettel

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés,

Kemény bukások, még keményebb előzések - lassított felvételen a Katalán Nagydíj leglátványosabb pillanatai

Lenyűgöző összeállítás készült a MotoGP legutóbbi versenyéről.

Pontosan mekkora mínuszban van a Ferrari tavalyhoz képest?

Az idei F1-es szezon egyik állandó beszédtémája a Ferrari történelmi mélységekhez közelítő teljesítménye. Hétvégéről hétvégére látjuk, mennyire szenved a csapat, számokkal azonban csak ritkán kerül kifejezésre az istálló visszaesése. Mivel tíz futam már lezajlott a 2020-as idényből, és egy ekkora merítés nagyjából reális képet ad a csapatok teljesítményéről, érdemes összevetni a gárda tavaly és idén megszerzett pontmennyiségét. 2019-ben a júliusi Brit Nagydíj volt az év tizedik versenyhétvégéje, ezt követően Sebastian Vettel négy, Charles Leclerc öt dobogós helyezésének köszönhetően az alakulat 243 ponttal rendelkezett. Ehhez képest idén 74 pont áll a legendás istálló neve mellett, ami óriási, 169 egységnyi különbséget jelent. 

Érdekes módon tavalyhoz képest a Mercedes is kevesebb pontot szerzett - 366 a 407-tel szemben -, de náluk csak 41 egységnyi a különbség. Ebből kiindulva azt gondolhatnánk, hogy a sok elszalasztott pontot biztosan a Red Bull markolta fel, de nem ez a helyzet. Az energiaitalosok 2019-hez képest mindössze egyetlen ponttal állnak jobban, a  többire a középcsapatok csaptak le: a Racing Point 85, a Renault 60, a McLaren 46, az Alpha Tauri 40 pontos plusznál tart. Egyedül a Williams stagnált, ők idén is nullán állnak.

ferrari-pit-hungp2020

Fotó: DPPI

Hamilton és Leclerc az F1 legjobb reklámértékkel bíró versenyzői

Egy érdekes összevetést készített a Sports Pro Media, ami arra volt kíváncsi, 2020 őszén kik bírnak a legjobb reklámértékkel a sportvilágban. Több, mint hatezer sportoló Instagram-fiókját vizsgálták egy éven keresztül, monitorozva a követők számát, annak növekedését és a tartalom milyenségét. Az adatok kielemzését követően arra jutottak, hogy marketingszempontból jelenleg két labdarúgó, Lionel Messi és Christiano Ronaldo, valamint egy kosaras, Lebron James tartozik a világ három legértékesebb embere közé. Az első ötvenben két Formula-1-es pilóta is feltűnik: Lewis Hamilton a 21., Charles Leclerc a 37. helyen.

Az ezen a linken végiggörgethető listát a focisták uralják, de feltűnnek rajta többek között teniszezők, kritettjátékosok, bokszolók és ketrecharcosok is.

ham-insta2

Sainz és Stroll a falban, a Twitch-trió csatája – az Orosz GP legjobb onboard videói

Megérkezett a szokásos belső kamerás válogatás Szocsiból (a videó átkattintás után nézhető meg!):

 

A Porsche, a Maserati vagy a BMW elképzelt F1-es festése tetszik a legjobban?

A Sean Bull Design nem kevesebb, mint húsz koncepciórajzot alkotott egy képzeletbeli 2021-es F1-es mezőnyről. 

EjAHgySXcAEpTXO

EjAHntaWoAIE9AR

Győzelem két ezredmásodperccel, Aitken és Ghiotto hátborzongató balesete, Schumacher trükkje - az F2 legjei Oroszországból

Megérkeztek a Formula-2 toplistás jelenetei Szocsiból. (A videó átkattintás után indul el.)

Videó: Mattia Binotto alatt lerobbant az Alfa?

A videón a leírás szerint Mattia Binotto, a Ferrari csapatfőnöke látható, ahogy a lerobbant utcai autója mellett ácsorog...

Elárasztják a Ferrari-juniorok az F1-et, Mick Schumacher is tesztelhet

A szezon végéig három Ferrari-akadémista, Mick Schumacher, Callum Ilott és Robert Schwartzman is kipróbálhatja magát az F1-ben. A Formula-2 aktuális első, második és ötödik helyezettje a Ferrari motorpartnereinél, a Haasnal vagy az Alfa Romeónál ülhetnek autóba egy-egy szabadedzésre.

A sort Schumacher és Ilott kezdi. Mindketten a jövő hétvégi Eifel Nagydíj pénteki első gyakorlásán kapnak lehetőséget - a német az Alfa Romeónál, a brit a Haasnál. Schwartzmannak a szezonzáróig kell várnia a sorára, ő ABu Dhabiban kap majd lehetőséget. Ezzel azonban nincs vége a pilóták próbájának: holnap Fioranóban mindhárman beülhetnek a Ferrari 2018-as autójába, az SF71H-ba. Bár erről nem esett szó, de magától értetődő, hogy a Ferrari arra kíváncsi, melyik pilóta érett meg az előléptetésre.

mickschumacher-20201

Fotó: DPPI