Aggályok a pluszsúly miatt: mégsem lesz egyedi Red Bull-festés Szingapúrban és Austinban
https://formula.hu/parc-ferme/38443
A Red Bull még hónapokkal ezelőtt jelentette be, hogy a rajongóik pályázaton keresztül tervezhetik meg a Formula-1-es Brit, Szingapúri és USA Nagydíjakon használandó egyedi festéseiket. Silverstone-ban láthattunk is speciális dizájnt Max Verstappenéknél, amelyet a pályázat győztese tervezett meg, és a mostani hétvégén lett volna esedékes a következő ilyen, ám az energiaitalosok feladták ezt a tervüket. Méghozzá a pályázók számára kiküldött közlemény szerint azért, mert a festések extra súlyt adtak volna az autó tömegéhez, ami kompromittálta volna a versenyképességüket:
„Sajnos amikor a tesztelési fázisba értünk, hogy megnézzük, hogyan festenének ezek az egyedi dizájnok az igazi autókon, azt találtuk, hogy a hozzáadott festék előre nem látott és szükségtelen súlyt adott a karosszéria tömegéhez. Mint el tudjátok képzelni, bármilyen plusz súly kompromittálja a teljesítményt, a csapat pedig továbbra is azt tartja elsődlegesen szem előtt, hogy minél versenyképesebb legyen az autó a 2024-es szezon hátralévő részére. Ennek eredményeként nehéz szívvel arra a döntésre jutottunk, hogy nem fogjuk használni az egyedi festéseket a Szingapúri és az USA Nagydíjon” – olvasható a Red Bull közleménye.
A Motorsport úgy tudja, nagyjából egy kilogrammos súlynövekedést eredményeztek volna a speciális festések, ami megközelítőleg csupán három századmásodpercet jelent körönként, de az egyre kiélezettebb világbajnoki versenyfutás és a négycsapatossá bővült élboly szoros küzdelmei miatt mégis úgy döntött a Red Bull, hogy minden gramm és ezredmásodperc számít. Érdekesség egyébként, hogy a Mercedes viszont Petronas-zöldbe öltözik Szingapúrban, és a posztok alapján a bikák másik alakulata, a Visa Cash App RB is egyedi dizájnnal készülhet a hétvégi F1-es nagydíjra.

Chandhok kirúgná Bottast és Vettelt, visszahozná Alonsót
https://formula.hu/parc-ferme/22824
A korábbi F1-es pilóta, a jelenleg a Sky Sports szakértőjeként dolgozó Karun Chandhok írt egy rövid "álomfelállást" a 2020-as Formula-1-es szezonra - mondhatnánk, hogy vegyük komolyan a szavait, hiszen a Ferrari egyszer még valós érvként is megpróbálta felhasználni Kanada után...
De félre a tréfával, Chandhok ötlete szerint a következő felállás pezsdítené fel igazán az élen állók csatáját az F1-ben:
Mercedes: Lewis Hamilton, Esteban Ocon
Ferrari: Charles Leclerc és Fernando Alonso
Red Bull: Max Verstappen és Sebastian Vettel
Mit szólnátok hozzá?

fotó: dppi
Ez fájhatott: ritkán látható ütközés a pódiumon
https://formula.hu/parc-ferme/22825
Nyck De Vries kapott egy "pofont" egy pezsgősüvegtől a Formula-2 hungaroringi hétvégéjén. Fiatalság, bolondság...
You don't often see a collision on the podium!
— Formula 2 (@FIA_F2) August 3, 2019
Hope you're not in too much Cham-pain, @nyckdevries #HungarianGP #F2 pic.twitter.com/3Octk5gnwU
Különleges napot zárt az Indy 500 győztese a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22821
Simon Pagenaud személyében az IndyCar is képviseltette magát a nagy kavalkáddal járó Formula-1-es Magyar Nagydíjon. A francia pilóta a Renault vendége volt, de a videó tanúsága szerint mindenhol szívélyesen fogadták őt. Még száguldó riporterünknek, Mészáros Sándornak is szerencséje volt hozzá. Pagenaud stílusosan köszönt el a helyszíntől, ugyanis a 70. kör végén ő maga intette le a futamot.
A rajtot megelőzően szerkesztőségünknek is lehetősége volt leülni vele egy beszélgetésre, amely során elárulta, szívesen beugrana egy F1-es versenyre.
Évfordulójukat ünneplik Raikkönenék
https://formula.hu/parc-ferme/22826
"Minden nap szeretve és tisztelve érzem magam. Ma visszatérünk a tetthelyre a gyönyörű Toszkánába, hogy megünnepeljük a szerelmünket és a harmadik évfordulónkat" - írta közösségi oldalán Kimi Raikkönen felesége, Minttu.
Zalaegerszegen tesztelik a Roborace autóját
https://formula.hu/parc-ferme/22828
A zalaegerszegi tesztpályáról posztolt a sofőr nélküli autót tesztelő Roborace csapata - ez a Season Alpha egyik állomása:
12 milliárd forintba került a Magyar Nagydíj
https://formula.hu/parc-ferme/22827
Egy érdekes adat az idei Magyar Nagydíjjal kapcsolatban: idén 12,1 milliárd forintnak megfelelő dollárt kellett átutalni a Formula-1 jogtulajdonosának. Ez a tavalyinál 1,2 milliárddal több, a hat évvel ezelőttinek a duplája, a válság előtti szintnek pedig nagyjából a négyszerese. A növekedés részben a forint gyengülésével magyarázható - írja a g7.hu. A portál részletesebb cikke ezen a linken olvasható!

fotó: Ollé Iván
Így tomboltak a ghánai rajongók, mikor Hamilton megelőzte Verstappent
https://formula.hu/parc-ferme/22822
Samuel Moses Opoku-Agyemang videóját a Formula-1 hivatalos közösségi csatornáin is megosztották: a reakció mindent elmond arról, milyen nagy a Hamilton iránti rajongás Ghánában, egy országban, amelyről az F1 kapcsán általában keveset beszélünk.
Három lányt és két versenyautót fotóztunk
https://formula.hu/parc-ferme/22810
Az Autósport és Formula Magazin népszerű Egy lány, egy autó rovatának kulisszái mögé pillantunk be. A kamerák kereszttüzébe a Mogul Racing Team Formula BMW-je és Suzuki Swiftje, valamint három csinos modell, Anikó, Krisztina és Szilvia kerültek.
Az AFM Motorsporthíradó teljes augusztusi adása itt nézhető vissza.
65 méteres repüléssel zárta le a futamot a WRC világbajnoka
https://formula.hu/parc-ferme/22818
Sebastien Ogier stílusosan fejezte be a hétvégi Finn Ralit: az utolsó szakasz utolsó méterein lévő ugratón padlógázzal ment át és a mérések szerint hatvanöt métert repült, amellyel megnyerte ezt a különszámot a verseny során.
A ferrarisok a Hungaroring paddockjában is összecsaptak egymással
https://formula.hu/parc-ferme/22819
Finommotoros mozgásukat és szem-kéz koordinációjukat is próbára tették a Ferrari Formula-1-es pilótái a Magyar Nagydíj hétvégéjén. Sebastian Vettel és Charles Leclerc távirányítós autókkal álltak ki egymás ellen a paddockban. A szűk téren nem volt egyszerű dolguk, de a versenyzői beállítottságuk felszínre tört, így hamar az lett az egyetlen céljuk, hogy a másikat legyőzzék.
Közel az F1 a 22 futamos versenynaptárhoz
https://formula.hu/parc-ferme/22820
Szinte borítékolható, hogy a 2020-as Formula-1-es szezon 22 futamot foglal majd magában, állítja Toto Wolff. A Mercedes csapatfőnöke elárulta, a bővítés elsősorban az erőforrások miatt volt kérdéses, ugyanis egy pilóta már idén is mindössze három belső égésű motort használhat el. Többet viszont jövőre sem kaphat büntetés nélkül, a motorgyártóknak alkalmazkodniuk kell az egyre növekvő megbízhatósági elvárásoknak.

"Dióhéjban elmondható, hogy gyakorlatilag megegyeztünk a 22 futamban. Hagynunk kell, hogy a Liberty tegye a dolgát, ami az F1 gyarapítása. Ha támogatókat tudnak idecsábítani, akkor mögéjük kell állnunk. A vita tárgya az volt, hogy megváltoztassuk-e a technikai szabályzatot, de ez a bővítés nem adhat okot arra, hogy növeljük a megengedett komponensek számát" - nyilatkozta Wolff.
A naptár meghosszabbodása egyben azt is jelent, hogy a Spanyol Nagydíjtól nem válik meg az F1. Mivel 2020-ban Vietnám és Hollandia is csatlakozik a száguldó cirkusz körforgásába, így a katalán és a német hétvége került volna ki, ám előbbit a helyi vezetés támogatja, míg utóbbit már maga a névadó Mercedes sem, így csak Hockenheimtől kell búcsúznunk.
Ha nem indul a kedvenc pilóta, nem villannak a cicik sem
https://formula.hu/parc-ferme/22817
Mads Ostberg kapott "ajándékot" a 2017-es Finn Ralin, amikor egy hölgykoszorú sok mindent megmutatott neki a gyorsasági szakaszon - idén viszont nincs már helye a WRC-ben, úgyhogy a "Bocsi, de nincs több cici" felirat jutott a pálya mellé...

Videó: ilyen volt a magyar sportbírók előadása a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22816
A közönség jutalma sem maradt el... A "ForzaScudeia - A Magyar Autósport Rajongói Közösség" videója:
Tévedésből Nagy-Magyarország térképét tette ki Instagramra az F1
https://formula.hu/parc-ferme/22815
A Magyar Nagydíj versenynapján az F1 Instagram-fiókjának felelőse helyszíni hangulatképeket posztolt a 24 óra alatt törlődő Insta Story felületre, ez viszont bőven elegendő idő volt ahhoz, hogy figyelmes rajongóknak szembetűnjön egy komoly hiba. Alighanem Magyarország térképét akarták kis ikonként rátűzni az alábbi fotóra, ám (remélhetőleg) tévedésből egy olyan országét sikerült, ami már 99 éve nem létezik...

Hamiltonék örülnek, hogy nem kell takarítani, Sainz szerint söröznek a sportbírók - íme a Magyar Nagydíj legjobb rádióüzenetei
https://formula.hu/parc-ferme/22814
A Magyar Nagydíjon összegyűjtött csapatrádiózások válogatása ezen a linken, vagy alább, a Youtube-ra átkattintva elérhető!
Raikkönen ismét a kormányát kérte, de nem tetszett neki
https://formula.hu/parc-ferme/22813
A Magyar Nagydíj rajtja előtt kint maradt az Alfa Romeo kormánya az autón, ahol borzasztóan átforrósodott, Kimi Raikkönen pedig a maga nyugodt stílusában közölte a csapattal, hogy ezt talán nem így kellett volna csinálni. "A jövőben... nem tudom, hogy lesz-e ettől különbség, de talán jobb? Talán jobb nem a napon hagyni a kormányt. Tűzforró volt, amikor a kezembe vettem" - mondta a rádióban.
Getting into the car on a warm day to find everything too hot to handle is a problem we all face
— Formula 1 (@F1) August 5, 2019
Including Kimi!
The Iceman wasn't as cool as usual yesterday... #F1 #HungarianGP pic.twitter.com/Qo65tSjued
Miért váltott túraautóról hegyiversenyzésre Nagy Norbert?
https://formula.hu/parc-ferme/22809
Az AFM Motorsporthíradó augusztusi stúdióvendége a túraautózásban Eb-ezüstérmet, a WTCR-ben pedig dobogót is szerző Nagy Norbert lett, aki idén meglepetésre a hegyi Európa-bajnokságon szerepel. Norbi elmesélte, honnan ered szenvedélye a speciális szakág iránt, és milyen tervei vannak a jövőre nézve.
Sainz ismét dalra fakadt az autóban
https://formula.hu/parc-ferme/22812
Carlos Sainz és a McLaren is abszolút elégedett volt a Magyar Nagydíj végén, hiszen az ötödik helyen ért célba a spanyol pilóta - miután azonban kölcsönösen megköszönték egymásnak a remek munkát, történt még valami. Idén már nem először és lehet, hogy nem is utoljára, Sainz dalra fakadt... mérnöke is beszállt, majd szólt Sainznak, hogy ellenőrizze a rádiót, mert úgy tűnik, hogy megint befogtak valami érdekes csatornát...
- Siri, name this song
— Carlos Sainz (@Carlossainz55) August 5, 2019
- Here is what I found... Smoooooth Operator by Carlos Sainz@McLarenF1 @EG00
by @F1 pic.twitter.com/PwcyZOgv8j
Raikkönen kisfia is itt volt a Hungaroringen
https://formula.hu/parc-ferme/22811
Kimi Raikkönen az alábbi, lapozható posztot osztotta meg a hétvégi Magyar Nagydíjról:
Itt visszanézheted az augusztusi Motorsporthíradót
https://formula.hu/parc-ferme/22808
Tartalom:
- Beszámoló a ralikrossz-vb svéd fordulójáról
- Hegyiversenyzésben is sikeres! - Stúdióvendégünk Nagy Norbert
- Balatoni légicsaták: Utoljára látogatott hazánkba a Red Bull Air Race
- Tudósítás a Formula-E New York-i eseményeiről
- Így készül az Egy lány, egy autó: Betekintés egy fotózás kulisszái mögé