Bagnaia-körrekord és három Acosta-bukás pénteken Spielbergben
https://formula.hu/parc-ferme/38298
Két edzéssel vette kezdetét pénteken a MotoGP Osztrák Nagydíja a Red Bull Ringen. A tét nélküli délelőtti tréningen Jorge Martin volt a leggyorsabb pramacos csapattársa, a jövőre már a VR46-nál induló Franco Morbidelli előtt, míg Francesco Bagnaia elé Pol Espargaro is befért – de persze a hangsúly a délutáni egyórás gyakorláson volt, ahol eldőlt, melyik tíz versenyző jut automatikusan az időmérő második szakaszába.

Ekkor pedig már Bagnaia futotta meg a legjobb időt, sőt az 1:28,508-as körrel új pályacsúcsot is állított fel egyből a regnáló világbajnok. A gyári ducatis mögött a Pramac duója következett, csak ezúttal Morbidelli megelőzte a vb-éllovas Martint. Őket a két Marquez és a közéjük ékelődő Brad Binder, majd a két Aprilia követte a sorban, míg a top 10-be és ezáltal a Q2-be Marco Bezzecchi és Enea Bastianini fért még be – utóbbi annak ellenére, hogy az edzés végén bukott. Épp csak kiszorult a legjobbak közül Pedro Acosta, aki viszont pocsék napot teljesített, hiszen összesen három esést könyvelhetett el (persze mások is szenvedtek balesetet a két edzés során), a délelőtti második után ráadásul a piros zászlók is előkerültek. A Yamaha és a Honda különversenyéből Fabio Quartararo jött ki „győztesen” a 12. helyen.
A délutáni edzés végeredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'28.508 | |
| 2. | Franco Morbidelli | Pramac Ducati | 1'28.789 | 0.281 |
| 3. | Jorge Martín | Pramac Ducati | 1'28.827 | 0.319 |
| 4. | Marc Márquez | Gresini Ducati | 1'28.858 | 0.350 |
| 5. | Brad Binder | KTM | 1'28.969 | 0.461 |
| 6. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'29.056 | 0.548 |
| 7. | Aleix Espargaró | Aprilia | 1'29.107 | 0.599 |
| 8. | Maverick Viñales | Aprilia | 1'29.117 | 0.609 |
| 9. | Marco Bezzecchi | VR46 Ducati | 1'29.233 | 0.725 |
| 10. | Enea Bastianini | Ducati | 1'29.281 | 0.773 |
| 11. | Pedro Acosta | Gas Gas Tech3 | 1'29.308 | 0.800 |
| 12. | Jack Miller | KTM | 1'29.329 | 0.821 |
| 13. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'29.380 | 0.872 |
| 14. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'29.606 | 1.098 |
| 15. | Augusto Fernández | Gas Gas Tech3 | 1'29.762 | 1.254 |
| 16. | Luca Marini | Repsol Honda | 1'29.809 | 1.301 |
| 17. | Alex Rins | Yamaha | 1'29.822 | 1.314 |
| 18. | Miguel Oliveira | Trackhouse Aprilia | 1'29.881 | 1.373 |
| 19. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'29.952 | 1.444 |
| 20. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'30.058 | 1.550 |
| 21. | Pol Espargaró | KTM | 1'30.183 | 1.675 |
| 22. | Takaaki Nakagami | LCR Honda | 1'30.421 | 1.913 |
| 23. | Lorenzo Savadori | Aprilia | 1'30.545 | 2.037 |
| 24. | Joan Mir | Repsol Honda | 1'30.168 | 1.660 |
| 25. | Stefan Bradl | Honda | 1'30.895 | 2.387 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Ezekkel a fejkamerás videókkal nem lehet betelni
https://formula.hu/parc-ferme/21367
Most hétvégén St. Petersburgbe látogatott az IndyCar mezőnye, ennek apropóján nézzük meg, milyen egy belső kamerás felvétel a pályáról. Ennél közelebb nehezen kerülhetünk a valódi élményhez.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|
|